Pápai Lapok, 1874 (1. évfolyam, 1-35. szám)
1874-09-06 / 19. szám
Voltaire Franciaországból száműzetett, s most Angliában, hol menedéket keresett, nevezetes fordulatpont állott be pályáján. A legelőkelőbb bölcsészekkel, költők és államférfiakkal jött közelebbi érintkezésbe, mint Locke, Bolingbroke, Collins, Toland és másokkal. Nagy mértékben tágult itt Voltaire eszmeköre, s ezen új elem felvételével, szellem irányában oly változás jött létre, mely alapja lön utóbbi nagyságának. Angliából bocsátotta nyilvánosságra „Henriade" címü eposzát s „bölcsészeti leveleit," — a melyekben kiváló szabadsággal támadta meg a hierarchia féktelenségét, túlkapásait stb. De később ( Finney, sclnveizi helységben tartózkodván) még sokkal élesebben és a legmerészebb ékesszólással kelt ki minden ellen, ami az ő szabadsági és függetlenségi eszméinek ellenére volt, világi és egyházi dolgokban egyaránt. Biztos lévén és ment a királyok gyűlölete elöl ua iv, mint barátságától. Voltaire, az egész világ történetét szigorú ítélőszéke elé idézte, — csodáltatva és tömjénnel elárasztatva még azok által is, kik csapásaitól sújtattak. Legélesebb fegyvere a kíméletlenül ostorozó gúny volt, s ezzel nem is fukarkodott korának álmodozó iskolatudósai irányában. Sokan rászalják Voltairenek e módszerét — elég alaptalanul. Nem bizonyítékok használták a fegyvert, mint tévesen állították, hiányában ; senki élesebben érvelni nem tudott, mint Voltaire, ha az célját elősegítette. De neki oly emberekkel volt dolga, kik ellen minden logikus bizonyítás hiába lett volna, mert ezek örökké azon két gondolatba kapaszkodtak, hogy minden, ami régi, helyes és minden, ami új, kárhozatos. Ily nézetek ellen felesleges volna bizonyítékokkal küzdeni. S más nem maradt hátra, mint befolyásukat az által gyengíteni, hogy szerzőik nevetségessé, a közmegvetés tárgyává tétettek. Ez volt egyike azon föladatoknak, melyeket Voltaire maga elé tűzött, és ki is vitte azt emberül." — (Buckle) Voltaire teljes joggal alkalmazta a természettől nyert nagyszerű eszközeit, mert ily úton terjesztette az igazság érdekeit, csak így szabadíthatta meg az embereket mélyen begyökerezett előítéleteik jelentékeny részétől. Rendesen istentagadónak tartják Voltairet, de ezen állítás is csak szűkkeblű felfogáson alapul. Voltaire és Rousseau hittek istent, erényt és halhatatlanságot. Csak annyi igaz, hogy ők, mint minden pozitív vallásnak ellenei, minden tudást a külvilágtól nyert reflexióból vonják le, s az igazságot csak az észlelés és tapasztalat útján igyekeznek megtalálni. Voltaire és Rousseau megegyeznek azon egyszerű tételben, hogy az ember nem a külső látszatban, hanem bensőleg önmagában bírja hitét. Továbbá: az ember szabad,és minden, ami rajta megesik, cselekvényeinek kifolyása. — Voltaire egy szóval — francia philosoph vala. Bölcselési módszere nem annyira tudományos, mint inkább népszerű. P téren érdeme különösen abban áll, hogy nagyszámú bölcsészeti gondolatokat vitt és terjesztett a társadalom magasabb rétegeibe úgy, mint a legalsóbb körökbe is. Brougham mondja felőle, hogy Luther korától fogva senki sem volt, akinek a szabad vizsgálódás szelleme, vagy inkább az emberi szellem felszabadulása nagyobb és állandóbb hálával tartoznék. Történetírói működéséről már mondottuk, hogy Voltaire általános magasabb szempontokból, a szellemi törvényekből indulván ki, a történetírás addigi rendszerét gyökeresen reformálta. Legjobb műve : XIV. Lajos kora. Ő az egyes eseményeket csak akkor tanulmányozta, ha támpontokul szolgálhattak nagy és egyetemes elveinek felállításában ; nála háttérbe lép a kor embereinek jellemzése, a fősuly a nép fejlődési fokozatainak kimutatására van fektetve. Mint elbeszélő, Voltaire páratlanul áll, a maga nemében. A színköltészet mezején is méltó babérokat szerzett. Nála mindig csak a nagyszabású, az egyetemes jöhetvén kifejezésre, még drámáiban is nem annyira egyesek szenvedélyeit, hanem inkább egész korok szellemét akarja rajzolni. Tanúsítják ezt elsősorban Mahomed, Tancréd, Alzire, Brutus, de még egyéb maradandó becsű színművei is. (Folytatjuk). gy múlnak el napok, hetek;.^Gondolkodom mélyen, mélyen; NE11tiercngek óra tosszal Egy, a múltból vett bús képen: Midőn te engem szerettél, És én téged szerettelek! Elváltunk, mint hívek . . . és én Örökre elvesztettelek.' Fölkeresem a társaság Tréfás, enyelgő, víg zaját. De sem tréfa, sem enyelgés Nyugalmat szivemnek nem ád. A fájó kép élénken áll Babamerült szivem előtt, Mely egyre csak azt dobogja: •Szeretem őt! szeretem őt! IGY MUf.XAK EL . Hiába küzdök magamban, nem tudom elfelejteni! Kedves képét a szerelem Előttem egyre lengeti. Hogy is lehet felednem azt, Ki egyetlen kincsem vala? •Szivem élte, boldogságom; •Szerelmem fénylő csillaga! Mint a honfit a lobogó Lelkesíti színeivel Győzelemre vagy halálra, — 8 vérét bátor ontni, ha kell, tfgy engemet a szerelem Lobogója egyre tüzel. Győzni szivén! vagy sziveért Meghalni, hogyha halni kell! Újvári Elek.