Pártélet, 1957. május-augusztus (8. évfolyam, 9-16. szám)
1957-05-01 / 9. szám
EGYSÉGESEN ÉS BÁTRAN LÉPÜNK KI • Érthető, hogy az idei május 1. sok gondot okoz a nyugaton uralkodó imperialistáknak. Ennek sok oka van. Az elmúlt hónapokban a nemzetközi reakció heves támadásba lendült a forradalmi munkásmozgalom ellen. A Magyar Népköztársaság elleni ellen-" forradalmi összeesküvés és az egész propagandagépezet által indított dühös kommunistaellenes kampány oly heves támadást és a reakciós erők oly nagy összpontosulását jelentette, hogy a szocializmus, demokrácia és béke erőinek az imperializmus, elnyomás és háború erőivel való összecsapása egyike volt a legnagyobbaknak mozgalmunk történetében. A nemzetközi reakció sikert remélt, arra számított, hogy megtorpantja az SZKP XX. kongresszusa által megerősödött forradalmi mozgalom előremenetelét. Ám megmutatkozott, hogy a burzsoáziának van még ugyan foga, hogy harapni tudjon, de győzelmet már nem arathat. A Magyar Népi Köztársaság, a Szovjetunió segítségével és az egész szocialista tábor támomgatásával visszaverte az ellenforradalmi támadást, megvédte a népi demokratikus rendszert és tovább halad a szocializmus építésének útján. A kommunistaellenes kampány teljes kudarcot vallott. A szocialista országok és a kommunista pártok tekintélyén nem esett csorba. Az ellenség kénytelen volt meghátrálni. A forradalmi arcvonal e történelmi győzelme természetesen erős kihatással lesz az idei május 1. ünnepségekre, mint ahogyan befolyással lesz az egyiptomi nép győzelmére is az angol-francia agresszorok és azok nyílt és titkos csatlósai fölött. Az Egyiptom elleni agresszió volt az az akna, melynek szét kellett volna zúznia a békeharcosok mozgalmát. De ez az akna pont ellenkező irányban sült el. A békemozgalom egyértelműen az egyiptomi nép pártjára állt és a Szovjetunió kezdeményező vezetésével meghátrálásra kényszerítette az agresszorokat. Nem véletlen, hogy a nemzetközi reakció, kihasználva az októberi és novemberi napok bonyolult helyzetét, éppen a proletár nemzetköziség elvei ellen intézte támadását. És nem véletlen az sem, hogy a kommunisták és munkáspártok szilárdan kiálltak ezen elvek védelmére. A munkásosztály régóta tapasztalta, hogy a burzsoázia, valahányszor támadja a munkásmozgalmat, mindig a nacionalizmus és sovinizmus mérgével igyekszik megmételyezni a dolgozókat. A reakció ezúttal is szovjetellenes propagandával, a „nemzeti kommunizmus” hirdetésével és a revizionista elméletek felélesztésével igyekezett felbomlasztani sorainkat. De a kommunista pártok eléggé felvértezetteknek bizonyultak ahhoz, hogy megóvják a munkásosztályt a nacionalizmus mételyétől. A dolgozók nemzetközi testvérisége élőnek és győzhetetlennek bizonyult. Hazánkban különösen örömteljesek lesznek a májusi ünnepségek. -Valamennyien kifejezésre juttatjuk rajtuk afölötti büszkeségünket, hogy népünk és pártunk kiadásán hozzájárultak a nemzetközi reakció fölött aratott győzelemhez. Moszkvában járt küldöttségünk tárgyalásai során a szovjet nép méltán értékelte nagy érdemeinket. Az egész forradalmi mozgalomban növekedett hazánk tekintélye és fokozódott az iránta való bizalom. Pártunk fontos szerepet játszott a szocialista tábor és a nemzetközi kommunista mozgalom további szilárdításában. Ismeretes, hogy számos tárgyalást foly.