Pécsi Lapok, 1860. július-szeptember (1-26. szám)
1860-09-16 / 22. szám
86 — Nem akarsz szeretni engem Zobeida mig szabad nem vagy? parancsold, s mi elhagyandjuk Ohridát. — Szabadok leszünk mint az ég madarai, vagy nem vagy-e most is szabad? Nem vagy-e te az úrnő és én a rabszolga? Úgy várom ajkad szavait mint a lélek Allah igéit, melyek az életet lehelik. Elmegyünk együtt honodba szép Magyarországba, távol a világ csatazajától csendesen, fogunk élni mint szelíd gerlepár, csak te légy enyém. — Feledni látszol Ahhmed, hogy te Allah s a próféte hive vagy, én pedig nem feledtem még el régi hitemet és nemzetemet egészen; te torok vagy én magyar. Igaz magyar hölgy idegent nem szerethet soha igazán! — Nyugodjál Zobeida! Allah megvilágosítandja elmédet s te be fogod látni, hogy: egy az Isten, s Mahomed az ő prófétája ! — Oly gyöngének hiszesz engem, hogy megváltóm hitét valaha elfeledjem ? Ahmed te csalatkozol Zobeidában, ő erős ! — Van-e erő mely nem gyengül el idővel? A szikla mily erős, s a víz mily gyenge, mégis kivárja ez amazt idővel. A te erőd is hanyatlani fog. — Nem, soha! Ahhmed veszteni kezdé türelmét, már annyiszor s annyit kért, s mindig ugyanaz volt az eredmény. — Zobeida, te mint látom makacs vagy, mondá nyersen Achmed. — Koránsem; engem csak szivem, meggyőződésem és lelkiismeretem vezérel; vagy lehet-e a vezér ellen tenni? — Szived szerint mormogá magában Achmed, úgy ... szived szerint... hah! ha ő mást szeret! ha valaki meglopta szentélyemet... de hisz az lehetetlen.... Hát ha mégis? Ki lehet az átkozott! Te vitatkozol velem folytató emelt hangon, ellenkezni akarsz, — uraddal akarsz, kitől életed függ rabszolga? — Magyar nő nem ismer szolgaságot! mondá méltósággal Zobeida , — rabnőd vagyok , de szolgád nem ! Mint tigris ugrott föl e szavakra Ahmed kerevetjéről, Iln valóban megijedt a dühös arcától. — Ha holnapig nem változtatod szándékodat, reszkesz haragomtól, — kiáltá dühtől vonagló ajkakkal, s gyorsan távozok. — Ekkor szétnyílt egy ajtó függönye, s földig hajolva lépett be egy szerecsen szolga, Alvazim beg, a végtelen hatalmú Padisah követte kihallgatást kér rögtön. Zobeida szólni akart, hogy Ahmed nincs itt, de erre már nem volt ideje , mert a szolga kevéssel előbb hallván ura szavait, fel sem merve nézni jelentése a követett, ki előtt minden teremnek rögtön meg kellett nyílni, s így Zobeidának csak annyi ideje maradt, hogy a belépő követ előtt fátyolét gyorsan magára húza. Magas, karcsú, érdekes arczú ijjú volt, termete szépségét a Sipahi ruha még inkább emelte, büszke fejhordása, és léptei bizonyíték , hogy nemes vér foly ereiben. — Amint észre vette Zobeidát gyorsan akart távozni, — de a hölgy ajkairól egy elfojtott sikoltás, és sóhajszerű szélen hallható. Ijedve nézett az ifjú a hölgyre, elpirult, s ismét elhalványult: — Igen nemes hölgy én Pál vagyok, de hogyan tudod te ezt? ki vagy te? az ég szerelmére ki vagy? — Engem fiatal koromban ragadtak el szüleim karjai közül. — Ismersz-e Pál ? — Ilon te itt?! Csitt! rebegé gyorsan, Ahhmedet hallom jöni, — kérlek minden szentre légy ma 12 órakor a keleti részen levő erkélyen, a 15-ik ablaknál. Vigyázz el ne áruld magadat, — s most el innét. Itt a kulcsa. — Pál gyorsan távozott, s künn nehány aranyat adott a szolgának, hogy senkinek se