Pécsi Figyelő, 1884 (12. évfolyam, 1-53. szám)
1884-05-03 / 18. szám
évfolyamo.. Pécs, 1884. május 3-án. IS-Iie s z d m. ------------Előfizetési díj: Postán V így Pécsett házhoz küldve : egész évre 5 frt, felérre 2 fit 50 kr. negyed évre 1 fit 25 kr. Egyes szám 10 kr. Megjelenik minden szombaton. Egyes számok hajthatók Weidinger NI. könyvker. (Széchényi-tér.)rW Hirdetések ára: így öt hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 6 kr., 3-szori 5 kr., 10-szerért 4 kr. fizetendő.—Minden hirdetés után 30 kr. bélyegdij fizetendő. A nyilttér 1 petit sora 10 kr. A hirdetési dij előre fizetendő. *x SZERKESZTŐI IRODA: Ferencziek utczája 44.sz. I. emelet. Kéziratok vissza nem küldetnek. ---------------------------—---------—- A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben: a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal úr a városház épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, valamint a vidéken minden postahivatalnál. KIADÓ HIVATAL: Böhm C. F. ügynöki irodájában. Ferencziek templomának átellenében. « Papságának ötven éves jubileumát üli a derék kanonok, kit városunkban mindenki ismer, mindenki szeret, tisztel és becsül. A mosolygó tavasztól kérem a virágokat, midőn egy kedves, jó, derék férfin és egy félszázad emlékének fonom s nyújtom a hervadhatatlan koszorút. Az első koszorú legyen a papé és a mit félszázadon át terjesztett: a vallásé. Ma, midőn a jogi törvény czíme alatt szentségtelen kezekkel megrabolják az oltárokat, romba döntik az erkölcsök magasztos szobrait; — midőn a népek nevében kötött frigyeket hetyke dölyffel, zsarnoki önkénynyel szakgatják szét a hatalmasok s az újat erőszakkal, pénzzel és vérrel kötik; — midőn az áldásos és ezer jóra vezető dicső munkának, mely a Mindenható után a nagy világot épségben tartja, hadat szennek azok, kiknek véres verejtékével azt megáldani, megszentelni kellene ; — midőn az oktalan politika harczai dúlnak s a nyers erőszak egymásra kaszitja az embereket, mert mindig támad vihar, mely a nyugvó tengert felkorbácsolja, de nem akad segély, mely a felvert hullámokat lecsendesitse; — midőn a tudomány, tekintély kijátszva, az erkölcs letiporva, a társadalom úgy áll, mint a léket kapott hajó a nyílt tengeren, s sülyed és csak sülyed, s a tudomány és hit férfiai a régi erényeket, a ragyogó gyémántkort, siratják: ily zűrzavaros és kétségbeejtő körülmények közt a papoké a nagy hivatás, hogy a vallás hangján szóljanak, mely előtt térdet hajt koldus és király egyaránt, mert ők mondhatják csak joggal: „Én az Isten nevében jöttem s világosságot hozok!“ A derék férfiú félszázadon át terjesztett világosságot azzal a fénynyel, a melynek soha sincs éjszakája, a mely volt, van és leszen, mert Istentől való, a vallás fényével! Ő kedves szolgálatot tett híveinek s az Urnák, az erkölcs, erény és a vallás buzgó apostola volt, tehát mint papot százszorosan megilleti az érdem elismerésének koszorúja. De nem csak mint pap érdemli meg a koszorút, hanem mint oly derék férfiú, a ki tömjént és hírnevet nem keresve, csendes, de folytonos serénykedés által nyerte meg polgártársainak osztatlan szeretetét, s amíg magasztos lelke a szent oltáron függött áhítattal, kedves jó szivét szétosztotta a szegények s szűkölködők közt, és a kiket a nagy világ nem tudott felmelegíteni, az ő kis szíve felélénkítette azokat. Egy jeles hazánkfia mondja, hogy: „Aki emelkedni akar, felfelé kell néznie“ — ő az ég felé nézett szakadatlanul, azért jutott oly magasra, hova csak oly kevesen jutnak: a közbecsülésre. Sok