Kokas Endre: Az 1880-as évek irodalmi élete
Az évtized szépprózai elbeszélő irodalma
gését. Ilyen új rajzírók pl. Bródy Sándor, Justh Zsigmond, Gozsdu Elek, Iványi Ödön és a Mikszáth Kálmán novellisztikus munkássága és több sikerült rajza nyomán felburjánzó ethnográfiai rajzírók. Ennek a rajznak kiváló és kizárólagos képviselője Petelei István. Elvonultan, távol az irodalmi élettől élt Erdélyben. Lelkületére az orosz írók, főleg Turgenyev írásainak borúja, hangulata feküdt. 1882-ben lépett fel első rajzkötetével („Keresztek"), amely már teljesen kifejezi egész költészetének hangulatát: azokról ír, akik Krisztus keresztjét hordják vállukon. Második rajzkötete 1886-ban: Az én utcám. Petelei rajzainak tárgya Erdély kisvárosi, kispolgári életéből vagy a falu világából valók, de nyoma sincs bennük az örömnek, az életvidámságnak: egyhangúan sötét képek ezek, idillek helyett végzet tragédiák képei: fojtott, nehéz levegő jár bennük, mert Petelei elveszítette érzékét az élet derűsebb képei iránt. Alakjai mind belső életet élnek és az érzés pusztítja el őket. Jellemábrázoló ereje erős, bár néha rikító színekkel rajzol: rajzait líraiság lengi át; művészi kidolgozásuk s a bennük megnyilvánuló érző szív hatnak legjobban az olvasóra. Peteleinek nyugtalan, szaggatott, sejtelmes előadása van. Csak egy hosszabb művet írt: A fülemüle (1886) e.t. de ugyanazon sajátságokkal mint apró rajzait, sőt ez utóbbi műve már inkább álomképnek, mint életnek látszik. Íróink közül őnála legerősebb az orosz hatás. E forma változás az elbeszélés terén nem történt meg minden ellentmondás nélkül. Megszólal az aggódás a kis terjedelmű művek elszaporodása miatt, hogy „nem akar senki nagyot és hatalmasat alkotni, megelégszik avval, ha apró dolgot talál el híven. A költők elfecsérlik erejüket, ahelyett, hogy azt minél jobban központosítani iparkodnának. A modern rajz is ennek a beteges iránynak kifolyása". Félnek az' elbeszélő irodalom lehanyatlásától, mert így az „elbeszélő, költészet jóformán töredékeire bomlik szét: képekre, rajzokra, vázlatokra, melyeket nagyobb egésszé fűzni, közösgondolat tolmácsaivá avatni, a röpke megilletésen túl érdekessé s egész lelki világunkat foglalkoztatóvá tenni: ez lenne 4 Koszorú, 1884. 39. sz.