Pajtás, 1983. január-május (38. évfolyam, 1-19. szám)

1983-05-05 / 16. szám

falvakat, bányákat és ki­kötőket, szántóföldeket és ipartelepeket, országokat sőt, földrészeket kötöttem össze egyetlen működőké­pes rendszerbe. Aztán ... Igen, bármennyire is kü­lönös, tulajdonképpen ez lett a vesztem. A fejlődés, amelyet jó 150 éven ke­resztül minden erőmmel, éjt nappallá téve segítet­tem — túllépett rajtam. Kiderült, hogy nem va­gyok eléggé gyors, hogy szennyezem a környezetet, hogy rossz hatásfokkal ala­kítom át a hőenergiát mozgási energiává ... szó­val sok mindent a fejem­hez vágtak az utóbbi évti­zedekben. Hogy megbántam-e ? Ugyan kérem. Ilyen az élet, és én elmondhatom, hogy ezt az életet igazán nem éltem hiába. Nagy utat tettem meg és azt hi­szem, velem együtt a civi­lizáció is. Mos délceg Diesel-mozdo­nyok és vagány villany­mozdonyok suhannak el mellettem a síneken, ame­lyeket talán éppen az én anyagomból készítettek. Most mondjam nekik, hogy legyenek szerényeb­bek? Hogy ők is úgy vég­zik majd egykor, mint én? Mi értelme lenne? Egy­részt úgysem hinnék, más­részt miért ne lenne egy pár jó évük nekik is . . .? Cser Gábor­Fotó: Gaál Zoltán Tűzben született, tűzzel élt, és tűzzel szétdarabolva fejezi be földi pályafutását Az élet megy tovább. A csillogó, izmos gépekből így válik a nyersanyag A lángvágók palackjai mint a ragadozók lesnek áldozatukra Mentsük, ami menthető! A kerekek még használhatók Hosszú volt az út... A fáradt „lábak” már nehezen mozdulnak

Next