Pécsi Figyelő, 1900. július-szeptember (28. évfolyam, 148-223. szám)

1900-09-07 / 204. szám

. A kapitány megzörgette az ajtót. — Gyere ki! — kiáltotta Tibornak. — Gyertek ti be, — felel vissza Tibor. Mikor a betyárok látták, hogy Tibor se kérésre, se parancsolatra ki nem jön, lyukat vágtak a falon, a­melyiken egy zsivány be­bújt. Tibor csak ezt várta, alig, hogy a zsi­vány feje benn volt, zsupsz, levágta, a testét pedig behúzta. Most egy másik zsivány bújt be, majd a harmadik, negyedik, utoljára már mind a tizenkét zsiványnak hiányzott a feje. Épen reggel lett. Tibor fölnyergelte a lovát s meg sem állt, mig a király kastélyá­hoz nem ért. Malvinka már messziről látta a délceg lovagot jönni s úgy megdobogott a szive, hogy majd kiugrott örömében. Tiborka, nem hiába, hogy a jó néni fia, de olyan szép, olyan délceg, olyan vitéz, hogy még a koma bácsi is büszke lehet rá. — Jó napot, felséges uram, — szólt Tibor a királyhoz. — Hozott Isten, fiam, — felelte a ki­­rály, — bár mi járatban vagy. — Magyar vér foly szivemben, megmon­dom szaporán. Én bizony a felséges király­­kisasszonyért jöttem. — Höhó, fiam. Nem oda Buda. Nem adják ám olyan hebehurgyán. Ki fia vagy ? — Az édes­apámé. — Királyfi vagy ? — Nem. — Herceg ? — Nem. — Gróf ? — Nem. — Báró ? — Nem. — Nemes ? — Az vagyok. — Hol a nemesi leveled ? — A szívemben van. — Jaj, édes, fiam, ez kevés. Legalább kutyabőrön lenne a nemesi leveled, de így nem adhatom lányomat hozzád feleségül. — De én bizony hozzá megyek, — kiáltott ez a szobába ugorva. Tibor megölelte a királykisasszonyt és azt mondta: Te az enyém, én a tied, ha két sárkány őrizne is, elviszlek. — De nem lehet ám, — szólt közbe a király. — Ha én is akarom, meg Malvinka is akarja ? — Akkor sem Az a sok királyfi meg herceg, a­kiket Malvinkám kikosarazott, mind ellenségünkké lesz. — Levágom mind. — Gyenge vagy ahhoz, fiam. De Tibor kötötte magát és a király mit tehetett mást, odaadta hozzá feleségül Mal­vinkát. Hanem most jött csak el a hadd el hadd. Tizenhárom királyfi menten megszente a há­borút a királynak. Megszeppent Tibor is, de nem azért volt az anyja fia, hogy meg is ijed­jen. Gyorsan összegyűjtötte katonáit s lóha­lálban vágtatott az ellenséges sereg elé. Tibor most kivált a seregből s átkiáltott a királyfiakhoz : — Királyfiak! Kíméljük a seregünket, népünket. Ha van bátorságtok, hát álljatok ki velem egy szál kardra. A királyfiak elfogadták a harcot. De mert nem tudtak megegyezni, ki verekedjék meg először Tiborral, hát sorsot vetettek. A sors az üveg királyfira esett. No még ilyet se lá­tott a világ. Tibor csak párk­ázott, egyszerre nagyot vágott az üveg királyfira, úgy hogy az rögvest ketté vált. Most a kő királyfi állott a síkra, utána a föld királyfi, és így tovább tizenkettő. Utol­jára maradt a gyémánt királyfi, aki valamennyi között a legbátrabb, legvitézebb volt. — Vitéz, — szólt a gyémánt királyfi Tiborhoz, — add meg magad. — Add meg te magad. — Ohó, a gyémánt királyfit még eddig senki sem győzte le. — De még engem sem ám. — Hajrá. — Hajrá. Összecsaptak. A kardok csittegtek pattog­tak, de egyik se birt a másiknak véteni. — így nem birunk egymással — szólt a gyémánt királyfi, — menjünk bírókra. — Nem bánom, — felelt Tibor, s mind­ketten leszálltak lovaikról s neki gyürkőztek. Tibor megmarkolta a gyémánt királyfit s bokáig verte a földbe. De a gyémánt ki­rályfi