Pajtás, 1983. január-május (38. évfolyam, 1-19. szám)

1983-05-05 / 16. szám

K­érem, én csak egy egyszerű mozdony vagyok, de azért bátran állíthatom, hogy az életem kész re­gény. El is mondom mind­járt dióhéjban, csak szusz­­szánok egyet. Egy utolsót. Én kérem látottam-fu­­tottam egész életemben. Most ezzel rohanj erre, most azzal rohanj arra . . . és én fújtatva, sisteregve, zakatolva rohantam a ton­nák és utasok százezrei­vel És ha úgy kívánták, még fütyürésztem is köz­ben. No persze... a rohanás, meg a száguldás az én gyermekkoromban még egészen mást jelentett, mint manapság. Nincs eb­ben semmi csodálatos, el­végre nekem is meg kel­lett tanulnom járni. Sen­ki ne vegye dicsekvésnek, de már kora ifjúságomban bámulatba ejtettem a vi­lágot. Ez 1829-ben történt Ang­liában a rainhilli bemu­tatón, amikor káprázatos formában 25 kilométeres sebességre gyorsultam fel. A hálás tömeg nyomban rám is ragasztotta a „Rakéta­ — azaz rakéta — be­cenevet. Holott akkoriban inkább egy nagyobb kály­hához hasonlítottam. Kály­hának persze hihetetlenül gyors voltam, ám egy kö­zepes képességű ló köny­­nyedén megvert. Legalább­is ami a sebességet illeti, mert erőben már akkor is én voltam a jobb. És rövidesen kiderült, hogy meglehetősen élet­képes fickó vagyok. Len­dületes fejlődésem során szinte fékezhetetlennek bi­zonyultam, és a külsőm is előnyösen megváltozott. El­következtek a legszebb mozdonyévek. Előbb 60, majd 80, végül 100—120 kilométer megtételére is képes lettem óránként, te­herbírásommal pedig egyetlen jármű sem vete­kedhetett. 1846-ban eljutottam Ma­gyarországra is, és a Pest— Vác közti útvonalat 50 perc alatt száguldottam vé­gig. De akkoriban már alig győztem a meghívásokat. Egyszeriben nélkülözhetet­lenné váltam. Olyannyira, hogy bátran állíthatom: a legújabb kor modern ipari forradalma nélkülem el sem kezdődhetett volna sem Európában, sem a ten­gerentúlon. Városokat és A legendás 424-esek sok ezer kilométeres száguldás után visszaadják alkatrészeiket az embernek

Next