Pécsi Figyelő, 1881 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1881-12-03 / 49. szám

2 T­­é Trfolsraaach. Pécs, 1881. deczember 3-án.­­40-ére s­z­ár­m. Előfizetési díj: postán vagy Pécsett házhoz küldve: egész éer­ 5 trt, félévre 2 trt 50 kr. negyed rm 1 trt 50 kr. „ E­g­y e­t­s­z i­m 10 kr. J*; ktgjtlenik minden szombaton fis síkok kaphatók Weidinger N. könyvker. (Sarchányi-tér.) ---------PÉCSI FIGYELŐ. Sze rkE­Htől Írod.a.: Ferencziek utczája 23. sz. I. emelet. Kéziratok vissza nem küldetnek. A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben: a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal úr a városház épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. fir a szigeti külvárosban lévő kereskedésében és Feszti Károly úr könyvkötő üzletében, Király­ utcza (nemzeti casinó épület), valamint a vidéken minden postahivatalnál. Hirdetések ára: íj Egy öt hasábos petit sor egyszeri '' megjelenéséért 1 kr., 3-smri 5 kr., « ^ 10-szerértdkr. fizetendő. — Minden # A hirdetés után 30 kr. bélyegdij fiz«- jí í tendő. A nyilttór 1 petit sora 10 kr. Jí . A hirdetési dij előre ízetendő. ICtadd hivatal: Böhm C. F. ügynöki irodájában. Ferencziek templomának átellenében. Belföldi szemle. A reformált egyház debreczeni zsinata llevégezte tanácskozásait, melyek igen élén­kek voltak minden tárgyban, a hozott ha­­tározatok a király szentesítése alá terjesz­tek. Vay Miklós báró igen érdekes vissza­­■kintö beszéddel zárta be a zsinatot. A beszéd fényében így hangzik: „Én azt ,allom, hogy mi ezúttal is nagy lépést­­. hittünk előre és reformált egyházunk él­én raihez híven, a kor egészséges szellemét jjjj megértve, ez alkalommal is, mint fennál­lásunk óta folytonosan reformáltunk. Igaz,­­hogy az egyházalkotmány körében nagy,­­lyrészint csak folyvást fejlődő egyházi éle­­te­unk és a törvény erejével bíró szokás ■ital megszentelt gyakorlatot szerkesztet­tük egybe, de már ennyiben is áldásos és k is munkát végeztünk. És méltán, mert az ■gyházi közigazgatás és törvényhozás for­­u­máinak megállapítása által rég óhajtott lap­rendet, összhangzást és egyöntetű eljárást hozván egyháztársadalmi életünkbe, oly e­ős és hatalmas szervezetet léptettünk "g­iletbe, mely a részeket, egyes hatóságo­­­ hist az egészre kiható tevékenységre kény­­teriti. E nagy és erős szerkezetbe beil­­lztettük az egyetemes conventet; ez új ifjúsági körében arra lesz hivatva, hogy­­yházi és iskolai szellemi és anyagi ügye­iket, az egyéni és autonóm testületek vékenységének igénybe vételével vezesse. Egyházi és világi férfiaink bölcsességétől ,amást kölcsönösen segítő Erdélylyel im­­ár teljesen lett egyesülésünk után lé­­nyegesen hatványozott közreműködésüktől Izolytog függni, hogy a megállapított szerve­rembe az élet mozgató szelleme költözzék, írják a testet, a gépezetet az élet lelke elé­­­ilenítse és tartsa fel. -1. A köznevelés és oktatás szerve­imébe valami egészen új és társadalmunk­­­at gyökeresen átalakító eszméket nem t­eszünk be, mert az iskolát nem tartjuk b­orzongó eszmék küzdterének, hanem az sszes társadalmat átható, már megtisztult­ilágnézet kifejezésének. Ha mégis az okt­­atás ügyét minden irányban felkaroltuk, ettük azt alaptörvényeinkben gyökerező ágainknál és önfentartási ösztönünknél egva, az egész ország előtt nyíltan be­adván, hogy iskoláink mindenestől egy­ezünk testéhez tartoznak, hivek marad­ni őseink ezen hitéhez. Megjegyezzük, hogy midőn iskolám­at felekezeti érdekeink ápolására, fej­­esztésére