Pécsi Lapok, 1867. június-szeptember (1. évfolyam, 19-53. szám)
1867-09-12 / 48. szám
san szaporodnak, kölcsönös lelkesítés által odahatnak, hogy az erő intensive növekedjék. Pl. megyénk egy kis városkájának kántortanitója alagyar hangon írja le a „Magyar Ujság“ban aggodalmát a haza jövője fölött s kerítvén néhány aláírót, kik tudományukat a „M. U.“ vasárnapi számaiból merítették, el akarja hitetni a világgal, hogy Baranya megye többsége a kántortanító úrral egyetért. A jászladányiak ezt bizonyára örömest hiszik és lelkesülnek. Fölbátorodnak aztán néhányan Pécsett is. De mivel az értelmiségből senki sem hajlandó tréfa tárgyává lenni: a sors malitiáját, polgártársunkat Kertyüs Györgyöt, a publicistát avatja helybeli pártvezérré. Pártja fáklyás zenét rendez ugyanazon este először Kossuth Lajosnak, ki most ellenlábasa Deák Ferencznek és aztán Angyal Pálnak, ki pár hónap előtt bizonyította egy toastban, hogy azon baloldalhoz tartozik, melynek elvi eltérése a jobboldaltól — csekély ! A tüntetésből ugyan végre inasmulatság lett, de nem kétlem, hogy a vácziak szent elragadtatással adják majd kézről kézre a „M. U.“ azon számát, melyben a „hazafias“ Kezyüspárt viselt nagy dolgai lesznek leirva. A fáklyásmenet láttára Horatiusnak a római köztársasághoz intézett allegoricus ódája jutott eszembe: „O navis, referent in mari te növi Fluctus ! O quid agis ? Fortiter occupa Portum. Nonne vidos, ut Nudum remigio latus Et malus coleri saucius Africo Antennaequc gemunt, ae sine funibus, Vix durare carinae Possunt imperiosius A o q u o'r ? — De megnyugtatott azon gondolat, hogy a zenekar harmóniájához (baloldali) contra-bass is szükséges. Ha aztán a bombardon-solo sérti is fülünket, oly resignatióval kell azt tűrnünk, minővel törjük a legkeservesebb sipládákat is. Ferenczy P. —-K 1 8---| Válasz a „Több pécsmegyei falusi néptanítódnak a „Pécsi Lapok“ 47. számában megjelent válaszra. Gondolkozzunk pár perczig, várjon válaszoljunk-e a „Pécsi Lapok“ 47. számában megjelent czikkre, mely minden lehet, csak válasz nem, minthogy a fölhívást kezdi bonczolgatni s annak szerkezete felett gáncsoskodik; de nehogy azt mondják: „Qui tacet, consentire videtur,“ elmondjuk észrevételünket. Valóban nem hittük volna, hogy a pécsi tanitóegylet id. bizottmánya szerény feli.'■ .Vsára még czáfoló válasz is jőjön, mert az, amint arról biztos tudomással birunk, legjobb szándékkal lépett föl és czélja, melyet szem előtt tartott, az valt, hogy alkalmat nyisson, miszerint ügytársainkon szabad eszmecsere és pénzbeli segélyezés által is mind szellemimind anyagilag segítve legyen, mi csak szabad alapokon nyugvó tanitóegylet által eszközölhető legjobban s legczélravezetőbben; továbbá igyekezete odajárult, hogy az egylet által magunkon segitve az oktatás szent ügyét emelje és előmozdítsa. De „Több pécsmegyei falusi néptanító,“ természetesen föl nem fogván állásának fontosságát és a haladó korszellem intő szavát, egyedül bizonyos sugallatok után ítélve föllép és megleckézteti az említett bizottmányt, nem műveit férfiakhoz illő, hanem inkább éretlen gyermekeknek való modorban hálátlanság-, szerénytelenség- és merészséggel vádolván azt. Hogy mit értett a bizottmány világosság és sötétség alatt, azt minden józan gondolkozású és a korszellemmel haladó okos ember érti: az éretlen fölfogás. „Több pécsmegyei falusi néptanítódnak ezt magyarázgatni pedig fölöslegesnek tartjuk, annyival is inkább, mert meg vagyunk győződve arról, hogy az csak annyit érne mint borsót hányni a falra. A „Több pécsmegyei falusi néptanítódnak alig is volt az a czélja, hogy a sötétség és világosság jelentéséről magának tiszta fogalmat szerezzen, mert ily bárgyúnak nem szeretnék hinni még e néhány falusi tanítót is, hanem