Pajtás, 1966. július-december (21. évfolyam, 23-43. szám)
1966-09-29 / 31. szám
ezt az osztály látná... — tűnődtem tovább. Még Bika, a nagyvagány is azt mondaná: ejka! Azután belenyúlok a szivarosdobozba és rágyújtok. Közben képzeletben megérkezik Matula bácsi. Észreveszi a dobozban a hiányt, és hunyorogva kérdi tőlem: maga (mert mindig magát) nem szivarozik? ... Zavartan dadogtam, még nem, Matula bácsi, talán majd jövőre... Na, megállj, még lódítasz is, gondolhatta Matula bácsi ... és mint férfi a férfit, a cserépbutykosból pálinkával kínált. Koccintottunk és egy hajtásra kiittuk ... Azután egy újabb szippantás ... és a szerep szerint ebben a pillanatban, mintha minden a feje tetejére állna, forogni kezd körülöttem a világ —, szédülök, rosszul leszek, s azt mondom: úgy látszik, elrontottam a gyomrom ... De a kunyhó, mintha csak cáfolni akarná ezt, és azt bizonyítaná, hogy mindez a szivar műve — hintázni kezd... Jaj, jaj, rosszul vagyok. Brrr... ha ezt Kengyel (tanárom) látta volna, nem is beszélve az osztályról ... Eddig a filmbeli jelenet, amely élethűen sikerült, magyarázza Zoli. A pálinkát ugyan víz helyettesítette, de a szivart megkóstoltam . . . Figyelmeztettek ugyan a stáb tagjai, hogy ne szívjam le, de én mégis igaziból kipróbáltam a szivarozást ... Gondoltam, hogy akkor jobban tudok köhécselni, rosszul lenni... Mi tagadás, nem volt szükség semmi megjátszásra. Néhány slukk után nagyon rosszul lettem. Bebizonyosodott, hogy igaz a filmbeli jelenet, így történik ez a valóságban is ... * Egymásra boruló nádak, s a víz közepén két vadevezős: Bütyök és Zoli. Nagyban fürkészik a terepet. De a következő pillanatban már hajlik a nád, jégeső hull, s a két fiú izgatottan lapátol. Azután nagynehezen kikötik a csónakot, és végső erőfeszítéssel, a puskát és a horgászbotot szorongatva, szaladva menekülnek a viharból... — Ezek a viharos jelenetek, vagy amikor a sok sikertelen és türelmet igénylő próbálkozás után horogra kerül az óriás harcsa, és mi ketten boldogan mosolygunk össze Matula bácsival, vagy amikor megtanultam a puskát kezelni és az első vadkacsát leterítem —, mind-mind azt bizonyítják, hogy igaza van a filmbeli Kengyel tanár úrnak: „A valóság is lehet olyan szép, sőt szebb, mint az ábránd!” — mondja Seregi Zoli, nagy meggyőződéssel. Feljegyezte: Zsigmond Márta