A Pallas nagy lexikona, 4. kötet: Burgos-Damjanich (1893)

CS - Csillagalma - Csillagánizs - Csillagászat

•Csillagászat — 717 — mozgása epiciklusos mozgásra vezethető vissza. Hipparchos állítá először, nem 3 századdal ifjabb követője Ptolemaios, ki ezen elméletet kidolgozta. Hipparchos ismerte az évszakok különböző hosz­szúságát, a napmozgás törvényeit, a holdpálya excentricitását, fölfedezte a precessziót és össze­álltta az első, 1080 csillagot tartalmazó csillagkata­lógust. Megfigyeléseit és fölfedezéseit Ptolemaios­z őrizte meg nagyhírű Almagesztj­ében (a : ή μεγάλη σιίνταξις υ.«9·ησεως cím arab ferdítése), hol egyszers­mind az epiciklusos mozgás törvényeit levezeti. Hipparchostól kezdve a C.-t három korszakra oszthatjuk : a ptolemaiosi, a coppernicusi és a new­toni világfölfogás korára. Az első (mely jogosan hipparchosinak volna nevezendő) a Földet nyug­vónak, a csillagok és bolygók e körül való mozgá­sait reálisoknak fogja föl. A második korszak a Na­pot állítja a bolygórendszer középpontjába , a Föld körüle keringő bolygó, mely saját, a térben pár­huzamosan megmaradó tengelye körül forog. A harmadik korszak végül az égi testek mozgásait mind egyetlenegy közös okra (az anyag tehetetlen­ségére és a tömegvonzásra) vezeti vissza. A ptolemaiosi rendszer, melyben a Föld körül egymásra következnek a Hold, Merkur, Venus, Nap, Mars, Jupiter és Saturnus (a későbbi Hérak­leid és Pontikos-féle, rendesen «egyiptomi» név alatt ismert tökéletesebb rendszerben Merkur és Venus keringenek a Nap körül), teljesen megfelel­­a látszó mozgásoknak, a bolygók előre és hátra­futásának, megállapodásának, azáltal, hogy a bolygókat egyenletesen oly körökben mozgatja, melyeknek középpontja a Föld körül ugyan­csak körben kering (1. Epiciklus). Ha a középkor túlságos rajongással függött e rendszeren, s a Cop­pernicus utáni kor mondhatni lenézéssel fordult el tőle, tartozunk most a kijelentéssel, hogy a mai tudományos módszerek nyelvében a két rendszer egyenlőségú , a coppernicusi előnyösebb ott, ahol a bolygó mozgásokat egy a Napon álló megfigyelő észleli, a­­ptolemaiosi, ha a mozgásokat a Földről nézzük. És tényleg, a mai csillagász, tekintve a számítás modorát, öntudatlanul is a ptolemaiosi rendszerre támaszkodik, ha a bolygók efemeridjeit számítva,trigonometriai sorba fejtéseket alkalmaz. Az alexandriai iskola C.-át­­az arabok terjesz­tették. Keleten Al Mamun kalifa (786—833 kr. u.), Albategnius (Al-Baten, 850—928 kb.), Abul Vefa (939—998), Ibn Junis (950-1008), Nassir Eddin (1201—1274) és különösen Ulugh Beigh (1394— 1449) emelendők ki, kik mindannyian szorgalmas megfigyelők és számolók. Az első fokmérése, a második a trigonometriai módszerek javítása ál­tal tűnik ki. Abul Vefa felfedezi a Hold variáció­ját (erekcióját már Ptolemaios találta volt), Ibn Junis először használja a hindu, arab számjegye­ket, javítja a csillagászati műszereket, Nassir Edin s az arab korszak utolsó képviselője a sztel­láris C.