Pécsi Lapok, 1860. október-december (27-51. szám)
1860-11-22 / 41. szám
■ Pécsi levél. (A pécsi nőkhez.) XII. Beszéljünk ez egyszer komolyan. Igenis megilleti a nőket, s különösen a magyar nőket maga helyén a komoly szó is, s én hiszem, hogy Önök, kik reám figyelni szívesek, midőn tréfálok, enyelgek, most is fognak reám hallgatni, midőn Önökhöz egypár komoly szót intézek. Valahára megrendült hazánkban a varázsszó, mely neki életet, fölvirulást, uj fényt és nagyságot hirdet. Hangzatára szétpattant a jégpánczél, mely nemzeti életünket évek óta zsibbasztá; s előttünk egy új kor, midőn mi férfiak, kik szeretni tanultuk hazánkat, midőn még gyermekek voltunk, kik lelkesülve ajálottuk föl neki életünket és vérünket ifjú korunkban, midőn a honszerelem országszerte jobbot vetett, s kik szerettük hazánkat akkor is, midőn ezt csak némán, és hallgatva tehetők, s szeretni fogjuk végleheletünkig; — előttünk mondom egy új kor, midőn mi férfiak ismét összesereglünk a haza oltára körül, s ki szóval, ki tettel — kinek Isten hogy engedé — munkálódni fogunk azon, hogy legyen ismét virágzó, legyen nagy és erős — nagyobb és erősebb mint valaha. Az újjászületés sokunktól fog áldozatot, nagy áldozatot követelni, de mi — kiktől kivántatni fog — készségesen meg fogjuk hozni a legnagyobbat is — panassza, föl— jajdulás nélkül, hiszen áldozatunk szentelt tömjén lesz a haza oltárára, PÉCSI TAROGATO. — Szóljunk ismét a sokszor fölemlítet de soha dicséretet nem érdemelt, utczakövezetünkről. Jó lenne ezen gyökeres változtatást tenni. A mostani mód, mely úgy látszik még a török időkből maradt ránk hagyománykép, bizonyosan mind a közül mit a törököktől megtartottunk, legroszabb. Pedig senki se fogja ellenünkben állítani, hogy talán olcsósága által válik aláthatóvá. Mennyire értesültünk e kövezési mód ha 10 évi átlagos számítást veszünk föl, oly sokba kerül, hogy a négyszög kövekkeli burkolás távolról se közelíti meg. Az utczaburkolók mesterségüket csak úgy kezelik, mint kezelték ősapáik, s nincs is okuk haladni, nincs okuk a munkát czélszerűebben teljesíteniük, mert ha jól elkészítik és sokáig tart, saját keresetüket rontják meg, mit, nézetek szerint, tőlük kívánni nem lehet. Tessék az illetőknek kiszámítani, mennyibe kerül a jelenlegi kövezetből 1 □ öl tíz évi számításban , s számlálják ki más oldalról mennyibe kerül □ és ha ezt szőllősi négyszegkövekkel burkolnák, melyek 10 év alatt javítást sem igényelnek. Ha a kőfejtés Szőllősön e czélra nagyban űzetnék, egy 12 □/'-nyi kő mintegy 20 ujkrajezárba jő ide állítva, a lerakás se oly drága mint jelenleg, a kövezet is aránytalanul tovább tart, csinosabb is, oly sok sár és por se lesz, mi mind megannyi körülmény mely a megfontolást megérdemelné. Mostanra csak a nagyutczát hozzuk föl például, mely már sem sokára oda jut, hogy kocsi se fog rajta végig mehetni. — E napokban adta ki Sittig Ignácz úr kölcsönykönyvtára jegyzékét. A kötetek száma körülbelül 4000-re megy, és elég választékos. Tartalmát képezik a) ifjúsági iratok, b) történelem és életírás, b) föld és népisme, utazások, d) regények, és más szépirodalmi munkák, f) színdarabok. Képviselve van benne főleg a német, 162 — Elfogadom — mondá neki az öreg asszony — és akarom, hogy könyveimet rendben tartsa, mert ön szemei jobbak mint az enyémek, de egyéb dolgaimat még csak magam végzendem el. Egyszer hét évig nem látta fiát, ki ezen idő alatt folytonos háborúkban volt, végre midőn az egyesült seregek Új-Yorkba vonultak, meglátogatni készült őt a nagy férfiú. Futárt küldött előre, hogy megtudja anyjától, hogyan akarja őt elfogadni. — Egyedül! — volt a rövid válasz. És az északamerikai hadak fővezére, Francziaország marsalja, a haza szabadítója, a század herosa, gyalog ballagott ama nő lakása felé, akit nemcsak élete de dicsősége szülőjének is tekintett. Washingtonná leirhatlan gyöngédséggel fogadá fiát, a nélkül azonban, hogy dicsőségéről beszélt volna. Amit ten, az igen egyszerűnek tűnt, föl előtte. — Én az erényre tanitám őt — mondá — a dicsőség csak annak következménye. Politika helyett házának régi barátairól regélt neki és fiát mindig csak Gyurinak nevezé. A győző tiszteletére rendezett tánczvigalomra ő is elfogadá a meghívást. — A táncz napjai reám nézve elmúltak ugyan már — jegyzé meg — de az átalános örömben szívesen veendek részt. A franczia tisztek, kik a szabadság seregéhez tartoztak, igen kiváncsiak valónak, e rendkívüli nőt megismerni. Éjfél felé, virginiai öltözetben, Washington karján jelent meg a bálban; elfogadó a szerencsekivánatokat, néhányszor végig ment a teremen, aztán visszavonult. — Ily férfiút csak ily anya nevelhet — mondák mindannyian, midőn a teremet elhagyó, Lafayette, Európában visszatérte előtt meglátogató tábornoka anyját, és ezt kerti munkánál találta. A fölkelés eredményéről, az újjászületett Amerika dicsteljes jövőjéről beszélt, és szívből magasztaló Washingtont, de ennek anyját fia tettei nem lepték meg, mert úgymond : „mindig valódi jó embernek ismertem őt.“ Lafayette nem hagyható el e derék nőt a nélkül, hogy áldását ki ne kérte s meg ne nyerte volna. — A nép az egyesült államok első tisztviselőjévé választott, — mondá anyjának, midőn praesidenssé lön — Isten hozzád-ot jövök mondani, mihelyt bevégzem munkámat, ismét Virginiában fogsz látni. — Ah! akkor már alig találsz elngemet az élők között, — volt az érzékeny válasz, — azonban menj, teljesítsd kötelességedet, az Isten kegyelme kisérjen. Ki írhatná le az elválás fájdalmát? perczekig járták egymást átölelve, míg végre a hős anya volt első, a ki visszanyerő nyugalmát, és búcsút von fiától. Sejtelmei igazolták magukat. Nemsokára, nyolczvanötödik évében, örök álomra hunya be szemeit. Utolsó perczeiben is mindig csak Gyuri fiáról beszélt, és soha a tábornok-praesidensről. Végleheletében áldást kért a hazára és reá. Ezen csodálatra méltó nő stoikus szilárdságát a valódi áhitatosság enyhíté. Naponként visszavonult a természet magányába, hol — amint mondá — az Istennel társalgott, s a honnan mindig megerősödve és vndoran tért vissza.