sem vette tréfára a dolgot s térdig verte Tibort a földbe. Tibor neki fohászkodott, és hónaljig verte ellenfelét a földbe. Hanem a gyémánt királyfi most neki darálta magát és nyakig dobta Tibort a földbe. De Tibor össze­szedte minden erejét, belefújt a markába, át­­nyalábolta a gyémánt királyfit s úgy bele vágta a földbe, hogy még a feje búbja sem látszott ki. A gyémánt királyfi úgy benn rekedt, hogy akárhogy ficánkolt, még sem birt vergődni. Mikor a királyfiak serege ezt látta, megfordul­tak s hanyatthomlok futottak vissza hazájukba. Az egész ország magasztalta Tibor vi­tézségét. Tibor nagy diadallal tért vissza a királyi kastélyba. A király menten meg akarta tartani a lakodalmat, de Tibor azt mondta: — Nem úgy, királyi fölség, elmegyünk az én édes anyámhoz, ott tartjuk a lakodal­mat, hadd örüljön az is. A király beleegyezett. Gyorsan befoga­tott az aranyos hintóba s úgy mentek mind a hárman Tibor szüleihez. Az aranyos Ilka néni úgy megörült, hogy még szólni sem tudott. Hát még mikor megtudta, hogy lakodalom lesz, az ő Tibor­­kája elveszi a király szép leányát Malvinkát. Harmadnapra megvolt a lakodalom. Ott volt Karolin néni, Milka néni, Koma bácsi, Kuntág bácsi és ha az a csúnya Albert bácsi meg nem szökött volna, az én mesém is tovább tartott volna.* A viszontlátásra. Ha szót fogadtok api­­kának, anyikának, a jövő csütörtökön ismét mesélek. Pá. Isten veletek. hó 5-én d. e. 10 órakor rövid szenvedés után, munkás életének 49. évében bekövet­kezett gyászos elhuytát. A megboldogultnak halt tetemei f. hó 7-én, pénteken d. n. 3 órakor fognak a Rókus-dülői szőllőből az izr. sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Áldás lebegjen az elköltözött emléke felett, a ki a közügyeknek lelkes harcosa, a kereskedelmi és ipari érdekeknek hivatott képviselője, kama­ránknak megalalkulása óta egyik oszlopos férfia volt. Pécsett, 1900. évi szeptember hó 5-én. Béke hamvaira! — Az elhunyt családja a következő gyászjelentést adta ki: »Alulírot­tak, fájdalomtól megtört, bánatos szívvel tu­datjuk a legjobb férj, fiú, apa, testvér és ro­konnak Ullmann M. Károly urnak bank- és váltó-üzlet tulajdonos, kir. kereskedelmi ta­nácsos, a pécsi kereskedelmi és iparkamara alelnöke, kir. keresk. törvényszéki ülnök, városi törvényhatósági bizottsági tagnak stb. f. hó 5-én d. e. 10 órakor, életének 49-ik, boldog házasságának 20-ik évében, Pécsett, rövid szenvedése után történt gyászos elhuny­­tát. A megboldogultnak halt tetemei f. hó 7-én, pénteken d. u. 3 órakor fognak a Rókus­­dülői szőllőből az izr. sirkertbe örök nyuga­lomra helyeztetni, Pécsett, 1900. szeptember hó 5-én. Nyugodjék békén, csendesen­­ özv. dr. Ullmann Mórné anyja, dr. Ullmann Imre, Ullmann Gusztáv fivérei, Ullmann Károlyné szül. Telegdi Irma özvegye, Marci, Mariska gyermekei, dr. Telegdi Miksáné anyósa Te­­legi Kálmán sógora.«­­ A város nevében a polgármester a következő gyászjelentést adta ki: »A fájdalomtól mélyen meghatva tudatom, hogy törvényhatósági bizottságunk egyik igen igen buzgó tagja, városunknak méltán köz­­tiszteletben és szeretetben állott érdemteljes polgára Ullmann Károly úr f. hő­s­ének déle­lőttjén bizottsági és társadalmi életünk nagy veszteségére elhunyt. Egyben megkérem, hogy gyászunknak kifejezése céljából az elhunytnak megadandó végtisztességen f. hó 7-én délu­tán 3 órakor vezetésem alatt részt venni szí­veskedjék. Gyülekezés utóbbi napon délután 3/13 órakor a boldogultnak Rókus dűlői sző­leje előtt. Pécs, 1900. évi szeptember hó 6 án. Majorossy Imre s. k. polgármester.