igenis czélja volt a bizottmányt rosz színben tüntetni elő és ez egylet megalakulása elé akadályokat gördíteni. Ez volt, lesz és marad is némely, sötétség embereinek allattomos fogása, gyanúsítani mindazt, amit a haladásnak tán utat egyengethetni van hivatva, hogy csirájában elfojtva annak jótékony hatása lehetlenné tétessék. Ismerjük egyébiránt e báránybőrbe öltözötteket, kik minden jó és üdvösnek esküdt ellenségei voltak, lesznek és maradnak. Mi azt hiszszük, hogy falusi tanítóink nagyobb része sokkal intelligensebb mintsem néhány idétlen fecske Iyrén énekére hallgatna, tudván azt, hogy az a néhány, talán ketten, hárman (azaz hogy öten) még nem hoznak nyarat vagy jobban mondva dermesztő telet. Hogy a tervezett egylet létre fog jönni, az bizonyos, mindazok borzadására, kik ellene vannak, hogy iránya nem egyházellenes leend, arról meg fognak győződni az illetők akkor majd, ha létrejött. Addig is tessék egy kis türelemmel lenni és nem ítélni, vagy épen palctát törni egy jótékony ügylet felett, melynek tendentiáját még nem is ismerik. Az a „Több pécsmegyei falusi néptanító“ pedig, ha még létezik ilyen, ki ellenszenvvel viseltetik e keletkezendő tanító-egylet iránt) csak maradjon otthon, ha erre költségeit sajnálja, majd náluk nélkül is fogunk határozni, nem lesz legalább a jó ügy hátrányára senki, ki ártalmas befolyása által talán néhány jobb érzületét is megmételyezze, olyanét t. i., ki a dolgok jelen alakulási stádiumában tán elég erő- és férfiassággal nem bir. Több pécsegyházmegyei tanító, ki az egylet tagja akar lenni. Közbiztonsági ügy.» Baranya megyében egy idő óta a közbiztonság annyira megvan ingatva, hogy a ló és sertéslopások, háztöréssel párosult tolvajlások csaknem napirenden vannak. Igaz ugyan, hogy a megye július havi bizottmányi gyűlésében czélszerű határozatot hozott a közbiztonsági közegek mind szaporítására, mind pedig elhelyezésére nézve, de miután a magas kormány, megtagadván a pandúrok létszámának szaporítását, a költségek hiánya miatt, a ministeriális leiratba belenyugodott. Némi megnyugtatására szolgálhat ugyan a közönségnek, hogy a szolgabirák erélyes intézkedéseik folytán a közbiztonsági közegeknek sikerült a múlt hetekben néhány háztörő- és lótolvajt kézre keríteniök, de azért mégis gyakoriak a lopások s jele, hogy a tolvajok nagyobb része még mindig űzi gonosz mességét. És ennek okát egy körülményben véljük rejteni, mely körülményt ezúttal kellő orvoslat végett el nem hallgathatunk. Ugyanis nem ritka, sőt mondhatni gyakori az eset, hogy egy elfogott és bűntettét önkényt bevalló vádlott több titokban tartott társait is fölfedezhetné, hahogy a vizsgáló bíró által e felett erélyesen kérdőre vétetnék — de hogy nem vétetik, ennek oka az: a) hogy a vizsgáló szolgabirák nagyobb részének nincsenek börtöneik ahová a vádlottakat a vizsgálat teljes befejeztejig elzárathatnák, és nincsen b) a vizsgálat alatt levő fegyenczek élelmeztetéséről sem gondoskodva. Az illető szolgabiró tehát kénytelen az eléje állított vádlottéal minél előbb túladni, beelégedvén a felmerült vád vizsgálatának egyszerű befejezésével. c) De legjobb akarat mellett is a vizsgáló szolgabiró csakis a járásban elkövetett gonoszságok felett veheti kérdőre az előtte álló fegyenczet, nem lévén tudomása a más járásokban elkövetettekről. Példát hozunk állításunk bebizonyitására. Bakonyi Antal csendbiztos az aug. 24-ki görcsönyi vásárban egy csapat fegyveres lótolvaj czigányt fogott el 10 darab lopott lóval, kiket is az ott vásár-biráskodó baksai szolgabirónak bejelentett, de egész járásában nem lévén vizsgálati börtöne, a csendbiztost elutasította vádlottjaival Pécsre a megye házához, ott lévén elég börtön és több bírói tag, akik a vizsgálatot teljesíthetik. A csendbiztos még aznap éjjelén behozván a rabokat, miután a tényállás kideríthetése végett a czigányokat kérdőre kellett vennie, kérte a várkapitányt egy helyiség kijelölése végett a megyeháznál. Azonban ilyet a várkapitány sem adhatott, így a csendbiztos kénytelen volt a tolvajokat saját pénzén bérelt lakásán kérdőre venni.