fenntartjuk , tökéletesítjük, ugyanakkor, miként eddig, úgy jövendő­ben is a magyar nemzeti közműveltség szentügyének is akarunk szolgálni. Hátra van, a­miről mindenek előtt kell vóla szólanom, a magyar ref. egyház ,ez alapja, melyet a zsinat létrehozott. Ma­­gas emelkedésben tarthatja mindnyájunk llkét az a gondolat, hogy a mag, mely izelőtt majdnem egy félszázad előtt, egy­házi és világi férfiaink gondoskodása által elvettetett, épen a mostani zsinaton, a czél fenségétől áthatott lelkek szent buzgósága folytán, már-már termő életfává változott. Szabad legyen hinnem, hogy ha csak ez egyet végeztük volna is, ezen egyetlen eredmény is — emberileg szólva — örök időkre biztosítja országos egybegyűlésünk emlékét. E korszakalkotó nagy tett hódító ha­tása alatt engedje meg mélyen tisztelt or­szágos zsinat, hogy azon boldogító hittel hagyjam el elnöki székemet, hogy a ma­gyarországi rét­ egyház nemcsak volt, ha­nem lesz is. A szerb egyházi kongressus megnyílt s mint előre látható volt a Mileticspártiak túlnyomó többségben vannak. — A kirá­lyi biztosnál, tisztelgésnél az újvidéki egy­házközséget Stanojevics orvos vezeté. Be­szédében mondat „Méltóságod a király legmagasabb személyét képviseli, méltóz­­tassék tehát odahatni, hogy a magyar kor­mány törvényeinket megtartsa, a congres­­susi képviselők többségéhez alkalmazkod­jék s igy a nemzet akaratát respectálja.“ Stanojevics beszédére , mely a király­biztost a kormány felé igyekezett helyezni a loyalitás ravasz alkalmazásával, Cseh Ede kir. biztos lényegileg a következőket mondá: „Én nem azért vagyok itt, hogy valakit perhorreskáljak, hanem azért, hogy a törvények fentartása felett őrködve, a congressus oly intézkedéseket hozzon, me­lyek a szerb nép akaratának megfelelően a szerb nép jólétét, boldogságát, megelé­gedését előmozdítsák. Sajnálattal vagyok azonban kénytelen tolmácsolni, hogy a con­gressus jelenlegi többsége nem fejezi ki a szerb nép akaratát,kívánságát. Azt, mit a többség akar, nem a szerb nép óhajtja, hanem 6­z agitátor műve. Ha lojalitá­­sukat az urak ki akarják tüntetni, alkal­mazzák magukat a felséges király és a ma­gyar kormány intenzióihoz.“ A­mint Karlóczáról jelentik, a patri­­archa megválasztása meg fog ejtetni vasárna­pon. A congressus pártárnyalatai naponkint több órán át tanácskoznak s miután a congressus tagjai tisztában vannak aziránt, hogy Stojkovits vagy Zsivkovits püspökök egyikének esetleges megválasztása esetére, a választás semmiesetre sem fog legfelsőbb szentesítést nyerni s ily módon magának a congressusnak compromittálásától is tar­tani lehet: számos tag arra törekszik — a sok pénzbe kerülő ülésezés megrövidí­tése érdekében is, — hogy megszerezze Angyelics püspöknek a többséget s kilá­tás van rá, hogy e főpap, habár tán nem nagy szavazattöbbséggel, patriarchává fog választatni. A közlekedési miniszternek egy újabb rendelete szerint a távirda-intézetben a szolgálat hátránya nélkül eszközölhető megtakarítások czéljából a kolozsvári táv­­irdaigazgatóság 1881. évi deczember hava utolsó napjával oszlattatni, és egész kerü­lete 1882. évi január hó 1-től kezdve a szomszéd távirdaigazgatóságok kerületébe fog olvasztatni. A kassai távirdaigazgató­­ság Debreczenbe fog tétetni át. A kamatbiztosítást élvező vasutakat illetőleg azokat, melyek saját bevételeik­ből még elsőbbségi kötvényeik kamatát sem képesek fedezni, sequestrálni szándé­kozik a kormány, vagyis : állami kezelésbe venni azokat mindaddig, míg