Pásztortűz, 1943 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1943-11-15 / 11. szám
egyéniség. Sokszor úgy érezzük, hogy Török Gyula benne a magyar oblomovizmus mesteri alakját alkotta meg. A kortárskritika szerint hősének öngyilkosságát nem indokolta meg eléggé. Ez látszólag igaz, de ha figyelembe vesszük, hogy Kender Pál nem csak egyéniség , hanem egy osztály szinte utolsónak mondható típusa — tette előttünk igazolttá és indokolttá válik. A legteljesebb mértékben igazi regény A porban. Az élet és művészet. Török Gyula sajátságos naturalizmusán keresztül a legteljesebb harmóniában jelenik meg benne. A kettős élmény: a szellemi ember társtalan magánya és a feltartóztathatatlanul pusztuló dzsentriosztály lélek- és társadalomrajzai teszik a regény igazi alapját, célzatát. A pusztuló dzsentri nagy körképe, ami Mikszáthtal kezdődött és Tolnai Lajoson keresztül a századvég kisebb elbeszélőivel folytatódott, Török Gyula két regényében — A porban és a Zöldköves gyűrűben — ér el végső állomásához. Mikszáth hősei még adomáznak, Herczeg dzsentri alakjai tivornyáznak, Török Gyuláéi már csak meditálnak és minden szavukkal, mozdulatukkal halálraszántságukat juttatják kifejezésre. Regénye megjelenése után Török hazamegy Aradra. Itt érlelődik meg benne a másik műve, a Zöldköves gyűrű. Ennek hősét, a báróból kishivatalnokká lett Őz Józsefet felesége nem szereti. Az asszony hosszú, szinte romantikus búskomorság után öngyilkos lesz. Őz Józsefet megtöri a tragédia. Később megnősül. Kereskedőlányt vesz feleségül. Ez örökli tőle családja ereklyéjét, szimbólumát, a zödköves pecsétgyűrűt. Őz József gyermekei polgárokká lesznek, özvegye pedig haláláig pereli férjének állítólagos vagyonát. Ez a regény antipólusa a másiknak. Őz József a dzsentri végzetet, a méltóságos és mégis szomorú bukást akarja megelőzni. Magános alakja, emlékeiből élő romantikus lelke — a megújuló, de múltjával teljesen szakítani még nem tudó dzsentri alakja. Török Gyula szinte matematikai törvényszerűséggel mutatja meg a való helyzetet és a szabadulás útját. A Zöldköves gyűrű nemzedékregény. Már nem csak problémát vet fel, hanem beteljesülést — a polgárrá alakuló dzsentridzsarjak, életét is megeleveníti. Tele a regény reflexiókkal, naplókkal, levelekkel. Hőseinek egyéni tragédiájába vagy boldogulásába sűríti mindazt, amin osztálya minden tagjának át kell esnie. Közvetlenül a világháború előtt eljut álmainak országába, Itáliába. Majd hazatérve, mind jobban és jobban hatalmasodó szívbaja vesz erőt rajta. Megírja drámakísérletét, színes tárcákat, riportokat ír és sok-sok, halála után kötetben is megjelent remek novellát. Folytatásokban közli Egon című, a zsidókérdést érdekesen tárgyaló regényét. Az októberi forradalom előestéjén szívbaja végez vele. Utolsó mondata ez volt: »akinek tele van a telke, az beleénekel az erdőbe és nem törődik vele, hogy az erdő érti-e«. És ez mintha jellemezné is írói pályáját. A sikert nem érte meg életében. Az írók és könyvek áradatában nem látták meg ezt a magyar lélekkel, magyar módon ábrázoló írót. Török Gyula lélekelemző a maga sajátos, sokszor kissé elvont módján. Regényeinek ugrásszerű eseményei úgy tűnnek, mintha nem volna a szerkesztésben eléggé járatos. De ez csak egyéniségének egyik kivetítődése. Sok mindent sejtet, olyat is, amit nem mondhatott vagy nem akart elmondani. Hőseinek tétlen, oblomovizmusa a kor szociális traumájának egyik levezetődési folyamata. A mindenhonnan kiszorult dzsentri így találja meg halálbavezető megnyugvását. Gyermekkori élményeiből táplálkozva, gyermekalakjai mintha Richard Hughes vagy Jean Cocteau könyveiből léptek volna ki. Hangulatelevenítő remekelései, biedermeieres környezetrajzai stiláris szempontból is a legjobbak egyikévé avatják. Színpompás képekben, mély lélektani társításokban gazdag jellem- és emberábrázolóképessége sokban Anatole Francere emlékeztet. Az elmerült, nemesi Magyarország egyik felidézője, Krúdyhoz és Justh Zsigmondhoz hasonló megszólaltatója. Alakját és jelentőségét korunk újrafelfedező és újraértékelő, igazságtevő irodalmi iránya egészen biztosan megérdemelt helyére fogja állítani.