Pécsi Figyelő, 1892. október-december (20. évfolyam, 79-105. szám)
1892-10-01 / 79. szám
sárról a másikra. Azon időben sem, mai nap még kevésbé okolható meg, hogy nem nagy távolságra fekvő községek vasárnapjai közel essenek. Ha a miniszteri rendelet csak kezdet a vásárügy rendezése terén, úgy várakozással nézünk a gyökeres orvoslás elé. Kossuth a politikai helyzetről és a függetlenségi pártról. Kossuth azon lakomán, melyet a nála járt küldöttség tiszteletére adott, kétszer szólott hosszasabban, bár nem szónoki formába öntve, hanem csak úgy asztal mellett ülve beszélgetés közben. Mind e két „beszélgetés“ rendkívül érdekes, mert az egyikben a napi politikáról mondja el véleményét, a másikban pedig nagy jelentőségű közjogi fejtegetéssel jellemzi álláspontját a függetlenségi párttól eltérőleg. A napi politikára térvén a beszéd, Kossuth ezeket mondta : Vannak, — mondá, — jóhiszeműek, kik Ausztria-Magyarország viszonyát Magyarország érdekében valónak tartják. Az oly nemzeten mely önmagát csalja, nem lehet segíteni. A nemzetek élete nagy vágásokban halad. Ki dolgok nem határoznak nemzetek élete felett, csak nagy dolgok. Önálló egyéniség kell mindenhova ! Magyarországra szüksége van az emberiségnek. Én az emberiséget organikus testnek tekintem, melynek szíve, szeme, keze, lába, tüdeje van. Magyarország egy része e testnek, ezért van reá szükség. Az angol nem mondja soha sem, hogy angol, hanem „Englishman !“ Nála az ember a fő, az, hogy angol csak adjektum. Ez fejleszti az individuális erélyt. És ezért az angol nem szociális, nem közlékeny. A franczia már egészen más, ő úgy mutatja be magát, mint franczia s nem mint ember. A német idealizmusával álmossá teszi egész Európát. Hisz Madame Staell már megírta a németekről, hogy aki egy hétig Németországban van, meghal unalmában. A különféle karakterű nemzetiségekre szüksége van az emberiségnek, mint az embernek a szívre, vagy más testrészére. És ezért kívánatos Magyarországra nézve is, hogy Budapest ne absorbeáljon mindent. Budapest legyen szív, de ne vegyen magának minden vért. Itt van például Olaszország! Olaszország gazdag, jómódú, megelégedett. Haladását, értelmi fejlődését decentralizácziójának köszöni. Van vagy száztíz városa, mely a környékével együtt mozdítja elő az ország haladását, s mindegyik más és más irányba fejlődött. Magyarországon mindent centralizálnak, kívánt engedélyt, melyet indokolni is sietett azzal, hogy a másik két asztalnál amúgy is „abomensek“ ülnek. Mi sem volt könnyebb, mint a csábító szirénnek társalgásba tüzelni az ezredest, bár magaviselete méltóságos, de minden izében igéző volt. Az ezredes pompásnak találta a „Vaskó róna“ konyháját, melynek magasztalására a grófnő is keresetlen szavakban nem fukarkodott. Természetesen, a jó bor sem hiányzott, majd az ebéd végén az ezredes és orvos beát ittak s muszka szokás szerint: Ők maguk adták a teát és rumot. Az ezredes fölséges hangulatban látszott lenni a dicsekedőleg kérkedett, hogy milyen nagy és fontos dologban járt most, mit maga a minden oroszok nagy czárja bízott reá. A nő látszólag érdektelenül, de a figyelmes szemlélőnek föltűnő izgalmas kíváncsisággal hallgatta az ezredes minden szavát. — Igen is — úgymond az ezredes — II. Miklós czár ő Fölsége kilencz remekművű drága kardot küld Ferencz József császár barátja kilencz vitéz generálisának, Windischgrätznek, Haynaunak, Schlicknek, Jellasichnak sat. sat.; másoknak pedig rendjeleket a a kisebb rendű hősöknek meg aranyakat. Egy egész országot érő kincset hordozok magammal abban a két ládában. Végre az ebédnek vége volt. Az ezredes meg volt igézve a szép asszony bűvös tekintete pedig minden nemzetnek két főhibája a czentralizáció és a megelégedés. Nézzük a megyéket, melyek