Pajtás, 1968. július, december (23. évfolyam, 26-51. szám)

1968-07-04 / 26. szám

DR ORSÓBAN . A tutaj, mint egy ezerfejű lekötözött hidra, állandóan lázadásra kész. Ha a Tiszán végigszalad a szél, nyugtalanná válik. A törzsek alól elfojtott neszek törnek ki; titokzatos, gúzsba kötött erők fenyegető mozgása. Különösen a déli szél gerjeszti haragra. Ilyenkor valóban megvadult szörny válhat belőle. A tuta­­josok éppen ezért vigyázzák éjjel-nap­pal minden mozdulatát. Pillanatra sem lazítják meg a gyeplőt, mert ha egyszer kicsúszik a markukból a szíj, percek alatt elszabadul, s kérlelhetetlenül le­tarolja, ami az útjába kerül. Ám ha elül a szél, a tutaj is elszen­­deredik. Lomhán úszik a hatalmas test. A szomszédos rönkök halkan fecsegnek. Ilyenkor a marcona, szél- és napbarní­­totta tutajosok is fölengednek. Tréfál­koznak, kötődnek, ugratják egymást. A tiszapolgári vadevezős úttörők nagy fába vágták fejszéjüket: végére járnak, hogy a polgári erdészet rönkjeivel mi történik. Tutajra szállnak, s a rönkök há­tán végig úsztatnak a Tiszán. Elhatároz­tuk, hogy mi is velük tartunk, elkísérjük fotóriporter kollégámmal őket az érde­kesnek ígérkező kirándulásra. A TUTAJKÖTÖZÉS TUDOMÁNYA Amikor megérkezünk a starthelyünkre, a tutaj még csak félig kész. A feje már a messzeséget kémleli, törzsén azonban javában dolgozik Izidák László tutajve­­zető. A lomhán úszó rönköket elfogja csáklyával, magához húzza, belever egy U-szöget, s félcentis átmérőjű dróttal hozzábilincseli a többihez, amelyek már szépen, engedelmesen sorakoznak egy­más mellett, mint gyerekek az iskolában. Nagy szakértelmet, ügyességet és bá­torságot igénylő munka a tutajkötözés. 1200 rönköt fűznek egymáshoz. A tör­zseket úgy válogatják egymás mellé, hogy szabályos ék alakot képezzenek. Az ék csúcsa a tutaj feje, amelyre két kormánylapát kerül. A tutaj törzse öt íz­ből áll, amelyek külön-külön szintén ék alakot öltenek. S az egész alkotmányt pár szál erős drót szövi keresztül-kasul. Pedig félel­metes méretekkel dolgoznak. A tutaj hossza hetven, szélessége húsz méter, súlya kétszáz tonna! Laci bácsi úgy zsonglőrködik e súlyos rönkökkel, mint a cirkuszban az artisták, akik csúszó-guruló görgőkön egyensú­lyozva dobálják buzogányaikat. A tutaj­kötöző ugyanis mindig a leglabilisabb rönkökön állva kénytelen dolgozni. An­nak a fatörzsnek a végét, amelyről ki­fogja a törzseket, még az égvilágon semmi nem rögzíti. Ha gyanútlanul rálé­pünk, kegyetlenül leveti a hátáról az embert. Laci bácsinak azonban szót fo­­gad. E libegő fákon könnyedén szalad végig egy-egy szökni akaró rönkért. Le­futja a rönköt, beledöfi hosszú csáklyá­­ját, visszahúzza, s dorgálva helyrevezeti. Ruganyos szökellése után ítélve: nem is nézi, hová lép. Ám ez csak látszat. A valóságban egyetlen vigyázatlan moz­dulat, a rönk megbillen, és a tutajost elnyeli az ár. S a tutaj alól nincs me­nekvés. Ha egy rönk a tutaj alá csú­szik, már tehetetlen az ember. S ez a kemény birkózás hetekig tart. A tutaj egyre terebélyesedik, s amikor kinövi az egész párszakaszt , pirka­datkor felhangzik a kiáltás: HAHÓ!INDULUNK! A „madzag" (kétcentis drótkötél), amely eddig olyan volt, mint a feszesre .

Next