Pécsi Közlöny, 1898. augusztus (6. évfolyam, 85-96. szám)
1898-08-04 / 86. szám
1898. augusztus 4. „PÉCSI KÖZLÖNY“ tudományi doktorátust szerezte meg s bizonyára az egyetemi magántanári habilitációt is le fogja tenni, amint körülményei csak engedik. Sikerült tudori értekezését annak idején méltattuk. Gratulálunk ! Katolikus nagygyűlés. Az aug. 23-iki budapesti katolikus kongresszussal egyidejűleg tartják Németország katolikusai 45-ik nagygyűlésüket, ez alkalommal Krefeld-ben. Aug. 21-én este 6-- ig harangzúgás , 22-én Veni Sancte, utána az első tanácskozás A gyűlés négy napig tart, délelőtti és délutáni tanácskozásokkal. Közben aug. 23-án ünnepélyes rekviem lesz a korábbi nagygyűlések elhunyt tagjaiért, 24-én pedig nagy bucsujárás Kevelner-be. Ugyanezen időben, aug. 24-én, eucharisztikus kongresszussal egybekötött katolikus gyűlés fog lefolyni Prágában, mely két napi tartamra van tervezve, gróf Schönborn bibornok, hercegérsek személyes részvételével. Borpancsolás. A borvizsgáló bizottságok alusszák az igazak álmát, mig a borgyártás —a jelenkor legjövedelmezőbb mestersége — vígan foly a pincékben, így Székesfejérvárott sem igen adott magáról életjelt a borellenőrző bizottság, de magánföljelentés folytán kedden reggel Polter Péter rendőrkapitány dr. Ároky Antal kerületi orvossal és két biztossal elment Armuth Lajos „borkereskedő“ pincéjébe s ezt megvizsgálván, ott mintegy 170 hektoliternyi felerészben vízzel vegyített bort találtak. Egy mellékhelyiségben pedig egész műborgyártáshoz való apparatust u. m. glycerint, szalycilt, oldott és oldatlan állapotban levő borkősavat és nagyobb mennyiségű krumplicukor praeparatumot fedeztek föl. A pincemester azt vallotta, hogy mióta ő Armuthnál szolgál, azon idő alatt Armuthék 4725 hektoliter vizet kevertek a borokba, illetve használtak el a műborkészítéshez, mit rendesen vezetett jegyzetekkel bizonyíthat. Természetes, hogy ez a sok víz gazdaggá tette a g3 várost, aki nevét most már Armuthról Reichmuthra változtathatja. Érdekes, hogy ez az új magyar egyszer már pénzbírságra volt ítélve hamis bor forgalomba hozatala miatt, hanem a birság rég megtérült a vízből. Esküvő. Kedden délután 6 órakor keltek egybe a belvárosi plébániatemplomban Szivér István, baranyavármegyei III. aljegyző, tartalékos honvédhuszárhadnagy, Szivér István siklósi ügyvéd fia és Kaufmann Lujza, Kaufmann Nándor pécsi kir. ítélőtáblás biró leánya. Tanuk voltak Hirvng Károly dr. siklósi ügyvéd és Scheuerer Károly lengyeltóti kir. aljárásbiró. Az esketést Hirling Antal pécsegyházmegyei áldozár, a gróf Károlyi család fiainak nevelője végezte. Folyó hó 3-án vezette oltárhoz a német-üröghi templomban Hergeth György ellendi néptanító Bauer Erzsikét, néhai Bauer Ferenc volt bábos és Kocsis Katalin kedves leányát. A templom szőnyegekkel volt gazdagon beterítve és virágillat árja tölte be a légürt. A főoltárhoz diadalkapun ment keresztül a márkapár és a meghívott, számra nézve 50, túlnyomólag rokonokból álló közönség. (A diadalkapunak ily alkalommal nem tudjuk fölfogni az értelmét, különösen templomban, de még nem is láttunk ilyet. Szerk.) A főoltár élő virágokkal volt megrakva. — Az esketést orgona hangok előzték meg és fejezték be, melyhez Ruzsinszky József kántortanítólélekemelő alkalmi éneket csatolt. — A templom díszítésében főérdeme van Rottinger József kereskedőnek és nejének. Az esküvés után diszebéd volt Ottinger Gusztáv kereskedő vendégszerető házában, mint a menyasszony mostoha atyjánál, hol válogatott étkekben, jó borokban, elmés tósztokban reggelig folyt a kedélyes vigalom. Isten áldása kisérte az uj párt életök pályáján Tegnap vezette oltárhoz az Ágostontéri templomban Steinhauser Nándor pécsi születési zürichi selyemgyáros Sey Eleonóra kisasszonyt, Sey Ferenc ny. miniszteri számvizsgálónak és neje szül. Steinhauser Karolinának leányát. A vőlegény egyszersmind nagybátyja menyasszonyának s a fölmentvény elnyerése után Károly Ignác apát-plébános adta őket össze, szép beszéd kíséretében. Kinevezés. Az igazságügyminiszter Pirkner József bonyhádi kir. járásbirósági írnokot a dunaföldvári járásbírósághoz segédtelekkönyvvezetővé és Richter Rezső siklósi járásbírósági betétszerkesztő szakdijnokot a telekkönyvi betétszerkesztéshez írnokká nevezte ki. Panama Arad, Zombor, Szegzárd után Kolozsvár! A panamások gondoskodnak róla, hogy az újságíróknak ne legyen holt szezonjuk. Kolozsvárt a Sigmond testvérek cég ellen, amely a regálék főbérlője, a pénzügyigazgatóság megindította a vizsgálatot, mert