különféle változásokon mentek keresztül. A régi megyei institucióknak főbecse az, hogy a nemzeti élet orgánumai voltak. És most? Most például Temesvárt meg akarták rólam emlékezni. A polgármester azzal felelt, hogy nem engedem a politikát bevinni a közgyűlési terembe. Bizony, jó ideje már annak, hogy a megyéket megférfiatlaníták, miként akarhatják már most, hogy a kasztrált megye valódi férfi legyen. Nézzenek csak utána, milyen utasítással küldött engem Pest megye követnek ? Amit 1848- ban csináltunk, az mind benne volt a megyei utasításban. A régi megye hóna alá nyúlta társadalmi mozgalmaknak, de hát azóta kasztrálták és vége. Rátért ezután a budapesti eseményekre, díszpolgárrá történt megválasztására, s erről így nyilatkozott : Én a budapesti dolgokat eseménynek tartom, olyan eseménynek, melyből Krisztus mustármagja kinő, az én csekély személyemet személyemről való megemlékezését a polgárságnak, a nagy idők iránti pietásnak rovom fel. Akkor lett a nép nemzetté. Nem én csináltam, én csak kongattam a harangot. Higgyék el, minden kor megtermi az emberét. Most fog megjelenni Irataim 4-ik kötete. Ott közlök két levelet, melyeket az 1861-iki országgyűlés eloszlatása után egy olaszországi jó barátomhoz, Valeriohoz írtam, aki akkor azon kérdést intézi hozzám, mit tesz majd most Magyarország. Én a passzív ellentállást említem és azt, hogy teljes lehetetlenségnek tartom, miszerint Magyarország az osztrák házzal kiegyezzék. Álláspontomat akkor reassumáltam. Végtelen hibának tartom a kiakuvást. Hisz maga Deák mondá: „Amit erőszakkal elvesznek, azt még vissza lehet szerezni, amiről lemondanak, az veszve van.“ Én mindig roszszalom a kiegyezést, de most, amikor adott helyzettel vagyunk szemben, még most is váratlan volt reám nézve, hogy a nemzet ezt a lemondást vívmánynak tekintse. Nem Ferencz József személyéről van itt szó, hanem. Elvről. Nincs abszolút jó és nincs abszolút rossz dinasztia. Itt arról van szó, hogy a nemzetnek oly fejedelme van, kinek külön érdekei megvalósítására van neki külön hadserege, vannak külön financziai és külképviselete. Ily külön érdekek mellett Magyarország nem lehet független. Beismerem, hogy néha idegen uralkodó lehet egy nemzetre nézve előny, mint például a Bernadotte-ok Svéd és Norvégiában. De ennek az az első és fölöltétele, hogy annak az uralkodóháznak ne legyen más érdeke, mint a nemzeté, s hogy külön érdekei megvalósítására ne legyen ereje. Mit kell tehát ily adott helyzettel csinálni ?_ Én nem hiszem, hogy Magyarország valaha lemondjon a függetlenség eszméjéről. Pedig én 1848-ban megkísértem a nemzet és az uralkodócsalád közötti inkompatibilitást kiegyenlíteni. Nem hiszem, hogy ez most is sikerüljön. A törvény renovácziója nem vitte át a nemzetbe a garancziákat. Ismétlem újólag, hogy az inkompatibilitás kiegyenlítését lehetetlennek tartom. Én 1848-ban mint miniszter az első 24 óra alatt meggyőződtem, hogy a kiegyenlítés lehetetlen. Ott volt ugyanis az olasz kérdés. Ha megadjuk a segítséget az osztrák háznak az olaszok ellen, egy nemzet szabadságát segítünk leigázni; ha megtagadjuk, akkor már beáll az összeférhetlenség kérdése a nemzet és uralkodóház között. És ez így van minden téren; úgy gazdasági, pénzügyi, hadügyi, politikai, mint internaczionális kérdésekben. Ebből vontam én le a konzekvencziákat a magam részére. Igaz ! Egyet nem vártam : Hogy a nemzet kitagadjon. (Közbekiáltások: Nem a nemzet, a hivatalos Magyarország.) Hát mért nem változtatja meg a nemzet. Én uraim, a tényekkel számolok. Meghalok mint hontalan. A nemzet előtt azonban van még egy út, megkísérlem, hogy a 48 iki törvények tö-Gyorsabban mint elmondjuk, ezredes, orvos és a húsz dzsidás össze voltak kötözve, azután befogták a lovakat a kocsiba s