Pápai Lapok, 1882 (9. évfolyam, 1-54. szám)

1882-12-03 / 50. szám

IX. évfolyam. I­­egjeleni­k­ minden vasárnap. Laptulajdonos szerkesztő Dr. FENYVESSY FERENC APA ^ VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. A lap szellemi és anyagi részét illető küldemények A SZERKESZTŐ- S KIADÓ HIVATALHOZ intézendők. A Bérmentetlen levelek, csak is­­ mert kezektől fogad­tatnak el. 50. szám. Pápa, 1882. deczember 3. Hirdetések alapszámára felvétetnek A KIADÓHIVATALBAN ó-collegiumi épület. Előfizetési díjak: Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajczár. Egy szám­ára 15 kr. Hirdetés­ek 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 25 krral Bélyegdíj mindig külön számítatnak, fizetendő. Felelős szerkesztő HORVÁTH LAJOS. Pápa város Hatóságának, a pápai jóték­ony nőegylet-, ismeretterjesztő-, lövész-, korcsolya-, tüzoltóegyleteknek, a pápai k­ertészeti társulat­nak­ és többTb­ pápavid­ék­i egye­sületn­ek­ H hivatalos közlönye. Egy adat igazságszolgáltatásunkhoz. Nem egyet, sokat lehetne közölni azon adatok közül, melyek hazánk igazságszolgál­tatásának silányságára vallanak. Mindenre itt, ezúttal nem akarunk kiterjeszkedni, csupán egy szomorú adatról ír­toltunk. Egy adatról, egy tényről, melyet ismer a fővárosban min­den jogász. A tény a következő. Mióta az igazság­ügyministerium egy volt elsőrendű közege, államtitkára, Csemegi Károly úr, a legfőbb itélő­székhez tanácselnöknek lett kinevezve: — egy erős szenvedélyes háború ütött ki a ki­rályi tábla és a legfőbb Ítélőszék között. Gyerekek módjára abban találják örömüket, ha egymást bosszanthatják. A kir. tábla azt akarja kisütni, hogy a legfőbb Ítélőszék nem járatos a jogi dolgok tudásában; — s a legfőbb itélő szék, — mert övé az utolsó szó — ha csak lehet, csak azt nézi, mit határozott a kir. tábla, hogy aztán .,csak azért is dungös-féle indo­kolásokkal bocsássa ki ítéletét. Vak az, ki ezt nem látta, siket, ki ezt még nem hallotta. E csúnya harczról szélté­ben hosszában beszélnek a fővárosban. Egyik szenvedélyes csatározása volt a két ellensé­ges tábornak a mult hóban tartott országos jogászgyülés. Szomorúan nevetséges volt látni ezt a gyerekes küzdelmet, s bár a kir. tábla kitűnő tudományú képviselője a jogászgyülés hangt­ók­ján, nyilvánosan béke­jobbot nyújtott Csemeginek, az ellenséges tábor vezérének, a háború nem lett befejezve, sőt mi több még rövid fegyverszünet sem köttetett. Már a banquetlen feltünt, hogy Csemegi rá sem hederített a békejobb nyújtásának. S így tör­tént, hogy az elkeseredett harc még ma is áll, s pedig jobban, erősebben mint valaha ! Ismételjük, teljes igazságot, teljesen így történt tényt írunk itt le, s leírtuk, hogy a vidéki jogász közönség megérthesse az előtte bizonyára már rég feltűnt körülményt, miért hogy a legfőbb ítélőszék folyton, hol csak i ———— I ,1 L • i ....íj—" kissé megengedik a körülmények, s a törvény tért nyújt a különböző véleményre, folyton­ leczkét ád ítéletének indokolásaiban a kir. táblának?! Valóban szomorú dolgok ezek. Ám le­gyen elég ezúttal csak ennyi. E tény nyil­vánosságra hozása elég a gyerekes harcz rajzolására! JUSTUS. DALOK. 