Pécsi Figyelő, 1890. október-december (18. évfolyam, 66/79-92/105. szám)

1890-10-01 / 66. (79.) szám

1890. október 1-én, a mint pajtásának mesélte. Azon kaptam maga­mat rajta, hogy kezdtem írni a nottezomba. Ohó ! hát az alaposság! Lerohantam a pályaházhoz. Ott nem akartak semmit sem tudni a dologról. Nem nyugodtam, fölfutottam a rendőrséghez. Azok szájtátva hallgatták a hirt s rögtön lesza­ladt egy biztos az állomásra. Én vele. A biztos bement a főnökhöz, félóra múlva megint kijött. Intett, hogy várjak. Föltelefonoz a városházára, onnan lóhalálában szaladnak le alkapitányok, fogalmazók, rendőrök; ezek lóm­ák futnak az állomáson, a perronon, a sinek közt, a vagyo­­nok és lokomotivok közt, embereket fognak el, visznek föl a városházára, jegyzőkönyvedet, vesz­nek föl , és én csak állok, nem hallok sem­mit, nekem nem mondanak semmit, mert a vizs­gálat sikere úgy kívánja, hogy senki se tudjon meg semmit. Még én se, a­ki az egészet fölfe­deztem ! Kérdezősködhettem volna magam is, össze­állíthattam volna a saját kutatásaim útján is olyan hatalmas szenzácziós czikket, hogy kidül­ledt volna minden újságolvasó szeme a cicerós hírektől, a vastag betűkkel kiemelt újabb, leg­újabb, legeslegújabb részletektől — de hát ez mind nem lett volna „jól értesült“ és „alapos“ tudósítás. Meg kell várni, míg a rendőrség a vizsgálatot befejezi s annak a jegyzőkönyvéből közölni pár sorral, hogy ez és ez történt. S ezt is csak majd két hét múlva! Bizony szombaton a metrompázs a kezeit tördelve jött elém, hogy már „tördelni“ kellene j .­t. i. a lapot, hanem én csak azzal vigasztal­­­­hattam meg, hogy csak tördelje tovább is a ke­­zeit; vasárnapra még nem adunk lapot, mert a­­ vezérczikkhez még el kell olvasnom egy vastag könyvet, az újdonságokhoz pedig meg kell várni a plébános urat és a különféle bűn vizsgál­atok befejezését. Vasárnap nem is jelent meg lap. A kö­zönség megrohanta a szerkesztőséget kérdezős­­ködéseivel. Egy kettőnek még csak elmondtam az okot, hanem mikor az ötvenedik is beállott, akkor hirtelen lekörmöltem a választ és még hirtelenebbül kiszedettem a szedővel, kinyomat­tam a gyorssajtón s az ötvenegyedik belépőnek, még mielőtt a kérdést megtehette volna, a mar­kába nyomtam egy c­édulát, melyen vastag be­tűkkel állott. Azért nem jelenhetett meg a lap, mert: 1. A lap ezentúl csak alaposan megírt czikkeket és jól értesült híreket közöl. 2. A vezérczikk alaposságának kitudása végett a szerkesztő kimerítő tanulmányokat tesz. 3. Az újdonságokra nézve pedig a plébá­nos úr és a bűnvizsgálatok bevárandók. Az ötvenegyedik azonban, a­kinek a c­é­dulát a markába nyomtam, nagyot nézett és mondta, hogy őt a doktor úr küldi az orvosi műszótárral. Hah ! tehát itt van ! Ide vele! Haza roh­­­antam s otthon neki ültem a bábászati könyv­nek. Addig a czédulákat a metrompázs oszto­gatta a nyomdában. Hogy pedig a bábászati tanulmány gyorsabban menjen, a feleségemet is befogtam s én élülről, ő meg hátulról olvasta­­ a könyvet — ez elég nagy volt ahhoz, hogy ketten is élvezhessük egyszerre. Egy hét alatt összekerültünk a könyv közepén. Megöleltük, s megcsókoltuk egymást. Hogy ne­­ mikor egy hét a számának megállapítása is. Értesülésünk szerint a létszám így állapíttatott meg: I. budapesti kir. ítélőtáblánál lesz: 1 elnök, 1 alelnök, 4 tanácselnök, 54 biró és 14 fogalmazó. (A fo­galmazók az eddigi fizetéssel és lakpénzzel.) II. A vidéki kir. ítélőtábláknál lesz : 10 elnök, 16 tanácselnök, 147 biró és 30 berendelt aljárás biró. (A berendelt aljárásbirók 200 frt pótlékot kapnak.) A kir. kúriához a budapesti kir. ítélő­táblától 12 táblai biró megyen kisegítenek. Ezekből az adatokból az tűnik ki, hogy tiz uj táblai elnököt neveznek ki. Minthogy azonban két kir. tábla már van és uj kir. táblát csak kilenczet szerveznek, annálfogva csak kilencz új elnökre lenne szükség. Vagyis egy elnökkel másféleképen rendelkeznek. Föltűnő továbbá az is, hogy a budapesti kir. táblához aljárásbírá­­kat nem rendelnek be, hanem 14 fogalmazót alkalmaznak jegyzőkül. Tehát