szóljon arról, hogy ő most benn volt a halálál — Csak most ne kellene hadba menni, — mormogá magában Ahmed, — midőn később Pál elmondá előtte a Padisah parancsait. (Folyt, köv.) elhagyó s azért szerencsétlen, végre maguk és szüleik terhére váló teremtmények váljanak belőlük. Az én igénytelen nézetem az, hogy ha a szülők nem képesek leányaiknak legalább 2000 ft. évi jövedelmet biztosítani, igen roszul tesznek, ha nekik e haszontalan, de mindinkább elharapódzó nagyvilági nevelést adják a helyett, hogy nevelési főczélul a háziasságot tűznék ki. Míg a leányok oly korban vannak, hogy inkább elméjük kifejlesztésére kell hatni, szükség hogy oly ismeretekre tanítassanak, melyek mindenkinek szükségesek, hogy az élet minden viszonyaiban helyöket a házban s a társaságban annyira betölthessék, miszerint tudatlansággal ne vádoltathassanak; később vallási érzületükre kell hatni, s ezt bennök lehetőleg megszilárdítani, mert ez a női kebelben minden nemes és szépnek alapja. Ezután jönek a házi foglalkozások, minő a ház belügyeinek vitele, főzés és ennek minden mellék ágazata, fehérnemű varrás, ruha szabás, mikre alaposan megtanítandók; mert ha nem is lesz az életben szüksége egyik vagy másiknak, hogy ezekkel maga foglalkozzék, mégis képes lesz cselédeire inkább felügyelhetni, s nem lesz kénytelen mindent elhinni, mit ezek neki tán inkább önérdekükben mondanak és tanácsolnak. Ugyan mire való az a haszontalan franczia csacsogás ? Nem vagyok ugyan ellensége a több nyelvtudásának, ha e nyelvek úgy tanultatnak meg, hogy haszonnal alkalmaztassanak. De az általános tapasztalás azt mutatja, hogy a franczia nyelv, miután sok időt és kitartást igényel, helyes tudása, oly tökélyre nem vitetik, hogy társalgási nyelvvé is válhassék, de az eset is fordul elő nem egyszer, hogy a szülők éveken át e nyelvtanulására szükséges költségeket se bírják meg, s igy a már tett költségek haszontalanul kidobvák, a leány pedig megtanult néhány üres szójárást, s ámítja a világot azzal mit nem tud, vagy mi még roszabb, belekever anyanyelvébe néha-néha egy roszul alkalmazott franczia szót, hogy se az, ki francziául tud , se az, ki nem tud, ne érthesse. De van ennek még egy roszabb oldala is, és ez az, hogy az ily negyedfrancziák rendesen anyanyelvüket roszul írják, sőt roszul is beszélik, mert azt az időt, melyet ennek megtanulására kellett volna fordítaniok, a franczia nyelvre használták föl, s midőn látják, hogy ezzel nem boldogulnak, a mit rendesen mindegyik belát egyszer, miért is ritkán hallunk a sok közül egyet francziául beszélni, vagy ha megszólítjuk inkább eltagadja, hogy valaha tanult, csak ne kellessék beszélnie, mit tapasztalásból mondhatok — ha tehát látják, hogy nem boldogulnak, abba hagyják a nyelvtanulást, de nem azért, hogy a magyar nyelvet szabályszerűleg megtanulják, hanem hogy semmiféle nyelvtant többé kezükbe se vegyenek, melytől mint a legszárazabb tudománytól irtózattal fordulnak el. Ilyen a zongorázás is. Nézzünk körül, hányat látunk, ki anélkül hogy sok hasznosabbat el ne mulasztott volna, csak valamire is vitte? Mert egy csárdást, polkát, keringőt, vagy opera részt roszul lecsörömpölni, még nem zongorázás; aztán nem lepi-e be a por a zongorát, mely a házasság első idejében minden szomszédot a kétségbeesésig kínozott, mihelyt