1. Reményem fája letarolva, Hitem virága elvirult, Szerelmemet földhöz taposták S éltem a sirba meg se hullt. Arra tartasz-e Isten engem, Hogy ha majd minden ujra kél, Szivem ujra remél, szeret, hisz A sirba — akkor szálljak én ? / II. Vándor felhő száll az égen Néha egy-egy könyet hullat, Azt fájlalja tán, hogy nincsen Madárdal, nincs virágillat. Ha azt, amit elvesztettem Egy-egy kön­nyel siratnám csak, Annyit sirnék mennyi vize Nincsen a nagy óczeánmak. III. Egy kis fecskére biztam örömem, Hűséged volt e drága fecske, Egy ideig köröttem lebegett S egyszer elszállt keletre messze. Keletre messze, vissza sem tér Másnak ölébe szállt le szépen .. . S én itt kesergek — elhagyatva Bubánatomnak éjjelébeni. Veszprém vármegye a mult évben. — Alispáni hivatalos jelentés, Ösneállilá Véghelyi Dezső. — Egy rendkívül érdekes s nagy szorgalom­mal szerkesztett könyvben adta ki e napokban Véghelyi Dezső, vármegyénknek derék s a történeti irodalom terén is előnyösen ismert al­ispánja, évi jelentését, megyénk mult évi ál­lapotáról. A könyv, illetve jelentés, méltán meg­érdemli elismerésünket, mert abból mindenki, ki hazánk egy nagy megyéjének közigazgatásáról, teljesen megbízható értesítést óhajt, könnyen meg­szerezheti­ Véghely három részre osztá jelentését. Az első részben saját hivatalos intézkedéseiről szól; a második részben a törvényhatóság, s a harmadik részben a vármegye árva- és gyámha­tósági ügyeinek múlt évi állapotát ismerteti szak­szerűen, behatóan. Ha Veszprém vármegye alispánjának a múlt évben tett intézkedéseit szemléljük, feltétlenül el kell ismernünk, hogy Veszprém vármegye bát­ran dicsekedhetik alispánjával! Tavaly, midőn Véghelyt a közbizalom egyhangúlag s nagy lel­kesedés mellett az alispáni székre emelte, az uj alispánnak első dolga volt, hogy a folyvást sza­porodó hivatalos teendők gondos vezetése és el­lenőrzése, nyilvántartás mellett teljesíttessék. Ez okból életbe léptette az úgynevezett „sürgetési napló"-t, melynek czélszerűsége főkép a számon­kérő székek ülései alkalmából nyilvánult. Mint egy hévmérő szolgál e napló a megyei tisztviselők szorgalma s ügybuzgalma fokának felismerésére. Véghely, alispáni működésében igen helye­sen, különösen a községek háztartási ügyeire for­dítá figyelmét. E végből ki is adott egy körren­deletet, melyben a járások szolgabiráit felhívta, hogy ezek a községek elöljáróságait a hátralék­ban lévő számadások elkészítésére, s kellő idő­ben való beterjesztésére utasítsák. Ezen intézke­dés kielégítő eredmén­nyel is járt, mint ezt a jelentés második részének XII. fejezete bizonyítja. Nem kevesebb figyelemmel őrködött az út­fentartási és közmunkaügyek felett. Az ide vo­natkozó szabályrendelet és szolgálati utasítás elkészítése czéljából egy szakértekezle­tet is hí­vott össze, s e mellett a szükséges adatokat ös­­szegyűjté. A megye országúthálózatán lévő mű­tárgy­akr­ól­­ a szaktekintélyek megkérdezése után egy törzskönyvet készíttetett. A nyilvános be­tegápolási ügyeknek nyilvántartás melletti keze­lését elrendelte. A vármegye levéltáráról és en­nek anyagáról részletes jelentést készített s ezt, egyéb indokolt óhajok megemlítésével a belügy­miniszterhez felterjeszté, stb. stb. Mindezen intézkedések kétségtelenül a me­gye közigazgatásának határozott javítását idézték elő, mi a jelentés II-ik, tartalmas részében fog­lalt adatok egyszeri áttekintéséből is világosan észlelhető. Itt közöljük a jelentés ez érdekes ré­szét, rövid kivonatban. I. A vármegye háztartása. A mult évi költ­ségvetés kitett 78.935 frt 53 krt, mely szükség­let fedezetéül a megye ingatlanainak bére s a gyümölcsöző tőkék kamatai 635 frt 42 kr ös­­szegben jelöltettek meg. Javadalmazás czimén szükséges volt tehát: 78.300 frt 11 kr. — Ez előirányzott szükségleti összeg a belügyminiszter által 1148 frt 68 krral kevesebb összegre szállít­tatott le. Tényleges javadalmazási összegül 76.1­51 forint adatott. Ezzel szemben előttünk áll ma már a házi számadás, mely kimutatja, hogy — alispánunk éber gondoskodása és bölcs takarékossága foly­tán , a közérdek legkisebb megsértése nélkül — 628 frt 68 kr