Pápai Független Kisgazda, 1947 (3. évfolyam, 1-46. szám)
1947-09-27 / 39. szám
Böröczky Testvérek húsüzemének árui és gyártmányai közkedvelték. Győződjön meg róla Ön is! a Hároméves tervünk: Jóból is a legjobbat nyújtani legjutányosabb áron kedves vevőinknek. MÁVAG—Máv.-DMTE 8:1 (2:1). Győr, I. o. bajnoki. Súlyos vereséget szenvedett a pápai csapat, szünet után azonban egykét játékos visszaesése súlyos vereséget okozott. Egyénileg Varga egy-két gólban hibázott, de voltak szép védései is. A hátvédhármasban Tóth volt a legjobb. Utánna Cseter következik. Burján nagyon gyenge napot fogott ki. A fedezetsor és a csapat legjobbja Csernyák volt, de Kárász is megfelelt. A csatársorban csak Házi nyújtott elfogadhatót. Sági és Havas, a két összekötő, fáradtan játszott, ami a szélsők játékára is rányomta bélyegét. A győri csapatban jó képességű gárdát ismertünk meg. Felhívás. Felhívom a város lakosságát, hogy minden természetes, vagy jogi személy, akinek tulajdonában, vagy birtokában (birtalatában), illetőleg rendelkezése, vagy kezelése alatt álló ingatlanon (földterületen, épületben) a hadműveletek során elhagyott, vagy kilőtt, de fel nem robbant lőszer, vagy egyéb robbanóanyag (légibomba, légiakna, tüzérségi lövedék, akna, páncélököl, érintőakna, kézigránát, ekrazit stb.) van, köteles azt a felfedezéstől számított három napon belül hivatalomnál bejelenteni. Pápa, 1947. évi szeptember hó 22. Kerekes János polgármester. 6000 négyszögöl rét eladó a Sávoly-dülőben. Érdeklődni lehet a kiadóhivatalban. WBmatmmmmma^mmimawmwuMEmwmmttm Hirdetmény. A veszprémi 6. honvéd kiegészítő parancsnokság f. hó 30-án 8 órakor Pápán az Esterházy kastély előtti piactéren 2 drb. kiselejtízett honv. kincstári lovat fog elárverezni. A jelenlegi ló bérlőnek az árverésen elért legmagasabb áron elővételi joga van. A vételár azonnal ott helyszínen kifizetendő. Veszprém, 1947. évi szptember 22-én. Dr Kapossy Béla alez. kieg .k. Élet és tudomány új számának tartalma: Bálnavadászat, Siklás a levegőben, Az első izzólámpa, és még számos érdekes cikk, 60 fillérért mindenütt kapható. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal Budapest VII. Rákóczi ut 54. Alulié 3y nyitás! Tisztelettel értesítem nagyérdemű közönséget, hogy Pápán, Rákóczi utca 8. sz. alatt rézművesműhelyemet megnyitottam. Készítek minden e szakmába vágó munkát, úgy újat, mint javítást, pontosan és gyorsan. Kérem a n. é. közönség szíves támogatását. Tisztelettel: ics Imre FCORS OILMSZÍNHÁZ Szept. 25—28. Csütörtök- vasárnap. Szenzációs amerikai kalandos történet Tokiói küldetés Főszerepekben: Carl Grant, John G., Alan Hole. Szeptember 28—29. Szenzációs bűnügyi Hétfő—Kedd, történet! Reljtélyes asszony Főszereplők: Ella Raines és Fr. Tone. Október 2—5. Csütörtök-vasárnap Ingrid Bergmann és Warner Baxter főszereplésével Idegen nő Legújabb Mopex-film: Állandó híradók, sporthírek. Írt előadás-kezdések : Hétköznap: fél 6 és fél 8, vasárnap és ünnepnap fél 4, fél 6, fél 8 órakor, jegyelővétel minden nap d. e. 11-től 1-ig és 1 órával az előadások előtt. szükségletét nálam szerezze be! Házhoz szállítok, hasáb, fűrészelt és aprított tűzifát, fuvar tételben is. Üzemek, intézmények részére kedvezmények. Körfürészgépet villanymotorral vennék. Kalmár Németh Ferenc fakereskedő. Pápa, Vásár utca 32. szám. Telefon : 10-21. fekvő, teljesen jó állapotban levő, cserép a szeinhelyes gazdasági épület, 12 darab állatra beton etetőjászollal, a hozzátartozó egyszobakonyhás, éléskamrás lakással, körülötte levő gyümölcsössel, csukott, jó pajtával és 7700 négyszögöl szántófölddel együtt eladó. — Érdeklődni lehet: Selinkó Sándornál, Eötvös utca 34. szám alatt. Eladó házak: Korvin-utca 29., Korvin-utca 30. szám, Bástya-utca 11., Bástya-utca 13., Kuruc-utca 2., Kuruc-utca 