ember egy órai járásban is kifárad. Ő egy félszázadot gázolt át s még mindig bírja és elég erős pályájának további futására; mert szivében a szeretet lakik s lelkében a hit bírja erős várát, és minden szava imádság, napitársa a jó könyv, hit tanácsnoka a tiszta lelkiismeret. A hosszú félszázadnak amennyi percze van, annyi jót tett, de maga egyet sem tud azokból; emlékeit mások őrzik. Olyan volt mint a nap: magának hideg, de a merre szivének sugarai szálltak, melegített, áldást osztogatott. S most félszázados ünnepén ő is elmondhatja János evangélistával : „Elvégeztem a dolgot, melyet rám biztál .... megjelentettem a te nevedet az embereknek .... és a dicsőséget, melyet adtál nekem, nekik adtam, hogy mindannyian egyek legyenek.... Iskolák, intézetek, egyletek, özvegyek , árvák áldják jótékonyságát, hirdetik érdemeit s érdemei emlékét kegyelettel őrzi meg a hála s csodálja, hogy mit tehet egy jó szivü, nemes gondolkozásu ember. Boldog ő, ki annyit tett boldoggá. A jó Isten sokáig éltesse ! VÁRADY FERENCZ. i té li o zé( Dúsgazdag volt, mint Dárius! ) Palotája tömve kincsesei . . . S marokszámra szórta a pénzt. Azt hitte, hogy soh’se fogy el. Volt egy öreg, csonka koldus, Ez apránként összerakta Mindazt a mit hetyke dölyffel Dobott neki a dúsgazda. A tékozló tönkre jutott, A sors pálczát tört felette, Zápor mosta, vihar vágta, ínség, nyomor emésztette. A vén koldus most megjelent S kire a sors száz csapást rótt — A szánalom fillérein Megváltotta a tékozlót. Aztán így szólt, mintha égi Szellem lakott volna benne : „Úgy élj mintha ma meghalnál S mintha élted örök lenne!“ Várady Ferencz. Betegségben. Te gyáva test mért remegsz? Mi bánt oly nagyon? Most midőn itt elterülsz Betegágyadon. Hisz tudhatod gyenge test , A te sorsod ez . . . Porból lettél, éppen igy Porrá is leszesz. Földbe vetnek, mint magot, S mint ez egykoron — Te is kikelsz s lakásod Lesz az égi hon. Légy hát bátor és erős, Mint egykor valál . . . Most, a midőn feletted Ül a zord halál. Somssich Sándor: Két dal. I. Csipkebokor tavon áll a domb felett . . . Hajtani fog nemsokára levelet; Bimbó is lesz, rózsa is lesz rajt talán: Szeret majd tán engem is e kis leány! Bimbó fakad a nap áldó sugarán . . . Melegen süt szép szemének napja rám: S mig szeméből rám szerelem sugárzik: — Neki termi árva szivem rózsáit . . . n. Lepke szállong a virágról virágra, Bóditó mézharmat után sóvárgva. A csodagyermek. (Folytatás és vége.) Hajnal alig volt még, midőn Schwarz odalépett leánya ágyához: — Kelj föl Liza, indulnunk kell. A szegény gyermek csak úgy vaczogott a láztól, mely teljesen kitört rajta. — Nagyon szépen kérem, édes papa, ne keljek én ma föl. —• Ok, persze, majd én hegedülök Kaposváron. Frissen, öltözz! — A kicsike oly bágyadt volt, hogy mozdulni se bírt. — Hamar no! — kiáltott rá apja durván. Kelj föl vagy rosszul jársz! De hasztalan volt az erőlködés, a gyermek visszahanyatlott ágyába. — Úgy szeretnék itt maradni, sóhajtá, nem bírok fölkelni. Ne menjünk el ma innen. Durva kaczajjal válaszolt apja: — Jó kedvemben találsz épen. Itt maradni ennél a rabló vendéglősnél. Megint bottal verjem ki belőled a makacsságot ? De végre is hiába volt a fenyegetés, durvaság, egyszerre csak észrevette, hogy a gyermek nem makacskodik, hanem rendkívül beteg. — Liza, Liza! — kiáltott rémülten — mond rosszul vagy-e? — Nem tudom papa, de nagyon fázom, aztán nagyon fáj belül, meg a fejem is. — Ne halj meg gyermekem, édes szentem, kicsikém — orditá a férfi kétségbeesetten, — czukrot hozok, doktort hivok, egy nagy babát