A Pallas nagy lexikona, 7. kötet: Fekbér-Greszt (1894)

F - Frigiai építészet - Frigiai hangnem - Frigiai süveg - Frigidarium - Frigidus - Frigyes

Frigyes — 636 — balhirek hallatára, melyek a Szentföldről Euró­pába érkeztek, F., mint a kereszténység legelső fejedelme, agg kora dacára kötelességének tar­totta Jeruzsálem visszafoglalására keresztes had­járatot indítani. 1189 május havában indult meg fényes seregével Regensburg városából s Ma­gyarországon, Szerbián és Görögországon ke­resztül vette útját. Gallipoliban hajóra szállva, 1190 márc. 29. között ki Kis-Ázsiában. A németek rettenetes veszteségek és roppant nélkülözések kö­zött érkeztek Ikoniába, a­hol az ellenség túlnyomó hadserege fölött (máj. 18.) fényes győzedelmet vív­tak ki. Azután minden nagyobb baj nélkül érkez­tek a keresztény Örményországba. Innen a Tauru­son át, dél irányban, Selefke (Seleukia) felé haladt a hadsereg, midőn F. 1190 jun. 10. rövidebb úton akart a Kalykadnos (Gök­szu) völgyébe jutni. Oda is ért s kíséretének intése dacára megfürdött a ragadozó hegyi folyóban, miközben gutaütés érte, ugy hogy csak holtan lehetett testét az árból ki­menteni. Halála a képzelhető legnagyobb csapás volt, mely a német keresztes hadat sújthatta. Szivét gyászoló hivei Tarsosban, tetemét Antio­chiában, csontjait pedig hihetőleg Tyrusban he­lyezték el nyugalomra. Halálának híre Német­országban, de különösen a nép alsó rétegeiben kimondhatatlan szomorúságot keltett. Irodalom. Ottó Freisingeni püspök és Ragewin, Gesta Fri­derici I., Mon. Genn. XX. ; Viterbo-i Ottó, Gesta Friderici, u. o. XXII. ; Voigt J., Geschichte des Lombardenbundes und seines Kampfes mit Kaiser F. I., Königsb. 1818 ; Raumer F., Ge­schichte der Hohenstaufen und ihrer Zeit, 2. köt., 5. kiad., Lipcse 1878; Prutz, Kaiser F. I., Danzig 1871—73. 3 köt.; Kallsen, F. Barbarossa, Halle 1882; DettlolT, Der erste Rö­merzug F. I., Gott. 1877 ; Röhricht, Beitr. zur Gesch. d. Kreuzzilge, II. köt, 5. fej. ; Ribbeck, F. I. und die römische Kurie 1157—59, Lipcse 1881 ; Scheffer-Boichorst, Kaiser Fried­richs I. letzter Streit mit der Kurie, Berlin 1886 ; Sepp, Meer­fahrt nach Tyrus és Prutz, Aus Phönizien. (E két munka a F. sírjának kiderítésével megbízott szakférfiak jelentéseit foglalja magában.) Fischer, Geschichte des Kreuzzugs F. I., Lipcse 1870; Tosti, Storia della lega Lombarda, 2. kiadás 1886; Giesebrecht, Gesch. d. deutsch. Kaiserzeit, V. köt. II. feie 1888; Gregorovius, Gesch. d. Stadt Rom, IV. köt.; Ranke, Welt-Gesch., 9. kötet 2. rész ; Freemann-Locher, Essays. Zur Gesch. des Mittelalters, 4. sz. ; Baer, die Beziehungen Venedigs zum Kaiserreich stb. 1888 ; Reuter,Gesch. Alexander d. III., 3. k. ; Temesváry, Π. Géza magatartása stb., Kolozsvár 1886 ; Riezler, Gesch. Baierns, Π. köt, ; Peters, Untersuchungen zur Gesch. des Friedens von Venedig, 1879 ; Balzani, The popes and the Hohenstaufs, 1889 ; Hug, Die Kinder Barbarossas, 1890 : Schrö­der Rik., Die deutsche Kaisersage, 1892 Heidelberg, TU. GY. 28. F. (II.), német-római császár, az előbbinek unokája, VI. Henrik császárnak és nápolyi-siciliai Konstanciának fia, ki mint Sicilia királya I. F. néven uralkodott ; 1194 dec. 26. szül. Jesiben (An­cona őr­grófságban), meghalt Apuliában Fioren­tino várában 1250 dec. 13. Még meg sem volt keresztelve, midőn a német fejedelmek atyjának utódjává kijelölték és még csak négy éves volt, midőn atyjának 1197 szeptember 28. bekövetke­zett váratlan halála folytán Sicilia királya let. A pápa 14 éves korában nagykorúvá nyilvánította s nemsokára reá a nálánál tiz évvel idősebb Kon­stanciával, Alfonzó aragóniai király leányával (Imre magyar király özvegyével) házasítá össze. 