Pécsi Lapok, 1868. január-március (2. évfolyam, 1-26. szám)

1868-02-23 / 16. szám

Pécs, II. Évfolyam 16. szám Február 23-án. 1868. Megjelöli hetenkint két­szer , vasárnap és c­sü­­törtökön. Előfizetési ár : helyben házh­ozhordással és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 frt,­­/, évre 2 frt.. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz. ŐSI LAPOK POLITIKAI, SZEPII­ODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS H­ETILAP. HIRDETÉSEK ÁRA : Négyhasábos petit betüjű­ sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-mad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyílt tér“ rovatban meg­jelenő minden petit sorért 14 kr. o. é. B é 1 j­o­g­d­í­j külön minden hirdetésért 30 kr. o. é. Kiad­ó-h­i­v­a­t­a­l Országút 5-dik szám. Előfizetési fölhívás „PÉCSI LAPOK“ 1868-iki január—martiusi folyamára. Előfizetési feltételek helyben házhoz hordva és vidékre postán küldve. 1868-iki mártius 1-tő­l mart. 30-ig — 80 kr . jun. 30-ig 2 ft. „ sept. 30-ig 4 „ ,, decz. 31-ig 6 „ Előfizethetni a „Pécsi Lapok“ kiadó hi­vatalában, Pécs, országút 5-ik szám. Az elő­fizetési pénzeket bér­mentesen kérjük bekül­detni. Azonfelül a t. ez. előfizetők kényelme te­kintetéből előfizethetni: Weidinger és fia, Valentin Károly, Wei­dinger Nándor könyvkereskedő, valamint Blauborn­ An­tal, Le­ebner testvérek, Obermayer József és Böhm F. C. kereskedő uraknál is. A „PÉCSI LAPOK“ kiadóhivatala. A cseléd vándorlás meggátlásáról Baranyaiban. „Hozzunk mezei gazdaságunkba mielőbb helyes arányokat.“ A „Gazdasági Lapok“ jeligéje. I. Megyénk gazdászati viszonyait tekintve, tagadh­atlanul és minket tán kiválóan illet az idézett jeligének szükségessége. Földművelési állapotunk olyszerű, hogy — mint századok­kal ezelőtt — most is még a kezdetlegesség nyűgeiben tengődik. Nagyobb mérvben való emelésének módozatait kifejteni és annak közhasznúságáról az illetőket meggyőzni: nem e szerény czikksorozat, hanem azok te­endője marad, kik a vezérszerepre, az irány­adásra h­ivatvák. Midőn a fölebbi jelige nagy horderejű értelmének megvalósítását a leg­égetőbb szükségeink közé tartozónak nyil­­vánítanók, — nem eredménytelen fáradságot hiszünk cselekedni, ha összes gazdászati vi­szonyainkra czélzott „helyes arányok* életbe léptetésének egyik jelentékeny akadályáról, a megyénkben különösen divatozó „cseléd­­vándorlás” meggátlásáról értekezünk. Földművelési rendszerünk primitív álla­potát sok részben ősi mozdu­latlanságunk­, a tapasztalást gátló elszigeteltségünk­, másrész­ben közlekedési eszközeinek hiányos voltának is tulajdoníthattuk. De ma már, midőn egy oldalról a Dunán, nemsokára pedig a meg­nyíló Pécs-barcsi vasútvonal által, úgy­szól­ván, az egész világgal érintkezhetünk, nemcsak szégyen, de milliónyi kárral is járand, ha nem igyekezendünk más megyék gazdászati előre­haladottságát megközelíteni és tengő állapo­tunkat azok hasznos modorával arányosítani. Megyénk gazdaságának két főágát tudva­levőleg: a gabna és bor képezi. Hátrá­nyára van-e egyik a másiknak ? bizton el­mondhatjuk, hogy ismert eljárásunk mellett: igen! és pedig a bor a gabonának. Tekintsünk csak a megyénk nagyobb részében dús kö­rülmények közt élő svábokat, kik a minden­esetre előbbrevaló gabnatermelést