Pásztortűz, 1942 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1942-11-15 / 11. szám

Bécs után még inkább a nép megváltója lett, a betű hitele nem rendült meg, az olvasó még nagyobb szellemi mohóság­gal nyúl minden írás után; az íróra vár a feladat, hogy új gondolat zászlóját ki­bontva, népe élére álljon. De az esemé­nyek elütötték szájától a tölcsért, amelynek felhívása túlharsogná a köz­napi lármát. Az író, a magyarság lelki­­ismerete, nem juthatott szóhoz. Dél- Erdélyben éppen ez a körülmény rán­colta össze vezető férfiaink homlokát. Szellemi nép a magyar. Minden válságá­ban a szellemtől kér tanácsot, s mert a szellemnek most hallgatnia kell, tájé­kozatlanság veszélye lóg a magyar kö­zösség fölött. Ebben a feszült várakozásban a Déli Hírlap nyílt kérdést intézett déli Fél Erdélyben élő íróinkhoz a kisebbségi életformába szorult magyar írónak a közösség iránti adóságérzetből felfa­kadó feladatairól. Mit tehet és mit kel­lene tennie az írónak odaát? Tíz író küldött választ a körkérdésre; a név­sorolvasásra tíz író felelte: jelen! Köl­tők, írók, műbírálók, társadalomkuta­tók, nevelők nyögtek fel a személyes fe­lelősség roskasztó súlya alatt. Hősi ki­állásukban és bátor feladatvállalásuk­ban népünk iránti rendületlen hűségük mutatkozik meg. Vértanuk áldozatos lelkére van szüksége annak, aki a kül­detéstudat erkölcsi parancsára törme­lékből, szegényes eszközökkel, ismert és ismeretlen akadályokon keresztülgá­zolva, irodalmat akar teremteni és iro­dalmi életet elővarázsolni. A »fegyver­zaj legárvább megriasztottjai«, a dél­erdélyi magyar írók csupán egy utat választhattak, a kötelesség teljesítését. A kisebbségi sors már darabokra zúzta az írói elefántcsonttornyokat, az írót megragadta és kivitte népe elé, hogy élet és irodalom közelről nézzen egy­más arcába. A tíz író: Abafáy Gusztáv, Farczádi Sándor, Fekete Nagy Mihály, Horváth Jenő, Kacsó Sándor, Kiss Béla, Nikodé­­musz Károly, Serestély Béla, Szemlér Ferenc és Vita Zsigmond. Kívülük szá­­mott tartottak Márton Áron püspök, Stass Károly műbíráló, Gyárfás Elemér és Jakabffy Elemér, a két politikai író feleletére is, de elfoglaltságuk — az eszmék tisztulásának kimondhatatlan kárára — megakadályozta őket a vá­laszban. Abafáy Gusztáv, a fiatalabb írói nemzedék tanulmányírója, indulásul a meglevő keretek belterjesebb felhasz­nálását ajánlja a délerdélyi magyar íróknak. A Déli Hírlap és a nemzetpoli­tikai rendeltetésű Magyar Kisebbség fogadjon el irodalmi kéziratokat is. Ha egyszer sikerül helyet szorítani a szép­írásnak a meglevő lapokban, akkor a rendszeres könyvkiadás felé kell arany­hidat verni. Elsőnek a délerdélyi ma­gyar íróknak a magyar műveltségről tett vallomásaiból kell egy gyűjtemé­nyes munkát összeválogatni. Szépiro­dalmi folyóirat, könyvkiadóvállalat és irodalmi társaság egy-egy nélkülözhe­tetlen bástyája a magasabb szellemi életnek. Kacsó Sándor

Next