A Pallas nagy lexikona, 4. kötet: Burgos-Damjanich (1893)
CS - Csillagalma - Csillagánizs - Csillagászat
•Csillagászat — 717 — mozgása epiciklusos mozgásra vezethető vissza. Hipparchos állítá először, nem 3 századdal ifjabb követője Ptolemaios, ki ezen elméletet kidolgozta. Hipparchos ismerte az évszakok különböző hoszszúságát, a napmozgás törvényeit, a holdpálya excentricitását, fölfedezte a precessziót és összeálltta az első, 1080 csillagot tartalmazó csillagkatalógust. Megfigyeléseit és fölfedezéseit Ptolemaiosz őrizte meg nagyhírű Almagesztjében (a : ή μεγάλη σιίνταξις υ.«9·ησεως cím arab ferdítése), hol egyszersmind az epiciklusos mozgás törvényeit levezeti. Hipparchostól kezdve a C.-t három korszakra oszthatjuk : a ptolemaiosi, a coppernicusi és a newtoni világfölfogás korára. Az első (mely jogosan hipparchosinak volna nevezendő) a Földet nyugvónak, a csillagok és bolygók e körül való mozgásait reálisoknak fogja föl. A második korszak a Napot állítja a bolygórendszer középpontjába , a Föld körüle keringő bolygó, mely saját, a térben párhuzamosan megmaradó tengelye körül forog. A harmadik korszak végül az égi testek mozgásait mind egyetlenegy közös okra (az anyag tehetetlenségére és a tömegvonzásra) vezeti vissza. A ptolemaiosi rendszer, melyben a Föld körül egymásra következnek a Hold, Merkur, Venus, Nap, Mars, Jupiter és Saturnus (a későbbi Hérakleid és Pontikos-féle, rendesen «egyiptomi» név alatt ismert tökéletesebb rendszerben Merkur és Venus keringenek a Nap körül), teljesen megfelela látszó mozgásoknak, a bolygók előre és hátrafutásának, megállapodásának, azáltal, hogy a bolygókat egyenletesen oly körökben mozgatja, melyeknek középpontja a Föld körül ugyancsak körben kering (1. Epiciklus). Ha a középkor túlságos rajongással függött e rendszeren, s a Coppernicus utáni kor mondhatni lenézéssel fordult el tőle, tartozunk most a kijelentéssel, hogy a mai tudományos módszerek nyelvében a két rendszer egyenlőségú , a coppernicusi előnyösebb ott, ahol a bolygó mozgásokat egy a Napon álló megfigyelő észleli, aptolemaiosi, ha a mozgásokat a Földről nézzük. És tényleg, a mai csillagász, tekintve a számítás modorát, öntudatlanul is a ptolemaiosi rendszerre támaszkodik, ha a bolygók efemeridjeit számítva,trigonometriai sorba fejtéseket alkalmaz. Az alexandriai iskola C.-átaz arabok terjesztették. Keleten Al Mamun kalifa (786—833 kr. u.), Albategnius (Al-Baten, 850—928 kb.), Abul Vefa (939—998), Ibn Junis (950-1008), Nassir Eddin (1201—1274) és különösen Ulugh Beigh (1394— 1449) emelendők ki, kik mindannyian szorgalmas megfigyelők és számolók. Az első fokmérése, a második a trigonometriai módszerek javítása által tűnik ki. Abul Vefa felfedezi a Hold variációját (erekcióját már Ptolemaios találta volt), Ibn Junis először használja a hindu, arab számjegyeket, javítja a csillagászati műszereket, Nassir Edin s az arab korszak utolsó képviselője a sztelláris C.