is kapsz, szép ruhát is, csak ne halj meg. — Nem papa, nem halok meg, — szólt a gyermek bágyadtan, és lehunyta tűzcsillagként égő szemeit. Schwarz őrülten rohant a jelcsöngetyühöz s nyomkodta gombját, majd megint visszafutott az ágyhoz, a gyermek homlokát tapogatva. A cselédség azonban vajmi lassan mozgott a vendéglőben. Kinyita tehát az ajtót, kiállott a folyosóra, s elkezdett kiabálni: — Hejh! szobaleány, pinczér, háziszolga! . . A beteg gyermek az ágyban nagyot sikoltott, Schwarz ijedten futott be. — Mi bajod angyalkám, szólj ? — Olyan nagyon fáj itt belül ha úgy kiált. A fekete ember hajába markolt, elhallgatott, s csak a csöngetyű gombjának esett újra. A táncteremben kivilágos kivirradtig tartó bál zenéje töredezett hangokban hallatszott be a szobába. A cselédség bizonyosan azt bámulta, azért nem jött. — Csak jönne már valaki, — sóhajtott a fekete ember, s ismét dühbe jött. Alávaló gazok — kiáltott föl — itt hagynak bennünket így. A gyermek nem szólt, csak ráveté halálosan fáradt szemeit apjára. E perczben lépett be a szobaleány. — Na valahára, — szólt megkönyöbülten Schwarz. Hol lakik itt egy doktor? Menjen érte, vagy küldjön érte hamar. A gyermekem nagyon rosszul van. Vagy megálljon, magam szaladok érte, maguk olyan lassan másznának, hogy délig se érne ide. Kalapját vette s megmagyaráztatva magának az orvos lakását, elrohant. A szobaleány odaült a kis Elza ágya szélére s a gyermek látható szendvedésein megesett a szive. — Mire fáj galambocskám? kérdé részvéttel. Mondja meg. — Nem tudom magam sem, — szólt a kis leány igen gyönge hangon, de azt hiszem, meghalok. Papa ugyan azt parancsolta nekem, hogy ne halljak meg, tudom, hogy haragudni fog nagyon, de én mégis csak meghalok. — Dehogy hal meg, édes lelkem — szólt vigasztalva a szobaleány. A szobában csend lett egy darabig. Más nem hallatszott, mint a kis beteg nehéz lélegzete. Végre újra ő szólalt meg. — Olyan nagyon el vagyok fáradva. Papa nem akarta elhinni sohase. — Majd kipiheni itt magát szivecském, válaszolt a szobalány. — Mondja csak néni, — fordult hozzá valamivel élénkebben a gyermek, — ha én most meghalok a menyországba megyek? — Oda kicsikém, az ilyenekből mint maga, lesznek a kis angyalok. A szegény kis művésznő szemei felragyogtak, s ajkán mosoly játszadozott. Majd ismét elkomorult, s elgondolkozott. Az ajtó megnyílt, Schwarz rohant be rajta, utána egy bábiasan öltözött komoly úr, — az orvos. Lakásán mondották meg Schwarznak, hogy a bálban van, onnan hozta hát el a beteg gyermek ágyához. Az orvos odalépett, megtekinté, s megdöbbent. — Gyönge szervezet, teljesen elcsigázva, — mormogá. Nagyon kímélni kellett volna. — Orvos úr, mentse meg gyermekemet, — kiáltá Schwarz, — az egész tegnapesti bevételt önnek adom. A hangra fölnyitá szemeit a kis szenvedő. Tekintete csak az ágylábnál álló szobaleányt kereste; ránézett s aztán halkan ezt kérdé: — Kell-e a menyországban a kis angyaloknak hegedülni? A szobaleány nem szólott, csak tagadólag rázta fejét. A kis beteg lehunyta szemeit s arczán mosoly futott végig, mig halvány vonásait teljesen megvilágitá az ablakon betörő reggel fénye. — Meghalt, — suttogá az orvos. A fekete ember haját tépve, borult térdre az ágy előtt. — Miből élek én most meg, — kiáltá kétségbeesetten. A szobaleány egy forró könycseppet törülve szeméből, kiosont a szobából. Amint az ajtót be akarta húzni, egy rekedt kurjantás hallatszott be a távoli tánctteremből. — Hogy volt! Az utolsó csárdást! Hogy volt?! Fehér Holló. Adatok ZSiNKÓ ISTVÁN ÉLETÉRŐL. Zsinkó István