Pécsi Lapok, 1868. január-március (2. évfolyam, 1-26. szám)

1868-01-26 / 8. szám

A nép félrevezettetésének más tényezői vannak a vidéken, mások a városban. A városban, már t. i. Pécsett —, biztos értesülés nyomán a tüzelés „focust“ vagyis az izgató szélsőség egyik kiváló „dlubbja“ a piaczi nagy sárga házban, vagyis : az érdemes Con­­sulok fényes csarnokában rejlik: ha a dolog így áll, igen találó, és helyes volna a sárga palotát fekete­­ szegélyekkel körülhálózni; mert hazánk közvélemé­nye szerint a reactiónak — ha mindjárt ellenzéki is, — a„fekete-sár­ga“ szin­tű jelvénye. Álljunk meg a possusnál! Minden honpolgárnak szent s elvitázhatlan joga a polit, szabad vélemény. De legyen szabad a hon­polgár, mint független polgár és mint kormányhiva­talnok közt némi különbséget tenni. A hivatalnok, midőn alkotmányos, és parlamentáris kormány szol­gálatába lép, implicite vallja, hogy a kormánypárt polt­elveit helyeseli, és osztja, mert a kormány mél­tán követelheti, kivált közigazgatási közegeitől, hogy a törvény határain belül keletkezet és kiadott rende­leteit hiven, pontosan és lelkiismeretesen végrehajt­sák ; — már most kérdem miképen teheti ezt oly hivatalnok, kinek polt elvei nincsenek összhangzat­­ban a kormányéival ? — nem demoralizálódik-e a nép, midőn látja, és tapasztalja, hogy közvetlen tisztvise­lője mást hirdet szóval, mást nyilvánít tettel ? Azért igénytelen véleményem szerint morális és becsületbeli kötelessége minden tisztviselőnek lemon­dani hivataláról, midőn pol. meggyőződése a fenálló kormány elveivel lényeges és sarkalatos pontokban meg nem egyezik. A mely tisztviselő ezt nem teszi: János arczczal bir, két vállon hord, s azon nem alapta­lan gyanúra szolgáltat okot, hogy nem annyira a pol. „erény“ mint az „erszény“, nem annyira a „hivatal“ mint a terített „asztal“, nem annyira a „meggyőző­dés, mint a könnyen „megélhetés“ embere.*) A mi a vidéket illeti, itt már biztosabb tájéko­zottsággal birok. A vidéken elszórtan lakik egy bi­zonyos osztály — tisztelet, becsület a kivételeknek — mely — mint az egymásra következő provisoriumok titkos protocollumai bizonyítják — mindig a politi­kai „combinátiók“ szélsőségeiben ringatódzott. Ezen egyének voltak a Bach- borbélyoknak leghivebb pióczáró, köpülöző, s eret vágó assistensei; — a Bach­­huszárok regimentje alatt ők voltak azoknak k­imu­­tatói, vezetői, besúgói; ők voltak az uralgó közvéle­mény, s ennek kifolyásának az általános megelége­désnek szorgos hirdetői; egy szóval, ők voltak a nép érdekeinek éber képviselői s annak a paradicsomi sorsra való mielőbbi juthatásának szolgálatkész esz­közei . — járt is minden község pontojára a kor­mánylap , s íme ezen egyének az egyik szélsőségből a másikba estek; ma ugyan­azon nép jogos igényei megóvásának hamis érve alatt a korlátlan szabadság, vagyis „szabadosság“ fáradhatlan hirdetői csak azon egy különbséggel, hogy most nem „kormánylapot“ hanem „Magyar Újságot“ hordálnak. Ezek előrebocsájtása után térjünk át az alakítan­dó „Deák-kör“ programmjának részletes kifejtésére. A kör központi kebelében a hosszas vitatkozások és kölcsönös felvilágosítások fölöslegesek, hiszen a tagok nagyobb része már műveltségi foka szempont­jából teljes polit, meggyőződéssel bír; azért a fő figye­lem csak a külső nép kellő felvilágosításának biztos eszközlésére, kell, hogy legyen irányozva; ez okból a kör kebeléből minden járás számára egy, minden rendű és rangú tagot magában foglaló a kemény megpróbáltatás korszakában, szeplőtelen jellemek, s kifogáson kivüli hazafias érzületük nyilvánítása által az illető járás népe előtt jól ismert egyénekből álló bizottmány küldessék ki, mely községről községre járva, az előre tudositott s egybegyült népnek, mind szeplőtelen jellemek tekintélyével, mind népies elő­adásuk megczáfolhatlan érvelésével — kiválólag a közös ügyek helyes felfogását, és a „Deák-párt“ pol. hitvallásának többi — alább előadandó igazatait a törvényekhez tiszteletteli ragaszkodással előadni, és megfejteni, s a népet ez után az igaz ügynek meg­nyerni iparkodjék. Csak is az összeműködő erők ily rendkívüli megfeszítésének fog sikerülni a félreveze­tett nép megmételyezett polit. véleménye­­s érzületé­nek „jobb“ irányt adni, s az adózni nem akarás hő­seivel szellemi rokonságban levő huhogó vészmada­rakat sötét odúikba visszaszorítani. A nép tehát a tervezett bizottmány által minde­nek előtt felvilágosítandó. Hogy a mostani állam-constellációk szerint kisebb, kivált minden rokonfaj nélküli, elszigetelt nemzet ön­­állólag és államilag teljesen függetlenül fön nem áll­hat; hogy vagy más államokba erőszakosan beol­­vasztatik, vagy más államokkal önkénytesen szövet­ségre lépni kénytelen; az elsőt a jó hazafi nem akar­hatja, tehát fönmarad az alternatíva másik része; vagyis más állam népeivel való szövetség. Itt ismét választhatunk a dunai szláv tartományokká — vagy Ausztria most már felszabadult népeivel kö­tendő szövetség között; az első szövetség, eltekintve bizontalan sikere eshetőségéből és attól, hogy iszo­nyú vérpatakba és temérdek pénzbe kerülne — végre is nemzeti függetlenségünk s ezredéves alkot­má­nyunk biztos sírja leendett; s igy nem maradt egyéb hátra, minthogy Ausztriának 3 századon át közös fe­jedelem alatt élt népeivel uj, s tartós frigyre lépjünk. Szegény Lengyelország szomorú példájából tanulha­tunk, hogy az európai sympathiák daczára a kisebb nemzetek bármily jogos kivonatai forradalom utján kivivhatlanok. —­«ase®— » Mohács jan. 23. 1868. — Január 21-ikén délután irtózatos vihar dühöngött városunkban. Nem akarom ez alkalommal annak leirásával untatni a t. olvasó­­közönséget , hogyan kuszálta össze ez orkán sok ház­nak nádfedelét, mily magasra korbácsolta szőke Du­nánk habjait, miként fenyegette szétzúzással téli szál­lásra helyezett malmainkat s hajóinkat; mindezek — hála Istennek — nevezetesb kár nélkül kiállották a bajt, s megmérkőztek szél urfival, — mondom mind­ezeket mellőzve csak azt akarom elmondani, mi e napon velem történt. Hivatalos teendőmet végezve, körülbelül 5 óra lehetett, a vihar egész erejéből dühöngött, haza siet­tem és magamban azon károkról elmélkedtem, miket ily szélvész okozhatna. Elmélkedésemből azonban csakhamar egy hatalmas durranás ébresztett fel. Hátra tekintek, három megött Bachus apósnak egy hű követője tántorog hol előre hol hátra, szedi elő a requisitumokat s mire hozzá érek, pistolyát csordul­tig töltő puskaporral. Kérdem tőle , nem látja-e ez időt, s hogy merészel ilyenben nádas házak között lövöldözni . Azt feleli: én most mulatni akarom ma­gam. De az Istenért — mondom — mily könyen tá­­madhat szerencsétlenség ? Én 10 esztendeig voltam katona ■*— felel a közli — s tudom, hogyan kell a fegyverrel bánni ? Ekkor azzal fenyegetem, hogy feljelentem a kapitánynak. Erre az felelé, miért sza­bad másoknak, s csakugyan alig végzé szavait, a vá­ros különféle részeiben több lövés volt hallható. Most fegyverét kértem s biztositom, hogy holnap vissza­kapja tőlem, csak ma ne durrogasson — — miután azonban se kérés- se fenyegetéssel nem mehettem semmire, folytattam utamat haza felé. Útközben talál­koztam egy falusi emberrel, ki miután üdvözölt igy szólott hozzám: No már Uram, ezt nálunk nem sza­bad ám tenni, ott bezárnák, a­ki a faluban lövöldözni merészelne, biró Uram e tekintetben nagyon szigorú, úgy látom, hogy Mohácson a policzia sokkal roszabb lábon áll, mint nálunk falu­helyen, a múltkor is hogy időben voltam, láttam, hogy egy kereskedő puskával jött ki a boltjából s a város közepén galambokat lő­­dözött, — már szó a mi szó , ha én volnék mohácsi kapitány, ezt én nem tűrném, hanem megbüntetném az ilyeneket, — úgy látszik, — így végző szavait — nem sokat ér a maguk kapitánya. Mennyiben volt igaza a falusi atyafinak, nem vitatom, hanem ez