Pajtás, 1987. január-május (42. évfolyam, 1-19. szám)

1987-01-08 / 1. szám

A DOTFOGASTÓL A SIKLÁSIC belső élére állsz. Helybeni kísérletek után próbáld meg siklásban. Előbb rö­vid, majd fokozatosan hosz­­sza­bb siklás után. Később a forgatást cifrázhatod úgy, hogy a forgatóláb (ívkülső vagy völgyláb) oldja meg a feladatokat, a másik (ív­belső vagy hegyláb) csak annyit tesz, hogy a forga­tás vége felé egy tenyérnyit előrecsúsztatja a sít, de súly nem kerül rá. Tanuld meg, mindkét irányba! Aki sik­lásban forgatással jól meg­áll, az majdnem tud síel­ni. Minél gyorsabb volt a siklásod, annál erősebben kell terhelni a völgysít. En­nek érdekében a törzsedet is dönstd a völgy felé. Ha ezt elhagyod, a tehetetlen­ségi erő (majd megtanulod mi az!) ledönt a lábadról. Közben meg ne feledkez­zünk a lesiklás iskolázásá­ról! Egy-egy menetnél pró­bálgasd a következőket: — lesiklás közben fel­váltva csúsztasd előbbre hol a bal, hol a jobb sít; — a súlypontot helyezd hol a bal, hol a jobb sí fölé; — guggolás — felállás — guggolás (súlypont emelés­süllyesztés) siklásban; — oldalt kilépés párhu­zamos másik nyomba, vál­togatva a két nyomban ha­ladást; — helyezd előre, majd hátra a súlypontot: a sí las­sulni, illetve gyorsulni fog. Siklás hullámokon. A lej­tő ritkán asztalsima. Buc­kák, hullámok, „letörések” teszik változatossá, érde­kessé. Itt jön a térd-, csípő­ízületek teleszkóp szerepe. Elvileg egyszerű a dolog: a lejtőn haladó síző csípője egyenes vonalon halad, bár­hogy görbül alatta a fel­szín. Tehát, ha emelkedik a terep, hajlik a térd, ha „legörbül” a terep (letörés) kinyúlik a láb. Mindig olyan mértékben, amennyi­re a terep „elmozdul az egyenesből”. Arra azonban ügyelt, hogy a síelő térde mindig hajlított. A terep­­hullámokon síelést érdemes sokat iskolázni, mert élve­zetes, s mert nagy bizton­ságot ad későbbre. (Folytatjuk) ^ ti­­apán csúszó­s/ f/ / / / / CSÚSZÓ & megtelhet $/ fékező hóeke­ rr

Next