Pápa és Vidéke, 1920 (15. évfolyam, 1-113. szám)

1920-05-28 / 21. szám

1 XV. évfolyam. Pápa, 1920 április 30. PÁPA ÉS VIDÉKE POLITIKAI HETILAP segg A PÁPAI KERESZTÉNY SZOCIALISTA PÁRT HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden pénteken. Előfizetési ív: Egész évre 50 K, fél évre 25 K, negyed évre 12.50 K. Egyes szám­ára 1 korona. Felelős szerkesztő: BOKSAY ENDRE 21. szám. Szerkesztőség : Tisztviselőtelep 20. szám. A kiadóhivatal vezetője : TOMOR VINCE. (Ker. Nemzeti Nyomdavállalat R.-t. Török Bálint u. 1.,) hova az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. Figyelő: A békeszerződést aláírjuk. A hír nem lepett meg bennünket. Vezető politi­kusaink már hetek óta készítenek elő bennünket, hogy a sötét hírt, amennyire lehet nyugodt lélekkel fogadjuk. A tör­ténelem legigazságtalanabb, legnyer­sebb erőszaka követeli tőlünk az alá­írást. Ez az erőszak jogforrássá soha nem lehet, így térképet rajzolni nem lehet. Vannak történelmi erők, melye­ket blokád, ágyú, agyarkodó szom­szédok letörni nem tudnak. Ezt ismé­telgetjük mi magunkban, ez a fanatikus meggyőződés villan ki a szemünkből, amikor a legigazságtalanabb békét aláírjuk. Ezek a történelmi erők, a mi folyton erősebben feszülő életerőink majd elvégzik a térkép-korrektúrát! Csüggedés, kislelkűség nem a magyar psz­ichológia elemei. Míg az entente térkép-pepecseléssel éli a drága időt, amel­yet kultúr­munkára kellene fordí­tania, azalatt mi néma, végtelenül bízó elszántsággal készülünk integrálni mindazt, mit ők differenciáltak... A föld népe vagyunk, tőle tanulunk zaj­talanul aratást előkészíteni. Mert aratni készülünk. Senki ne csüggedjen: új élet lüktet a magyar földben és földön... * * * Gyűlésen voltam a múlt hét egyik napj­án. A Kath. Nővédőegyesület s az ennek keretei közt elhelyezkedő testvér egyesületek tartottak beszámoló gyűlést. Kevesen voltak, de szerényen, elegáns, halk hangon amiről be­szá­moltak, az sok és nagy volt. Stílusos gyűlés volt, olyan, amilyen a Charitas cristianához illik. A szó nemes értel­mében, előkelő tartózkodással elmond­ták, hogy a társadalmi munka külön­böző mezőin hogy és mit dolgoztak. Maga az anya­egyesület, a jótékony­sági szakosztály, a Kath. Leányko­r k­ülön-külön elmondották, mint vették ki részüket a rekonstruálás nagy mun­káj­ából. Hogy én itt erről beszélek, a­nnak az az oka, mert igen örültem s örömömet szeretem kibeszélni . . . Célom is van e néhány sorral. Nem is egy, hanem kettő. Az egyik az, hogy e­zeknek a háttérben, csendben, meleg lélekkel dolgozó magyar asszonyoknak és leányoknak sokak nevében őszinte köszönetet mondjak. A másik pedig hivogatás. Sok t. i. a munka s még mindig kevés a munkás. Végtelenül komoly napokat élünk, történelmet csinálunk, szükség van minden kézre. Beteg az édesanyánk, nem tudja gyer­mekeit gondozni, nem birja egyedül a nagy munkát: akinek van szive, jöjjön munkára ... A magyar nők táborának küldi üzenetét a gyászoló Hungária: dolgozzatok, égjen kezetekben a munka, megáld érte az Isten s a kivirágzó magyar jövő . .. Az aláírás. Ami előre látható volt, bekövetkezett. A fájdalmas meglepetéseknek már szá­munkra végük van, mert nagyobbat és rettenetesebbet nem kívánhatnak egy nemzettől, mint amiket tőlünk kívánnak. A nagy pillanatok hatása