Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1873
tettel, az egyes tagok változása dacára, és ettől függetlenül fenálló egység gyanánt lépnek fel, vagy pedig valamely, nem többé egyes természeti személy tulajdonában levő, hanem épen azon bizonyos célra rendelt s hasonlóan egység gyanánt jelentkező vagyonösszeséghez. S épen, mivel e természeti személyek összesége, mint egység és a bizonyos vagyonösszeség, mint egység az egyes természeti személyektől lényegesen különböznek, de másrészt a különféle czélokra szolgálandó vagyon alanyt igényel, melyre a jogok és kötelmek vonatkoztathassanak, ennél fogva a tételes jog kénytelen vola azokat sajátságos személyekként tekinteni, és külön jogalanyisággal felruházni, egyedül ez által tevén lehetővé, hogy jogi viszonyokba léphessenek, s így céljukat valóban el is érhessék. E személyek (Savigni óta) jelenleg közönségesen jogi személyeknek neveztetnek, s alattuk tehát nem valósággal létező, hanem képzelt, azaz pusztán eszmei léttel biró személyeket kell érteni, melyek az államban jogok és kötelmek alanyaiként elismertetnek. Az előtt mistikai, erkölcsi személyeknek neveztettek; de ezen elnevezések, különösen az utóbbi, helytelenek, s könnyen félreértésekre vezethetnek. A jogi személyek fogalma természetes korlátját találja az általa elérendő célokban, melynél fogva azt a magánjogra, s a magánjognak is csak vagyonjogi részére kell szorítani. A rómaiaknál a jogi személyek intézményét meglehetősen kifejtve találjuk, s habár azok célja s beltervezete a mostani jogi személyekéitől sokban különböztek, ami egyébiránt igen természetes, jogalanyiságuk természete azonban még mai napon is lényegileg ugyanaz. De a római jog nem ismer a mai elnevezésnek megfelelő össznevet, hanem körül írásokkal él, minek p. o. personae vice fungitur, vicem sustinet, vagy pedig egyes megjelölésekkel p. o. populus, civitas, respublica, curia, collegium, corpus, fiscus, ecclesia. Nem jogi írók a községeket publicae personae, persona coloniae nevekkel illetik. A jogi személyek keletkezés módja. A jogi személy fogalma létesül tehát, valahányszor más valami, mint az egyes élő ember ruháztatik fel jogalanyisággal, minthogy pedig a természetes felfogásnak csak a természeti személyiség felel meg, az az hogy csak az ember bírjon személyiséggel, jogképességgel, jogalanyisággal, mert csak az egyednek van természeti, azaz a jogkörén kívül is nyilvánuló léte, ebből önként következik, hogy minden jogi személyiség fiction (képzeleten, költésen) alapszik. A jogi személyek keletkezéséhez némely jogászok szerint elégséges ha több természeti személy csak általában bizonyos megengedett czél létesítésére szövetkezik, vagy ha valamely vagyonösszesség bizonyos megengedett czélra kirendeltetik, mások (Savigny, Wangerow, Keller stb.) szerint azonban a természeti személyek egyesülésén, vagy bizonyos vagyonösszeségen kívül múlhatatlanul még az állam közreműködése is kívántatik, mely vagy általános, vagy különös törvényben (lex generalis, lex specialis seu constitutio personalis) nyilvánulhat. E pont iránti vita korántsem tekinthető még befejezettnek sőt újabban a nézetek ismét nagyon eltérnek egymástól, mind az által még mindig ez utóbbi az uralkodó, s helyesebbnek is mutatkozik az elsőnél, mely mint észlelhető, a jogi személyek fogalmának túlságos, és nem indokolható kiterjesztésére vezetne. II. A jogi személyek különböző fajai. A jogi személyek általában két osztályra szakadnak u. m. személyösszeségekre (universitas personarum) melyeknél a jogi személyiség az összeséget képező természeti személyek eszmei egy-