Pápai Hirlap, 1920 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1920-08-07 / 32. szám

A mennyország ablakában.* A mennyország ablakában Kikönyököl két baka. Szól az egyik: „Mondd csak, testvér, Meddig tart ez éjszaka? Csillag sem ragyog köröttünk, Földreszállni nem lehet. Visszafelé botorkálva Nem találnók az eget/ Mond a másik: „Bizony pajtás Soká lesz még reggel itt! Csillagszeggel Magyarország Koporsóját szegelik. Tenger mélyén gyászol a nap, Bajában a Hold letűnt. Haza immár legfeljebb csak Villám hátán mehetünk." „Ejnye testvér — szól az első — Hogy beszélhetsz itt ilyet ? . .! Kimerhetnék tán Dunából, Tiszából a sok vizet? Vagy a Kárpát sziklavárát gördíthetnék majd tova? Biz' ez testvér — hidd el nékem — Tréfának is ostoba !" „Jó, jó — pajtás — hanem azért Rendet tenni egy kicsit ideje lesz, míg a holtat Temetőbe kiviszik." S hogy megdörren ép a felleg, Szélben villám kavarog: Villám hátán tüzes karddal Vágtatnak a magyarok. * Bujdosó: A harangokat kongatom c. kötetéből. ÚJDONSÁGOK. — Személyi hir. Haller István vallás-és közoktatásügyi­ és dr. Benárd Ágoston nép­jóléti miniszter tegnap délután Csótról érkezve városunkban tartózkodtak, s innen az éjjel a fővárosba utaztak­ vissza. — Városi közgyűlés. Pápa város kép­viselőtestülete f. hó 14-én, szombaton délelőtt 9 órakor és folytatólag délután rendes közgyű­lést tart, melynek fontosabb tárgyai lesznek: A város 1920. évi költségvetése. A városi in­gatlanok eladása. Az erdélyi segítő-akcióban való részvétel. A szemétkihordási szabályren­delet. Tisztviselőknek nyújtandó segély. Vigalmi adó tárgyában alkotott szabályrendelet. Állandó tűzoltói állások szervezése. Hadifogságból vissza­térő katonák segítése. — Te Deum. A proletárdiktatúra buká­sának első évfordulója alkalmából f. hó 8-án, vasárnap d. e. 10 órakor a plébániatemplomban hálaadó isteni tisztelet lesz, melyen a polgári és katonai hatóságok is részt fognak venni. Az ünnepi misét dr. Kocsis Lénárd, a szentbeszé­det Blazovich Jákó tartja. — Hímen. Örömmel vettük a következő kedves hímenhireket: Dr. Trócsányi Dezső, a helybeli ref. fő­gimnázium kiváló képzettségű tanára, julius hó 18-án Szentesen házasságot kötött Fábián Tóth Berta úrhölggyel, a ref. nőnevelő-intézet zon­goratanítónőjével. Dr. Gönczöl Menyhért kalocsai ügyvéd junius 17-én Szabadkán feleségül vette Tuba Erzsébet úrhölgyet, a helybeli ref. nőnevelő­intézet polgári iskolai tanárnőjét. — Pacor tábornok közélelmezési szemleútja. A nemzeti hadsereg részéről a közélelmezési minisztériumba beosztott meg­hatalmazott Pacor József vezérőrnagy folyó évi július hó 19-én Székesfehérvárra érkezett Szép László közélelmezési min. megbízott, Csanády Aurél, az áruforgalmi rt. igazgatója és Kerekes Jenő százados kíséretében. A rendkívül erélyes, tetterős és hazánk közélelmezésében fáradhatat­lanul dolgozó tábornok megérkezése után rög­tön a helybeli G. C. K. (gabonagyűjtő orszá­gos kormánybiztosa) kirendeltségének helyisé­gébe ment, hol értekezletet tartott a polgári és katonai hatóságok kiküldötteivel. A tábornok felkérte a megjelenteket, hogy a termésrendelet iránt, bizonyos tekintetben esetleg táplált ké­telyeiket közöljék, hogy azok eloszlathatók legyenek, illetve tisztáztassanak. Közölte, hogy a termény átvételét a magyar szövetkezeti köz­pontok áruforgalmi részvénytársasága fogja le­bonyolítani, mely intézmény úgy személyzeti összetételével, m­int szervezésével kellő biztosí­tékot nyújt arra, hogy vele a keresztény és nemzeti eszme eddig oly kevéssé kipróbált irányzata fog bevonulni közgazdasági életünkbe. Ezzel kapcsolatban megemlékezett azokról a támadásokról, melyek a közelmúltban érték az Áruforgalmit és azon aknamunkáról, mely ellene folyik. Kérte a