« A halál hírére ma a kir. táblára is kitűzték a gyász­­lobogót, hogy hirdesse Ullmann Károlynak, mint kereskedelmi törvényszéki ülnöknek ha­lálát.­­ (A püspök őszi bérmantja.) A megyéspüspök már megállapította őszi bér­­mantjának rendjét. A bérmálás ezúttal kizá­rólag Szlavóniára szorítkozik, a­hol már 10 év óta nem volt bérmálás. A most kihirdetett rend a következő : szept. 27. Petrijevci, 28. Cepin, 29. Bizovac és Brodjanci, 30. Harka­­novci, okt. 1. Valpó, 2. Marjanci, ide jönnek a veliskovciek is. Ugyanezen a napon Sljivo­­sevcin, okt. 3. Radikovci, 4. Podgajci, 5. Dolni­ Miholjácon és utána Viljevón.­­ (Öngyilkos vendéglős.) A teg­nap öngyilkossá lett Bors Márton vendéglős elhunytéról a gyászoló család a következő je­lentést adta ki: »Alulírottak mélyen szomoro­dott szívvel jelentik saját és a széleskörű ro­konság nevében a szeretett férj, testvér, sógor, nagybátya, illetve rokonuk Bors Márton folyó évi szeptember hó 5-én életének 49-ik, há­zasságának 20 ik évében történt gyászos el­hunytét. A szeretett elhunytnak földi marad­ványai folyó évi szeptember hó 7-én d. u. három órakor fognak lakásán . Sörház­ utca 3. számú házban beszenteltetni és a budai külvá­rosi temetőben örök nyugalomra elhelyeztetni. Az engesztelő szentmise-áldozat pedig f. hó 7-én reggel fél 8 órakor fog az Ágoston-téri plébániatemplomban a Mindenhatónak bemu­­tattatni. Pécsett, 1900. évi szeptember hó 5-én. Nyugodjék békében! Bors Mártonná szül. Bri­gant Anna neje, Bors Gyula és Dezső gyer­mekei. Bors György, Bors József, Bors János, Bors Anna, férj. Földvári Istvánné, Bors Te­réz, férj. Kirschner Béláné testvérei. Kirschner Béla, Földvári István, Bors Józsefné férj. Ind PÉCSI FIGYELŐ Napirend 1900. szeptember 7-én. Naptár: péntek, szept. 7. — Rom. kath.: Re­gina. — Prot. Regina. — Görög-kel.: (aug. 25.) Ber­talan. — Zsidó: Elül 13. — Nap kél 5 óra 29 perc­kor ; este nyugszik 6 óra 27 perckor. — Hold kél délután 3 óra 45 perckor; nyugszik éjjel 1 óra 60 perckor. Időjelzés. A központi meteorológiai intézet szerint: hűvös idő és helyenkint csapadék várható.­­ (A királyné emlékezete.) Erzsébet királyné gyászos emlékezetű halálá­nak évfordulója alkalmából szeptember hó 10-én, hétfőn d. e. 9 órakor a székesegyházban ünnepélyes gyászistentiszteletet fognak tartani, melyen a hatóságok képviselői s a törvényha­tósági bizottság tagjai is meg fognak jelenni.­­ (Indulás a gyfidi zarádok­­latra.) Holnap (pénteken) reggel fél hét óra­kor indul el a zarándokmenet Hetyey Sámuel megyéspüspök vezetése alatt a székesegyház elől Mária-Gyüdre. A menet a Széchenyi-téren át fog az irgalmasok utcája, illetve a siklósi­utcára térni s igy halad a vámon át a za­­rádokúton tovább. Délelőtt 11 órakor Szalán­­tán lesz pihenő, honnan 1 órakor indulnak s négy órakor érkeznek Gyüdre, hol diadal­kapu várja a zarádoklatot.­­ (Ullmann M. Károly halálá­hoz.) A pécsi keresk. és iparkamara Ullmann M. Károly haláláról a következő gyászjelen­tést adta ki: A pécsi kereskedelmi és ipar­kamara mély fájdalommal tudatja ügybuzgó alelnökének Ullmann M. Károly urnak kir. kereskedelmi tanácsosnak, kereskedelmi ülnök­nek, pécsi bank- és váltóüzlet tulajdonosnak­­. 1900. szeptember 7.

Next