csak egy gyermekkel is szaporodik a család ? Szóljanak ellent, ha nem mondok igazat. Érdemes-e aztán azért a pénzt főleg ily szűk világban kidobni? Bizony minden mélyebb belátási tanya sokkal jobban cselekednék, hogy ha a pénzt, melyet e haszontalanságokra kivet, s mely éveken át csinos összegecskét tehet ki, félre rakná s leányai kiházasítására fordítaná. Minden férfi — s ez meggyőződésem — sokkal boldogabbnak fogja magát érezni, ha oly nőt kap, ki az ő viszonyaiba bele illik, s ki helyesen tölti be a helyet, melyre az alkotó által rendeltetve van, t. i. háztartását rendesen és takarékosan kezeli, férjének minden viszontagságok közt hű támasza, gyermekeit jó anyához illőleg neveli, s nekik jó példát ad, hogy egy leány, ki e jó házias tulajdonságokkal föl van ruházva , családja áldásává lesz , mondanom se kell; valamint ellenkező esetre a kaczér és pipere kedvelő, dolgozni nem tudó, csak mulatságok után vágyó, valódi csapássá válik férje és családjára nézve. És kinek kell e szomorú, okvetlenül bekövetkező rideg jövőt hibául fölróni ? Senki másnak mint a gondatlan és eszélytelen szülőknek, kik kényes szemekkel szemlélik szerencsétlen gyermekük sorsát, meg sem gondolva, hogy ennek magvát nem tudva ők vetették el. JÁMBOR IRMA: Pécti levelek. Oly kevés levelezője van szerkesztő úrnak Pécsről, hogy nekünk nőknek kell önt megszánni, s a tollat kezünkbe venni, mi tulajdonképpen inkább a férfiak hivatása volna; főleg midőn a kör, melyben egy férfi levelező mozoghat, sokkal tágasabb, miről trhát az sokkal általánosabb érdekű, mint a mi szerény tapasztalataink, melyek csak ritkán hatnak a ház küszöbén kívül, bár ha szorosabban vizsgáljuk, talán ezek is megérdemelnék, hogy figyelem fordítassék reájuk. Körünk — mint mondom — kicsiny ugyan, de miután mindenki kötelessége a közjóléthez, ha szerény munkásként is járulni, s én éppen érzek magamban hivatást, hogy a szülők álláspontját általában egy kissé földerítsem, megkísértem e vázlatot, hogy küldetésük fontosságára figyelmeztessem, miután nem mindegyik látszik e fölött gondolkozni, s így gyermekeik jólétét ahelyett, hogy előmozdítanák, inkább csak kockáztatják. Én mint no csak inkább a leányok neveléséről kívánok szólni, mely nekem itt nagyon czéltalannak sőt viszásnak tűnik föl, és fájdalom mindinkább azzá kezd fajulni, hogy a köznapi életre inkább kaczér és hasznavehetlen lények képeztessenek, tulajdonképpi körüket GAZDÁSZAT. A szántás és trágyázásról. Vége. Tudva levő dolog továbbá, hogy valamely föld kellő elkészítésére többszöri szántás kívántatik, ami annál inkább szükséges, mentől agyagosabb, kötöttebb a föld. De nem kell ám hinni, hogy könnyű földeknél egyszeri szántás is elegendő, mint azt sokan szeretik állítani. Igaz ugyan , mentől könnyebb valamely föld, annál jobban van kitéve a légkör hatásainak , de azért nem kevésbé igaz , hogy a gyakoribb szántás ama hatást itt is föltűnően előmozdítja. Azt lehetne ugyan nekünk ellenvetni , hogy a könnyű földek úgy is elég porhanyók, — hogy alig sikerül azokat kissé megkötni — minek tehát ily talajt ismételt szántás által még inkább porhanyítani ? — Erre mi azt válaszoljuk , hogy nem czélunk nekünk sem a földet kelleténél tovább lazítani,— a szántásnak csak azon fő eredménye van szemünk előtt — a földet a