Párttörténeti Közlemények, 1975. december (21. évfolyam, 4. szám)
1975 / 4. szám - Közlemények - Kelen Jolán: Hirossik János a magyar munkásmozgalomban
Landler Jenő és Lukács György folytatták központi bizottsági tevékenységüket. Elérkezett az idő, amikor ki kellett dolgozni az illegális munka módszereit. Hirossiknál megvolt a régi pártember egészséges bizalmatlansága minden új „elvtárs” iránt, akit nem ismert, vagy megbízható ember nem kapcsolt, de kitűnő emberismerő is volt. Munkája részleteibe soha senkit be nem avatott. Mindig tekintetbe vette az eshetőségeket. Még magával a Magyarországra induló elvtárssal sem közölte közvetlenül feladatát, hanem az valamiféle harmadik-negyedik találkozásnál kapta meg a helyszínen az utasításokat, ha megbízhatóságból már levizsgázott. Ha esetleg közben lebukik, nem tud semmit és nem ismer senkit. A Moszkvában tartózkodó Kun Béla által meghirdetett jelszó — amelyet a közeli kedvező fordulat reménye is táplált —, hogy az emigráció nagy tömegben térjen haza, könnyelműnek bizonyult. Hirossik nagy óvatossággal, nem kampányszerűen, körültekintően választotta ki azokat, akik megfelelő összeköttetéssel és ismeretséggel rendelkeznek. „Azért harcoltam — írta emlékiratában —, hogy minél kisebb veszteséggel dolgozzunk.” Kun ezt a módszert személye elleni támadásnak minősítette. Itt ebben a módszerbeli vitában kell keresni a frakcióharc magvát. Ez a belső küzdelem szinte természetes következménye a munkásmozgalom ideiglenes vereségeinek, amikor felvetődik a kudarc okainak vizsgálata és a „hogyan tovább?” problémája. Ezzel nem kívánom, természetesen, igazolni a frakcióharcokat, hiszen ezek éveken át lekötötték a magyar kommunista mozgalom erőit. A párt egységét a nemzetközi kommunista mozgalom segítségével sikerült helyreállítani, miután a vitákban felmerült kérdések egy részére a történelem már megadta a választ. A pártvitákban Hirossik Landler Jenő oldalán vett részt a Kun Béla vezette „pártépítő ” csoporttal szemben.16 A frakciós viták ekkor jobbára a bécsi Proletár és a moszkvai Vörös Újság hasábjain játszódtak le, nagy hevességgel. Kunék a hazai központ megteremtését szorgalmazták és követelték, hogy tagadják meg a szakszervezetekben a szociáldemokrata pártadó fizetését. Azt állították, hogy nincs konszolidáció Magyarországon, hogy az ellentétek a magyar uralkodó osztályokon belül kiéleződtek. A bécsiek még 1921 májusában megtárgyalták ezeket az állításokat. Hirossik támadta azt a követelményt, hogy tagadják meg a szakszervezetekben a tagdíj fizetését. Arra kérte az értekezletet, hogy a kérdést a Komintern III. kongresszusához utalják, addig pedig ne frakciózzanak. Landleréknak a Kominternhez intézett memoranduma azt állítja, hogy a magyar ellenforradalmi rendszer konszolidálódik, tért hódít a 18 A frakcióharcokról részletesen lásd Szabó Ágnes: A Kommunisták Magyarországi Pártjának újjászervezése, 1919—1925. Kossuth Könyvkiadó 1970.