polgári és katonai hatóságokat, hogy az új intézményt, melynek helyi szerve és kirendeltsége rövid időn belül helyi részvény­társasággá fog átalakulni rajkai Friebeisz Árpád igazgatása alatt az ipariskolában elhelyezett helyiségben, mely arra van hivatva, hogy az ország, nagyrészt dolgozó munkásságából álló ellátatlan lakosságot az 1920—21. élelmezési esztendőben a mindennapi kenyérrel ellássa, a legmesszebb m­enő módon támogassák. Majd Csanády igazgató ismertette az Áruforgalmi szervezetét és program­mját. Pacor tábornok és kísérete, még az­nap folytatta körútját, melynek folyamán — értesülésünk szerint — városunkat­­ is érinteni fogja. — A Polgári Kör választmánya elhatá­rozta, hogy a hagyományos szokáshoz híven István király napján szezonzáró táncmulatságot rendez a Kör kerti helyiségében. Bővebbet jövő számunkban. — Sajtóünnepély. A helybeli ker. szoc. párt vasárnap nagyszabású ünnepélyt rendezett a keresztény sajtó javára. Az ünnepélynek kü­lönös érdekességet kölcsönzött a katonabanda, amely reggel zenés ébresztővel járta be a várost, délben pedig óriási hallgatóság előtt térzenét adott a Főtéren. Szemet gyönyörködtető, lelket felvidító volt a délutáni kocsikorzó, amelyben virágokkal remekül feldíszített fogatokon — a kert virágai között a legszebb élő rózsák — városunk fiatal hölgyei vettek részt. A kocsi­korzót, amelynek rengeteg sok nézője volt, katonazene kisérte. Felvonulás után a park­ünnepély vette kezdetét a Sporttelepen, hol elsőben is népgyűlés volt. A gyűlést dr. Kocsis Lénárd nyitotta f­teg rövid beszéddel, majd pedig Kocsán Károly, A Nép felelős szerkesz­tője és­­ Szücs Dezső, városunk nemzetgyűlési képviselője beszélt, buzdítván a keresztény sajtó fokozott támogatására. A közönség szórakoz­tatására tervezett sok kedves attrakció azonban elmaradt, mert közben nagy hirtelenséggel felhő­szakadástól kísért nagy vihar kerekedett, amely az összesereglett rengeteg publikumot percek alatt szétzavarta. Ám ezt a kis kellemetlenséget bőven kárpótolta a Griffben lefolyt pompás táncmulatság, amelyen olyan sokan voltak jelen, hogy a Griff összes helyiségei sem tudták az érdeklődőket befogadni. — Az ünnepély igen tekintélyes összeget jövedelmezett a kitűzött célra. — Dohány áll a házhoz. Részben már állt is, mert a kiosztás már tegnap megkezdő­­­dött. Ezúttal érdemes volt szorongani-tolongani dohányjegyért, mert 10 csomag cigaretta­vagy pipadohány, illetve 30 drb. szivar l*5n vagy lesz a* kitartás jutalma. Csak már sűrűbben követnék egymást ezek a dohánykiosztások, csak a trafik ára ne volna oly nagy s csak sok minden egyéb is máskép volna (olcsó és elég zsir, liszt, hus stb.), akkor — megelégedhetnénk. — A kivetett gabona beszolgáltatása. A polgármester hirdetményt tett közzé, amely­ben felszólítja a termelőket, hogy a rájuk ki­vetett búza, rozs és kétszeres mennyiséget a Pápai Hitelszövetkezethez (Jókai­ utca 18. sz.) haladéktalanul annál is inkább szállítsák be, mert ellenkező esetben a legszigorúbb eszkö­zöket lesz kénytelen tókkal szemben. Közli igénybe venni a mulasz­egyben a lakossággal, hogy a kivetett gabonamennyiség beszolgáltatása előtt a termelők még szabad készletükből sem adhatnak el, s hogy az alispán a búza, rozs és kétszeres piaci árusítását további rendelke­zésig betiltotta. — Ezen rendelkezés ellenőrzé­sére az államrendőrség széleskörű intézkedése­ket tett. — Molnár Jánosék művész-estélye. A győri színtársulatnak Pápán is ritka kedveltség­nek örvendő elsőrendű művésze volt Molnár János, akit hosszú ideig tartó betegség az utóbbi időben távol tartott a színpadtól. Beteg­ségéből felépülvén, több hozzá hasonló kali­berű igazi bűvész társaságában újból bemu­tatkozik a pápai színpadon. A kitűnő művész­társaság