Pécsi Lapok, 1867. június-szeptember (1. évfolyam, 19-53. szám)

1867-09-26 / 52. szám

Pécs, 52. szám. September 26-án 1867 Megjelen hetenkint kétszer , vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 frt, */4 évre 2 frt. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Szerkesztői szállásPÉCSI LAPOK POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS Nepomuk utcza 30. sz. HIRDETÉSEK ÁRA : Négyhasábos petit betütír sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-mad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyílt tér“ rovatban megjelenő minden petit sorért 14 kr. o. é. Bélyegdíj külön minden hirdetésért 30 kr. o. é. HETILAP. Kiadó hivat a 1 Országút 5-dik szám. Előfizetési fölhívás a „PÉCSI LAPOK“ oct.decemberi évfolyamára. Midőn egy új negyedév kezdetén előfizetőinknek e lap pártolásáért köszönetet mondunk, s őket az előfizetésre újólag fölkérjük, egyúttal kötelességünknek ismerjük kinyilatkoztatni, hogy lapunk eddig követett irányához híven közvetlenül városunk és megyénk, közvetve a haza jólétét és fölvirágzását tartva szem előtt mindent elkövet, mit e czél elérésére üdvösnek tart. —■ Politikai mozzanataink a f. hó 29-én ismét összeülendő országgyűlés tevékenysége által élénkülnek, városi köz- és társaséletünk is a téli hónapokban több anyagot nyújt, s mi nem mulasztjuk el ezen, a közönséget érdeklő mozgalmak Ilii tükrét adni, s igy olvasóinkat a hazai, megyei és városi élet szinvonalán megtartani. A külföldi politikai mozzanatokat is folytatandjuk, — mert csak az képes hazai viszonyainkról kellő fogalmat szerezni, ki azon tényezőket is ismeri, melyek határainkon kivil is létünk és fejlődésünkre nem csekély, — néha határozó befolyással vannak. A jövő évnegyedben tárcánk is egy igen érdekes elbeszélést hozand, miáltal a szépirodalmat kedvelő olvasóink igényeinek teljes mértékben megfelelni hiszünk. A nyári tikkasztó meleg még a „Tárogató“-ra is nyomasztó hatással volt. Ígéri azonban, hogy a téli idényben kamatostól pótolja, mit a nyáriban netalán elmulasztott. Egyátalán a szerkesztőség azon lesz, hogy e lapok által előfizetőinek minél érdekesebb olvasmányt nyújthasson. A „Pécsi Lapok“ szerkesztősége. Előfizetési föltételek: October 1.-től december végéig házhoz hordva és postán küldve ... 2 frt. October—május végéig . . 4 frt. „ junius „ . . . 6 frt. „ sept. „ . . . 8 frt. Az előfizetési pénzeket bérmentesen a „Pécsi Lapok“ kiadóhivatalának, Országút 5. szám alá kérjük beküldeni, hogy a lap kiadásában hiány ne történjék. Azonfelül a t. ez. előfizetők kényelme tekintetéből előfizethetni : Weidinger és fia, Valentin Károly, Weidinger Nándor könyvkereskedő, valamint Brauhorn Antal, Lechner testvérek, Obermayer József és Böhm F. C. kereskedő uraknál is. Pécs, 1867. Septemberhóban. A Pécsi Lapok kiadó hivatala. „Márczius 15.“ i. A „Marczius 15“-ike- és testvérlapjaiban eddig, több czikk jelent meg különféle czím alatt, de ezek mindegyike szomorú helyzetünket festi olyannyira, hogy már-már a kétségbeesés örvényének szélén állván, csak egy lépés kell még, mely bizonyos vesztünket okozza. S ezen vész elhárítására egyedüli eszköznek mondatik ősi jogaink visszaállítása. Különösen kiemeltetik s figyelembe ajáltatik a „Márczius 15“-ke 3. számában megjelent czikk, melyről mondatik, hogy „méltó a figyelemre, méltó Felséged (a magyar király) pártfogására, melynek minden betűje aranyat érne Felséged részére.“ Azonban ez csak mondatik, de hogy valóban úgy van-e ? az egészen más kérdés. Igen nagy hibája czikkírónak, hogy csak a körülötte levő tárgyakra tekint és nem veszi figyelembe a távoliakat, melyek lényeges befolyással vannak reánk ; azt hiszi, ha a magyar király teljesíti az ő óhajtását, akkor szent a békesség! senkinek sincs többé beleszólása! Boldog képzelődés! s mert azt hiszi, másokkal is, különösen a magyar köznéppel el akarja hitetni. Ehez mi csak annyit mondunk : nem mind arany, ami fénylik! Ha ily könnyű után lehetne a haza boldogságot előidézni : vájjon ki lehetne olyan keményszívű a magyar nép kérelmével szemben, hogy azt ne teljesítené? ámde nem egy, de ezernyi ezer baj és akadály van előbb legyőzendő, hogy csak az igazi kerékvágásba is juthassunk! Mi is óhajtjuk, hogy mielőbb a népboldogság aranykorát elérjük és abban hosszan, igen hosszan, a világ végéig megmaradjunk , élvezze e hazának minden egyes polgára azt, amiért „imádság epedez százezrek njakán! “ — mi is egy test, egy lélek szeretnénk mindazokkal lenni, kiket e haza fiainak vall; de ezt elérni nehéz, igen nehéz: azért ne vádoljuk azokat, kik mint kormányférfiak és honatyák intézik dolgainkat ; bizonyára ők is szeretik e hazát szintúgy, mint mi; szívek óhajtása szintoly lángadozó mint a mienk boldognak láthatni a népet, a hazát; hiszen többen azok