A Pallas nagy lexikona, 15. kötet: Simor kódex-Tearózsa (1897)
S - Spanyolok - Spanyolország
Spanyolország — 127 — Oviedótól D-re 2300 m. és a hágók magassága is 1200—1600 m. közt váltakozik. Asturia, Galícia és az egykori Leon összeszögellésénél a Miravalles (1939 m.) és Cuiia (1997 m.) csúcsoknál változtatja meg a főgerinc az irányát. Az egyik lánc, illetőleg szeles fensík ÉNy-nak tart és a Cuadramonban (1019 m.) ereszkedik le meredeken a tengerbe, míg a másik DNy. felé húzódik ; ezt a Sil szúk medre szakítja meg, amelyen túl a Queija (1776 m.) még mindig tekintélyes magasságra nyúlik föl, a San Mameddel (1616 m.) pedig a portugáliai hegyekhez csatlakozik. A baszk tartományoktól és az Ebro felső völgyétől D-re a Kasztíliai-fensíkon kevés az olyan emelkedés, amely a hegység nevét megérdemelné ; csakis Burgostól K-re az Ebro és Duero közti vízválasztón vannak ilyenek ; ezek a Sierra de la Demanda, a San Lorenzo-csúcscsal (2303 m.), az Urbion-tömeg (2246 m.) és a Moncago-csúcs (2346 m.). Ezektől messze D-re van az ÉK-ről DNy-nak húzódó Kasztíliai-választóhegység vagy miként mások nevezik a Carpeto-Veronica, amelynek különböző részeiben különböző neveket adtak : Sierra de Guadarrauja, a Sierra de Avila, ennek É-i ága a Serrata (2241 m.) és D-i a Sierra de Gredos, a Plaza del Moro Almanzor csúcscsal (2650 m.), továbbá a Sierra de Gata, amely a portugál Serra da Estrellával van összefüggésben. A Kasztiliai-választóhegységtől D-re, a Tajo, Guadalaviar, Jucar, Gualiana és Guadalquivir völgyei közt a felföldön ismét csak elszigetelt hegytömegek találhatók: a Cerro de San Pilipe (1800 m.), a Jucar forrásai közelében, a Muela de San Juan (1610 m.), amelyen a Tajo és Guadalaviar erednek és a Sarrion (2002 m.) Terueltől D-re. A Guadiana felső része körül egy teljesen sík vidék, a Mancha terül el ; ellenben középső részében a völgyet É-ról a Toledói-, Altamirai-hegyek és a Las Villuercas (1559 m.), D-eu pedig a Sierra Morena (1. o.) vagyis a Cordillera Marianica szegélyezik; ennek Ny-i végéhez csatlakozik a Sierra d'Aracena. A Manchától D-re a középső nagy fensík folytatásai egyes elszigetelt hegytömegek: a Yelmo (1806 m.), a Sagra (2398 m.), a Sierra de Maria (1589 m.), a Sierra de los Filabres (1915 m.) és a Sierra de Baza (1915 m.), amely már összefüggésben van S. D-i magas hegyláncával a Sierra Nevadával (1. k.). A Sierra Nevada egy déli ága a Guadalfeo völgye felé meredeken leereszkedő Alpujarras, amelyet a Földközi-tengertől a Sierra Contraviesa választ el ; ennek folytatása K. felé a Sierra de Gádor (2323 m.), Ny. felé pedig a Sierra de Almijara, de Tejeda, Torcal d'Antequera, a Guadalhorce völgyén túl pedig a Sierra de Tolox, a Bermeja és a San Cristobal hegyek. Mindezen hegyeknél délibb fekvésűek a Tarifahegyek, amelyek a hatalmas gibraltári sziklában végződnek. A folyók nagyon aránytalanul vannak elosztva ; legtöbb a folyóvíz Asturiában . Ny-ról K-re folynak a Bidassoa, Urumea, Oria, Nervion, Ason, Besaya, Nansa, Sella, Navia, Tambre, Ulla, amelyek azonban mind rövidek ; az egyedüli hosszabb folyó e vidéken a Mino, amelynek fő forrásága a Sil. Ettől D-re és K-re a Kantabri-hegyek vizei : a Pisuerga, Esla, Orbigo stb. a Dueróba folynak, amely balról fölveszi