1211. útnak indult, hogy atyai örökét elfoglalja. Konstanz, azután Breisach, a birodalom kulcsa, nemsokára pedig egész Svábország, a német feje­delmek és nagy városok nagyobb része ellentállás nélkül hódolt meg a daliás, lovagias és bőkezű­ trónkereső előtt. Szövetséget kötvén II. Fülöp Ágost francia királylyal, a Rajna mentén vissza­szorította versenytársát, Ottót, ki azután a Bouvi­nes melletti döntő csatában (1214) a franciáktól vereséget szenvedett és többé szerepet nem ját­szott. Egy évvel utóbb Frigyes hallatlan fénynyel Aachenban királylyá koronáztatta magát (1215). A dolgok szerencsés fejlődése merészröptű­ terve­ket ébresztett az ifjú uralkodó lelkében. Henrik­­át német királylyá választatta, ő maga pedig a császári korona után áhítozott s arra törekedett, hogy Németországot, Nápolyt és Siciliát a maga kezében egyesítse. És ezek a tervek rövid idő alatt kivétel nélkül megvalósultak. 1220 őszén Ró­mába indult, hol III. Honorius pápa (november 22-én) császárrá koronázta és bár nem szíve­sen, Németországnak és Siciliának egy kézben való egyesítését helybenhagyta. Viszonszolgá­lat fejében F. szigorú rendeleteket bocsátott ki az eretnekek ellen, jelentékeny engedményeket tett az egyháznak és megfogadta, hogy a jövő évnek aug. havában keresztes hadjáratra fog in­dulni. 1227. végre Brindisiben hajóra szállott, de miután útközben súlyosan megbetegedett, vissza­tért. A hírre az új pápa, a szenvedélyes IX. Ger­gely, aki mindezt csak komédiának tartotta, egy­házi átokkal sújtotta a császárt. F. ennek dacára beváltotta ígéretét : 1228 jun. csakugyan útra­kelt és el is érkezett a szentföldre. De mig F. a kereszténység érdekében hadakozott, addig az engesztelhetetlen pápa és fanatikus hivei min­dent megtettek, hogy F.-t Németországban meg­buktassák, hogy tőle Nápolyt elhódítsák és hogy a szent­földön is akadályokat gördítsenek útjába. Midőn F. értesült, hogy a pápának zsoldosai, a «kulcsos vitézek», majdnem egész Nápolyt elfog­lalták , Al-Kámeli szultánnal igen kedvező felté­telek mellett tíz évi fegyverszünetet kötött, s sa­játkezűleg megkoronázván magát a jeruzsálemi szt. sir templomában (1229 márc. 18.), Itália felé vette útját. Királyságát a hű szaracénok segítsé­gével röptiben visszafoglalta, mire Gergely pá­pát is a San-germanói békekötésre kényszerítette (1230). Most azon volt, hogy örökös királyságá­ban királyi jogait fejleszsze és megerősítse. A fölvilágosodott abszolutizmus szellemében egé­szen új állami, nemzetgazdasági és katonai szer­vezetet adott országának, mellőzte a hűbéri rend­szert, kimondotta az alattvalóknak a törvénynyel szemben való egyenlőségét, az általános hivatal­képességét s emberségesebb törvénykezést hozott be istenitéletek és kinpad m­ellőztével. És e tör­vényeket (Constitutiones Regni Siciliae), melyek capuai Jakab érsek és Peter de Vinea kancellár közreműködése mellett készültek, a pápa heves tiltakozása dacára, 1231 aug. Melilben kiadott ren­deletével életbe léptette. Egyúttal a lombardokkal való kibékülésre is törekedett és e célból nov. 1. országos gyűlést hirdetett Ravennába. De az el­lenséges lombardi városok ezúttal is véd- és dac­szövetséget kötöttek ellene s 1235. Henrik fiát is nyilt támadásra késztették édes atyja ellen. A hirre a boszus F. Németországban termett, hol fe­jedelmek és városok pártjára hatoltak, ugy hogy lázadó fiát könnyű szerrel elfoghatta, ki azután mint fogoly 1242. Martoranoban meghalt. 1235. nőül vette Izabellát, III. Henrik angol király­nő- Frigyes-t

Next