a regálekezelés körül óriási visszaéléseknek jött a nyomára. A regálebérlet részéről a szeszadó fizetése körül nagy visszaélések történtek és a kincstár kára megközelíti a fél milliót. A cég beltagjai, nevezetesen Sigmond Dezső ellen, aki kormánypárti képviselő is volt, valamint Sigmond Ákos ellen a pénzügyigazgatóság a már eddig kiderített bizonyítékok alapján négyszázhetvenhatezerkilencszáztizenhat forint erejéig zálogjogi biztosítást kért a törvényszéknél, mint telekkönyvi hivatalnál, valamint a gyulafehérvári bányabíróságnál is, amelyhez az egeresi kőszénbányák tartoznak. Ámde a kincstár követelése aligha nyer fedezetet, vagy biztosítást, mert a biztosítani kért összeget zálogjoggal terhelt több százezer forintnyi régebbi bekebelezés előzi meg. A visszaélésekben nagy gyanú terheli Vámosi pénzügyi biztost, aki már nyugalmaztatását is kérte. Vámosi volt a szeszkezelés ellenőrzésével megbízva. Utóbbi időben feltűnő módon költekezett, nagy lábon élt és ez keltette föl ellene a gyanút. Áthelyezés. A közoktatásügyi miniszter Takács János tőketerebesi állami elemi iskolai tanítót a goricai (Baranya m.) állami elemi iskolához jelen minőségében áthelyezte. Diffinger János balassagyarmati pénzügyigazgatósági irodatisztet s kataszteri irattár-kezelőt hasonló minőségben Pécsre helyezték át. Dohány-lugviz. A belügyminisztertől az alábbi körrendelet érkezett Pécs város törvényhatóságához: A virginiai dohánylevelek kilúgozásánál nyert „Thanatan“ nevű lugviznek forgalomba hozatala az 1893. évi 27.405. szám a. kelt körrendelettel szabályoztam». Minthogy ezen igen hatékony és a növényeket pusztító különféle élősdiek ellen kitűnő sikerrel alkalmazható szemek jelenlegi beszerezhetése némileg meg van nehezítve, a mezőgazdaság tekintetéből pedig fölötte fontos, hogy az kiterjedtebb mérvben vétessék igénybe, az országos magyar gazdasági egyesületnek, a földművelésügyi miniszter úr által ajánlott kérelmére megengedem, hogy a szóban levő szemek jövőben való beszerzésénél, a gazdasági vagy kertészeti egyesületek által egyes magánfelek részére kiállított igazolványok a kiszolgáltatásra szóló illetékes hatósági bizonyítványokkal egyenlő érvényűnek tekintessenek. A proletárság vezérei, Bebel szocialista vezérnek a zürichi tó mellett nagyszerű villája van és urasági birtoka, mely a hozzá tartozó szőlőhegygyel körülbelül fél millió márkát ér meg. Talán van némi aprópénze is, s ez esetben a szocialista „egyenlőség“ követelményeinek megfelelően megközelíti financiális tekintetben Szinger zsidó milliomost, aki szintén szocialista vezér. A trifolium harmadik tagjának Liebknecht-nek vagyoni viszonyait nem ismerjük, csak annyit tudunk, hogy fiát burzsoának nevelte s ez ma már törvényszéki biró. Konstatálva van, hogy a proletár Bebel mint képviselő napidijakat húz a szocialista pártkasszából, hogy fél milliós birtoka mellett éhen ne haljon. Miért is ne élvezzen napidíjakat, hisz burzsoáállamban él, nem pedig a „jövő államában.“ A zürichi villa három emeletes, minden emeleten öt szobával és kényelmes mellékhelyiségekkel. Bebel külön házikertészt tart, aki a parkot gondozza. Ne higgje azonban senki, hogy a kertésznek rendelkezésére bocsájtotta az egyik emeleti lakosztályt. Nem, ezeket bérbeadta és a kevésbbé egészséges szuterrént jelölte ki a kertésznek lakásul. Ez a szocialista „egyenlőség” a praxisban. Várkonyiról, a magyar parasztszocializmus „apostoláról“ ismeretes, hogy budapesti többszörös háziúr. Előléptetés. A pécsi kir. törvényszék elnöke Antal József pécsi kir. tervszéki II. fizetési fokozatban levő hivatalszolgát az I. fizetési fokozatba, Páán János sásdi kir. járásbirósági III. fizetési fokozatban levő hivatalszolgát pedig a II. fizetési fokozatba léptette elő. A pécsi műkedvelők egyesülete augusztus 7-én (vasárnap) a Jótékony Nőegylet helyiségében saját zászlóalapja javára tánc, szavalat, ének- és tombolával egybekötött zártkörű kerti ünnepélyt rendez. Kezdete délután 4 órakor. Műsor: Kakasülőn. Tréfás monológ, Gabányitól. Előadja : Szeitz Antal. Népdalok. Előadják : Kántor Katinka k. a. és Bálint Ferenc. Az irodában. Magánjelenet. Előadja : Csonka Mariska k. a. Váratlan fordulat. Kettős jelenet. Előadják : B. Tóth Karolin asszony és Komáromy Károly. Népdalok. Előadják : Kántor Katinka k. a. és Bálint Ferenc. Potyajegy. Tréfás monológ, Gabányitól. Előadja : Petrovics Nándor. Népdalok. Előadják: Kántor Katinka k. a. és Bálint Ferenc. A zenét Korodi Károl’ zenekara szolgáltatja. Belépti díj 1 korona, tagoknak 40 kr.