Pécsi Figyelő, 1896. január-március (24. évfolyam, 1-75. szám)

1896-01-01 / 1. szám

2 . Törvényjavaslat az elpusz­tult szőlők érdekében. A földmíve­lésügyi miniszter a képviselőház megnyitása után törvényjavaslatot fog beterjeszteni a fillokszerű által elpusztított szőlők regenálása érdekében, részben teljesítve ezzel az ellen­zéknek régóta sürgetett kívánságát. A törvényjavaslatban tervezett intéz­kedések kétfélék : olyanok, amelyek állami eszközök közvetlen alkalmazására vonatkoz­nak és olyanok, amelyek révén az állam csak közvetítő működéssel igyekszik előmoz­dítani az elpusztult szőlők felújítását. Az előbbiek célja a szükséges szőlővesszők és szőlőoltványok nagy mennyiségben való ter­melésének, első­sorban szövetkezetek, illető­leg magánvállalkozás útján való biztosítása, szőlőmunkások tömeges kiképzése s a kísér­leti ügy kellő szervezése és rendezése. Az utóbbi intézkedések az elpusztult szőlők bir­tokosainak a felújításra szükséges befekte­tési tőke megszerzését viszonylag olcsó és megfelelő lejáratú és törlesztésű kölcsönök közvetítésével lehetővé teszik. E tekintetben az állam, a szükséges kormányzati felügye­leten és ellenőrzésen kívül tisztán azoknak az eszközöknek az alkalmazására szorítkozik, amelyek segélyével a kölcsönök adása, d­e a válasz : „Mi nem az újságoknak dolgo­zunk, hanem a kormánynak.“ Már akkor sejtettük ezt az arcpirító határozatot, mert ha igaz, helyes úton ha­ladnak vala, biztosra veszszük, hogy a pécsi kereskedelmi és iparkamara tagjai­nak kilenctizedrésze nem járul hozzá ily határozathoz, mely határozottan a magyar kereskedők és iparosok érdekei ellen tör. Túlhaladott álláspont ma már arról vitatkozni, hogy a közös vámterület és a közös bank tönkretevői Magyarország anyagi boldogulásának. Tudják ezt nagyon jól a pécsi kamarában is és azért nem mertek nyilvános gyűlést tartani, hanem egy zárt­körű társaságban felolvasták a „gutgsmnnt“ kamarai tagoktól beérkezett válaszokat, melyek egyértelműig az elnökség akara­tával, a közös intézmények fentartása mel­lett nyilatkoztak. A többi, esetleg más véleményen levő tagokat meg sem kérdez­ték, pedig a díszülésen, a többi társkama­rák képviselői jelenlétében azt határozták, hogy valamennyi kamarai tagnak (tehát nemcsak a választottaknak, hanem az összes több ezerre menő kamarai tagnak) bekíván­­ják írásbeli véleményét, és ezekből fogja a titkár megcsinálni a rezoluciót, a­mely a pécsi kamara véleményeként fel fog ter­jesztetni a miniszterhez. Azonban nem így történt. Néhány benfentes, helybeli kamarai tag összejött tegnap, a gyűlés idejéről, megtartásáról nem tudott senki a városban, holott más­kor éppen a kamara volt az, a­mely a legnagyobb pontossággal beküldte meghí­vóit a helyi lapoknak, Így aztán a legna­gyobb titokzatosság mellett összeült a tizek tanácsa, és produkáltak olyan határozatot, mely herosztratesi nevet szerez örök időkre a pécsi kereskedelmi és iparkamara jelen­legi vezetőinek. Ezt a jeles (?) határozatot nem átal­lották írásba foglalni, kőnyomda útján sokszorosíttatni, és beküldeni a lapoknak, a­melyet tegnap, minthogy lapunk zárta­kor vettük, minden kommentár nélkül kö­zöltünk. Visszaélést látunk e tényben a kama­rai tagok jogaival, midőn „de nobis sine nobis“ reá oktrojálnak egy határozatot, a­mely homlokegyenest ellenkezik minden magyar, sőt még kormánypárti magyar em­ber véleményével. Sajtó­tisztünk kötelességünkké teszi az efféle dolgok ostorozását, azonban nem sok eredményt várunk tőle, mert csak az ostor csattogását hallják a cinizmusban megkövesedett osztrák érzületű emberek, de a javulást nem várhatjuk. Ott felülről kell azt kezdeményezni, onnét kell elzavarni a kufárkodókat és ak­kor afféle kisebb vidéki testületeknek, még ha kedvük volna is, nem lesz bátorságuk ily nemzetellenes határozatokat becsem­pészni a jegyzőkönyvükbe. Mert a hatalom az, a­mi a medálliára váró kis potentátok igényeit kielégítheti és ennek szolgálatában túllicitálják az emberek egymást. Oszlopot a jeles férfiaknak a szappanból­ tőleg megszerzése megkönnyíthető, mint pél­dául a kölcsönök kamatjainak adómentessége, a kötvények s az eljárás bélyeg- és illeték­­mentessége, a hitelező követelésének bizto­sított elsőbbség stb. ; magának a hitelműve­letnek közvetlen foganatosítása ellenben erre vállalkozó pénzintézet útján terveztetik. A kormány e részben föltételesen már meg is kötötte a szerződést a Magyar agrár és járadék bank­kal. * A néppárt hajba kapott. Ér­dekes kulissza­titok szivárog ki a néppárt köréből. Hortoványiék meggyőződtek róla, hogy „néppártot“ csinálni 67-es alappal — abszurdum. Kiadták tehát a jelszót, hogy „függetlenségi