prioritásaik kamatját nem fedezik. Az erre vonatkozó törvényjavaslat már készen van. Gróf Kálnoky közös külügyminiszter a magyarországi közvéleménynyel a leg­szorosabb érintkezést óhajtván fentartani. Kállay osztályfőnök ajánlatára az „Elle­nőr“ munkatársát Asbóth Jánost a külügy­minisztériumnál oly megbízással alkal­mazta, hogy egyfelől a magyar sajtó nyi­latkozatait figyelemmel kisérje, másfelől a magyar sajtónak a külügyekről tájékozást nyújtson. Asbóth János a jövő hóban kezdi meg új működését. — Azt hisszük, hogy e választás szerencsésnek éppen nem nevezhető. Azon tárgyalások, melyeket a vallás- és közoktatásügyi minisztérium a telkis apátság bekebelezése iránt az osztrák köz­­oktatásügyi miniszterrel folytatott, ked­vező eredményre vezettek, a bekebelezés keresztülvitelére szükséges intézkedések a minisztérium részéről legközelebb el fog­nak rendeltetni. T Á B 0 1 A. Viszhang. Paál Gyulának, a „Pécsi Figyelő“ 1881. okt. 8. I-ik számában megjelent: „Alig virult“, czimű­ költeményére. Elment, elment, ah, engem itt hagyott! S csak bús árnya maradt én velem! Az kisér, biztat, majd meg — zokogtat. . . Mindig mindig, — nappal s éjesen! Most sírjára mutat, majd az égre — — —­­ Hajh milyen jól esik, sírnom érte! I Virág volt­ah, de — nem főld virága! I— Szive, lelke égi virág volt! I — Elment haza! a búcsúzván útjára ! Biztos fénynyel a hit világolt! — [ Oly iQantan, oh, miként lehetett A szent könyvből, oly égtől ihletett! — ! Virág volt hajh, de nem föld virága! Azaz kellett hamar mennie ! (Én virágom, — meszsze tű­nt életem „Mért hagyál el engem, enynyire !“) , lám elébb már tőle égbe szálló Szivéből nőtt két kis virágszála! Elment, elment, hoszszu bánat után, Koszorúját magával vivén. Pályám vele oly rövid volt mint a Csillag-futás fenn az ég ivén Üdvözítő angyalom az égben — 1 '— Utolján is imádkoztál él­tem! — Jer hű barát, — a kedves sírjánál Sírd el azt a bús dalt én velem, Mit ő, hoszszu szenvedése alatt El-elnyögött sok gyász a jelen ! „Sirba vágyom, jó ott megpihenni, Lenn a tárban nem fáj, — nem fáj semmi !“*) Jer halottak estvére van máma, — Sírni, hinni jösz te én velem, Hallgassák meg a sírok szellemét, — Mit súg az fel, e szent ételen ! — „Borulj, borulj ide, mert szerettél, De fenntalálsz majd az égieknél!“ Szűcs Dániel Magyar betegségek. A tékozlás. Tíz esztendő óta jöttünk csak rá még, hogy sokkal többet költünk, mint a­meny­nyi pénzünk van. Nem is könnyű dolog volt észrevenni a tejjel-mézzel patakzó ország szülötteinek, kik hozzá voltak szokva hogy minden rendelkezésükre áll e földi világon, haláluk után pedig égbe viszik őket az angyalok. Külön Istenük volt, (a magyarok Istene) hát mért ne költhetnénk bátran, majd visel az gondot reánk ? Nem is volt soha semmi bajunk. Ha valaki elköltötte a pénzét és mindenét, nem valami nagy baj volt, maradt a töb­binek még. Vagy örökölt az ember vagy beleházasodott valami jómódú famíliába. Mikor egy magyar államférfi ki­mondta, nagy pathosszal hogy az ég bolt­jára kellene felírni lángoló betűkkel „ta­karékosság“ hadd olvassa mindennap min­den ember, megmosolyogtuk. A frázisok korában éltünk és a frázisok nemzete va­n) E dalt dúdolgatá a boldogak­ több hónapon át. Sz. D. Europa újsütetű királya megnyitván a bukareszti parlamentet, hosszú trónbe­szédet tartott, melynek kíméletlen éle Ausztria-Magyarország ellen fordul azzal, hogy soha sem fog hozzájárulni oly meg­állapodásokhoz, mik a­­dunai hajózás te­kintetében az eldöntést egy más hatalom kezébe adnák. Eme kijelentés előre is sikertelennek jelzi az európai dunabizott­­ság minden tanácskozását és az új kül­­ügyérre Kálnoky grófra, mindjárt új mű­ködése kezdetén vár azon feladat, hogy Romániának mutassa meg a Kállay osz­tálytanácsos által jelzett többi utat, me­lyen észretéríthető lesz.