a legnagyobb, a legnépesebb és a legszélesebb hatáskörű tábla lesz az, melynél a kiváló eljárásbírák alaposabb kiképzésére nem adnak alkalmat. De föltűnő az is, hogy épen a budapesti kir. Ítélőtáblánál al­kalmazott fogalmazókat hívták meg mostani al­kalmazásukban, holott előkelő jogász­körökben régen hangoztatják, hogy a kvalifikáczióval bíró fogalmazókat bírákul kellene alkalmazni és tért és munkát kellene nekik adni, minthogy úgyis bírói rangban (VIII. rangosztály) vannak. A létszám megállapítással egyidejűleg elhatározta a miniszter azt is, hogy nagyobb mértékű nyug­díjazásokat foganatosít. — (Hymen.) Tóth Vendel bodonyi néptanító sz.ept. hó 22 én esküdött örök hűséget Jelencsics Etelkának — Jelencsics János szt.-iváni néptanító leányának — a szt. iváni r. k. templomban. — (Az árvíz Mohácsnál.) A „Mo­hács és Vidése“ a következőket írja: „Öröm­mel írjuk, hogy túl vagyunk az árviz­veszélyen, sőt örömmel teszszük hozzá azt is, hogy a duna­­szekcsői gátszakadás folytán támadt veszélyt mindnyájan sokkal feketébb színben láttuk, mint a minőnek mutatkozott. Mert a víz eleinte csak a fokokat töltötte meg s ezeken át a Rihába ömlött , utóbb csak a Blazsovácz fok, Földvári tó, a Szamócz és Fehér fokok mellett levő la­posabb helyeket öntötte el. A szigeti földeken okozott kár tehát nem igen nagy; a püspöki uradalom is nemcsak hogy fél millió kárt nem szenvedett, mint a „Pesti Hírlap“ tudósítója írja, sőt mivel itt már az ár sem új búza-, sem reperevetést el nem öntött, a kár — ha van is — alig számba vehető. Ez annak köszönhető, hogy a duna­szekcsői gátszakadás napjától kezdve a víz folytonosan, utóbb pedig elég gyor­san apadt, úgy hogy szerdán már elhagyta a töltések alját is. Mindazáltal addig, mig az ár a töltéseket mosta, ezek gyengébb helyein még : — Önök nem ismerrrrnek engem? Engem nem ismerrrrnek? Engem, Bodorrrr Benőt, a Sekszperrrr-recitálorrrrt ? A­kit a fél világ a te­nyerén horrrrdozott! — Menjen hát, barátom, a világnak arra a felére, ott már ismerik önt, azok földicsérhe­tik; ezen a felén a világnak még nincs szeren­cséjük önhöz. A művész úr fölforgatta a szeme feketéjét a plafon­nak, a fehérjét le a földre, egyet cset­­tentett a szájával, sarkon fordult és otthagyott a faképnél. Másnap a szomszéd falu közlönyé­ben olvasok egy irtózatos „Nyilatkozat“-ot, mely­ben a művész úr olimpusi dühhel tanácsolja ne­kem, hogy maradjak a kaptafámnál és ne legyek lapszerkesztő, ha nem ismerem Bodori Benő Lekszper-recitátor urat, a­kit a fél világ a tenye­rén szokott hordozni. Péntek volt már s még a tárczán és csar­nokon kívü­l semmi kézirat sem volt a laphoz, mert a vezérczikkhez még el kell olvasni a nagy bábászati könyvet, annak pedig csak a harma­dik lapján vagyok, ott is meg kellett állnom, mert a műszókat nem értem s az orvosi műszó­tár még nem érkezett le Budapestről, miután a könyvkereskedő most az antiquáriusoknál kut­­tattatja azt a ritka csodabogarat. Újdonságaim sincsenek, mert az öngyilkosnak nem tudom a keresztnevét, sem a méregét. A plébános még nem jött haza, az országos vegyészeti intézetet pedig alámosta a budapesti csatornaárvíz, mely t­­önkretette a kémlelőszereket, azokat most Ham- I­burgból kell újból megrendelni. Pénteken végre történt egy becsületes vas­­úti szerencsétlenség. Egy suszterinastól hallottam, s mindig szükség volt éber őrködésre s­árvédelmi munkákra, nehogy újabb szakadás által a ve­szély nagyobbodjék. Nevezetesen a mohácsi innenső töltésen s a szigeti védgátnak az ,,Uj­­fok“-nál levő részén erősen kellett dolgozni, hogy a támadt réseket idejekorán betömjék. Ezalatt a duna­szekcsői gátszakadásnál a folyammérnök­ség próbálkozott megküzdeni az árral, a meny­nyiben 40 méter szélességű rést eltömni ipar­kodott. Ez azonban nem sikerült; annyi haszna ezen — bár költséges — kísérletnek mégis volt, hogy a szakadási szelvény tovább terje­dését megakadályozta és a rést kisebbítette, minek folytán a víz kisebb résen s így egy­szerre kevesebb tömegben ömlött a szigetbe. Kedden aztán — midőn