mellőzve, abból csupán a házi szükség előteremtésére szorítkozván, munkálkodásuk fősúlyát a bor­termesztésre fektetik. Nem vállalkozom oly sisiphusi munkára, hogy a földművelésnek nagyobb és okszerűbb mérvben való gyakorlásáig serkentsem őket; ismert konokságuk az egyéni legjobb akara­tot is meghiúsítaná; de nem hinném kárba veszendőnek, ha azon hátrányokra, melyek az egyik gazdászati ágnak a másik rovására történő elhanyagolásából erednek — megyei­­leg figyelmeztetnének! Nem egy mostoha év szomorú emléke ösztönözhetné őket is, máso­kat is azon, h­asznot hajtó meggyőződésre, hogy a gabnatermelésre (kiválóan a búzára) alkalmas helyzetünk mellett, a szőlőművelés csak másod­teendő legyen. Vajmi köztudo­mású dolog, hogy megyénk climaticus viszo­nyainál fogva, évenként számíthatunk közép­szerű gabnatermésre, míg borászatunk ter­­mési eredménye, középszámítással csak minden harmad-, vagy negyedik évben mondható kielégítőnek. Gátló okait annak is sokszor az időjárás, de leginkább — a kivételeket nem érintve — a kezdetleges, az okszerűtlen keze­lésben hiszem keresendőnek. Az első ok Isten kezében van, az utóbbi saját renyheségünkön múlik. Ha volna „gaz­dasági egyesületünk (és szégyen, hogy nincs !), hány üdvös tapasztalat szolgálna azok meg­térítésére, akiknek ma is még a „három for­gói gazd. rendszer,* a „faeke* és a „kézi magvetés* képezi a haladást gátló ábránd­jaikat és soha nem tisztuló eszmekörüket. De csak most veszszük észre, menynyire eltértünk kitűzött feladatunktól. Bocsánat­ a példabeszédként: „ki mit szeret, arra néz!* Mi is olyannak szeretnék látni Baranya me­­gyét, mint aminőnek áldott helyzeténél fogva lennie — kellene! II. Mielőtt a czikksorozatunknak adott czím tárgyának elősorolásába bocsátkoznánk, meg­említjük, hogy cselédeink helyváltoztatási mániáját nem nekik, hanem a cselédtartók káros közönyének tulajdonítjuk. Mi gátolja őket abban, hogy egyszer a megye székhe­lyén öszszegyűlvén, e bajt meggátlandó bi­zonyos föltételek közös megtartására egye­süljenek?! Nem említjük itt, hisz a cselédtartó úgy is elég károsan érzi, minő pénzbeli kia­dásba és időveszteségbe kerül új cselédeinek meghozatala, a szokások betanítása; továbbá a Sz.­Mihálynapkor elszegődöttnek (épen leg­­roszabbkor, vetés kezdetén) uj évig való, mint már az eltávozásról elmélkedőnek hanyag közönye, mind dolga teljesítésében, mind a kezére bízott marha ápolásában. Sokan tán azon ellenvetéssel felelendnek, hogy „a gazda szeme hizlalja a marhát és vezeti a munkát,“ igaz, de a gazdának csak két szeme van és ezer gondja, tehát h­a cselédei közt vagy tíz elmenő találkozik, mindannyi ellenőrzése­ és szemmel tartására képtelen! Mi által hiszszü­k mi a helyváltoztatást meggátolhatónak, ime álljon itt: 1. A vándorolni kivánó cseléd saját költ­ségén vitesse magát új helyére. (Az említett közös értekezésben e pont kitűzését és meg­tartását ajánlanók a figyelem főtárgyául!) 2. A hely­kereső legalább is három évre szegődtessék be és azon helyre, amelyről egyszer eltávozik, soha semmi szín alatt visz­­sza ne fogadtassák. (Tudtunkra a siklósi és németbólyi urak­ követik amaz üdvös szokást, hogy az egyszer elbocsátottat, vagy eltávozót többé vissza nem fogadják. Gazda­tiszti körökben többször fölmerült ez égető szükség közös elfogadásának óhajtása, de csakis jámbor óhajtás maradt, aminek indít­ványozása egyébiránt nem is a sok tekintet­ben függő gazdatisztet, mint azokat illeti me­gyénkben, kik önállásuknál fogva szabad kézzel nyúlhatnának az irány­adás hasznos kezdeményezéséhez.) 