Pápa és Vidéke, 1919 (14. évfolyam, 1-46. szám)

1919-09-12 / 23. szám

XIV. évfolyam. Pápa, 19*9 szeptember 12. / Társadalmi, külgazdasági és szépirodalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 40 korona, félévre 20 korona Egyes szám­ára 60 fillér. A lap megjelenik : kedden és pénteken. Kiadótulajdonos: A pápai Katholikus Felelős szerkesztő: Boksár Endre. Kör. Szerkesztőség: Tisztviselőtelep 20. szám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal Csatorna­ utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési­ díjak küldendők A magyar ifjúsághoz. Június — és szeptember! Szorongó szívvel, mélységes, néma fájdalommal gyülekeztünk a templomban, hogy Istenhez forduljunk, hogy az iskola­éven keresztül segített bennünket. Könnyel teltek meg szemeink, zokogott a lelkünk, mikor felcsendült a — »Te Deum laudamus« . . . Bennünk annyi gondolat, szivünkben annyi érzés, lel­künkben annyi fájdalom. Sirattuk az elvesztett hazát, sirattuk elbukott nem­zetünket. — S fájt a gondolat, hogy meg kell válnunk egymástól, meg, — talán, — talán mindörökre! — Fölemeltük lehajtott fejünket; a templomablakon beszűrő­dő sugár­útját követve hosszú pillantásunk esett az égre. A magasban a verőfény, lenn, köztünk a gyász, a ború . . . »Isten! kit a bölcs lángesze föl nem ér, 1 . . .« S zengett, az áhitat szárnyain szállt az ének, »Te Deum laudamus! . . .« Fülünkben cseng a szónoklat, még most is megremegteti lelkünket a bú­csúszó. Néhány rövidke szóban annyi érzés, annyi mélységes tartalom ! — Lelkünkben az atyai szó, mely összetart, akár a végsőre felvértez bennünket. Nem, — nem lehet, úgy éreztük mind­annyian, nekünk lehetetlen az elválás, nekünk még találkoznunk kell, — mi együttmaradunk továbbra is! Hittek rendületlenül, reméltek mindvégig azok, kik egymást változatlanul szerették. Együtt vagyunk! Mintha egymás szive dobogását éreznők, oly közel. Virult a természet egymáshoz akkor, s mi halódtunk, itt az ősz most, s mi élünk, újra élünk! S ha még végig­rezegnek lelkünkön a gonosz idők szo­morú emlékei, ha még mint valamely rémes álom most is nehezednek ránk a múlt képei, — de együtt vagyunk, — együtt leszünk, — s bizakodva te­kintünk a jövőbe! — Hiába akarták összetörni, hiába akarták megsemmisí­teni előttünk mindazt, ami előttünk tisztelt volt és szent, hiába akarták elrabolni tőlünk legfőbb eszményeinket, hiába akarták kiölni szivünkből a Haza és Isten iránt való érzelmeinket, — mi együtt vagyunk és együtt leszünk! Magyar ifjak! Magyar gyermekek! Galádúl rád vetették magukat azok, kik magyar fajiságunk, nemzeti mivol­tunk ellen törtek, mert tudták nagyon jól, hogy ti vagytok a jövő, minden gondolatunk, hazánk, nemzetünk jövő biztosítéka, legbecsesebb záloga. Fogé­kony, nemes lelketekbe beoltani akarták a mételyt, ki akarták ölni lelketekből Isten félelmét. El akartak rabolni tőlünk, apártoktól, kik a magyar nemzeti esz­ményekből táplálkoztunk, s kik a magyar hazának akartunk nevelni benneteket. De a magyarok Istene, őseitek szelleme őrködtek felettetek. S ma, mikor vészes, gyilkos hónapok után, mikor az istent­káromló, magyart pusztító hitetlenség várai leomlottak, mikor a rongyokká tépett nemzeti trikolórt újra csókjainkkal, szabadon áraszthatjuk, magasra