-t gyámolítják. Nyugaton ugyancsak arab befolyás alatt különösen X. Alfonz kasztíliai és leoni király viszi előbbre a tudományt híres bolygótáblái szerkesztése által. Az arab korszak után az osztrák Peurbachban (1423—1461) éled újra a C. Különböző fontos asztronómiai dolgozatokon kivül használható sinustáblázatokat is köszönünk neki. Tanítványa Regiomontanus (tulajdonképen Müller János, Königsbergából, 1436—1476), ki Mátyás királynak udvarában is tartózkodott, Ptolemaios óta a legnagyobb csillagász. Walther nürnbergi patríciussal megalapítja az első német csillagvizsgálót, szolgáltat hasznavehető üstökös-megfigyeléseket és kiadja az első jó efemeriseket. Coppernicus (1473—1543) De revolutionibus orbium eoelestium libri VI című munkájában a ptolemaiosi geocentrumos rendszert a heliocentrumos rendszerrel helyettesíti. S noha tulajdonképeni bizonyításról az egész munkában szó sincs, sőt idejében arról szó még nem is lehetett, nézete megkapó egyszerűsége folytán nehéz harcok után ugyan, de végre utat tört. A munka, bár apróbb részleteiben még Hipparchosra és Ptolemaiosra támaszkodik — Coppernicus kénytelen megtartani még egynehány epiciklust s a bolygók egyenletes körmozgását — nyitotta meg egyszersmind először az állócsillagok világát, mert a Föld Nap körül való keringésének a csillagok mozgásában látható tükörképe (az úgynevezett parallaxis) hiányozván, ki kellett mondani, hogy az állócsillagok oly mérhetetlen távolságban vannak tőlünk, hogy ehhez képest a Föld pályája csak pontnak tekinthető. Coppernicus a legegyszerűbben magyarázza az állócsillagok napi, a bolygók napi és évi mozgását, a bolygófutás különös jelenségeit, az évszakokat, a nap és éjjel különböző tartamát a Földön, s hasonlókat. Mily szabad és bátor szellem kellett ezredéves — nem elméletnek, hanem — hitnek megdöntésére, fel sem foghatjuk már ; utóda Kepler, meg ismerő korát s mondható róla egyszerű, de erőteljes szavaival : vir maximo ingenio, et, quod in hoc exercitio magni momenti est, animo libero. Coppernicus elmélete most már csak pontosabb megfigyelések alapján volt tovafejleszthető és Tycho de Brahe-ban (1546—1601) akadt erre kitűnő ember. Eleinte Hveen szigetén, majd mint II. Rudolf udvari csillagásza Prágában észlel saját készítésű műszereken addig nem ismert pontossággal. Megfigyelései, melyek még híresebb követője, Kepler örökébe mentek át, szolgáltatták az anyagot az újabb hatalmas fejlődéshez. Tycho sem találta pontos méréseivel az állócsillagok parallaxisát s mivel kora a világegyetem mérhetetlenségének felfoghatására még nem ért meg, de talán teológiai tekintetekből is új világrendszert állított fel, noha Coppernicusnak mindig lelkes bámulója volt. Mindenesetre sajátságos véletlen, hogy Tycho után mindjárt akadt szellemi óriás, ki e megfigyeléseket előtüntető számokból ki tudta olvasni a bolygó mozgások valódi törvényét s ki szerencsés fogással éppen azon bolygót ragadja ki, melyen az eltérés a tényleges s a közös pályától a legnagyobb. A bolygó helyének eltérése azon helytől, melyet az egyenletes körmozgás jelöl ki, mindössze 8 ívpercet, azaz V4 teleholdatmérettett ki s ezen 8 ívperc vezette Keplert (1571— 1630) a bolygómozgások törvényeinek felállításához. Szerinte : 1. a bolygók pályái a körhöz közelálló ellipszisek, melyeknek egyik gyújtópontjában áll a Nap ; 2. a radius vector (a Nap középpontjától a bolygó középpontjáig húzott egyenes) egyenlő időben egyenlő felületeket súrol; 3. a bolygók Amely szók a betűben nincsnek meg, a K-ban keresendők ! Csillagászat