Pajtás, 1978. január-június (33. évfolyam, 1-22. szám)

1978-02-09 / 6. szám

Csodálatosan kristályos a víz, se­hol egy fodor, vagy egy hullám, a napsugarak szinte átütnek a hatal­mas kékségen. Amint azonban a cip­rusi kikötő, Laraka felé közeledünk, egyre zavarosabbá válik a tenger. Így van ez minden kikötőben, s mi több, mint egy hete hajózó öreg ten­geri medvék, már tudjuk, rövidesen ismét partra léphetünk. Első úticélunk a szigetország fő­városa, Nicosia. Mintegy 40 kilomé­terre van Lamakától. A házak tete­jén elhelyezett víztartályok okosan használják fel az összegyűlő nap­energiát, meleg vízzel látják el a ház­tartásokat. Az októberben 26—27 fokos tenger télen sem hűl 16—17 foknál hidegebbre. Az átlaghőmér­sékletet meghatározó napsütés de­cemberben is legalább napi hat óra, s így fűteni sem kell. Irigyeljük is a ciprusiakat! Furcsa, kettős világ fogad bennün­ket a szigetországban. Az 1974-es ciprusi görög—török viszály nyomai, felhalmozott homokzsákok az utca egyik oldalán, mögötte török katona áll ort, török zászló előtt. A másik oldalon ugyancsak homokzsák, de a zászló és a katona görög. Szúrósan néznek farkasszemet egymással, ke­zük fegyverük markolatán nyugszik. S hogy nem lőnek egymásra, az el­sősorban az ott levő ENSZ-s katon­ák­nak köszönhető, akik rendfenntartó szerepet töltenek be Cipruson. A város egyébként megszokott mindennapi életét éli. Megcsodáltuk az érseki palotát, a köztársaság fe­hér márvány emlékművét, s elmen­tünk a nemrég elhunyt érsek-elnök, Makariosz palotájához is, ahonnan a politikus a közel négy évvel ezelőtti puccs idején elmenekült. A palotát alaposan megrongálták a fegyverek. Idegenvezetőnk az épület egyik szár­nyára mutat és fordítja az ott ékese­dő transzparens egyik feliratát: „Sohasem felejtünk!” —­s azt is megtudjuk, hogy emlékeztetőül az épület egyik szárnyát jelenlegi álla­potában hagyják meg. Délután szabad program. A strand, Kitty a neve, nemcsak kétes tiszta­ságú, de nagyon köves is. Alaposan TENGEREN meg kell küzdeni, míg ellep minket a tengervíz... A partra való visz­­szatérés hasonló nehézségekkel jár, talpunk megszenved minden lé­pésért. Ráadásul amikor megtudjuk, hogy édesvizű zuhanyt nem találunk a strandon, bánatosan bandukolunk vissza a ránk váró autóbuszhoz. Bő­rünket csípi-marja a rárakodott só, alig várjuk úszó otthonunkat, az Adzsariját. Másnap Limassolt és Paphost lá­togatjuk meg. Utunkat narancslige­tek szegélyezik, több helyen füzérek­ben árusítják Ciprus almáját. Rövid megállás következne a hat­vanezer lakosú Limassolban. Szállo­dasora az év minden szakában ven­dégeket fogad. Paphosban megcsodáltuk a Cato­­villa 1962-ben feltárt mozaikjait, me­lyet egy földműves szántás közben véletlenül fedezett fel. Eredetük az időszámításunk előtti harmadik szá­zadra tehető. Egy elkésett kora délutáni ebéd egy paphosi vendéglőben, majd indulás vissza a larnakai kikötőbe. Este cip­rusi görög fiatalokat lát vendégül hajónk. Rövid műsorukban népi tán­cokat mutatnak be. Rövid búcsú nemcsak vendégeink­től, de Ciprus szigetétől is. Még ké­ső este felszedi horgonyait hajónk, s a kapitány kiadja a vezényszót: „Tel­jes gőzzel előre!” Következő állomásunk Egyiptom, Alexandria felé tartunk. Szőnyi János Az elnöki palota rommá lőtt szárnya Pálmafák árnyékából nézve, még vakítóbb a török mecset fehérre me­szelt fala. НЕТ ^ilii * ¦ ¦ '“**w

Next