Andrássy Gyula et al. (szerk.): Magyarország Vereckétől napjainkig 2. Állami és gazdasági élet (Budapest, 1939)
I. rész. Az állami élet
121 öt gyalogezred részei harcoltak. Bár a megszállás folyamán Sarajevo ostromán kívül nagy csatára nem is került a sor, a török sarhadi csapatok által is némileg támogatott felkelőkkel vívott ütközetekben, portyázásokban, az erősségek ostromában és védelmezésében (Maglaj, Zepcse, Jalca, Doli-Tuzla, Stolac, Doboj, Bihács stb.), valamint a két tartományban a békés állapotok megteremtésében szerepelt magyar csapatokat az ellenfél kegyetlensége és a térszíni körülmények okozta nehézségek és roppant fáradalmak miatt nagy veszteségek érték és viszonylag nehéz feladatok elé állították. A nemzet fegyveres ereje utoljára az 1914—1918. világháborúban szerepelt. A Magyarország létéért négy évnél tovább tartott rettenetesen nagy, roppant fáradalmakkal és nélkülözésekkel egybekötött küzdelemben, számításba vévén a gazdasági háborút is, az ország egész népessége hősiesen kitartott, felfegyverzett fiai pedig a csatatereken mind a mozgó háborúban, mind az állásharcokban katonai kiválóságuknak mindenkor fényes tanúbizonyságát adták. A monarchia nemzetiségei közül a németajkúakkal egyetemben a magyarság alkotta a legmegbízhatóbb, a leghasznavehetőbb és legvitézebb elemet. A háború kitörésekor a férfilakosság minden harmadik egyéne katona volt. A m. kir. hadtörténelmi levéltár legújabb számításai szerint 1914 augusztus 31-én Nagymagyarországból már 1.663,509 férfi állott a zászlók alatt, vagyis kereken 7 %-kal többet (238,495) adott az ország a harcoló csapatok számára, mint amennyit a kvóta arányában ki kellett volna állítania. Ez az arányszám a háború végéig alig változott valamit. A világháborúban a magyar katona oda jutott el, ahol ősei egy évezreden át megfordultak, így térszínenkint harcolt Bosznia, Hercegovina, Szerbia és Albánia áldatlan és ezer veszedelemmel teli vidékein, a Gallipoli-félszigeten, Kis-Ázsiában, a forró Szíriában, Palesztinában és a Vörös-tenger mellékén, a Kárpátokban és Erdélyben a roppant nagy áldozatokkal kapcsolatos téli hadjáratokban, Lengyel- és Oroszország mocsarakkal és erdőségekkel tarkított egészségtelen rónáin, a pokollá vált Doberdo védelmezésében kifejlődött elsőrendű nagy csatákban, étlen-szomjan, szinte ruhátlanul és mezítláb az Alpesek zordon hegyeiben, az olasz mélyföldön és végül még a francia hadszíntéren is.. A hadtörténetírás legszebb feladata lesz részletesen kimutatni azt, hogy mit cselekedett a magyar katona: 1914-ben a lembergi és a lengyelországi hadjáratokban, Przemysl védelmezésében, a Drina és a Száva-menti harcokban ; 1915-ben a kárpáti téli és húsvéti csatákban, a gorlice—tarnovi áttörésben és az ezt követő hadműveletekben, Szerbia, Montenegro és Albánia meghódításában ; 1916-ban a keletgaliciai újévi csatában, a Bruszilov intézte támadások kivédésében, az oláhok elleni hadműveletekben; 191y-ben a brzezanyi-zboróvi, sztaniszlaui, kaluszi küzdelmekben, Erdély bérceinek védelmezésében; 1918-ban Ukrajna részbeli megszállásában, Albániában, a montellói végzetes kimenetelű, a 12 isonzói és a világháborút befejező vittorioi venetói csatában és végül az eddig hivatalosan még hozzávetőlegesen sem