* * # Magyarország szintén gazdag volt, s most is gazdag ily lelkületű nőkben, és legyen az örökké, mert a hazát veszély idejében csak bátor s hű fiai menthetik meg. (Washington életrajzából.) R. J. G. áldást hozandó a magyar nemzet terebélyes fájára, melynek ha minden ága meglombosodhatik, találandunk alatta enyhelyet valamennyien. Az újjászületés hajnalkorában Önöknek is kijutand tettmezejök. Önöktől a haza nem kívánja, hogy napszámosai legyenek a nemzetnek, hogy követ hordjanak a hon szent épületéhez; önökre könnyebb, gyöngédebb de igen szép és lényekhez mért teendő vár. Egy lelkesítő tekintet, egy mosoly, egy kézszomlás, egy egy elismerő szó, sokszor csak egy megjelenés, — szóval a részvevő figyelemnek bármily nyilvánulása kedvet és óriási erőt ad a munkásnak, ki dolgozik, ki fárad, s könnyíti az áldozatot, melyet a férfiúnak hoznia kell; mert a részvét és figyelem, melylyel a nő egy férfiú tetteit kiséri, olyan, mint — ha szabad ily kisszerű hasonlattal élnem — a színpadi görögtűz, mely az előadott jelenetet fénykörbe helyezi. Hogyan tanúsítják Önök e figyelmet, e részvétel a köztörekvések iránt, azt tüzetesebben nem magyarázhatom meg Önöknek — szeressék Önök a hazát, és saját keblük sugallata biztosan fogja önöket vezérelni, mert itt az idő, midőn a magyar nő teljesen jogosítva, de teljesen föl is híva van szívvel lélekkel átérteni és átérezni Garaynak e magasztos mondatát: Magyar hölgynek szülődés, Áldd érte sorsodat, Magyar hölgynek születni, Nagy és szép gondolat. Egyelőre azt várja Önöktől a nemzeti ügy, s tán nem mondok nagyon sokat, ha hozzáteszem, városunk becsülete, hogy a magyar színészetet, mely városunkban jó kezekben van, s mely mégsem tud zöld ágra vergődni, részvétükkel, ha kell áldozattal is pártolják, s mások által is pártoltassák. Tudják Önök, hogy mindazon kegyes alapítók közül, kik az oskolára, kórházra, az apáczáknak, s más jótékony czélokra alapítványokat tettek, egyik sem emlékezett meg a színügyről is; tehát szini alapítványaink nincsenek; azt is látják Önök , hogy a vidékiek sem igen járulnak a színházi költségek fedezéséhez, hogy tehát csak saját vállainkon kell elemelnünk a kincseszsákot, melyről múlt levelemben szólottam, azért hát pártolják önök a színészetet. Jól tudom én, hogy azon kis pénz, melyet önök papájuktól kapnak, alig elég tűre meg e térnára, nem hogy belőle zártszéket is béreljenek; de hát azon édes mosolylyal, melylyel Önök a mi szisziveinket elolvasztani tudják, nem tudnának Önök papájuk zsebjéből egy egy zártszékbért kicsalni ? Nem kel a papától mindjárt megijedni, ha az első kérést komoly képpel fogadja ; ha önök szép szemeiket reá fogják emelni, sőt szépen megkérni, nem fogja önöket komolyan visszautasítani. Lám én is mily komolyan kezdtem beszélni, de megtudtam-e e hangot önök ellenében tartani? pedig önök most lelkemben ugyan mind jelen vannak — mint mindig — de a valóságban egyikök sincs körülöttem, tehát egyikök sem emeli szép szemeit reám. Nem kell mondom tágítani, ha a papa először nem hajlik, sok szegénynek a gondja, meg a fizetni valója, azért nehezen adja ki a pénzt, de csak csinnyán kell vele bánni s dehogy — dehogy tagadja meg kedves leányától azt a kis zártszéket! Eh! de én önöket tanulgatom, mintha ez is az én dolgom lenne. Meg fogom kérni Reszler urat adja egyszer a ,,Falusiak“at, majd megtanítja önöket I’relle Cornelia asszony, hogyan kell az öreg urakkal, meg a papával, mamával, bácsival és nénivel bánni — ha önök ezt különben is bölcsen nem tudnák. Kovács.