­­ Egyelőre csak felvilágosítások kérettek az oláh kor­mánytól. A német birodalmi gyűlésen, hol Hamburg szabad kikötő városnak a né­met vámterületbe bekeblezésével foglal­koznak, heves viták folytak Bissmarek és a szabadelvűek közt.­­ Bissmarek fő­­súlyt fektet a birodalom egységesítésére, a szabadelvűek Bissmarekot a külügyek vezetésére szeretnék korlátolni és a bel­­ügyektől, mikhez állításuk szerint nem ért,­k eltávolítani. Oroszországban a nihilisták ismét te­vékenyek, az orosz fővárosban három fo­­radalmi titkos lap jelenik meg, egyike különösen a parasztok felizgatására szol­gál. — Cserevin tábornok a sz.-pétervári gyünk. Hát azt gondoltuk hogy ez is csak egy nagy frázis s ha utána kiáltjuk a szo­kásos „éljent“ egészen eleget tettünk hon­fiúi kötelességünknek. Hanem hát egy idő óta, kezd nagyon hátba ütögetni ez a mondat, hogy „a ta­karékosságot az égboltra kellene felírni“, és hogy azt akkor jobb lett volna nem felírni .... (mert fájdalom sokan nem tudnak olvasni azok közül a­kik költeni jól tudnak) hanem figyelmesebben meg­hallgatni. — Összes miseriáink abból származnak hogy a jövedelmünknél többet költünk. Már az is baj lenne, ha annyit költenénk mint a­mennyi a jövedelmünk, (az angol ember lelkiismereti furdalásokat érez ha évenként nem tehet valamit félre) dehát mikor még többet költünk! Szóljuk a kormányt, a mostoha idő­ket, panaszkodunk kis jövedelmeink miatt, de azért adjuk az urat. Tudósaink köny­veket imák, államférfiaink beszédeket tar­tanak annak kiderítése czéljából, hogy miért szegényedik a magyar középosz­tály? S a­míg a könyveket írják és a beszédeket deklamálják, maguk is egyre szegényednek, mert nem takarékoskodnak. Egyik ezt az okot süti ki, másik is felhoz argumentumokat, és azt mind igen érdekes lehet elolvasni, de azért mind nem igaz az, összes ziláltságunk oka az, hogy nem vagyunk takarékosak. Vagy ez van benne ezekben a könyvekben és be­szédekben s akkor elég lett volna egyet­len szó, vagy nincs ez benne és akkor egészen fölösleges okoskodások. De hát fatalisták voltunk örökké, nem tudtuk elhinni s még ma sem tudjuk, hogy minden ember a saját szerencséjé­t bizottsági tagok csekély számú jelenlétében Aidinger János polgármester nyitotta meg a gyűlést. Perczel Miklós főispán sürgős megyei ügyekkel lévén el­foglalva, nem jelenhetett meg. A jövő közgyűlés ez év utolsó heté­ben leend. Következett a napirend. Felolvastatott a belügyminiszteri ren­delet, melynél fogva a kórházi orvosok fizetéséhez, a város pénztárából eddig ki­szolgáltatott 800 frtot ezentúl az állam fogja viselni, a­mit a közgyűlés nagy örömmel vett tudomásul. Bizottság alakíttatott a tanács előter­jesztése folytán, a legtöbb adót fizető bi­zottsági tagok névlajstromának kiigazí­tása iránt. Ezt követte a honvédelmi minisztérium rendeletének felolvasása. A rendelet azt mondja, hogy a jelenlegi katonai lakta­az adóságot örökli családja. Más államok­ban megvetik az oly embert a­ki úgy áll, itt joviális becsületes embernek tartják Sajátszerű felfogás ez, mely a pénz­szerzés és vagyongyűjtést ellenszenvesnek tünteti ki, s mintegy hízeleg a tékozlás­nak, mert a ki többet költ mint a­meny­nyit