megtakarítás éretett el a mult évben. Érdemes e helyen megemlítenünk, hogy egy uj megyei székház építése elhatározva lévén, a kérdés alapos tanulmányozására egy tekintélyes küldöttség lett megbízva, mely jelen évben már be is fejezte működését, mivel az alispán az idei egyik közgyűlésben, nagy tetszés mellett referált. A vármegye tulajdonához tartozó ingósá­gokra nézve, rendes évi leltár vezettetik. II. Ügyforgalom, kiv. pénzforgalom. Közgyű­lés tartatott négy rendes és két rendkivüli. Az előbbiben elintéztetett 716, — az utóbbiban 71 ügydarab. — Központi választmányi ülés volt nyolcz izben. — Közigazgatási bizottság 12 ren­des és egy r. k. ülést tartott, melyekben 1196 ügy intéztetett el, melyből 104 népnevelési, 57 katonai és 780 drb adóügyi volt. A fegyelmi választmány csak egy ügyben ülésezett. — Az alispáni hivatal iktatójába 15.170 ügydarab ér­kezett. — A megye szakbizottságai: az egész­ségügyi, — a központi részbizottsági, — a Sta­tistical s a községjegyzői szigorló bizottság több ízben tartottak üléseket. Ez utóbbinál 14 egyén közül 7 nyert képesítési bizonyítványt. A hivatalos pénzforgalmat illetőleg a hivatalos pénzek kezelése­ és ellenőrizéséről szabályrende­let alkottatott, mely mult év július 1-én lépett életbe. A jelentés pontos havonkint a pénzforgalmat, táblázatban mutatja ki mely összeredmény-képen 167,777­6+ 17 krt tesz ki. III. Tanügy. A mult év folyamán a vár­m­egye területén, (két rend. tan. városban, Vesz­prémben, Pápán, 184 községben és 112 népes pusztán) volt összesen 303 tanintézet. A tankö­telesek száma 36.089-re terjedt, s igy a tankö­telesek a megye lakosságának (208.298 lélek) 17 °/o-ját teszik. — Tényleg iskolába járt a tan­kötelesek 94%-ja, s az ismétlők 82%. Iskolába nem járt a tankötelesek 5%-ja. A tanítók 10%­jának szolgálati éve a 40-et meghaladta. — Az iskolai takarékpénztárak száma 16-ra emelkedett, a betett összeg 1195 frtra ment 657 betevőtől. A mult évben a megyében négy iskola újból épült. Több tanitó, a magyar nyelv sikeres terjesztése jutalmazásául segély- illetve jutalmakban része­sittetett. Ezeken kivül a megyében a Veszprém városi kath. papnövelde 26 tanulóval; a zirczi theologia 12 tanulóval; a piaristák veszprémi nagy gyimnasiuma 309 tanulóval; a benczések pápai kisgymnasiuma 146 tanulóval; a pápai (helv. hitv.) főiskola 8 osztályú gymnasiuma 345 tanulóval, tanítóképezdéje 66, hittani és jogi szakja pedig 75 hallgatóval működött. A pápai Thalmud-Thora iskolában héberrel vegyes német nyelv az előadás nyelve. (!) IV. Utfentartás és közmunkaügy. E fejezet részletesen ismerteti a megye országuthálózatát, majd az ennek fentartásához felhasználni szokott közmunka­erőt és a közreműködő egyéb té­nyezőket. Az utfentartás közvetlen teendőit, öt járási utbiztos felügyelete mellett 34 utász telje­sítette. A jelentés, könnyebb áttekintés végett, az 1881. évi közmunkaerő-összeírás eredményét a megváltási és leszolgáltatási adatok kitünteté­sével együtt, páratlan szorgalommal összeállított táblázatban közli. V. A katonaügy. A felhívott és az állítási lajstromba felvett hadkötelesek száma a három korosztályból volt 4924. Mint egyetlen fiú fel­mentetett 276. — Mértékhiány miatt 400, testi fogyatkozás miatt ideiglen 2721 mentetett fel. Az állítási lajstromból kitörültetett a fenti okok­ból összesen 167. — Katonai elbocsátás 28 eset­ben eszközöltetett ki; kivételes nősülési engedély 12 esetben adatott. — A katonai beszállásolási pótadó kivetése és kezelése iránt alkotott sza­bályrendelet végrehajtásáról, csak a jövő évi al­ispáni jelentés fog megemlékezni. VI. Az adó- és illetékügy. A megye