Pannonhalmi Szemle, 2005 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 2. szám
AKKOR ÉS OTT 107 Két jelenséget talán világosabban látunk a múltat az emlékezet nézőpontjából megközelítve. Az egyik a kollektív memória jelenidejű természetéből és nyilvános diskurzus jellegéből következik: egy közösség emlékeiben megnyilvánuló önelképzeléséhez juthatunk közelebb. Másrészről így választ kaphatunk a társadalmi szintű amnéziára is, hiszen emlékezés és felejtés egymást feltételező, kiváltó és kioltó események. Az elmúlt években tapasztalható emlékezetdömping több okra vezethető vissza. Érdemes felfigyelni ezek közös vonására, ugyanis mindegyik mozgatórugója a kollektív emlékezet résztvevőinek jelenbeli önértelmezése. Az elemzések első helyen említik a második világháborút és a holokausztot túlélő generáció kihalását, illetve fokozatos távozását a tudás társadalmi előállításának folyamatából, mely egyre sürgetőbbé tette az emlékek összegyűjtésével és rögzítésével kapcsolatos programok megvalósítását. Az elbeszélt élettragédiák nyilvánosságra hozatala nem csupán a személyes traumák feldolgozásában játszhat szerepet, hanem mások emlékei alapján olyan tudás válik hozzáférhetővé, amely így szétbogozhatatlanul összefonódik a közösségi emlékezettel, s a kollektív identitás formálásának szerepét is betölti. Az érvek között találjuk a kultúrák hagyományainak felélesztését és „feltalálását" is, ami iránt Európaszerte megnőtt az igény. Önmeghatározásunkhoz mindinkább nélkülözhetetlennek érezzük saját és közös múltunk, egyéni és közösségi élettörténetünk tudatos megteremtését. Azt is tapasztaljuk, hogy ez az igény a volt szocialista államokban különösen markánsan jelentkezik. A következőkben elemzésre kerülő magyar filmek is pontosan tükrözik e kettő, az önteremtés és az emlékezet összekapcsolódását. Végül érdemes hivatkozni azokra a felfogásokra is, amelyek a kultúrát és benne a múltat szövegek együttesének, megjelenített dokumentumok montázsának látják. A számtalanszor hivatkozott, bár nem Geertz-től származó, de neki köszönhetően elterjedt hasonlat szerint a kultúra olyan, mint egy háló, amelyet az adott közösség tagjai szőnek.23 A múlt az így létrejövő komplexitás egy darabja, de éppúgy jelentéskonstrukció, mint a kultúra, azaz e háló más alkotóeleme. E felfogás a tények megismerhetőségét kérdőjelezi meg, és a múltat nem egyértelműen és egyféleképpen értelmezhető jelenségnek, hanem egymás mellett létező szövegek és interpretációk tárgyának látja. Eszerint olyan jelenség, amelyet a társadalmi párbeszéd folyamatosan alakít, formál, s a „múlt helyére történeti tudatok kerülnek" (Riceour). Az emlékezet többféle megközelítését kiváltó okok közös nevezője tehát a jelen nézőpontjának hangsúlyozása. A kérdés az volt, 2 Jan Assmann, uo.: Túras Hedvig: Bevezetés „A holokauszt reprezentációja" válogatáshoz, Enigma, 37-38. szám, 33. 3 Clifford Geertz: Sűrű leírás. Út a kultúra értelmező elméletéhez, in Niedermüller Péter (szerk.): Az értelmezés hatalma, Osiris, Budapest, 2001. 4 A múlt mint szövegfelfogás rendkívül bőséges szakirodalommal rendelkezik. Többek között Hayden White, Paul Ricoeur, Reinhart Koselleck írásait említhetjük.