Pajtás, 1971. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-07 / 1. szám
Szeretettel beszél a gyerekekről. Boldogan újságolja, hogy a kisdobosoknak is lesz saját kitüntetésük, amelyet a legkiválóbbaknak először most, a jubileumi évben adnak át. Ahogy hallgatom, egyre inkább érzem: jó kezekben van a kéknyakkendősök ügye. Hortobágyi Miklósné, a Magyar Úttörők Szövetsége kisdobos módszertani szakbizottságának titkára, 1962 óta irányítja a legifjabbak ötszázezer főnyi seregét. — Minden úttörő kisdobosként teszi meg az első lépést. — Miért mondja ezt? — Mert sok nagyfiú és nagylány elfelejti, hogy egyszer ő is volt kéknyakkendős. És jól jött, ha valaki kézenfogta, átsegítette a nehézségeken. Egy kisdobos számára például az első próba olyasféle erőfeszítés, mint a tudós számára feltalálni valamit. — Az edzettséghez, a felkészüléshez az erőfeszítés is hozzátartozik. — Nem vitás! De miért kelljen erőnket pazarolni olyasmire, amit másoktól egyetlen szempillantás alatt elleshetünk? A családban is ősi szokás, hogy az idősebbek átadják tapasztalatukat az ifjaknak. Ha mindenkinek elölről kellene kezdeni mindent, tulajdonképpen egyhelyben topognánk. — Megállapításából az következik, hogy a legtapasztaltabb úttörők álljanak a kisdobos őrsök élére. — És a legtürelmesebbek! Azok, akik szeretik a kicsiket. Sajnos, néhány helyen ma még olyanok jelentkeznek kisdobosvezetőknek, akiknek más úttörőtisztség nem jutott. A baj persze akkor kezdődik, ha tanítósdit játszik az őrsvezető. Magyarázat helyett parancsol. Sarokba állítja, letérdepelteti a rábízott, de vele egyenjogú kisdobosokat, így a pajtások, akik előbb rajongtak vezetőjük minden cselekedetéért, viszszahúzódnak, nyűgnek tekintik az őrsi összejöveteleket. — Mi hát a teendő? — Ha semmi mást nem tesz az őrsvezető, csak azt valósítja meg, amit kisdobos korában nagyon szeretett, vagy amiről a körülötte levő gyerekek ábrándoznak, máris jól dolgozik. Barátként játsszon a kisebbekkel. Barátként adjon nekik tanácsot. — Csak sorsvezetőként nyújthatnak segítséget az úttörők? — Szeretnék mégegyszer visszakanyarodni a családhoz. Közismert, hogy a kisebbek mindig árgus szemekkel figyelik az idősebbek mozdulatait. Úgy próbálnak élni és tevékenykedni, ahogy a nagyobbaktól látják. Az úttörők akkor segítik igazán a kisdobosokat, ha mindenről beszámolnak nekik, ami őrsükben érdekes. Ha bevonják őket egy-egy izgalmas akciójukba. Egyes csapatoknál a nyolcadikosok nemcsak őrsük zászlaját, naplóját, nevét adják át a kéknyakkendősöknek, hanem azokat a játékokat, dalokat is, amelyeket a hosszú évek folyamán öszszegyűjtöttek. Ami mulatságot szerzett nekik. — A kisdobosok hogyan készülnek a Jubileumi év ünnepségeire? — Úgy, ahogy az egész csapat. Szívvel-lélekkel. A kisdobosok elsősorban a kéknyakkendős rajok, őrsök történelemkönyvét állítják össze. Azt igyekeznek felderíteni, hogy hová vezetett a kisdobosok útja. Meghívják magukhoz a régieket. Műsorral készülnek a jubileumi tábortűzre. S mert az ünnep az övéké is, a kedvezményekből az úttörőkkel együtt részesülnek. Az úttörőtalálkozó idején többek között ingyen utazhatnak majd a főváros járművein. — Búcsúzóul mit üzen a pajtásoknak? — A kisdobosok felnéznek az úttörőkre. A vörösnyakkendősökön múlik, hogy rászolgáljanak tiszteletükre. _______| Felnéznek rád F. GY.