Ózdi Vasas, 1968 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1968-08-23 / 34. szám

A tánckultúra kimagasló egyénisége Évek óta látom már színpadon. Nem egy­szer elgyönyörködtetett pompás táncaival. Tőle tudtam aztán meg, hogy már 1953 óta táncol — kezdettől fogva a Liszt Ferenc Mű­velődési Ház tánccsoportjában. Csak katona­évei szakítják meg itthoni szerepléseinek so­rozatát, de ott is tánccsoportot vezet. Váradi Zoltán most 32 éves. Személyesen a tánccsoport legutóbbi csehszlovákiai sze­replésén ismerkedtem meg vele. Megtudtam tőle, hogy 1955 óta dolgozik. Jelenleg az ÖKÜ energia főosztályán kemenceellenőr, szocialista brigádtag. Néhány éve vette fele­ségül a tánccsoport egyik csinos női tagját. Kislányuk 10 hónapos. Inkább beszél a csoport sok-sok közös si­keréről, itthoni és külföldi szerepléseiről. Meg gondjaikról, fáradozásaikról, ami az évi 30—35 szerepléssel velejár. Hetenként kétszer próbálnak. A csoport tagjai zömében 3—4 év alatt cserélődnek. A maiak csaknem mind fiatalok. Nevelni, ta­nítani kell őket. Megszerettetni velük a né­pi táncot, megtartani, felfrissíteni a nép­hagyományt táncban is. Szórakozás helyett szórakoztatnak. A kezdet nem mindenkinél könnyű — mondja. — De ha egyszer megízlelték, már nem igen hagyják abba. Egyesek még csa­ládalapítás után sem. Nagyon szeretik a sok tapsot. Ez kárpótol minden fáradozásért. Úgy gondolom, hogy a csoport — mai színvonalán — valóban minden „kárpótlást” megkap. A siker útját járják. Számtalanról lehetne írni. Külföldi turnék, hazai fesztivá­lok, Szerencs, Nyíregyháza, Debrecen, Mis­kolc, Hortobágy, Dunaújváros, Budapest és még sok város, község lakói tapsolták visz­­sza produkcióikat, a Sarkantyús csárdást, a Cigánytáncot, a Hortobágyi táncokat és a többit. De a legforróbban tapsoltak mindenütt a csoport kiemelkedő táncos egyéniségének, Váradi Zoltánnak. Ő immár a hálás közön­ség elismerésén túl egy másik rangos kitün­tetést is a magáénak tudhat. Augusztus 17- én ő is ott volt a Művelődésügyi Miniszté­riumban, hogy átvegye a szocialista kultúra fejlesztésében elért eredményének elismeré­séül adományozott Szocialista Kultúráért kitüntetést. Hazatérve az Ózdi Népművelési Intézmények Igazgatóságának jutalma is várta. Gratulálunk és további sikereket kívánunk Váradi Zoltánnak és csoportjának. — a — Szerencsétlen góllal a befejezés előtt 4 perccel vesztett labdarúgó­csapatunk a Ganz-MÁVAG-nál vasár­nap. A heves küzdelemben nagyszerűen helytálltak a fi­úk. A védők nagy munkában voltak, Katona többször is csak bravúrral tudott mente­ni. Amikor pedig támadtak, okosan, a gyors szélsők ré­vén közelíteték meg a kaput. Több helyzet maradt ki ismét, amelyből, ha egy is sikerül, akár győztesen hagyhatták volna el a pályát. Végül is egy kapu előtti kavarodásból, szerencsével nyertek a hazai­ak. A döntetlen igazságosabb lett volna. A játékvezető ki­tűnően vezette a mérkőzést. Jók: Katona, Várallyai, Csir­­maz I., Murányi, Bozó. CKnUULva SPORT DCuLtu^a SPORT DCulti^a SPORT DCuLti^a SPORT Villámtorna román Vendelekkel A Kohász két NB I-es ké­zilabda-csapata nemrégen romániai portyán vett részt. Ezt a baráti látogatást viszo­nozták 19-én és 20-án az ICF Bukarest lányai, valamint a TR Ploesti férfi csapata. Ha az idő kedvez, már a villany­­fényes mérkőzésnek nagyobb lehetett volna a közönsége, bár érthetetlen módon, Mis­kolc város férfi válogatottja, az ígéret ellenére sem érke­zett meg. Talán ezért is vált a hétfői játék mindkét rész­ről edzés jellegűvé. Kedden délelőtt azonban kárpótolták a csapatok a kö­zönséget. Rendkívül nagy küzdelem alakult ki. A ro­mán lányok ízelítőt adtak nagy munkabírásukról, gyor­saságukról, kemény, védeke­ző stílusukról. Úgy tűnt az el­ső félidőben, hogy „sima” óz­di győzelem születik. Szünet után azonban taktikát változ­tattak a vendégek, és felzár­kóztak. A kétgólos ózdi győ­zelemmel a Kohász visszavá­gott az ugyancsak kétgólos vereségért. Eredmény 8:6 (2:0). A fiúk is hatalmas iramban kezdtek. Sziporkázó