3. Az illető birtokos, vagy tisztje csupán érdem szerinti bizonyitványnyal lássa el a távozni kívánót. 4. Marhatartást adjon a cselédtartó min­den áron, mi által a cselédség helyhez kötte­tik és java, tehetősbge bizonynyal fölkeresendi szolgálatát, a kalandozó és pazar pedig ipar­­kodásra ösztönöztetik. (Való, hogy — a rét és legelő csekélysége miatt — ez sok helyütt kivihetlen, de vannak más, marasztaló elő­nyök, melyek közül az illető mind saját, mind a cseléd érdekére legalkalmasbat tűzheti ki szegődési föltételül. Bizonyos ruhadarab, só, selejtes jubbus, vagy dohány — mind meg­annyi viszszatartó erejű — és megyénkben a cselédségnek nem járó — virtuálék! Mo­solyognak, nemde, jóféle faddit vagy csetne­­kit füstölő pályatársaim ? hogy azt emlegetem, ami — nincs! De lesz, jót állok, csak czélsze­­rűbb kezelés által mennél több gabnát és hasznos elveken alapuló modorral és biztosí­tás által szintén elég bort termeszszünk a kül­föld számára, lesz majd aztán dohány is — de míg pénzt nem teremtünk, addig a csak milliókkal megváltható monopóliumot nem rázhatjuk le nyakunkról.) 5. Mellékes szükségeire elegendő készpénz járjon a cselédnek; a szegődéskor kikötött gabnát pedig ne csak mennyiségileg, hanem minőségre nézve is lelkismeretesen méresse ki a tulajdonos. Szomorú példákat idézhet­nénk e tekintetben, de czikksorozatunk a tár­sulás eszméjének megkedveltetésére, nem pe­dig az elevenre tapintás által való egyenetlen­­kedés szítására czéloz. 6. A cseléd erkölcsi élete is kellő tekin­tetbe vétessék. De egészségi szempontból is ajánlandó, hogy 4—5, vagy mint sok helyen 6—7 család egy szobában össze ne zsufol­­tassék. 7. A birtokos vagy tisztje legyen pontos és szigorú, de ne zsarnok, és ne tekintse a cselédet csupán „szükséges rész”-nak. Ismerje el benne az embert, és az állathoz méltó el­járásával ne sértse annak méltóságát. 8. A nagyobb birtokosok megyeileg szó­­littassanak föl, hogy — leginkább ott, hol a puszta a falutól távol esik — alkalmas taní­tót és iskolát állítsanak. Az alakulandó „népnevelési egyletek“ egyik szép föladatának tekintjük ez ügy be­ható megvizsgálását, és amennyire lehet — orvoslását. Megyénk földművelő és így sok cselédet igénylő megye, melyben — úgy vagyunk értesülve — megközelítőleg két­ezer oly egyén van, ki szolgálattal keresi kenyerét. Kétezer ember­ és átlagos számí­tással mindeniknek két gyermeke, és ezek többnyire oktatás nélkül nőnek föl; ezekből nő, gazdászatunk kárára, félember, félállat — ezekből lesznek cselédeink. Az ily gyer­mek apja bukott parasztból lett cseléddé s amit az elpazarolt, fia vissza nem szerezheti, tehát ő is csak apjának kényszerülve követett mesterségébe áll be. „A gyümölcs nem mesz­­sze esik fájától!“ E köznapi példabeszéd jut eszünkbe és tárgyunkra nagyon is alkalmaz­ható. Hit, oktatás és erkölcsösség nélkül élő szülőknek (cselédeknek) nem lehet hozzájuk nem hasonló gyermekük! Már kiskorukban

Next