-t gyámolítják. Nyugaton ugyancsak arab befolyás alatt különösen X. Alfonz kasztíliai és leoni király viszi előbbre a tudományt híres bolygó­táblái szerkesztése által. Az arab korszak után az osztrák Peurbachban (1423—1461) éled újra a C. Különböző fontos asz­tronómiai dolgozatokon kivül használható sinus­táblázatokat is köszönünk neki. Tanítványa Re­giomontanus (tulajdonképen Müller János, Königs­bergából, 1436—1476), ki Mátyás királynak udva­rában is tartózkodott, Ptolemaios óta a legnagyobb csillagász. Walther nürnbergi patríciussal meg­alapítja az első német csillagvizsgálót, szolgáltat hasznavehető üstökös-megfigyeléseket és kiadja az első jó efemeriseket. Coppernicus (1473—1543) De revolutionibus orbium eoelestium libri VI című munkájában a ptolemaiosi geocentrumos rendszert a heliocen­trumos rendszerrel helyettesíti. S noha tulajdon­képeni bizonyításról az egész munkában szó sincs, sőt idejében arról szó még nem is lehetett, nézete megkapó egyszerűsége folytán nehéz harcok után ugyan, de végre utat tört. A munka, bár apróbb részleteiben még Hipparchosra és Ptolemaiosra támaszkodik — Coppernicus kénytelen megtar­tani még egynehány epiciklust s a bolygók egyen­letes körmozgását — nyitotta meg egyszersmind először az állócsillagok világát, mert a Föld Nap körül való keringésének a csillagok moz­gásában látható tükörképe (az úgynevezett paral­laxis) hiányozván, ki kellett mondani, hogy az állócsillagok oly mérhetetlen távolságban vannak tőlünk, hogy ehhez képest a Föld pályája csak pontnak tekinthető. Coppernicus a legegyszerűb­ben magyarázza az állócsillagok napi, a bolygók napi és évi mozgását, a bolygófutás különös je­lenségeit, az évszakokat, a nap és éjjel különböző tartamát a Földön, s hasonlókat. Mily szabad és bátor szellem kellett ezredéves — nem elmélet­nek, hanem — hitnek megdöntésére, fel sem fog­hatjuk már ; utóda Kepler, meg ismerő korát s mondható róla egyszerű, de erőteljes szavaival : vir maximo ingenio, et, quod in hoc exercitio ma­gni momenti est, animo libero. Coppernicus elmélete most már csak pontosabb megfigyelések alapján volt tovafejleszthető és Tycho de Brahe-ban (1546—1601) akadt erre ki­tűnő ember. Eleinte Hveen szigetén, majd mint II. Rudolf udvari csillagásza Prágában észlel saját készítésű műszereken addig nem ismert pontos­sággal. Megfigyelései, melyek még híresebb kö­vetője, Kepler örökébe mentek át, szolgáltatták az anyagot az újabb hatalmas fejlődéshez. Tycho sem találta pontos méréseivel az állócsillagok pa­rallaxisát s mivel kora a világegyetem mérhetet­lenségének felfoghatására még nem ért meg, de talán teológiai tekintetekből is új világrendszert állított fel, noha Coppernicusnak mindig lelkes bámulója volt. Mindenesetre sajátságos véletlen, hogy Tycho után mindjárt akadt szellemi óriás, ki e megfigyeléseket előtüntető számokból ki tudta olvasni a bolygó mozgások valódi törvényét s ki szerencsés fogással éppen azon bolygót ragadja ki, melyen az eltérés a tényleges s a közös pályá­tól a legnagyobb. A bolygó helyének eltérése azon helytől, melyet az egyenletes körmozgás je­löl ki, mindössze 8 ívpercet, azaz V4 teleholdatmé­rettett ki s ezen 8 ívperc vezette Keplert (1571— 1630) a bolygómozgások törvényeinek felállításá­hoz. Szerinte : 1. a bolygók pályái a körhöz közel­álló ellipszisek, melyeknek egyik gyújtópontjában áll a Nap ; 2. a radius vector (a Nap középpontjától a bolygó középpontjáig húzott egyenes) egyenlő időben egyenlő felületeket súrol; 3. a bolygók Amely szók a­­ betűben nincs­nek meg­, a K-ban keresendők ! Csillagászat

Next