megol­dásoknak, s látványos gólok­nak tapsolhatott a közönség. Különösen a két válogatott, Marosi és Vaszili volt elemé­ben, öt-ötnél még együtt volt a két csapat, de azután a Kohász ellenállhatatlanul ját­szott. Dobos nagyvonalúan vezette a találkozót. Az ered­mény 31:23 (16:10). A kézilabda villámtorna is­mét növelte a két nép sporto­lóinak barátságát, jól szolgál­ta az egyesületek közötti hasznos kapcsolatot. — V — Hétvége Megkezdik tekézőink is őszi bajnoki mérkőzéssoroza­tukat vasárnap. A Pécsi ETO 2 középmezőnyben helyet fog­laló együttesénél küzdenek a pontokért. Ugyancsak Pécsett vendégeskednek NB I-es ké­zilabdázóink is. Ellenfelük a Pécsi Bányász lesz. A férfi kézilabdások viszont a Győri ETO-hoz látogatnak el. Biza­kodunk abban, hogy az el­múlt heti döntetlent Győrött is kiharcolják. Hazai környezetben lép pá­lyára labdarúgó­ csapatunk vasárnap, 15.30 órakor. Ellen­fele a Bp. Előre együttese lesz. Nagy küzdelemre van kilátás. A Kohász-fiúk javítani sze­retnének a vasárnapi peches mérkőzés után. Egy Pannónia T—5, egy Pannónia T—9 Sport és egy Da­­­nuvia Sport motorkerékpár, valamint egy, az út folyamán kétszer eltört és egyszer menet közben elveszített Motorkuli utánfutó — ilyen járműparkkal indult el július 24-én Ózd­­ról három vállalkozó szellemű, vidám fiatalember Bulgáriá­ba. S ha a „nyeregben" megtett csaknem 4000 km után megkérem őket, foglalják össze röviden benyomásaikat, így felelnek: „Érdemes volt!” — Az első meglepetés akkor ért, amikor gyorsan megkapd­ták az útlevelet. Kedd délután háromkor indultunk itthon­ról sok csomaggal, még több lelkesedéssel és piros-fehér­­zöld zászlókkal. Ártánd-Borsnál léptük át a magyar erő­biztos, hogy minket, magyarokat nagyon szeretnek. Nem egyszer előfordult, hogy behajtottunk a tilosba, néha bizony szándékosan is, hogy a nagy torlódást elkerüljük. De amint kiderült, hogy magyarok vagyunk, minden rendőr tovább­engedett. Megtörtént az is, hogy az egyik parkolóhelyen az idős őrbácsi, amikor megtudta, honnan jöttünk, otthagyott mindent, és eljött velünk egy órára, csak azért, hogy min­dent megmutasson nekünk a városban. — Természetesen adódtak nyelvi nehézségek is. Nehezen szoktuk meg, hogy a bolgároknál a fejrázás igenlést, a bó­­lintás tagadást jelent. Az egyik este beültem az egyik ven­déglőbe, hogy mindhármunknak helyet foglaljak. Odajött az asztalhoz két bolgár, és olyasmit kérdeztek, hogy szabadok-e a helyek. Mondtam nekik, hogy nem, erre nyugodtan leül­nek, és még meg is köszönik. Alig tudtam megmagyarázni, hogy még várom a többieket. Egy másik alkalommal a tás­karádiónkat akarták megvenni, és mivel — legalábbis a magunk nyelvén — tagadó választ adtunk, lelkesen kérdez­gették, hogy kolko leva, kolko leva? Végül magyar—német —orosz keveréknyelven aztán csak megérttettük velük, hogy nem szándékozunk eladni. De kellemesebb „nyelvemlék” is akadt: Laci talált a zsebében egy bicikli­szelepet, és egy llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllin 625 cm3-rel iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiii mán, Giurgiu-Russenél a román—bolgár határt. A határál­lomáson ismét meglepetés ért: a határőrök egy várakozó autókonvoj mellett soron kívül előre engedtek minket. Le­het, hogy a nemzetiszínű zászló tette. — Egyikük közbeveti. De az is lehet, hogy csak megsajnálták, ahogy „kinéztünk . A barátság-kempingben, ahol megszálltunk, belgák, csehek, franciák, kuvaitiak és libanoniak közé kerültünk. A legkülönbözőbb közlekedési eszközökön érkeztek szomszé­daink. A franciák egy kis Citroennel jöttek, amelynek az oldalán térképen fel volt tüntetve az útirányuk. De később összeütköztek valakivel az országúton és aztán már nem lehetett pontosan tudni, hol végződik a felfestett térkép és hol kezdődik a horpadás. A két libanoni márkásabb kocsin érkezett, de meg is bánhatták, mert a táborkapunál akkora volt a nyüzsgés, hogy Mercedesükkel fél nyolctól fél ki­lencig tartott, amíg csak bejöttek. Élelmiszert elég nagy mennyiségben vittek