Pajtás, 1987. január-május (42. évfolyam, 1-19. szám)
1987-01-08 / 1. szám
A DOTFOGASTÓL A SIKLÁSIC belső élére állsz. Helybeni kísérletek után próbáld meg siklásban. Előbb rövid, majd fokozatosan hoszszabb siklás után. Később a forgatást cifrázhatod úgy, hogy a forgatóláb (ívkülső vagy völgyláb) oldja meg a feladatokat, a másik (ívbelső vagy hegyláb) csak annyit tesz, hogy a forgatás vége felé egy tenyérnyit előrecsúsztatja a sít, de súly nem kerül rá. Tanuld meg, mindkét irányba! Aki siklásban forgatással jól megáll, az majdnem tud síelni. Minél gyorsabb volt a siklásod, annál erősebben kell terhelni a völgysít. Ennek érdekében a törzsedet is dönstd a völgy felé. Ha ezt elhagyod, a tehetetlenségi erő (majd megtanulod mi az!) ledönt a lábadról. Közben meg ne feledkezzünk a lesiklás iskolázásáról! Egy-egy menetnél próbálgasd a következőket: — lesiklás közben felváltva csúsztasd előbbre hol a bal, hol a jobb sít; — a súlypontot helyezd hol a bal, hol a jobb sí fölé; — guggolás — felállás — guggolás (súlypont emeléssüllyesztés) siklásban; — oldalt kilépés párhuzamos másik nyomba, váltogatva a két nyomban haladást; — helyezd előre, majd hátra a súlypontot: a sí lassulni, illetve gyorsulni fog. Siklás hullámokon. A lejtő ritkán asztalsima. Buckák, hullámok, „letörések” teszik változatossá, érdekessé. Itt jön a térd-, csípőízületek teleszkóp szerepe. Elvileg egyszerű a dolog: a lejtőn haladó síző csípője egyenes vonalon halad, bárhogy görbül alatta a felszín. Tehát, ha emelkedik a terep, hajlik a térd, ha „legörbül” a terep (letörés) kinyúlik a láb. Mindig olyan mértékben, amennyire a terep „elmozdul az egyenesből”. Arra azonban ügyelt, hogy a síelő térde mindig hajlított. A terephullámokon síelést érdemes sokat iskolázni, mert élvezetes, s mert nagy biztonságot ad későbbre. (Folytatjuk) ^ tiapán csúszós/ f/ / / / / CSÚSZÓ & megtelhet $/ fékező hóeke rr