Jézus Társasága Pécsi Pius Gimnáziumának Évkönyve az 1940/41. tanévről (Pécs, 1941)

Régi jezsuiták Pécsett

rul idegen hatalmak gyámkodására, amelyek válságos időkben nem egyszer cserbenhagyták. Hóman—Szekfű Magyar Története így jel­lemzi a barokk­ szellemet: ,,A magyarság most ébred először saját­magának öntudatára s ezt oly lelki örömmel, saját múltjának való lelkesedéssel, Istennek mondott hálával teszi, hogy ma is csodálnunk kell azt a nemzeti erőt, az összetartozás hatalmas érzését.“. Widmann János. 1720-ban került Pécsre házfőnöki minőségben. Hivatalát az 1723- ban bekövetkezett haláláig töltötte be. Trencsén szülővárosában is­merkedett meg a renddel és ugyanitt kérte a felvételt. Mint pap kü­lönösen a katonaságnál fejtette ki buzgóságát. Először a komáromi őrséghez volt beosztva, majd kivonult a katonasággal a harctérre. Összesen 11 évet töltött a különböző táborokban, ahol sok-sok nélkü­lözés közt a lelkek üdvösségén munkálkodott. Mint tábori lelkész 3 hadjáratban vett részt. Mintaképe volt a tábori lelkésznek, mint aki lelki zsákmányért vonult a harcba. Sok rendtársa követte ebben a hivatásban. A hivatalos névtárak szerint mindig sok jezsuita látta el a tábori lelkészkedést. Talán innét származik a ma is használatos kifejezés „Feldpater“. A magyarországi zavargások idején neki köszönhették a kato­likusok, hogy több helyen templomaik birtokában maradtak és hogy a máshitűek zaklatásától megszabadultak. Másutt a katolikusok az elvett templomokat ismét visszakapták. Buzgóságának és halálmegvetésének fényes tanújelét adta abban a két kemény harcban, amely Pétervárad mellett és Belgrádnál zaj­lott le. Golyózáporban tartott ki szeretett katonái mellett minden pillanatban a lelki segélynyújtásra készen. Szavojai Jenő herceg és a többi magasrangú tisztek óva intették, hogy kímélje pótolhatatlan munkaerejét és életét, de hiába. Működésében a testi irgalmasság cselekedeteiről sem feledkezett meg. Összekoldult pénzen enyhítette a katonák nyomorát és így a szívekhez is egyengette magának az utat. Mikor a francia háború ide­jében a katonák a téli táborba vonultak, missziót tartott a katonák számára s erre az alkalomra Rómában teljes búcsút eszközölt ki. Fáradozását fényes siker koronázta. Számos megtérés volt a nagy munka eredménye. Noha a misszió tartama alatt ő maga is fáradha­tatlanul gyóntatott, még 12 gyóntatóatya segítségét kellett igénybe vennie. Mint pécsi házfőnök folytatta ernyedetlen munkáját, csak ennek színhelye változott meg. Nem közönséges erényt árult el azzal, hogy ellenfeleivel szemben is mindig kedves tudott lenni s így nem egyszer sikerült neki a jó ügy érdekében haragjukat lecsillapítania. Bátran nézett szemébe a halálnak, amellyel a harctereken akár­hányszor állott szemközt. 1723-ban szólította magához az élet Ura bátor harcosát.

Next