bi­zonyos, hogy oly rakonczátlan nép, minő nálunk igen sok van, nem található hét vármegyében, s­oha, mert nem fél elöljáróitól, nincs ki őt megbüntetné. Azt fogta ránk egy úri­ember, hogy nem szeretjük az autonómiát, éretlenek vagyunk az alkotmányra, meg­mutattuk ez által, hogy kis tanácsot kértünk! Hja Uram ! a nagy tanácsba kebelünkből is foghatunk al­kalmas egyéneket, a mostaniaktól mi sem várható, s innét van, hogy a nagy többség többet reményi a kis, mint a nagytanácstól, mert e többség szerint a mos­tani tanács se lát, se hall. Isten velünk késes. *) Ebben czikkíró úr téved , mert először vagy városi tiszt­viselő nem kormányhivatalnok ; másodszor hatásköre nem elvi, hanem kiviteli. Az ily tisztviselőnek tehát csak a létező törvény iránti tisztelettel és kötelesség­érzettel kell bírnia hogy szorgal­ma és képessége mellett helyét igen jól betöltse. Nézetünk sze­rint tehát felebbiek csak szélső baloldaliról állhatnak. S z­e r­k. 30 Egy kis helyreigazítás. Ráczpétre januárban. A „Pécsi Lapok“ 74-ik számában a „Falusi Le­velek“ előttem ismeretlen írója sokat mond ugyan, aminek igazságát magam is elismerem, egyben azon­ban még is téved — természetesen csak is a hamis értesülés következtében, — midőn, leírva mohácsi útjában szerzett élményeit, különös elismeréssel nyi­latkozik a ráczpetrei plébániához tartozó Kassa „Sváb­falu“ csinos új iskolájáról és fiatal bár, de erélyes bi­tójáról, neki tulajdonítván az építés főérdemét. — Még megjárhatná a dicsérettel a szegény biró, ha úgy megtudnák a Vetterek, —a­kinek köszönhetik az idei nagy „Zahlung“-ot. — Én lennék az első, ki örömmel sietnék népünk e tekintetbeni haladását köztudomásra juttatni; azonban mi tagadás benne, biz ezek a mi „németjeink“ is csak olyanok, hogy ha átlátják is, mily hasznos és üdvös gyermekeik nevel­tetése de azért a czél elérésére áldozni, legkeveseb­bet sem akarnak. És igy ki kell jelentenem, hogy a főérdem nevezett község iskolája létrehozásában, korántsem annak bitóját illeti, hanem igenis Főt, Kubinyi Elek kerületi esperest és tanfelügyelő urat, kitől a kezdeményezés jött és a ki fáradhatlan buzgalommal igyekszik a népnevelés szent ügyét kerületében előmozdítani. Hasonelismeréssel kell nyilatkoznom tel. Forray Iván úr járásunk tevékeny főszolgabirájáról is, ki e tekintetben működését főleg odairányozza, misze­rint járásában az iskolaépületek jó karban legyenek, a gyermekek azokat szorgalmasan látogassák és a szegény mesterek csekély fizetésöket meg is kapják. Az ő erélyes intézkedésének köszönhető főleg, hogy a kassai iskolaház még a múlt évben elkészült, még pedig a jelen csinos alakjában. Hogy a bírónak is megadjuk a magáét, annyiban igenis dicsérendő, a­mennyiben az építkezésnél, személyesen felügyelt, és annak befejezését erélyesen siettette. Ennyivel tartoztam az igazságnak. 1. Hazai s külföldi politikai mozzanatok. A hazai ügyekre vonatkozva, elmondhatjuk, hogy a delegátusok összeülése s működése foglalkoz­­tatja a politikai köröket. Sokan idegenkedéssel van­nak ezen intézmény iránt, mások ismét hazánk pénz­viszonyainak tisztábahozatalát remélik és várják tőle annál inkább, mert a delegátusok működésének meg­kezdése által az önkény­ű kiadások meg fognak szűnni; mi a hazára csak áldáshozó reend, mert a törvényszabta ellenőrködés magát mindenben érvé­nyesítheti. ” A delegatiók ülései következő szertar­tással fognak megnyittatni: „Vasárnap jan. 19-ikén mindkét delegatio összejön a tanácskozásokra kije­lölt helyiségekben, hol az alakulások fognak megtör­ténni. Hétfőn délelőtt fogadja azokat ő Fölsége a birodalmi ministerek jelenlétében, mely alkalommal mindegyik delegatiót az illető ministerelnök­ külön vezeti be ő Fölségéhez, kik egyszersmind az üdvöz­lés után minden delegátust be fognak mutatni ő Föl­­ségének. — A magyar országgyűlés közösügyi bi­zottságának tagjai értesülvén Andrássy gr. mi­­nisterelnök