még az Adaját, Eresmát és azután Portugáliába megy át. Ugyancsak Portugáliában torkollik a Tajo, amelynek spanyol mellékvizei a Jarama, Manzanares, Henares, Tajuna, Alborche és Alago. A fentieken kívül az Atlanti-óceánba ömlik a Guadiana, amelynek mellékvizei a Jabalon és Zubaron kívül mind ki-kiszáradnak ; a Huelva-öbölben torkolló Odiel és Tinto; a Guadalquivir, S. legfontosabb folyója, a Guadalimares Genil nevű mellékvizeivel ; továbbá a Guadalete és Barbate, amely utóbbiaknak vizét az öntöző csatornák abszorbeálják. A Földközi-tenger legdélibb mellékvizei a Guadalhorce, Guadalfeo, Almanzora, szintén csak, sőt a Segura, Vinalope, Jucar, Guadalaviar, Palancia, Mijares, Segarra is vizekkel majdnem kizárólag a környék öntözésére szolgálnak. A Földközi-tenger mellékének legnagyobb folyója az Ebro (1. o.); ettől É-ra ismét csak kis vizeket (Francoli, Llobregat, Besos, Tordera, Flavia, Muga) találni. Tavak csak a partokon vannak. A hajózó csatornák (összesen 690 km.) közül a legjelentékenyebbek az aragóniai, amely az Ebróval (1. o.) van összeköttetésben, és a 210 km. hosszú kasztíliai csatorna ; annál több azonban az öntöző csatorna, amelyek nagyobbára mind a mórok idejéből valók. Az ásványvízforrások száma rendkívül nagy (2000), de ezek közül csak mintegy felének veszik hasznát ; legtöbb fürdő van Guipuzcoában (55, 84 forrással), Granadában (25, 65 forrással) és Malagában (31, 58 forrással). Éghajlat: S. a 13 és 20°-os izoterma közt fekszik és általában a melegebb mérsékelt éghajlat alá tartozik. Felszínének változatossága azonban az egyes helyek klímája tekintetében is rendkívüli változatosságot teremtett. Azon vonal, amely ÉNy-ről DK-re vonulván La Corunát, Madridot és Alicantét érinti, három, egymástól mind felszínre, mind éghajlatra, mind termékekre nézve különböző vidéket hasít. La Coruna körül, Galícia partjain tengeri a klíma, enyhe telekkel és aránylag hűvös nyarakkal, egész éven át elég esőzéssel, ami a mesterséges öntözést feleslegessé teszi. Amint azonban a párával telt légáramlatok átlépik a Kantabri-hegységet, a felhők eloszlanak és csakis a hűvösebb időszakokban juttatnak és akkor is kevés csapadékot a belső fensíkoknak. Itt tehát az éghajlat egészen kontinentális , és miként a nyári és téli, úgy a nappali és éjjeli hőmérséklet közt is éles (15—20°) különbségek vannak. Esőben leggazdagabb (800—1500 mm.) vidék az ország ÉNy-i szöglete, a Kantabri-hegyek lábánál elterülő tengerpart és a Pireneusok vidéke ; esőben legszegényebb a Duero mindkét partján elterülő része Leonnak, ahol Salamancában és Zamorában 275 mm. az eső, az aragóniai puszta, Valencia, Murcia és főképen Alicante, továbbá a Mancha. De ezen száraz vidékeken is néha nagy záporok esnek. S. sajátos szelei a gallego, az É-i hideg, és a solano, a D-i meleg szél. A Pireneusokban még középeurópai a flóra, de a bükk már a Duero környékén átadja helyét az örökzöld tölgynek (Quercus ilex) és a pintának, még tovább D-re pedig az olaj-, füge- és mandulafának. A földközi-tengeri flóra Andalusiában és Granadában a legváltozatosabb. A nagy szárazság és az ember pusztításainak tudható be, hogy S.-ban puszta és kopár vidékek Amely szók az S betűben nincsenek meg, Sz alatt keresendők! 9* Spanyolország-