emeljük a nemzeti lobogót, — alája gyűjtünk benneteket. Hazám ifjúsága, magyar ifjak! Kik már zsenge éveitekben oly nehéz próbán mentetek keresztül, szent fogadást te­gyetek! Elődeitek örökét el ne téko­zoljátok, nemzeti eszményeiteket soha meg ne tagadjátok! Őrizzétek meg szi­vetek tisztaságát, féljétek Istent, s még haló poraitokban is szeressétek e hazát! Erős akarattal, kitartással fogjatok az új munkához; mindegyitekre nagy hiva­tás vár, Magyarország boldogabb jövő­jének megalapozása. A hármas zöld halomból kiemelkedő kereszt ragyogó fehére vezessen lángoló honszerelmetek­ben, — induljatok az új honfoglalásnak, apostoli meggyőződéssel legyetek hir­detői, megalapozói a jövő, a boldogabb Magyarországnak! Isten kegyelme, ál­dása úgy szálljon reátok! — Ve­ni Sancte Spiritus! t / / J­Végzett zeneakadémiikus kezdőknek és haladóknak hegedűórákat ad ; meBkerenéBek „modern pedagógia" elmen Stern Ernő 3_3 nyomdájába kéretnek. 23. szám. Nyilt­ levél dr.M­­ohácsy Lajos úrhoz ev. lelkész, ki magác a Veszprém megyei Kisgazdapárt elnökének stb. stb. nevezi Marcelgergelyi, Barátom! Mit akarsz /m­it keresel az emberek­­ között? Tudtam mindig, hogy SZÍVÓS termé­szet vagy, de azt még nem m­ertem volna hinni, hogy most is — a történtek után — még visszakívánkozol a nyilvános szereplés­­ színterére. Azt hittem, hogy visszavonulsz oda, mely számodra még egyetlen menedék­hely, — a feledés jótékony homályába . .. Csalódtam. Megint kezedbe akarod keríteni a sajtó hatalmát, lapodat, átkeresztelve »Dunántúlt megindítottad Egyetértési­nek. Hetek óta panaszkodol benne, hogy mennyi mérhetetlen szenvedésben volt részed a kommunisták részéről. Mutogatod sebeidet. Nem akartalak észrevenni. Tudtam, hogy sebeid mutogatására szükséged van azután, hogy lapoddal, mikor a tanácsrend­szer lábra kapott, mindjárt melléje szegődtél. Azt írtad rögtön, hogy a kommunizmus a földmives nép számára való, mert azt akarja, hogy az állam a dolgozók­é legyen. Te tud­tad, hogy nem azt akarja. Ha mégis ezt írtad, a derék földmives népet tudva félre­vezetted. Udvaroltál a népbiztosoknak, him­nuszokat zengtél Nyisztor népbiztosról, mikor az Fápán megjelent. Hason csúsztál-másztál körüle, csakhogy észrevegyen. Ennek dacára, miután Kun Béla kor­mánya mellett néhány pártfogó cikkecskét megírtál, mégis letartóztattak, mert nem tudták elfeledni, hogy azelőtt szidtad a zsidókat. Azt hiszed, hogy most ezért majd meg­bocsájtatnak a te bűneid. Azt hiszed, hogy mártírrá lettél. Nem, Barátom! A kommün pribékjei nemcsak becsületes embereket tar­tóztattak le, kínoztak meg, öltek meg, hanem olyanokat is, kik nekik m­ás okból nem tet­szettek. Letartóztattak olyanokat is, akik a kommünért éltek-haltak, azért mert azelőtt, mikor még nem volt kommün, másért éltek. Ezeket még a kommunisták börtöne sem üthette lovaggá, mert ezek »ártatlanul« ke­rültek börtönbe akkor, mikor a börtön csak a becsületes emberek számára volt rendelve... Mégis elnéztem volna, hogy sebeiddel vásárt csinálj —, hogy valamikép irgalomra hangold az emberi sziveket, nehogy bűneidért ne üldözzenek. Az a barátság, mely a múlt­ban hozzád fűzött, hallgatásra kényszerített. Most azonban azt látom, hogy még neked áll feljebb. Azt látom, hogy a magyar

Next