Pápai Kristály, 2005 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2005-03-01 / 1-2. szám

Pápai Kristály________________________________________________________________2005. 1­2. — G. Jáger Teréz, Pápa — Emlékek a Petőfihez címzett beszálló vendéglő történetéről Petőfi Sándor születésének 180. évfordulójára Beszálló a „Petőfihez” címzett Jáger vendégfogadót 1849-ben Gastaiger Ferenc bérelte. Az 1910-es évektől Nagy Ignác tulajdonos a Pápai Hírlapban /1921. július 22./ közzé tett hirdetés szerint el akarta adni. „A Veszprémi u. 52 sz. /vásártérrel szemben/„Petőfi” vendéglő eladó. Van benne 3 korcsmahelyiség, söröde, pince, 3 lakószoba, 2 konyha, 2 istálló, 1 cserepes magtár, 1800 öt területtel együtt. Nagy Ignác vendéglős. ” „Miután ez a közlemény s az eladás eredménytelennek bizonyult, a tulajdonos kétszer is árverésre bocsátotta a Petőfi fogadót- az utóbbit 1921 szeptember 30-án, ami ismételten sikertelenül végződött. Csak rá tíz évre, 1931 -ben látott napvilágot egy újabb hirdetés a Pápai Hírlapban. „A Veszprémi út 52. szám alatti jó hírnevű vendéglőmet, más üzlet átvétele miatt bérbe, vagy esetleg eladom. Hozzá tartozik két nagy vendégszoba, söntés, két lakószoba mellékhelyiségekkel, két vendégistálló és 1600 öt kert. Nagy Ignác vendéglős." A vendégház nem kelt el, de egy újabb árveréssel, 1931. szeptember 15-el az épület­ingatlant Jáger Tamás /1893-1938/ fenyőfői vendéglős megvásárolta. Ezt a dokumentumokra alapozott kocsma történetet egyrészt azért vázoltam fel, hogy a korábbi időből származó fogadónk Petőfiről való elnevezése és a vele kapcsolatos történetek valósága megerősítést nyerjen. Másrészt rá szerettem volna világítani arra a tényre, hogy az apám előtti fogadósok sorra tönkrementek s mint ahogyan írtam már „ a napi kis forgalom miatt kényszerűségből adták el a vendéglőt. ” Apám, aki már ekkor is jó üzletember hírében állt felvirágoztatta a forgalmat s édesanyámban, „ aki beleszüle­tett a szakmába" jó segítőtársra lelt. A megélhetést s a tönkremenés kivédését csak a belénk nevelt s plántált tuda­tos, takarékos, beosztó, szorgos s egymást segítő, támogató életmóddal lehetett elérni. Édesapám halálával, Gabriella vigaszt nyújtó vers­soraival „mamikánknak” fájdalmát igyekezett enyhíteni. „ Temetőben ” /részlet/: „Ránézek a sírra,/szívemben bánat ül, / S fülemben a fájdalom / prímása hegedül.../ S csak sírdogálok /csendesen egyedül. /” Odaadó szeretetét, sok munkáját pedig hozzáírt meleg hangú, lírai versével fejezte ki: “Édesanyám” /részlet/ „ Nekem van a földön legjobb édesanyám Egész nap dolgozik, gondot visel reám. Szép fekete haja ezüst színű lesz már, Hadd csókoljalak meg kedves édesanyám. ” Bátyámat, Tibort felnevelő apaként kezeltem, aki tekintélyt parancsoló egyéniségével szófogadásra késztetett. Büszke volt hunicájára, akit ha rászolgált meg is dicsért. A szakmába belenőve és tanulva egy idő után önállóan intézte a többnyire Balaton és Somló környékén vásárolt bor lovas kocsikkal való hazaszállítását, pincébe kötelekkel való leeresztését és elhelyezését. Megkedvelte a szakmát, de édesanyámra hallgatva elvégezte a tanítóképzőt, hasonlóan Gabriellához. Jól­eső érzés volt, hogy több tanítóképzőben végzett, felelős beosztásban dolgozó úr látogatta meg a Petőfi vendéglőt visszatérőként, ha Pápán járt. Így történt ez azon az őszi estén is, amikor betoppant a söntésbe egy bocskai ruhás, feketére festett körszakállas egyén, aki képzős diákköri ismeretségére hivatkozott. Anyám rögtön ráismert a Pápáról eltűnt „Lincender” nevezetű fodrászmesterre, de nem fedte fel a diáknak álcázott szemüveges úr előtt. Ezt követően, bizonyos napokon megjelent és vacsorát rendelt. A rendőröktől értesülve derült fény arra hogy a széltoló „Lincender” úz országos körözés alatt áll s veszélyes is lehet. Megtudakolva jelenéseinek időpontját, a rendőrök készenléti állapotba helyezkedtek elfogására. A körözött annak rendje s módja szerint megjelent a kocsmaszoba ajtajában. Megpil­lantva a rendőrt egyenesen a kerthelyiségbe rohant majdnem a másik rendőr karjába. Nem volt mit tenni megadni, vagy elpusztítani magát. Az utóbbit választva, szájába lőve terült el a földön, ahonnan mentővel szállították a kórházba. További sorsa után nem kutakodtunk. Ez az eset is jól példázza, hogy sok viszontagságos napot kellett megélnünk boldogulásunk érdekében. A háború előszele, kirobbanása és nehézségei a kiskocs­ma létét egyre jobban megzavarta és megkérdőjelezte. Több ismerősnek kellett frontszolgálatra jelentkezni, köztük a nagybátyáimnak is. Esténként ezekről az eseményekről és hírekről esett szó poharazgatás közben. Ilyen körülmények között születtek meg Gabriella versei a „Muszka foles’-ről: „ Ráborult a sötét este / a moszkvai határra, /fáradt tüzér fejét hajtja, /szürke lova nyakára. ” a „ Tábori levél ”-ről: Jáger Tamás­né 1931 Jáger Teréz a kertben 1940 4

Next