rátették a leczipelt két vasládát s diadalmasan elmentek a Mátra rengetegébe, magukkal vivén a dzsidások szép lovait is. * * * Később az osztrákok nagy sokasága kelt üldözésére Helman és társainak, kik szorongattatásukban részint a komáromi várba szerencsésen bejutottak, mások pedig a közel falukba menekültek s ott átöltözködének parasztoknak. De a kilencz diszkard, a rendjelek és a tömérdek arany soha sem került elő. 1850-ben egy Potoczky Károly nevű guerillát fogtak el, ki a hadi törvényszék előtt azt vallotta, hogy ő volt az állítólagos Sylvia Klari88a grófnő s ő ásta el valahol a Mátra bérczei között a nagy kincset, de már a helyre nem emlékezett hová? Persze szegényt — fölakasztották. Herman Józsival, kit halálra ítéltek, de kegyelem útján élethossziglani fogságot kapott. 1858 ban találkoztam, minthogy kegyelem útján kiszabadult, ő is azt állította, hogy a két ládát emberei elásták, csakhogy a német kezeibe ne jöjjön. Lehet, hogy majd évek múlva valaki megtalálja s legalább az utónemzedék tudni fogja, hogy milyen jelentőségű lehet az ? Az ezredes, mint tábornok, a krimi hadjáratban esett el, őt és társait a guerillák mindjárt szabadon bocsátották. Én még emlékezem a negyvennyolcadiki forradalom idejére. Lamartine mondja azt, hogy Európa szíve Francziaország. Ha Francziaország megdobban, végig rezeg egész Európán. Tessék megnézni ! Most köztársaság, és nem rezeg végig. Különben az órák is különbözők, hiszen Falstaff is egy óra hosszáig viaskodott, mégpedig nem a kis órák, hanem a toronyórák szerint. S én úgy veszem észre, hogy a koronák fénye hanyatlik. Ezután Uray Imre képviselő azt hangoztatta, hogy még sincs oly nagy elválasztó vonal a függetlenségi párt és Kossuth közt, mint utóbbi véli. Erre mondá azután Kossuth a következő nagyjelentőségű beszédet: Szabadságot veszek magamnak, hanem csak így ülve, hogy Uray barátunknak felvilágosítással szolgáljak. Én teljes világéletemben arra törekedtem, hogy praktikus politikus legyek. De amint már tegnap is jeleztem, a függetlenségi párt programja közt és köztem elválasztó vonal van. Ez tény, hogy megvan, de tudom én azt, hogy ez a körülmények következménye. Ugyancsak tegnap mondom azt is, hogy tejjel nem kell a falnak menni. Most hozzáteszem, hogy azért hátra sem kell ám menni. Fogadjanak el — ismétlem —mindent, ami előre megy, és tagadjanak meg mindent, ami hátra vezet, és bódító mosolygása által. Alig tudott megválni. Egyre kérte a szép asszonyt, hogy maradna még egy kicsit, de az nem tágított. És ez estén nem jelent meg az étteremben — vacsoráink Az ezredes sehogy sem találta magát jól , egyre a szép hölgy után tudakozódott, de az ma délután nem mutatta magát, úgy látszék, hogy a szobájába zárkózott, bizonyosan migrén, vagy fogfájás tartotta vissza. Késő volt már, midőn mindenki nyugodalomra tért s a jótékony álom karjai között igyekezett ,ki-ki a nap fáradalmait kipihenni. Éjfél után egy órát ütött a közel templom harangja, midőn a vendéglő kapuján dörömbölés támadt, de csak alig egy perezre, azután minden ismét csöndes lett. Az első dörömbölésre megnyílt a grófnő szobájának ajtaja s azon egy tetőtől talpig fegyverkezett ifjú levente surrant ki. A másik pillanatban már a kapunál termett, s azt fölnyitotta. Kilencz marezona alak volt látható. Herman Józsi hirhedett guerillái, kiket Heves- és Nógrádmegyék egyaránt rettegtek. Közülök hat egyenesen az istállónak tartott s első gondjuk volt az álomba merült húsz dzsidást tehetetlenné tenni. Maga a vezér a vendéglőshöz rontott be 8 pisztolyt szegezve mellének, megparancsolta, hogy ágyából mozdulni ne merészkedjék. Az ifjú pedig, kit a grófnő szobájából kiosonni láttunk, harmadmagával az ezredes szobájába tört. Egy guerilla meg őrt állott a kapunál.