néppártot“ csinálnak. Zichy Nándorék erre rettenetesen megijedtek, s ré­mülve gondoltak arra, hogy mit fog ehhez az udvar szólni ? És kiadták a jelszót, hogy ők megmaradnak az áldásos 67 es alap mel­lett. Ebből aztán megtörtént a szakadás és a néppárt, mely jóformán még meg se ala­kult, már­is oszlik, bomlik, közel van a meg­semmisüléshez. Jünk, hogy a reggeli hűvös időt — míg a harmat fel nem szárad — fölhasználhassuk. Kipodka ur huncutul elemében volt: az egész után ő tartotta szóval a társaságot, a kölcsönösség elvénél fogva pedig a társaság pálinkával látta el a beszédes finánc komi­­száriust ; folytonosan beszélt s közbe közbe nagyokat ívott, hol egyiknek, hol a másik­nak fiaskójából s fordított arányban a pálinka fogyásával, mind élénkebb és fékezhetetle­nebb kezdett lenni az elbeszélő fantáziája. Már két hatalmas medvét lőtt a Tát­rában s éppen készületeket tett a harmadi­kat is terítékre hozni, mikor a legkritiku­sabb pillanatban a helyszínére érkeztünk és leszállva a szekérről, senki sem hallgatott többé reá ; ennek következtében a harmadik medve szerencsésen megmenekült a Kipodka gyilkos golyója elől s hogy a hős Nimródnak a bánata még nagyobb legyen, az első haj­tásban egy őzbakkot el is hibázott . . . A második hajtásnál egy magas gerin­cet kellett elállani, melynek éjszaki lejtőjét szálas bükk erdő bontotta; a déli lejtő­ csepetésében pedig az erdei málna átjárha­­tatlan sűrűséget képezett. Égetően tűzött az augusztusi nap a nyakunkba, míg a meredek erdei után fel­másztunk a gerincre. Kipodkáról csak úgy szakadt az izzadság : kívül a nap­ belül a szesz bevitette. Akkorákat fújt, mint egy jól besütött lokomotív s a­mint nagy ügygyel­­bajjal a meredek végére ért, nem birta to­vább — leült. A rendező okulva az­ első hajtás bal sikerén, mindjárt ott is hagyta a hajtás szélén, hol biztos volt, hogy nem őz, de még a hagyományos gyalogpostás sem jár, hanem azért lelkére kötötte, hogy jól vigyázzon s nehogy az első eset ismétlődjék, mert hiába­ az ördög nem alszik ... s ha ez nem is, jöhet más valami . . . Még fel sem voltak a többi puskások állítva, midőn a Kipodka úr állása felől egy lövés és egyidejűleg egy kétségbeesett kiál­tás hallatszott. Legközelebbi szomszédja ijed­ten indul arra felé, de alig tesz egy pár lépést, látja, hogy a komiszárius puska és kalap nélkül, dúlt arccal, eszeveszetten rohan hozzá s ahogy oda ér, csak annyit tud ki­nyögni : a medve­­ a medve i­s azzal ájultan esik össze. Természetesen erre összeszaladt az egész társaság. Élesztgettük szép szóval az ájult Ki­­podkát, de nem volt foganatja; halványan, mint egy fehér liliom és mozdulatlanul, mint egy csutak hevert a gyepen a hős. Végre valakinek eszébe jutott, hogy pálinkát kellene tölteni a szájába. A hatás be is állott : Kinodka az ismert Vuidum izé­től kezdett a másvilágról visszatérni. Szemeit fel felnyitotta s egyes artikulálatlan hangok­kal jelezte, hogy az élet kezd visszatérni a porhüvelybe ; értelem nélküli beszéde kezdett összefüggő lenni s habár a mondatszerkezet még mindig hiányos volt, mégis megértettük, hogy a medvével van elfoglalva , hanem a rendestől eltérőleg, a vadász és medve szere­pet cseréltek és minden jel arra mutatott, hogy a passziv fél ezúttal nem a medve, ha­nem a siralmasan könyörgő Kipodka úr . . . Végre hosszas biztatás, bátorítás és egy jó adag sziverősitő után annyira magához tért, hogy a körülötte állókat nem nézte med­vének és képes volt a történtekről felvilágo­sítást adni. — Állásától egy pár lépésnyire sok málnát látott s miután a szomjúság gyötörte, gondolta magában, mig a hajtás megkezdő­dik , jobbnak hiányában ilyen természetes himbérszafttal oltja szomját, mi ugyan nem felel meg Nimródi voltának, a mennyiben soha nem hallotta, sem Dietzel művében nem olvasta, hogy egy valódi Nimród himberszaft­­tal oltotta volna szomját, de hát mig jobb kerül, az is jó, a mi van; azt gondolta és a gondolatot a tett követte. Egy sűrű málnabokor elé kuporodott, felhúzott Duskáját ölében keresztül fektette s muo­ r iw i t ju u t ov o jaimar Boldog újévet kíván barátainak, olvasóinak a szerkesztőség. Hírek. Pécs, 1895. december hó 31. Újévi üdvözlet. A felbőszült vő anyósát szidja, Káromolja fene mód! De ez sem enged és seprűvel vesz Vején statiszfakciót. S ennek dacára, ha itt az újév. — Volt is köztük bármi. — Újév reggelén mennek egymáshoz Szívvel gratulálni. Szidod a pincért, ez pedig téged. Egymást mocskoljátok. Dúló záporként hullik szátokról Egymásra az átok. De újév napján feledve minden, És a derék Sáni Kezét dörzsölve cepperliz feléd Szívvel gratulálni. ----- ■ --- ■ ■■ --- --------------------­

Next