A Pallas nagy lexikona, 12. kötet: Magyar-Nemes (1896)

M - Magyar indigó - Magyar ipar- és kereskedelmi bank részvénytársaság - Magyar iparművészeti társulat - Magyar irás - Magyar irodalom - Az újabb magyar irodalom (1772 óra.)

Magyar irodalom - 50 — talmával sújt le. Költői alapeszméinek mélysé­géhez járul a biztos jellemzés, a szenvedélyeknek pszichológiailag és fiziológiailag rendkívül hű és eleven rajza, s a kort az egyénekben festeni tudó ereje , mindebben valamennyi regényírónk fölött áll. Mindazáltal sohasem volt nagyon népszerű. Fenségében sok a zord elem, hangulata pesszi­mista, derűsebb vonásokkal alig enyhíti regényei színezetét ; olykor kitérésekbe, lélektani részle­tezésekbe merül, előadása sem nagyon folyamatos és fordulatos, úgy hogy művei egészben nehéz olvasmányok. Épp azért a közönség kegyeltje nem ő lett, hanem Jókai, behízelgő, magyaros és köny­nyű előadásával, humorának és hangulatának ezerszínű játékával, leleményének kiapadhatatlan gazdagságával s azzal a képességgel, melylyel a nemzeti érzés húrjain játszani tudott. Jókai is mű­velte, kivált az 50-es években, a történeti regényt (Törökvilág Magyarországon, Erdély aranykora stb.), de még inkább a közelebbmúlt vagy egykorú magyar társasélet rajzolásában lelte kedvét (Egy magyar nábob, Kárpáti Zoltán, új földesúr). A kissé naiv mód, melylyel kedvelt alakjait eszmé­nyíti, a gyűlölt alakokat torzítja, szintén megfe­lelt a szélesebb körű közönség ízlésének ; ez esz­ményítésével igen nagy hatással volt egy fél­század óta a serdülő nemzedékek egymást követő sorozatára. A pszichológiai igazságot, a valószerű­ségét gyakran megsérti, de mindig érdekes és mindig hangulatos. Kitűnő elbeszélő hangot te­remtett, mely közvetlen, egyszerű, természetes, hajlékony és színes, mintha csak a népmesék előadása volna, megnemesítve. Termékenysége kifogyhatatlannak látszik. Fő ereje a rövidebb regényben és a novellában van ; politikai versei és szatírái az 50-es és 60-as években nem kis kedveltségnek örvendtek, s mint élclapszerkesztő (Üstökös) és humorista is a legnépszerűbb volt. Termékeny regényírók és novellisták még Vas Gereben (a táblabíró-világ és a népélet köréből vett regények és korrajzok, magyarosságában gyakran keresett előadással), Pálffy Albert, a for­radalom jeles hírlapírója (társadalmi regények és novellák), Degré Alajos (regények és beszélyek, a francia szalonregények modorában ; vígjátéko­kat is irt), P. Szathmáry Károly (történelmi regé­nyek, Jósika hatása alatt), Bárczy Károly (novella, a humoros nemben is, angol mintákat követett), Vadnai Károly (regények, elbeszélések, emléke­zések, a társasélet gondos rajzával, szabatos stílben), Abonyi Lajos (regények és novellák, a magyar népélet sikerült rajzaival), Győry Vilmos (mint költő és műfordító is jeles) ; a forradalom utáni évek kedvelt humoristája volt a korán el­hunyt Beöthy László (regények, víg elbeszélések, humoreszkek). A kiegyezés után elbeszélő irodal­munk az időszaki sajtó rohamos fejlődéséhez és az olvasó közönség gyarapodásához képest egyre szélesbedik. A romantikával szakított s egészben a realizmus alapjára helyezkedett, tárgyait leg­inkább a jelenkorból veszi s a társadalom külön­böző osztályait rajzolja, nagy előszeretettel a részletek iránt. A regény megrövidült s a novella mellett divatba jött a rajz és