keres az nálunk nem „haszonta­lan fogyasztó“ (pedig ez volna az igazi neve) hanem gavallér. Angliában, a­hol pedig gazdagabbak az emberek majdnem a fele (42 perczent) biztosítja családja javára az életet, ná­lunk alig 4­ 5 perczent, s ezek is több­nyire nem magyar születésűek, mert ezek soha sem akarnak megkomolyodni, még mindig bennök van a nomád vér, a jövő­vel nem törödnek s a polgárosult intéz­ményekből a magok hasznát kihúzni nem bírnak elég fogékonysággal. Nem hiába hangsúlyozta egy híres közgazdász, hogy „az életbiztosítás a nemzetgazdaság egyik főtényezője,“ mert valóban a legnagyobb jólétnek örvendő országokban, jelesen An­gol- és Francziaországban van ez legin­kább elterjedve. A luxus, a rangvágy és könnyelmű­ség e­s­etegségnek , melyet festek, a leg­főbb symptomái. E három dolog körül forog mind­az, a­mit ezen név alatt pa­­naszlunk, hogy „nehéz időket élünk.“ Nálunk a kétszáz holdas ember úgy él, mint a négyszáz holdas, a négyszáz holdas pedig mint a mágnás, mindenik többet mutat mint a mennyi, de azért szomorú is az ilyen táncznak a muzsi­kája: a dob mely az udvaron előbb utóbb megperdül. Ez alul nem ment senki sem, mert ez már megrögzött nemzeti betegség. Külföldi szemle, császári őrség főnökére egy Szankovszky nevű elzüllött ember revolverrel reájött, de csak kabátja ujját súrolta, a merény­lőt azonnal elfogták, ez egy elszegénye­dett irányt­ vetett lengyel nemes, ki életunt­­ságában amúgy is öngyilkossá akart lenni és mint amúgy is halált eletette a nihilis­ták által reávétetett a merényletre.­­ A zsidóüldözések is kitörnek helyenként. Odesszába Sarah Bernhard drámai szí­nésznő szolgáltatott alkalmat egy kis zsidóheetre, melynek azonban a rendőr­ség nagyobb erélye nem sokára véget vetett. Több lap hitelesnek mondja azt a hírt, hogy a pápa azon szándékát tolmá­­csoltatta a porosz kormány előtt, hogy Fuldába akar költözni. A National-Zeitung erélyesen tiltakozik a szándék megvalósí­tása ellen és azt következteti a klerikális lapok c­áfolatából, hogy födözni akarják a pápa hátrálását. Azt is mondják, hogy Hohenlohe bibornok, aki most Németor­szágban időzik és több államférfi által fo­gadtatott, állítólag ilyen szavakat ejtett el, de a pápa részéről még senki sem tett ilyen javaslatot. A dec­ember 8-iki ünnepre, Magyar­­ország összes bibornokai bejelentették meg­jelenésüket a Vaticánban. A szepesi püs­pök szintén tudatta odautazását. A világ minden részéből érkeznek ez alkalomból bíbornokok Rómába. Ferencz József király és az orosz czár találkozása, mint a „France“ határo­zottan állítja, nem sokára meg fog tör­ténni, és Kálnoky gróf utasítást kapott, hogy Péterváron való időzése alkalmával értekezzék a találkozás módja fölött. A mekkai kolera roppant mérveket öltött. A zarándokok és a lakosság Dsed­­dába s a sivatagba menekülnek. Nem ritka látvány, hogy a tevén érkező zarándokok egyszerre csak holtan fordulnak le a te­véről. E hó 5-ke óta éjjel-nappal hang­zik a mohamedánok gyászéneke, mit ha­lálesetek alkalmával szoktak énekelni. Egyiptom semmit sem ereszt be, mi Ará­biából jön, sem tárgyat, sem embert, s így az a 14 ezer zarándok, mely észak felé törekszik, Arábiában lesz kénytelen maradni. Cseddai hírek szerint Mekka ut­­c­áin szanaszét hevernek az eltemetetlen holttestek. Egy fontos hír érkezett a török fővá­rosból, mely szerint Oroszország azon esetre, ha Törökország átadja a tartozás­ban lévő hadi kárpótlás fejében egész Ör­ményországot,­­ felajánlja Törökország­­összes