— Tudjuk, hogy a czigányfaj után útfélen maguk közt beszélgetve is mily lármával jár, hát még mikor egy erélyes csendbiztos rádördül, vagy talán épen a pandúr a czigány borzas haját is egy kissé megsimogatja. Alig végezvén be a csendbiztos saját lakásán aznap a tényállás felvételét, már másnap házigazdája a szállást neki felmondta, inkább ráfizetést ígérvén a csendbiztosnak, hogy sem ő békés udvarát ily zajos czigány caravan által föllármázni és beszennyezni engedje. A csendbiztos a továbbiakat nem teljesithetvén és a Pécsett székelő szolgabirók helyiség hiánya miatt sem folytathatták Pécsett a vizsgálatot, hely illetékesség tekintetéből is visszautasiták a vádló csendbiztost Baksára az ott székelő szolgabiróhoz. — Mi volt egyéb teendője a csendbiztosnak, mint harmad napra az egész czigány csapattal négy kocsi-, 10 ló-, 38 egyénnel Baksára vándorolni. Végre Baksán sikerült másfél nap alatt befejezni ez ügyet, de csak is ezen már a csendbiztos által tisztára hozott, és a tolvajok kezén talált bűnjelekkel, — mint lopott ló, hamisjárlat, dupla töltött pisztoly — bebizonyított bűnügyben a bírói vizsgálat, vádlottak ismét Pécsre a megyeház börtöneibe visszakísértettek és a fenyitő törvényszéknek átadattak. Pedig kétséget sem szenved — hogy merülhettek fel a vizsgálat folyama alatt oly körülmények, melyek felett a vizsgáló szolgabiró még napokat tölthetett volna el, ha hogy lett volna vádlottakat, hol letartóztatni és élelmeztetni. És mindennek az oka, hogy sem a Pécsett sem a járásokban székelő szolgabirák — kevés kivétellel, sem a csendbiztosoknak nincsenek helyiségeik a vádlottak letartóztatásához, vizsgálatához. És ezen körülményt kellő orvoslás végett a tisztelt megyei bizottmány méltó figyelmébe ajánljuk. Egyébiránt értesültünk, hogy megyei első alispán ideiglenesen már intézkedett is. Nem mellőzhetjük el egyszersmind dicsérőleg megemlíteni Bakonyi Antal csendbiztosnak azon buzgó eljárását, melylyel az elfogott lopott lovak tulajdonosait oly szaporán kipuhatolni és azokat értesíteni Horvát ügyek. Mióta szegény hazánkon a függetlenségi harcz lezajlott, horvát szomszédainkkal nem tudunk tisztába jönni. Nem birjuk egymást megérteni. Ha kérdezzük, mily panasz nyomja a horvát hazafiak szívét, mit kívánnak tőlünk ? nem az igazi hang válaszol vissza, nem az igazi hazafi felel, akit kérdeztünk, hanem egy feltolakodott párt, mely épen a kiegyezkedés ellen tör, melynek czélja: szakadást előidézni, ellenségeskedésbe hozni azokat, kiknek ez idejüleg legsürgetőbb kötelességük volna sorakozni sz. István koronája alatt s munkálkodni a haza jobb jövöjén, melyre mindkettőnknek vajmi nagy szüksége van. Ez oka, hogy nem értjük egymást; ez önző csoport közénk tolakodik s hamis tolmácsa lesz a Dráván tuli érzelmeknek. Oly követeléseket tesz, melyek nem követelései a horvát népnek s viszont oly ellenséges indulatokat költ Magyarországról, mint két magyar ember a horvát iránt sohasem érezett. A múlt országgyűlés eredményét ismerjük. — Ugyanez a párt volt az, mely Magyarország jobbját visszautasította. Ma újra előttünk áll az országgyűlés megnyitása, a főispánok mind Zágrábba gyűltek, hogy az országgyűlés megnyitása felett tanácskozzanak; de a mikép Zágrábból írják, az eredmény kevés jóval biztat, miután a szabadelvű nemzeti párt még mindig többségben van. Csodálatos jelenség! mi szabadelvű magyarok, a szabadelvű horvát pártban