született Sárosdon, Fehérmegyében, 1810. október hó 16-án. Gyermekéveiről nincs mit mondanunk, s ha volna is, az valószinüleg azon remek vonásokból állana, mint keltett szorgalma és erkölcsös magaviselete szép reményeket azok lelkében, kikhez legközelebb állott. Ezektől tanulta az engedelmesség fegyelme alatt megismerni a kátét, s tanult ebből lelkesülni az igaz, szép és jóért. Tehetségeinek sokfélekép mutatkozott nyilvánulásaiból méltán lehetett következtetni , az iránta táplált remények örvendetes megvalósulására. Tanulmányainak, és önképzési törekvéseinek fiatalkori legszebb gyümölcse, hogy a bölcsészettudori koszorút is elnyerte. Életkora fejlődésének jól talált képét a legméltóbban varázsolják elénk az írásnak oly magasztos, amily egyszerű szavai, hogy: növekedik vala bölcseségben, korban és kedvességben, Isten- és embereknél. Ő is elmondhatja bölcs Salamonnal ifjú koráról: „Puer eram ingeniosus, et sortitus auimam bonami. Innét szivárogtak jeles tulajdonainak s ritka népszerűségének üde forrásai. Tanulmányainak befejeztével 1834-ben pappá szenteltetvén, mint káplán, később a pécsi papnöveldében, mint a növendékek lelki atyja működött; azonban áldásos működésének kiváló része mégis lelkész pályájára esik, melyen több mint tizenkilencz éven át — egyedül szeretett híveinek élve — a köztisztelet s szeretet tárgya lett. Kővágó-Szőllősön csendes elvonultságban szolgálta Istent és hiveit. Mint Isten szive szerinti pap buzgólkodott, és tanított s emellett tanult s olvasott maga is. így mult el a hosszú tizenkilencz év, mi alatt alig ment ki bivei köréből, ha csak nem kerületét látogatni mint esperes, mert később azzá neveztetett. Említsük-e azt, ami az ő lelkészi működéséből folyólag, az ő kedves személyét dicsfényként körülfogja?! Mert sajátságos és tagadhatatlanul bizonyos, hogy minden szerénysége mellett is, általán ismert becsületessége és lelkiismeretessége magasan kiemelték őt, s haza- és vendégszeretete, a keresztény kebel erkölcsi és istenes erényeivel párosulva lángolt szivében. Alázatossága pedig, és bölcsessége, melynek kezdete az Úr félelme, kisérék félszázados pályáján, tették őt nagggyá Isten és emberek előtt. 1870-ben a pécsi káptalanba kanonokul neveztetett. S ezzel kezdődik egyházi pályájának újabb fényes korszaka. A káptalanba lépve, ezen testület számos hivatalai közül azonnal több ruháztatok reá egyszerre, melyeket ő fáradhatlan buzgalommal és ritka készséggel viselt s visel ma is — és adja a jó Isten, hogy még soká, soká viselhessen is ! Országgyűlés. Ápril 24-én folytatták a képviselőházban a vitát az ipartársulatok kötelező minősítése fölött. A kormány, bár több embere nem tart vele, nem tágít, a miniszterelnök csűrös-csavarásával igyekezett az áramlat ellen küzdeni, de mamelukjait sem tudta jobb hangulatba hozni, nyilvánvaló , hogy a kormány tisztán csak a zsidó iparosság, helyesebben a szédelgő kontárság kedvéért nem kívánja kötelezővé tenni az ipartásulatbani részvétet, amit az összes iparosság kérvényeiben követelt, s mely ellen egy hang sem emelkedett annyi kérvényben. — Ápril 25-én a vita befejeztetett s névszerinti szavazással a kormány pártolta bizottsági szövegezés 140 szavazattal győzött Zichy Jenő gr. szövegezése ellen, ez által pedig az iparosok kívánalmainak legfőbbike elesett s nagyon korainak mutatta be magát a tömjénezés, mit városunk mamelukjai gyújtottak a kormányerőknek. E megye választókerületeinek képviselői közül Siskovics Tamás, Fízily László, ifj. Jeszenszky Ferencz és Olay Lajos azok a 208 képviselők