közül, kik most magas polczon állnak, nem nagyuraknak születtek, hanem közülünk emelkedtek oda szorgalmuk, szerzett tudományuk és a haza érdekében hű szolgálatuk által, miért tagadnák tehát meg a vért, melyből eredetüket vették? hisz az reájuk a legnagyobb dicsőség, hogy fölküzdötték becsületes után magukat! Aki mást gyanúsít, megérdemli, hogy maga is gyanú alá essék. Ebből csak azt akarjuk kihozni, a köznép által is megértetni kívánván,hogy nem szabad egymást gyanúsítanunk és hogy nem csak a köznép szereti igazán hazáját, hanem azok is, kik vagyonnal, gazdagsággal vannak megáldva s épen azért nagyon, igen nagyon roszul cselekesznek, kik a szegényebb sorsú embert a gazdagabbak ellen ingerük, uszítják, hisz a vagyonos osztálynak sokkal inkább érdekében fekszik, ha már érdekről szólunk, hazáját szeretni, mint a szegénynek, kinek az csak alig nyújtja a mindennapi Szükségeseket. De nem érdekről akarunk mi szólani, hanem azon nemes érzületről, mely a hazát azért szereti, mert őseinek reászállott vérörökre s azt késő unokáira is csonkitlatlanul hagyományozni akarja s ezt tenni szent kötelessége is, mely szerint azt édes anyjának tekinti, szülvén, ápolván, áldásaival halmozván őt a bölcsőtől a sírig. S épen ezért oly kedves nekünk, mindnyájunknak e haza, melyért éljek-halunk egytől egyig; épen ezért kell eszélyesen eljárnunk, nehogy más népek és nemzetek gyülekezzenek tengernyi számmal e hazatérésre s elborítsák azt háborgó hullámok gyanánt és minket, hajótörést szenvedvén, innen kiszorítsanak vagy rabigába hajtsanak. S midőn igy szólok, nem a levegőből veszem a szót, sem a fölcsigázott képzelődésből rajzolom a képeket; közelebb áll mindez hozzánk, mint tán hiszszük. Résen kell állnunk, de nem szabad előre rohannunk. Küzdenünk, harczolnunk kell, de koczkáztatnunk mit sem szabad, mert megtörténhetnék, hogy a koczka nem a mi előnyünkre fordulna és akkor vége mindennek! A százados fát nem egy fejszecsapással lehet ledönteni, valamint egy kapavágással sem emelhetjük tovább vagy tehetjük rónává a hegyet. Így vagyunk hazai ügyeink rendezésével, sok munkás fáradságba kerül, míg azokat tisztába húzhatjuk, amit hosszú évek során át fölhalmoztak ellenünk, azt egy-egy tollvonással nem semmisíthetni meg. Helyén van, hogy nyilatkozzunk, bajainkat elmondjuk és azok orvoslását kérjük, sürgessük, sőt követeljük is; de nem oly után és módon mint azt a „Marczius 15“-ike és társlapjai teszik. Az ilyen eljárás czélra soha sem vezetne, még csak egy kisebb város körében sem, annál kevesebbé egy nagy és hatalmas országban, mint édes hazánk. Mint éreznék magukat például Pécs városa képviselői, ha egyszer az egész népség fölkelne s a városháztéren egybegyülve hangosan nyilvánítaná kívánságát? Ez irtózatos eljárás volna, erőszakos föllépés azok ellen, kiket saját kebeléből választott meg képviselőtül. Egy ily föllépés lerontaná nem csak a képviselő-testület Hitelét, állását, tekintélyét, melylyel maga a tisztelt polgárság ruházta föl, hanem végkép megingatná azon bizodalmát és becsülést is, melylyel a képviselők választóik iránt voltak. Kérdem: ki óhajtana ily polgárokat képviselni, kik, mihelyt valami nem inyek szerint történik, azonnal nagy számuknál fogva elbizakodva egybegyűlnének és erőszakoskodnának ? Ez nem csak szomorú és lealázó helyzet volna a képviselőkre nézve, hanem törvényellenes is, miután a hazai törvény világosan kimondja, hogy a képviseleti rendszer a törvényes. Szűkkörű példánkat alkalmazzuk az országgyűlésre s azonnal belátja minden józan fölfogásu ember, mit kelljen tartania a „Márczius 15“-ik 4. számában közlött eme kitételről: „Kérjük tehát Fölségedet, kérdezze meg a népet. Hirdessen nemzetgyűlést a Rákosra. Tudja meg nyilván, hogy van a nép megelégedve, mit érez, mi az, ami kielégíti, — az Fölséged részéről igen csekély áldozat, mely aztán meg nem fizethető áldozatot viszonozna népeitől.“ És hozzáteszi, hogy szavainak súlyt adjon: „Iszonyú bűn a nép szavát elzárni az Uralkodó szivétől, melynek előbb-utóbb keserű következései lehetnek mind a birodalomra, mind a magyar hazára s az összes nemzetiségekre.“ Kérdjük : az-e a törvényes eljárás, ha maga ő Fölsége, a magyar király, a képviseleti rendszer alapján hívja egybe országgyűlésre a kerületenkint a néptől megválasztott képviselőket, vagy az egész nemzetet a Rákosra? Bizonyára az országgyűlés bír csak törvényes alappal és épen azért ő Fölsége, a magyar király, a törvény szentségét és sérthetlenségét tekintve s tiszteletben tartva, marad meg szilárdul, ingatlanul a törvényes alapon és nem nemzetgyűlést hirdet a Rákosra, hanem országgyűlést az országházba, hogy a honatyáival tanácskozva, a magyar nemzet bajait higgadt megfontolás után orvosolja s a haza fölvirágoztatását és boldogitását ezélre tör-