magukkal, hi­szen a benzinköltség maga is eléggé tetemes volt. Az után­futó egyik oldalára felkerült a menü. Reggeli: májkonzerv, kifli; ebéd: májkonzerv, kifli; vacsora: májkonzerv, kifli. Másnap. Reggeli: májkonzerv, kifli; ebédi hűsítő (víz). Hja, kell a változatosság . Az országút mentén itt lépésenként transzparensek, minden oszlopon zászló, minden városban kulturális- és sportrendezvények, vendégszerető fiatalság — így lehetne röviden jellemezni a VIT időszakának Bulgáriáját. És az is ЛШ111111Ш11111МШ111111111111111111Ш111111111ШШШ1111111111ШШ11Ш a VIT országában jiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii. egész este elbeszélgetett róla egy cseh kislánnyal, aki nem is tudott magyarul. Hogy Laci nem beszél csehül, azt talán mondanom sem kell... Szófia ősi város, új emberekkel — az utcákon fehér, fe­kete és sárga bőrű fiúk és lányok sétáltak karonfogva. Ta­lán azt is lehetne mondani, hogy Szófiát néhány napra a világ ifjúsága vette védnöksége alá. Kanadától Új-Zélandig mindenfelől százak és ezrek jöttek el, hogy ismeretlen ba­rátaikkal találkozzanak. S itt a barátság és szolidaritás lég­körét nem hatalmas feliratok biztosították, hanem az, hogy nemcsak a kényelmes autón, hajón, vonaton, repülőgépen, hanem motorkerékpáron, biciklin, sőt gyalog özönlöttek a fiatalok közös gondolatoktól és érzésektől vezérelve. A három ózdi fiatalember, Baraxa Tibor, Juhász László és Lezák János augusztus harmadikán érkezett haza. És mit mondanak a 4000 kilométer után? „Igaz, fáradtak vagyunk, de már holnap elindulnánk még egyszer!”­­* Kézilabda BP. SPARTACUS—ÓZD 19:19 (12:7) A fővárosban játszották le a kézilabda­ fiúk első baj­noki mérkőzésüket az őszi szezonban. Jó játékkal, jó játékvezetés mellett (Márki) megérdemelt döntetlent har­coltak ki az első félidőben egy ideig még a vezetést is meg­szerezték. Az utolsó negyed­órában azonban a döntet­lenért dacolt a Kohász — si­kerrel. Góldobók: Marosi 7, Zá­­vodszki 3, Noviczki, Bellér, Szlávik, Makkai 2—2 és Ti­­ba 1. Jók: Neiser (a mezőny legjobbja), Marosi, Makkai, Noviczki, Závodszki. „A mi kis SzŰR-ünk” Nagy érdeklődés előzte meg az első ízben megrendezett ózdi SzÜR-t. Igyekeztünk megállapí­tani, vajon a közönséget a fő­városi és ózdi művészek fellé­pése, a „vérre menő’’ labdarú­gó találkozó, vagy dr. Hegedűs János hangulatos helyszíni köz­vetítése ragadta magával. Nem sikerült kihámoznunk, hiszen a nézőtéren helyet foglalók tenye­re a közel háromórás prog­ram alatt vörösre színeződött. Vagyis minden jól sikerült, s a közönség kívánsága: minél több ilyen látványos, magával raga­dó programot biztosítson a jö­vőben a népművelési intézmé­nyek igazgatósága. Nagy sikere volt a labdarúgó­­találkozónak is. A játékvezető, Bozó István valódivá tette a mérkőzést. A két partjelző, Beer Béla és Daru Mihály a „széles’­­tömegeket képviselte, hibátlanul. A színész együttesben Horváth László, Hadics László, Juhász Jácint és Németh Sándor igye­kezett „művészi” labdarúgást bemutatni, de a gólokat az ör­­döngős Gazsik Gyuri zenésítet­­te valósággá. Az újságírók csapatát is ki kellett egészíteni. A miskolci nyomdából rutinos „szedők”, Popovics, Tóth és Mikulák je­lentették az erősítést. A „kis” Forrai is biztos pont volt a mondat, vagyis a csapat végén, Horváth Kálmán bizonyított. Nemcsak elmondani tudja a k­­est, de ha engedik, értékesíteni is. Külön szám volt dr. Hegedűs János. Nyolcvanöt percig érté­kes „hozzászólásával” bebizo­nyította, hogy a sebész szakmá­hoz is ért. A nézők száját a fülekig szélesítette, szellemes, minden igényt kielégítő arany­mondásaival. A siker egyik részese volt a Bellér László által irányított mentő-szamár is. A mérkőzés végén a két szövetségi kapitány imigyen nyilatkozott: Zudla Pál­: Gazsikért máris 10 ezret ígért Soós Károly. Vincze Zoltán: Ér­­zésem szerint 30:15 a színészek­ javára. Ugyanis ennyi embert szerepeltettek a mérkőzésen. A pálya szélén ülve, náthá­val és magas vérnyomással küzdve feljegyezte: Ivánszki Árpád

Next