a viz már annyira apadt, hogy a szakadásnál levő fák partjai már kissé látszottak, — a duna­szekcseiek megkér­ték Dékán Mihály kiküldött kormánybiztost, hogy engedje meg nekik saját felelősségükre a vizet elfogni s a meglevő rést betömni. A biztos ezt megengedvén, a duna­szekcsői nép a legna­gyobb elszántsággal látott a dologhoz s úgy­szólván emberfölötti erőmegfeszítéssel sikerült szerdán reggelig a szakadást betömni. S ez idő­től fogva a szigetben a viz (t. i. a fokokban s a laposabb helyeken) — mely hétfő esti 6 óráig folyton emelkedett, aztán megállt — apadni kezdett, s azóta folyton apad és most már a Prokop fokon és a Konyh­a foknak ferencz-csa­­tornai torkolatánál a Ferencz csatornába ömlik. — (A hazatért önkéntesek. Vasár­nap reggel érkeztek vissza önkénteseink, kik a tiszti vizsgálatot kettőnek kivételével sikeresen kiállották. Hétfőn délután már az őrmesteri jel­vénynyel — melyhez egynémelyik a gyalogosok közül tiszti kardot is akasztott az oldalára — büszkélkedtek városszerte, hogy a szolgálati idejükből még hátralevő pár nap alatt is él­vezhessék a magasabb rangfokozat gyönyöreit. Az 52. gy. e. önkéntesei közül a vizsgálat si­kere tekintetében a 10 első a következő rang­ban következik egymásután : Ratkovits Károly, Hanny Aladár, Éry Márton, Stein Lajos, Ács Béla, Búzás László, Hipmann Géza, Mayer Osz­kár, Kovács Pál és Szakváry Dezső. Jó ered­ménynyel tették még le a vizsgát: Fernczy Gyula, Galamb Gyula, Lauschmann Vincze, Littke György, Markli Ferencz, Mayer József és Zomborcsevits Endre önkéntesek s a tarta­lékosok közül : Aulich Géza. (Múlt számunkban tévedésből egypár név kimaradt. Egy önkén­test pótvizsgálatra utasítottak.) — A 19-ik hon­véd gyalogezredbeli önkéntesek: Nagy Kázmér és Mühlstein Ferencz, úgy a 8-ik honvéd huszár­ezred kötelékébe tartozó önkéntesek : Brodszky Lajos és Szántó József valamennyien siker­rel tették le a tiszti vizsgálatot. — A hétfői nap a félévi gyakorlatra bevonult orvosnöven­dékeknek is hozott két-két csillagot a mon­­datra. — (A hadgyakorlaton okozott károk) becslésére pénteken ment ki a ha­tárba vegyes becslőbizottság, melynek a pol­gári hatóság részéről Kovács Antal rendőrbiztos, Jozipovich Nándor és Horváth György városi képviselők voltak tagjai. A bizottság a mező­kön, a Basa-malom- és postavölgyi dűlőkben állapította meg a hadgyakorlatok alatt okozott károkat.­­ (Magyar irkák.) A tanfel­ügy­előség figyelmébe ajánljuk e sorainkat. A közoktatás­ügyi miniszter évenként küszöböl ki könyveket az iskolákból, melyek a magyar állameszme vagy a nemzetiség ellen vétenek. Hanem olyan dolgokra nem terjedhet ki figyelme, a­mik nin­csenek a tantervekben jelezve, hanem a­mik a tanítók rendelkezése folytán forognak az iskolás­gyermekek kezei között. Ezek közé tartozik az irka is. A gyermekek onnan hozzák az irkát, a honnét akarják, vagy honnét a tanító rendeli. Az irkánál pedig fődolog, hogy jó papirosa, jó vonalzása és jó alakja legyen. A többi a gye­rekek előtt is, a tanítók előtt is egészen közöm­bös dolog. Pedig hogy nem lehet egészen kö­zömbös, azt elég szomorúan mutatják azok a „Magyar irkák“ cziml­ füzetek, melyeket itteni könyv- és papírkereskedőinknél vásárolnak iskolásgyermekeink. Ezek a „Magyar irkák“ épenséggel nem magyar irkák, mert Bécsben készülvén, olyan brutalitást követnek el először is a magyar alkotmányon, aztán a magyar nyel­ven, hogy ennek megszüntetésére egyenesen a közoktatásügyi m. kir. minisztert kellene fölhív­nunk. Ezeknek az irkáknak a kiadója, valami Greiner M., nem kevesebbel dicsekszik, mint azzal, hogy az ő irkáit a „nagyméltóságú ma­gyar királyi helytartótanács“ tar­totta „ajánlatra méltónak Magyarország nyilvá­nos tanodáinak (sic!) használatára.“ Ehhez a bécsi ősi butasághoz, melyben egyébként egész Ausztria osztozik, nem kell kommentár. De ma­gyar nyelv tekintetében is jeles dolgokat árul el az irka czímlapja, melyen a szépírás gyakorla­taira szánt irka használati módja, a toll, a kéz tartása stb. van előírva. Ez az előírás hemzseg

Next