augusztus hó 9-én, hétfőn Ibsen Kísér­tetek című drámáját adja elő. Szereposztás következő: Özv. Álvingné: Homokai Gabriella, a Osvald, fia: Molnár János, Manders, lelkész: Rogoz Imre, Engstrand: Sziklai Árpád, Regina: M. Nádassi Mici. Helyárak: Erkélyszék I. sor 25 kor., II. sor 20 kor., támlásszék I—V. sor 25 kor., VI—X. sor 20 kor., zártszék 15 kor., karzati ülő 10 kor., karzati álló 5 korona. A páholyjegyek már elfogytak. — Közönségünk bizonyára örülni fog az alkalomnak, hogy meg­jelenésével Molnár János ritka művészegyénisége iránti tiszteletének és szeretetének kifejezést adjon. — Esküvő. Rosenberger Szeréna és Friedmann Ede f. hó 10-én délután 2 órakor tartják esküvőjüket Bástya­ utca 12. szám alatti lakáson, melyre tisztelettel meghívják az összes jó ismerősüket. (Minden krllfni értesítés helyett.) — Apály és dagály a dollárnál. Ki törődött azzal valaha a boldogabb időben, hogy mit ér egy dollár? Ma bezzeg úton-útfélen dollárról szól az ének. Amerikából hazajöttek, amerikai rokonsággal rendelkezők egyre-másra járják a bankokat s váltják be a szép zöld meg piros nyomású amerikai a beváltási ár ne hullámoznék bankókat. Csak tenger, módjára dagályban, apályban. Volt idő pár hónappal ezelőtt, amikor 250 K-t is megadtak ,egyetlen­egy amerikai zöldhasúért, nem rég még csak 130-ra taksálták s így váltották be. Ma megint dagály irányában halad, a börzén már 170 felé tartanak, de még vidéken s kicsiben csak 145—150-et adnak érte. Ha a dagály kitart, elő a dollárokat a ládafiából, mert aztán jöhet ám újra és végleg az apály! — Ludovikások 30 éves találkozója. Belicska Sándor nyug. hadügyminiszter folyó évi augusztus hó 18-ra 30­ éves ünnepélyes találkozásra hívja fel azon bajtársait, kik vele a Ludovika Akadémiát 1890-ben végezték. Jelent­kezéseket és az ünnepélyre vonatkozó indít­ványokat Kőszeghy Antal ezredes a „MOVE Budapest" címére fogad. — A veszprémi törvényszék ítéletei. A veszprémi törvényszék kommunista bünpörök­ben ítélkező ötös tanácsa a mult héten a töb­bek közt a következő ítéleteket hozta: Mester­házi Ferenc molnárinas, mint vöröskatona, Pápán, egy társával együtt, bort erőszakolt ki Kohn József korcsmárostól, utóbb pedig le­tartóztatván, a megrémült embert napokig fogva tartotta a városházán. Ezért 1 hónapi fogházat kapott. — Budai József ácsmester végrehajtotta a tanácskormány egyik törvénytelen rendelke­zését és Bodánszky Rudolf pápai fakereskedő­től 13 méter mázsa drótszeget vitetett el. Zsarolás­ban mint bűnsegéd mondatott ki bűnösnek és 3 havi fogházra ítéltetett. A vizsgálati fogság­gal kitöltötte büntetését. — Iskolai értesítők. A helybeli tanin­tézetek közül elsőnek a ref. nőnevelő-intézet tette közzé értesítőjét, a szokottnál kisebb, két iskolai évről szólólag mindössze 24 oldalas terjedelemben. Az értesítő élén Tisza István gróf, az intézetet fenntartó dunántúli ref. egyház­kerület néhai nagynevű és nagyérdemű főgond­nokát parentálja el. Az 1919—20. év történeté­ről szóló fejezet beszámol többi között arról, hogyan tartatott fenn a kommün alatt is vallásos és hazafias szellemű nevelés. A tanári a kar tagjai közül nyugalomba vonult egy jeles tanerő, Vozáry Erzsébet.­Többen szabadságon voltak, óráikat leginkább menekült tanerők lát­ták el. A statisztikai adatok közül közöljük a követ­kezőket: 1918—19-ben a tanítónőképzőben vizs­gát tett 133 nyilvános, 19 magántanuló, a pol­gáriban 153 nyilvános, 23 magántanuló. 1919—20-ban a képzőben 121 rendes, 7 magántanuló, a polgáriban 130 rendes és 34 magántanuló vizsgázott. A tanulók előmenetele mindegyik évben nagyon jó volt, a most lefolyt évben bukottak száma a képzőben 2 f/o, a polgáriban a 7%. A jövő tanévre szóló beiratások szept. 1—4. napjain lesznek.

Next