egész területén előiratott egyenes államadó czimén I. 126,531 frt. Hátralék volt: 159,307 frt. A tör­vényhatósági bizottság virilisei 226,820 frt egye­nes adót fizettek. — Bor- és husfogyasztási adó­kép előiratott 69,067 frt 43 kr. Hátralék maradt e czimén 4212 frt. — Czukor-, kávé-, sörfogyasz­tási adókép előiratott 12,509 frt 68 kr, melyből hátralék az év végén 1368 frt. — Szeszadó be­fizettetett 40,719 frt. Szeszgyár 7 helyen termelt. Söradó a várpalotai sörház után 336 frt 70 kr. A bélyeg- s jogilletékek czimén előiratott 171,297 frt; befizettetett pedig 170,708 frt. Hadmentes­ségi díj előiratott 45,510 frt. Hátralék maradt II, 782 frt. — Vadászati jegyek után bejött 3875 ft. VII. Posta­ s távirdaügy. Két államilag és 37 nem államilag kezelt postahivatal. Távirdaál­lomás 13. A posta tiszta bevétele 5096 frt, a távirdáé 1786 frt volt. A SZENT BERNHARD HEGYI KOLOSTOR ALAPÍTÁSA. (Vége:) Bernard hittérítői buzgóságában nemcsak a nagy Joui hegyen hirdette az evangéliumot, kegyes mű­ködését kiterjesztette ő a Colonne hegyre vagy a kis szent Bernárdra is, hol szintén alapított egy kolostort, illetőleg menházat. E két zárdát a Myrei szent Mik­lós kegyeibe ajánlotta, ki iránt különös áhítattal vi­seltetett, s a kivel, többek állítása szerint, gyakran volt érintkezése. De a tizenkettedik század elején Richard navarrai püspök méltányolván az Alpesek lakóinak a megboldogult Bernárd iránt táplált ájtatos tiszteletét, mindkét keresztyén intézményt Bernárd az alapitó nevével ruházta föl. És e névleszármaztatás természetesebb és helyesebb is, mint a kolostorok elnevezésének ama leszármaztatása, melyet többen Bernáni, a Nagy Károly nagybátyjától, Bernard, a bécsi érsektől, vagy végre Bernárd, a barczcíloniai gróftól levezetni akarnak. Bernárd, ki a nevelés előnyeit maga is érezte, s annak hasznosságát öntapasztalásból becsülte, nem csak a nagykorúakat oktatta, hanem mindenütt isko­lákat is alapított, hogy azok gyermekei már zsenge koruktól kezdve tanításban részesüljenek. Az iskolák vezetését papi intézetekre bízta az egyház azon czél­jának megfelelően, hogy az értelmiség világának ter­jesztése mellett, a templomokban a legfőbb úr dicső­sége is ünnepeltessék. "Az általános sötétség e korá­ban a tudomány tényleg az egyház tulajdona volt, és ez azon megszentelt hely, honnan az éltető su­gárhoz hasonlóan szétterjedvén, hozzánk, és azon bölcsészekhez is eljutott, kik azt ma oly sajnálatos módon használják, s kik azt annak forrása, az egy­ház ellen fordítván, hasonlítanak azon gyermekekhez, kik élvezetet találnak abban, ha édes anyjuk kebelét saját kezükkel téphetik szét. Hogy az általános szokásnak hódoljunk, meg­jelöljük a nagy szt. Bernárd-hegyen levő kolostor alapításának idejét, de ezt csak megközelítőleg te­hetjük; mivel a források, melyekből merítünk, 962 és 970 között váltakoznak; és ez menthető, miután a két rendbeli tűzvész, s különösen az lödö­jk évi, a kolostornak majdnem egész levéltárát fölemésztette. Vannak, kiknek véleménye szerint Bernard az agau­néi zárdából vette első szerzeteseit, mig némelyek állítása szerint a navarrai szt. Lőrin­cz kolostorból, vagy még mások nézete szerint a versaili egyházból. Személyesen Rómába utazott, hogy tervét jóváhagyás végett az egyház fejedelmének, a pápának előter­jessze, ki azt készséggel elfogadván, az alapítandó kolostorban letelepitendett szerzetesrend alapszabá­lyait megerősítette. E körülmény az, a melyből kiin­dulva, Contrait Hermán, ki a tizenharmadik század­ban élt, azt állítja, hogy IX. Leó, 1049-ben a szent Bernárdon átkelvén, ott egy gyülekezetben élő szer­zeteseket