által, hogy ő Fölsége f. hó 20-ikán délután 1 órakor fogadandja el a delegatiót, gyülekezetökön korelnökül M­a­j­­­á­t­h Antal gr. kéretett föl, a jegy­zői teendőkkel pedig a delegatio legifjabb tagja Bethlen Gábor gr. bízatott meg. Előleges értekez­let és megállapodás után 1 óra körül a delegatio tag­jai részint díszes magánfogatokon, részint bérko­csikban az udvari palotába mentek, hole Fölsége fő­­udvari kamarása, főszertartás mestere s szárnysegéde, a közös miniszterek és Andrássy gr. és Feszte­­t­i­c­s gr. magyar miniszterektől környeztetve, fogadá a delegatio hódolatát Majláth Antal gr. által elő­adva. Erre ő Fölsége a következőket volt kegyes válaszolni. „Szívesen üdvözlöm a magyar országgyűlés dele­­gációját azon működési téren, melyet a törvény jelölt ki számára. Meg vagyok győződve, hogy Magyar­­ország ősi alkotmánya ezen intézmény által csak újabb biztosítékot nyert,­­é­s önök is oszt­ván ebbeli meggyőződésemet, egész erélylyel oda fogják irányozni hazafius törekvéseiket, hogy a kö­zös érdekű kérdések őszinte egyetértéssel s kölcsö­nös bizalommal összes népeim javára üdvös megol­dást nyerj­enek.“­­ Fölsége kegyteljes szavait háromszoros éljen követte. —■ Zágráb, jan. 18. A tartomány­gyűlést, mint már jeleztük, a nemzeti vagyis unióellenes párt el­hagyta. J­osipovics szerencsés utat kívánt a t vozóknak azon megjegyzéssel: köszöntések Grortsc­hoffot. Kedden ülés. A hangulat békés szellemű. — Eszékről értesülnek a hazai lapok, m­rint az alföld-fiumei vasút érdekében igen nagy­­ség uralkodik. A többek közt mondatik hogy: gyár vasút kölcsön annál nagyobb érdekeltsége teszt városunkban, miután a városi bizottmány vátország részére propagandát alakított oly C­ouillt,, hogy minél inkább igyekezzék fölbuzdítani a horvá­­tokat a vasúti kölcsönbeni részvételre. Jelentetik, hogy a nemesség, polgárság és kereskedők nagy ré­sze meg van nyerve a tervnek, tótfalusi gr. P­e­­jacsevich Péter 100,000, nasiczai gr. P­e­j­a­c­s­e­­v­i­c­h Péter 50,000, Eszék városa 30,000 frank aláírására készeknek nyilatkoztak, a horvát aristo­­cratiának különösen pedig az ezek közül leggazda­gabb­­. Prandau nyilatkozatára még várnak. A neve­zett vasút életkérdésnek mondatik horvátországra nézve, mely a nélkül a sz. István koronájához tartozó országok organismusában csak beteg tag maradna. — A pénzügy­minisztériumból azon örvendetes hír terjed, hogy a magyar vasút kölcsön alá­írása Párisban és Pesten e hó 28-ikán fog megnyittatni s febr. 1-jéig történhetnek az előjegyzé­sek. A befizetési módokról már ő excellentiája a pénzügyminiszter elnöklete alatt a magyar földhitel­­intézet, a magyar hitelbank s a magyar biztosító tár­sulat értekeztek. — (Ausztria.) — A. „R. Corr“ értesít, misze­rint január 19-iki délutáni 1 órakor fognak megnyit­tatni a birodalmi tanács által kiküldött delegatió ülé­sei az e czélra a helytartósági épületben berendezett helyiségben és pedig az ülés legközelebbi czélja az, hogy a delegatio megalakuljon, elnökét s többi tiszt­viselőit megválaszsza, s a legközelebbi ülésre a napi­rendet megállapítsa. Trónbeszéd nem fog tartatni. — Bécs, jan. 20. A Reichsrath delegatiójának ké­sőbb történt elfogadásánál gróf Auersperg elnök beszédet tartott, mely szintén tiszteletteljes hódolat­nak adott kifejezést. A császár ek­épen válaszolt: „Szívesen üdvözlöm a küldöttséget azon biztos re­ményben, hogy annak sikerülni fog az alkotmány ál­tal kijelölt feladatokat gyorsan és kielégitőleg meg­oldani; a tanácskozások ily eredménye által lénye­gesen járuland ahhoz, hogy Ausztria népeinek bizal­ma által az ujonan alapított intézményekre emelje s azokat az alkotmány terén szabadságaik uj biztosi­­tékait találni engedje.“ — (Francziaország.) Páris, jan. 18. Az államügyész ma kihallgatta S­e­n­a­r­d urat a hírla­pok ügyében; mint mondatik, hétfőn ismét kihallga­táson leend. Az „Epoque“ Napoleon herczegnek

Next