Pajtás, 1971. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-07 / 1. szám

Szeretettel beszél a gye­rekekről. Boldogan újsá­golja, hogy a kisdobosok­nak is lesz saját kitünteté­sük, amelyet a legkiválób­baknak először most, a ju­bileumi évben adnak át. Ahogy hallgatom, egyre inkább érzem: jó kezekben van a kéknyakkendősök ügye. Hortobágyi Miklósné, a Magyar Úttörők Szövetsége kisdobos módszertani szak­­bizottságának titkára, 1962 óta irányítja a legifjabbak ötszázezer főnyi seregét. — Minden úttörő kisdo­bosként teszi meg az első lépést.­ — Miért mondja ezt? — Mert sok nagyfiú és nagylány elfelejti, hogy egyszer ő is volt kéknyak­­kendős. És jól jött, ha va­laki kézenfogta, átsegítette a nehézségeken. Egy kisdo­bos számára például az el­ső próba olyasféle erőfeszí­tés, mint a tudós számára feltalálni valamit. — Az edzettséghez, a felkészüléshez az erőfeszí­tés is hozzátartozik. — Nem vitás! De miért kelljen erőnket pazarolni olyasmire, amit másoktól egyetlen szempillantás alatt elleshetünk? A családban is ősi szokás, hogy az időseb­bek átadják tapasztalatu­kat az ifjaknak. Ha min­denkinek elölről kellene kezdeni mindent, tulajdon­képpen egyhelyben topog­nánk. — Megállapításából az következik, hogy a legta­pasztaltabb úttörők állja­nak a kisdobos őrsök élére. — És a legtürelmeseb­bek! Azok, akik szeretik a kicsiket. Sajnos, néhány helyen ma még olyanok je­lentkeznek kisdobosveze­tőknek, akiknek más úttörő­tisztség nem jutott. A baj persze akkor kezdődik, ha tanítósdit játszik az őrs­vezető. Magyarázat helyett parancsol. Sarokba állítja, letérdepelteti a rábízott, de vele egyenjogú kisdoboso­kat, így a pajtások, akik előbb rajongtak vezetőjük minden cselekedetéért, visz­­szahúzódnak, nyűgnek te­kintik az őrsi összejövete­leket. — Mi hát a teendő? — Ha semmi mást nem tesz az őrsvezető, csak azt valósítja meg, amit kisdo­bos korában nagyon szere­tett, vagy amiről a körü­lötte levő gyerekek ábrán­doznak, máris jól dolgozik. Barátként játsszon a ki­sebbekkel. Barátként adjon nekik tanácsot. — Csak s­orsvezetőként nyújthatnak segítséget az úttörők? — Szeretnék mégegyszer visszakanyarodni a család­hoz. Közismert, hogy a ki­sebbek m­indig árgus sze­mekkel figyelik az időseb­bek mozdulatait. Úgy pró­bálnak élni és tevékeny­kedni, ahogy a nagyobbak­tól látják. Az úttörők ak­kor segítik igazán a kisdo­bosokat, ha mindenről be­számolnak nekik, ami őr­sükben érdekes. Ha bevon­ják őket egy-egy izgalmas akciójukba. Egyes csapa­toknál a nyolcadikosok nemcsak őrsük zászlaját, naplóját, nevét adják át a kéknyakkendősöknek, ha­nem azokat a játékokat, dalokat is, amelyeket a hosszú évek folyamán ösz­­szegyűjtöttek. Ami mulat­ságot szerzett nekik. — A kisdobosok hogyan készülnek a Jubileumi év ünnepségeire? — Úgy, ahogy az egész csapat. Szívvel-lélekkel. A kisdobosok elsősorban a kéknyakkendős rajok, őr­sök történelemkönyvét ál­lítják össze. Azt igyekeznek felderíteni, hogy hová ve­zetett a kisdobosok útja. Meghívják magukhoz a ré­gieket. Műsorral készülnek a jubileumi tábortűzre. S mert az ünnep az övéké is, a kedvezményekből az út­törőkkel együtt részesül­nek. Az úttörőtalálkozó idején többek között in­gyen utazhatnak majd a főváros járművein. — Búcsúzóul mit üzen a pajtásoknak? — A kisdobosok felnéz­nek az úttörőkre. A vörös­­nyakkendősökön múlik, hogy rászolgáljanak tiszte­letükre. _______| Felnéznek rád F. GY.

Next