közül valók, kik nem tartották érdemesnek jelen lenni eme az iparosokra nézve nagy fontosságú szavazás alkalmával, no meg az a kormánypárti Kardos is távol volt. Ápril 26-án oly kevesen jelentek meg a képviselőházi ülésen, hogy Csanády Sándor konstatálván a határozatképtelenséget az elnök nagy nehezen negyed órai késedelmezéssel összecsengetyűzte a száznégyet, mikor megindult a tárgyalás, mely jobban haladt, egy pár módosítvány el is fogadtatott, ápril 28-án bevégezték a tárgyalást. E napon felvették az országos fegyintézetek szaporításáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalását, ehez hosszasban hozzászólt Irányi Dániel, általános figyelemmel hallgatott beszédében fejtegette a börtönügyről nézeteit és általánosságban elfogadta a javaslatot. Pauler Tivadar miniszter részletesen válaszolt Irányinak. Ápril 29-én harmadízben olvasták az alsóházban az ipartörvényjavaslatot, azután folytatták a megszakított tárgyalást, bevégzése után a fiumei építkezések adókedvezménye s végre a fővárosi nagykörút kiépítéséről szóló törvényjavaslatok tárgyaltattak és elfogadtattak. Vita támadt az országház építéséről szóló javaslatnak napirendre tűzése felett, határozatot azonban a ház nem hozhatott, mert ott van az éber Csanády Sándor utalva a ház határozatképtelenségére. (Csak 83 képviselő volt jelen.) Ápril 30-án harmadolvasásban elfogadtattak az érintettjavaslatok. Kemény Gábor b. k.-miniszter válaszolt Göndöcs Benedeknek, hogy alkalmasint nem sokára a postatakarékpénztárakat behozza,— Krisztinkovicsnak a Rába szabályozás és Győrsziget biztosítása iránt. Következett Tiszai Kálmán b. miniszter válasza Horánszky II. interpellácziójára az ipolysági választási visszaélések dolgában és pedig a bontmegyei főispán — a főkortes — jelentése alapján. Természetesen, hogy szerinte minden rendben történt s valóságos mint a választás volt az az ipolysági. — Horánszky azután felsorolta a konkrét esetek hosszú bűnlajstromát, mik legsötétebb színben tüntetik elő a bontmegyei viszonyokat, többször felsugott a házban az elszörnyüködés kifejezésekép e szó: „Gyalázat!“ — A minisztert meglepték a felsorolt adatok, nyugtalan lett, feszengett helyén. — A miniszter beszéde — úgymond Ilovánszky — nem egyéb mint nyilvános felhívása az államhatalomnak rendelkezése alatt álló tisztikarhoz, hogy tehetnek mindent, amiért őket kriminaliter üldözni nem lehet, a miniszter válaszolt csakhogy valamit mondjon, de cáfolni nem bírta az adatokat, a mamelukok mindazonáltal 110-en tudomásul vették a választ 77 ellenszavazat ellen. — Azután nem tudták, mit csináljanak a Horánszky által beterjesztett vesztegetési pénzzel, végre elhatározták, hogy megküldessék a honti alispánnak. — (Alkalmasint az újabb rendelkezési alaphoz való csatoltatása végett.) ___,____ Piros virág kinyílt kelyhe csókra vár . . . Tarka lepke, barna kis lány csapodár ! Tarka lepke lel virágot eleget . . . Barna kis lány csalogathat engemet: — Ha a virág gyökere már oda van: Élesztheti azt a napfény , hasztalan! . . . Kasza Gy. József: Külföldi szemle. A kalmár-náczió, mely tudta Alexandrát barbár módon és az elfogadott nemzetközi jog semmibe vételével rommá bombáztatni, mely föinditója s oka volt az ottani vérengzéseknek s pusztításoknak, mely behozta az általa elfoglalt Egyptomba a kolerát, mely a hatalmába kerített ország integritását Szudánban megvédeni vagy képtelen, vagy fösvénységből nem teszi, mely nem kérdezte a hatalmakat, mikor ezeket tette, most saját hálójában fogta meg magát, konferencziát indítványoz az SS