talált; de meg kell jegyeznünk, hogy ez állítások nem bírnak elég hitelességgel; s különösen ki kell emelnünk, hogy a kolostor alapításának ide­jében, az agaunei, vagy a szt. Móricz zárdában még nem voltak rendes szerzetesek, miért is Bernárd nem vehette onnan ez első lelkészeket. Kevéssel azután, hogy Rómából visszatért, a boldog Bernárd de Menthon 1008 május 28-án 80 éves korában befejezte dicső és szent életét Navar­rában a szt. Lőrincz zárdában, és eltemettetett júni­us 15-én születése évforduló napján, mely napot mint születése ünnepét ma Piamont­­ több egyházában áj­tatos tisztelettel megtartják. El kell ismernünk , hogy ez adatok nem egyeznek az egyháziak által ide vonatkozólag kimu­tatott évekkel, de hisz azok maguk között is egy egész századdal térnek el egymástól a szerint a mint az egyik vagy másik élettörténet megírása előbb, vagy utóbb eszközöltetett. Vannak olyanok, kik Szt. Bernárd halálát 1086-ra teszik, de vannak olyanok is, kik elhunytának évéül az 1107, 1108, sőt az 1122-ik évet jelölik ki. Azok­n, kiről azt hiszik, hogy Bernárd kortársa volt, azt mondja, hogy az Henrik a lombardok királya idejében élt. Egy a szent em­ber életét ismertető okmány, melyet Aoste levéltárá­ban fedeztek föl, azt bizonyítja, hogy az Azolin ál­tal­ megnevezett lombard király IV. Henrik volt, ki 1056-ban, hat éves korában császárnak választatott meg; hogy Bernárd 1081-ben Páviában többször ér­tekezett a fejedelemmel lebeszélni akarván őt azon szándékáról, hogy VII. Gergely pápa ellen boszut tervezve lépjen föl; és hogy Bernárd ez értekezé­sek után rövid idő múlva, tehát előbb meghalt, mint sem azon szerencsétlenségek, melyeket a császárnak megjósult, megvalósultak. Ha e tények némi alappal bírnának, akkor azok körülbelöl megközelítenék azon századot, mely­ben Murith apát állítása szerint, szent Bernárd élt, és azon a kolostor főnökeinek sorozatában 1008-tól, 1090-ig, — mint később látni fogjuk, — észlelhető hézag, igen természetes módon lenne betöltve. E föl­tevést elfogadva, Bernárd láthatta volna IX. Leó pápát­, midőn az Németországba menendő a Joux hegyen átkelt; de miután a Maurienne, Tarantaise, Novarra, és maga a Joux hegyi kolostor levéltárai­ból a tűzvész előtt kivett okiratok szent Bernárd születésének idejére, személyére és állapotára nézve teljesen egyezők, helyesebb a főnökök sorozatában mutatkozó néhány évi hézagot elfogadni, és főleg egy „Ecclesia Novariensis" czimű kéziratot, melyet Depommier apát, mint, nagy bölcseséggel szerkesztet­tet idéz, alapul venni, mint megengedni, hogy a ti­zedik, és tizenegyedik században lombard királyok voltak, holott tudjuk, hogy e nép utolsó királya Di­dier a nyolczadik században élt,— mint elhinni, hogy szent Bernard IV. Henrik korában élt, holott azon császárok, kiket e néven láthatott, I. Henrik a ma­darász, és II. Henrik a sánta voltak; végül mint meggyengíteni annyi biztos tanúságot, melyek össz­hangozása kölcsönösen támogatják egymást. Az, hogy a kolostor alapítója, egyúttal mint annak főnöke a kolostorban lakott-e, nagyon is vita­tott kérdés. Farnej­, kinek munkájából, valamint Richard de Val d' J-től is, Roland Viot néhány adatot kölcsönzött, azt, mondja, hogy az harmincz évig folyton ott lakott. Azolin ellenben azt bizo­nyítja, hogy az se archidiaconi székhelyét, se evan­géliumi küldetését soha el nem hagyta; még Viot szerint, az fölváltva majd Aosteben, majd a Joux hegyen tartózkodott; s ez az, a­mi valószínűnek lát­szik. De a­mi nem valószínű, az, hogy mint né­melyek állítják, Bernard azon időtől, melyben hazul­ról távozott, családja előtt ismeretlen maradt volna.

Next