alatt teljesen őszintéknek kell lennünk és csak mondjuk ki nyíltan, hogy a magyar nemzet minden higgadtan gondolkozó tagja tisztában volt azzal, hogy ennek a keserves órának el kellett jönnie. Szét­foszlott reményeink omladékain szivünk megtelik lázadozó haraggal és a minden­kitől magára hagyott, nyomorúságban sínylődő magyarnak erejét megsokszo­rozza az elkeseredés. Az ántántban mi sohsem biztunk, de az igazságban reméltünk és remélünk máig is, mert ha igaz is az, hogy a győzőnek meg­vannak a maga jogai, az sohasem áll, hogy a győző igazságtalan lehet és vak elfogultságában lehetetlenséget is kívánhat. Tőlünk pedig ezt kiván. És a jelen idők szomorú kilátásai, ma­gunkrahagyatottságunk kényszerítenek csak arra, hogy a szerződést aláírjuk. De ez az aláíró nem a magyar nemzet, hanem annak kormánya csak, mely most más kiutat nem talál, a nemzet sohasem ismerheti el ezt magáénak, mert ez a „szerződés" nem kölcsönös megegyezés műve, hanem az erőszaké és a boszúállásé. A teljes hatalmú meg­bízott odaírja majd nevét az eléje tett okmányra, a magyar nemzet pedig megy tovább igazát keresni. A mai és a jövő nemzedék számára két hatalmas fegyver áll a rendelkezésre: Apponyi Albert gróf jegyzéke és a külügyminiszter jegyzéke. Mind a kettő dokumentuma annak, hogy csak a vajúdó helyzet ideiglenes tisztázása a magyar nemzet számára a „béke­szerződés." Nem mondunk le ezeréves birtok­jogunkról. Az igaz, hogy erre hivat­koznunk a konferencia előtt nem volt szabad, mert az azt mondotta, hogy még az ezeréves birtoklás sem jogcím. Tehát erre nem hivatkozhattunk. De ha az igazságot elhallgattatják, az nem igazság többé? Dehogynem! Nem is mondhatunk le semmiről. Nem szakíthatjuk el azt a köteléket, mely bennünket a mi testvéreinkhez fűz, az ő tudtuk és beleegyezésük nélkül. Midőn a béketárgyalás folyamán mi nem a régi területeinkkel szemben fennálló történelmi jogainkból indultunk ki, — melyet ellenségeink igazságtalan­nak bélyegeztek —, akkor mi a leg­messzebbmenően megadtuk az elsza­kítandó területek népeinek a jogot, hogy nálunk maradjanak, vagy tőlünk váljanak. Ilyen áldozatot ellenségeink sohasem hoztak. De a magyar nép az emberi jog és az emberi méltóság érdekében ezt is megtette. És az emberméltóság és emberi jog leg­nagyobb szemforgatója, a legfelsőbb ta­nács azt leintette. Most már mi igazán hivatkozhatunk arra, hogy kényszerrel történt az elszakítás. Nekünk jogunk van hozzájuk és viszont nekik hozzánk a vérség kapcsán és egymás sorsa iránt nem lehetünk közömbösek. Még azokról a kevesekről sem mondhatunk le, akik csakugyan válni akarnának, mert ők sem jogosan kerültek el tőlünk, de nem­. erőszakkal. Erőszakba pedig az igazságosság sohasem egyezik bele. Mi hajlandók voltunk a népek önren­delkezési jogának alapjára helyezkedni, de az ántánt soha. Nem mehet bele abba soha a magyar nemzet, hogy területének, vasútvona­lainak javarészét elveszítse. Nem áldoz­hatja föl természetes határait azért, hogy szomszédainak a katonai kalan­dokat lehetővé tegye, mint amilyen a román megszállás is volt. Magyar­ország területi egysége Európának is jól felfogott érdeke-Mindezeket nem fogadhatjuk el. Semmiről sem mondhatunk le és mégis aláírjuk a szerződést, pedig tudjuk, hogy lehetetlenségeket tartalmaz. Hogy

Next