a tárca. Követték az angol regényírókat, később a francia naturalis­tákat, legújabban az északi és az orosz regény­irodalommal hasonló viszonyba léptek, amellett azonban egyesek az elbeszélés nemzeti módját is fejlesztik. Kitűnő e tekintetben Mikszáth Kálmán, aki hangjának természetességével, magyaros humorával és előadásának bájával Jókai költé­szetének méltó folytatója s a magyar népélet költői vonásainak feltüntetésében épp oly friss leleményt, mint finom érzéket tanúsít. Az alkotmá­nyos korszak jelesebb novellistái, regény- és tárca­írói még: Tolnay Lajos (realista, szarkasztikus társadalmi regények, a legeredetibbek egyike), Ágai Adolf (humorista és tárcaíró), Beöthy Zsolt (regény, rajz , költői elbeszélése : Ráskay Lea), Balázs Sándor, Berczik Árpád, Kvassay Ede (elbe­szélések a felsőbb körök rajzával), Ábrányi Kornél, Vértesi Arnold (víg elbeszélések), Kazár Emil,Mar­gitay Dezső, Baksay Sándor (kálvinista népélet, tőrülmetszett magyar stíl), Szalóczy Bertalan, Gozsdu Elek, Bársony István (leírások), Petelei Ist­ván, Justh Zsigmond, Ambrus Zoltán, Abonyi Ár­pád, Tóth Béla, Rákosi Viktor, Szomaházy István, Murai Károly. Legújabban Herczeg Ferencnek sikerült új hangot hozni elbeszélő prózánkba, aki a modern magyar társaséletet rajzolja épp oly érdekesen, mint előkelő stíllel. A nőirók közül leg­termékenyebb Beniczkyné Bajza Lenke, legszelle­mesebb azonban a két Wohl nőtestvér, Janka és Stefánia . Gyarmathy Zsigáné a kalotaszegi nép­életet rajzolja sikerrel. Az irodalomtörténeti, kritikai és esztétikai iro­dalom az egész XIX. század folyamán állandó emelkedést mutat. A «magyar irodalomtörténet atyja» Toldy Ferenc volt, aki Kazinczy korától a 70-es évekig átélte az irodalom egész fejlődését s az Aurorától fogva benne volt az események központjában. Az irodalomtörténet anyagát fárad­hatatlanul gyűjtögette, tömérdek életrajzot, szá­mos monográfiát irt, igen sok író munkáit (nagy­részt kritikailag) kiadta s megírta a M. rendszeres történetét. Eredeti koncepciója szerint «a magyar ész» egész történetét akarta irni, de e széles ala­pon csak a XVI. századig haladt el (1851) , de kidol­gozta a Magyar költészet történetét Kisfaludy Sán­­dorig (1854) és a Magyar nemzeti irodalom törté­netét rövidebb előadásban a forradalomig (1867). Gyulai Pál kritikai szelleme irodalomtörténetünk egyes jelentősebb részeit szilárdabb alapokra fek­tette, az egész irodalomtörténetírást művészie­sebbé tette, épp oly éles és szabatos elemzéssel, mint művészi szintézissel mutatván ki monográfiáiban, tanulmányaiban, emlékbeszédeiben (Vörösmarty életrajza, Katona és Bánk bánja, Arany János em­lékezete), valamint egyetemi előadásaiban a törté­neti és lélektani tényezők szerepét az irodalmi fej­lemények előidézésében. Beöthy Zsolt a forma művészetében s a felfogás kritikai mélységében tovább ápolja a magyar irodalomtörténet hagyo­mányait, egyúttal e tudomány legmodernebb módszereit alkalmazza s irodalmunkban a nép­psziché törvényeit nyomozza (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése, A szépprózai el­beszélés a magyar irodalom­ban, Horatius és Ka­zinczy, Széchenyi és a magyar költészet). Ezek mel­lett Szilády Áron (a régi magyar irodalomtörténet kutatója, a Régi magyar költők tára kiadója), Heinrich Gusztáv (a német és magyar irodalom Magyar irodalom.

Next