tartományai biztosítását, a­mi az egyiptomi, tuniszi és boszniai kérdésekben kissé kényes helyzetet hozna létre. Bu Améma az algíri arab felkelők vezére ismét támadólag lépett fel és tűz­­zel vassal pusztít mindenütt, hol nem csatlakoznak a felkeléshez. Cattaróból távírják, hogy Krivosczk­i rablófelkelők számra 350-en összeütköz­nek a kovácsa, azt tartják, hogy a­kit az Isten egy garasra teremtett, csinálhat az a­mit akar, soha sem lehet két garasa, ha pedig a jó szerencse kegyeli, még a lyukas hídon is pénzt találhat. Ázsiai természetünk jellemző vonása ez, s még ki­veri belőlünk a nyomot a végszükség, addig a feje tetejére állhat a kormány és törvényhozás egyaránt. A té­kozlás ellen nincs arkánum. Lehetetlen hogy itt eszembe ne jus­son a török dal: „Jó dolga van annak, kinek semmije sincs. Nyugodtan fekszik, nyugodtan kel Nincs rá semmi gondja mit hova dugott el.“ Akárcsak illúzió lenne ez a nóta. A felfogás édes magunkra vall. De az ilyesmi jó volt régentén, a XIX-ik század keretébe már be nem illik. Ma már ki lehet mondani, hogy elpusztul az a nemzet a­melyik nem takarékos. De ezt a nemzeti takarékosságot nem úgy értjük, hogy egyedül csak Szapáry miniszter legyen takarékos , krajeráros szivart szíjon mint hajdan Duschek, ha­nem legyen takarékos minden állampol­gár, mert ezen nyugszik a családok jó­léte, s a családokon nyugszik az állam. Ha csak egy kis statisztikai bepillan­tást teszünk ide velem, meggyőződünk róla, hogy sehol sincsennek olyan laza, szomorú viszonyban a családok mint Ma­gyarországon. A családi életet itt senki sem veszi komolyan. Az emberek élnek ráától hol­napig, s az a ledér felfogás jut érvényre, hogy „a­ki után nam jön csukja be az ajtót.“ Itt az a humoros jóizű mondás, ha valaki felemlíti, hogy „ neki ugyan" nem kellene testamentumot csinálni, mert csak teli az osztrák-magyar csapatokkal, utób­biak 20 ember veszteséget szenvedtek, a csatározásokról azt jelentik, hogy az sze­rencsétlen kimenetelű volt, Országgyűlés. A három heti szünet után, a múlt hó 24-én tartott a képviselőház érdemleges ülést. Ezen ülésen a kisegítő bírák alkalmazásáról szóló­­javaslat volt napirenden, mely rö­vid vita és az igazságügyminiszter felszó­lalása után el is fogadtatott. Ezután né­mely törvényhatóság határának kiigazítá­sáról szóló­­javaslat került tárgyalás alá. November 21-én, Tisza Kálmán mi­niszterelnök benyújtott a gyengélkedése által a megjelenésben akadályozott pénz­ügyminiszter helyett egy törvényjavaslatot: az 1882. év első negyedében viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadá­sokról. Benyújtott továbbá egy határozati javaslatot, a honvédmenedékháznak állami kezelésbe való átvétele tárgyában. November 28-án. A gyűlés napirend­jének első tárgyát a nagykikinda-becskereki vasút engedélyezéséről szóló­­javaslat ké­pezte, mely elfogadtatott. A napirend má­sodik tárgya az Abaúj-Torna megyék egye­sítéséről szóló javaslat volt. Ez igen élénk vitát keltett. A ház legtekintélyesebb szó­nokai beszéltek. Végre is úgy általános­ságban mint részleteiben elfogadtatott a­­javaslat. November 30-án Szalay Imre képvi­selő mentelmi ügye foglalkoztatta a házat. A ház a bizottság véleményéhez képest Szalay mentelmi jogát 116 szóval 100 el­len felfüggesztette. Végül elfogadásban ré­szesült a csendőrség ellátásáról szóló ja­vaslat, s a honvédmenház államosítására vonatkozó miniszterelnöki határozati ja­vaslat. Városi közgyűlés, Pécsett, 1881. évi nov. hó 28-án.

Next