4. szám és Fő-tér 27. szám alatti tk^&eilL eladóit. Megbízott: dr. Huszár István ügyvéd. Állami anyakönyvi kivonat 1947. szeptember 37—23-ig. Születtek: Bokodi Pál államrendőrőrmester és Fábián Piroska fia: Sándor József s. rk. — Farkasdi Zoltán dohánykertész és Polczer Ilona fia: Zoltán László, rk. — Vecsei József hentes és Pongrácz Erzsébet fia: József, rk. — Katsán Tivadar korcsmáros és Szammer Mária fia: Tivadar, rk. — Györke Dezső földmívelő és Palhammer Margit leánya: Irén Margit, ref. — Kurbel Béla szövőgári szövőmester és Kalmár Anna fia: Béla József, rk. Sági László városi tisztviselő és Petőcz Margit leánya: Elvira Magdolna, rk. — Wéber Károly fonógyári munkás és Héricz Gizella leánya: Erika Rozália, rk. — Farkas László iszabósegéd és Kardos Erzsébet leánya: Mária Márta, rk. — Spitzer Zoltán fűszerkereskedő és Maron Zsuzsánna leánya: Marianna, izr. — Farkas István szövőgyári tisztviselő és Pödör Erzsébet leánya; Erzsébet, rk. — Bata László máv. pályamunkás és Domonkos Juliánna leánya; Mária Erzsébet, rk. Házasságot kötöttek: Böröczki József dohánybeváltói időszaki munkás, ref. és Kocsis Terézia fonógyári munkásnő, ref. — Farkas Pál műv. sütő, rk. és Németh Ilona fonógyári munkásnő, rk. —Szabadi Imre kereskedősegéd, rk. és Bagladi Sarolta szövőgyári munkásnő, rk. Meghaltak: Németh Pálné Kardos Rozália, rk. 60 éves, szívizomelfajulás. — Szabó István műv. pályamunkás, ev. 42 éves, gyomorrák. — Czupi János napszámos (szeretetházi ápolt), rk. 73 éves, malária. Az állomástól egy kilométernyire, piac közelében, 52 kat. hold birtok épületekkel együtt hosszabb időre bérbeadó, tőkeerős bérlőnek. Cím a kiadóban: Kényelmes autózás. Ha kényelmesen és olcsón akar autózni, okvetlen keresse fel: a Berhidai Sándor utast Pápa, Főiskola utca 1é. sz., vagy telefon: 12—15. szám. Éjjel nappal úgy helyben, mint vidékre. Pápa megyei város • hivatalos kőlteményeid Pápa megyei város adóhivatala felhívja a földtulajdonosokat, akiknek kapás terménye aszály következtében legalább 50%-os kármegállapítással szereplő dűlőben fekszik 15 napon belül a városi adóhivatalnál adatszolgáltatás végett megjellenni köteles, mert ellenkező esetben a földadó leszállítási igényét elveszti. Az adatszolgáltatás a földadó fizetésre kötelezett helyett annak megbízottja, vagy haszonbérlője is megteheti. Városi adóhivatal: Pápa megyei város adóhivatala felhívja a hadigondozottakat és hadisegélyeseket, hogy járandóságukat minden hó elsejétől ötödikéig okvetlenül vegyék fel. Akik ezeken a a napokon nem veszik fel, azok csak következő hónapban kaphatják meg. írógépjavításokat garanciával végez Beretvás Mihály írógép műszerész-mester Pápa, Közép-utca 7. (a járásbíróság mögött.) Használt írógépet (roncsot) is veszek. Laptulajdonos: FÜGGETLEN KISGAZDA-, FÖLDMUNKÁS- ÉS POLGÁRI PÁRT Főmunkatárs : GERENDI LÁSZLÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal : PÁPA, SZÉCHENYI TÉR 5. TEL: 13-14. Kiadásért felel: SZALAY KÁROLY. Nyomatott a Főiskolai Könyvnyomdában Pápa, Petőfi utca 13. — Telefon : 12—82. Felelős vezető : MÓROCZ ZOLTÁN JI © Múzeo Szept. 26-27-28. Péntek—vasárnap. Egy nagy táncosnő regényes élete pereg le L. Yung legújabb filmjében .Egy ballerin szerelme Főszereplők: Conrad Veidt és John Shepperd. Szept. 30-okt. 12. Mopex-filmsorozatok kedd—csütörtök. egyik legszebb darabja Bette Dawis, Lukács Pál főszerepében Őrség a Rajnán című filmregény kerül bemutatásra. Okt. 3—4—5. Csütörtök—vasárnap. Törzs Jenő és Perczel Zita felejthetetlen alakítása Minden előadáshoz kisegítő műsor van. Előadások kezdete: vasár- és ünnepnap 4 órakor, 6 órakor és 8 órakor, hétköznap 126 órakor és 1ji8 órakor. Jegyelővétel az előadások napján délelőtt 11-től fél 1-ig és az előadások előtt egy órával. Telefon : 10-88.