látjuk ellenségünket. Aki ezt így felületesen tekinti, aki csupán a mázt látja, a szabadelvűség és nemzetiség mázát s nem pillant be a párt mélyébe, nem fürkészi, mily indokok, mily érdekek mozgatják e pártot, valósággal arra a következtetésre jut, hogy a szabadságért lángoló magyar nemzetnek épen a szabadelvű horvát párt legnagyobb ellene. De nem úgy van. Nincs magyar lélek, mely roszindulattal viseltetnék a szabadelvű nemzetiségek iránt s gátként vetné magát oda a szabadelvű törekvéseknek. De ez aztán a valódi szabadelvűség legyen ám, mely tiszta kebelből jó s tisztán a népek érdekében cselekszik. Örömmel üdvözöl Magyarország minden ily szabadelvű és nemzeti irányú törekvést, készséggel nyújt támogatására kezet és meg vagyunk róla győződve, hogy két ily valóban szabadelvű nemzet a legszebb testvériségben haladand együtt, mert czéljuk egy és ugyanaz : a népek jóléte. De hihetünk-e mi annak, hogy jelenleg Horvátországban az úgynevezett szabadelvű nemzeti párt zászlója alatt oly férfiak csoportosultak össze, kiknek lelkét csakugyan e magasztos eszme tölti be ? Hihetünk-e annak, hogy e zászlóval — mely után a jámbor tömeg szemhunyva megy, mert oltárkép gyanánt tiszteli azt — csakugyan ama szent czél: a népek jóléte felé törekednek a zászlót vivő horvát férfiak ? A horvátországi úgynevezett szabadelvű nemzeti zászló alá oly embereket látunk tolakodni, kik nem régen még a szabadságot tipró bécsi reactió sötét szolgái voltak, oly embereket, kik gyilkos eszközként hullottak Bach és Schmerling lábai elé, saját nemzetük megsemmisítésére. Mit akarnak ezek ott, hol népek boldogságáról van szó, ezek, kik népek megölői voltak ? Ezeknek el kell pusztulni, hogy a párt méltóan megfelelhessen nevének. Ita Horvátországban a küszöbön levő országgyűlésen a tisztán szabadelvű párt nyer győzelmet, ha e párt szólal felénk, úgy Magyarország meg van győződve, hogy az egyezkedés sikerülni fog. Mert valamint a horvát szabadelvű párt nem lehet Magyarország megrontására, úgy viszont Magyarországnak sem lehet semmi olyan követelése, mely a horvátok nemzetiségén vagy szabadelvűségén csorbát ejtene. Sikerül-e a mostani kormányférfiaknak ily pártot előteremteni, vagyis inkább a „szabadelvű nemzet“szég alatt összekeveredett pártot megtisztítani; sikerül-e az oda nem tartozó elemeket eltávolítani, erre nézve nem a legjobb reménynyel biztat a mindennapi tapasztalás, midőn látjuk, hogy az üres nagy szavak mily hatással vannak a tömegre, melynek sem ideje, sem tehetsége a forrást, ahonnan az ered, vizsgálat alá venni. A kormányférfiak nem mulasztanak el ugyan semmit, hogy a népet az unió részére megnyerjék , így Bogovics zágrábi főispán beiktatása alkalmával következő nagy tetszésben részesült beszédet mondott : Igyekezni fogok, hogy e bonyolódott helyzetben az átalános bizalmat és becsülést kiérdemeljem. (Zsivo. Vivat.) Esküvel fogadtam, hogy kötelességemet részrehajlatlanul fogom teljesíteni, de egyszersmind követelem azt is, hogy mindazok, kik rendelkezésem alá adottak, hasonlókép teljesítsék kötelességüket. A mi politikai hitvallásomat illeti, úgy hiszem, az ismeretes a tisztelt megye előtt. 25 év előtt e megyét szolgáltam s mindig ugyanezen elvet vallottam. Röviden mégis körvonalazni fogom azt. Két eszme uralkodik ma, a 19-ik században az államok és nemzetek között s ez: a nemzetiség és az alkotmányos szabadság. 190 iparkodott, úgy hogy azok már törvényesen beigazolt tulajdonosaiknak veszprémmegyei sz.-gáli lakosoknak vissza is adattak. Az e tájból ellopott lovak holléte pedig szintén kitudatott, úgy hogy az itteni okorági és kémesei károsodottak lovaik hollétéről értesitethettek, és hihetőleg azóta már Veszprém- és Tolnamegyéből vissza is hozattak. Sarlósy. — —