Pécsi Lapok, 1868. júlus-szeptember (2. évfolyam, 53-78. szám)

1868-08-02 / 62. szám

7. §. Az ország öt honvédkerületre osztatik és pedig: a) dunáninnenire, b) dunántúlira, c) tiszáninnenire, d) tiszántúlira és e) az erdélyi kerületre. Ezen kerületek mindegyike több honvédzászló­­alji járást foglal magában. (8. §.) 8. §. A honvédzászlóalji járások alakításánál a törvényhatóságok (megyék, székek, vidékek, váro­sok stb.) terjedelme és népessége, irányadók s azon arány, a melyben azok a sorezredek alakulásához s kiegészítéséhez járulnak. Minden zászlóalji járás négy századi járásra oszlik.­­ A honvéd lovas-századok egy vagy több zászló­alji járásból alakulnak. A Jászség és Kunság lovas századi járást képeznek. A honvéd­zászlóaljak és lovasszázadok azon sor­­ezredekkel, melyeknek állományából alakulnak, semmi további kapcsolatban sem állanak. 9. §. A rendes létszámot a honvédzászlóaljak és lovas századoknak mind tiszti karára, mind legény­ségére nézve és pedig a zászlóaljaknál egyes száza­daik szerint, béke idején is nyilván kell tartani. A tüzérségből, a műszaki (technikai) csapatok­ból, az egészségügyi századból, a szekerészetből s a ruházati és élelmezési szakból a honvédséghez átlépő legénységről külön nyilvántartási jegyzék vezetendő. Jó végre, valamint a raktárkészletek kezelése és felügyelése czéljából, minden honvédzászlóaljnál, illetőleg a zászlóalj-parancsnokság állomása helyén, már béke idején egy törzs (Staab) lesz felállítandó. Ezen zászlóalji törzs­állomásokat, ő felsége jóvá­hagyása mellett, a honvédelmi minisztérium határozza meg. * Egy zászlóalji törzs áll: 1 törzstisztből, mint zászlóalj-parancsnokból, 1 ügykezelő-tisztből, ki egyszersmind a törzs­tiszt segéde. 1 orvosból, 1 puskamivesből, 4 őrmesterből, a századi járások számára, 1 altisztből, 1­­ 2 8 közlegényből, 1 -2 *1 2 tiszti szolgából j es­t. A kezelő tiszt a törzs altisztjeivel és a közlegé­nyeivel a zászlóalj kimozdulása esetében is helyben marad. 10. §. A honvédség ruha- és felszerelési készletei, a­mennyiben ez lehetséges, a zászlóalji törzsek szék­helyein raktárakba, s a fegyverek biztos fegyvertá­rakba, ha pedig ilyenek zászlóalji törzsállomás helyén nem léteznének, a legközelebbi biztos fegyvertárakba helyezendők el. 11. §. A honvédujonczok kiképezése és a köz­rend és biztosság fenntartása végett, béke idején minden honvédzászlóalj részéről törzsének állomása helyén egy század és minden 4 huszárszázadból ala­kult egy-egy század állíttathatik fel. A békelétszám­ot időről időre, a béke idején fel­állított gyalog és lovas századok számának netalán szükséges szaporítását, s a honvédtestek állomási helyét ő felsége, mint legfőbb hadúr engedélyével a honvédelmi miniszter határozza meg. 12. §. Béke idején a törzseknél beosztott (§. 9.) s az álló századoknál tényleg szolgáló egyének kivé­telével valamennyi honvédkötelezettek szabadságra bocsátvák s háborutlanul járhatnak polgári foglala­tosságaik után. 13. §. Honvédségbe sorozott ujonczok (4. §. b. pontja) az álló századoknál (ll.§.) csapatonkint gyakoroltatnak, s azután szükséghez képest, vagy a törzsek és századok legénységének felváltására for­­díttatnak, vagy szabadságra bocsáttatnak. 14. §. A honvédgyalogság rendszerint aratás (mezei takarodás) után szólittatik össze fegyvergya­­korlatra, nevezetesen: a) évenkint két hétig tartó századonkinti gya­korlatra ; b) minden második évben 3 hétig tartó zászlóal­­jankinti gyakorlatra, mely alkalommal a zászlóaljak váltakozva, a sorhadtestek nagyobb fegyvergyakor­lataiban részt vesznek. A honvéd-lovasság szintúgy minden évben 2— 3 hétre egybehivatik fegyvergyakorlatra és minden második évben nagyobb fegyvergyakorlatok végett a rendes hadtestek közé is beosztható. 15. §. Az ellenőrségi gyűlések évenként aratás után hivatnak össze, de azok az a végre beszólított honvédekre nézve egy napnál tovább nem tarthatnak. 16. §. A honvédség első felállításánál a tisztikar következő elemekből alakul: a) alkalmas nyugdíjazott tisztekből; b) rangjuk fentartásával kilépett (quietált) tisz­tekből, a­mennyiben ezek hadkötelezettségekhez ké­pest a tartaléknál tiszti minőségben nem alkalmaz­tatnak ; c) volt honvédtisztekből és más oly egyénekből, a­kik közbecsülésben állanak, hadkötelezettségüknek már eleget tettek, és a tiszti állomásra kellő képes­séggel bírnak; d) a honvédség altisztjeiből, a­kik a tiszti vizs­gát kielégítőleg letették, s egyébiránt is a tisztségre képesültek. Rendszerint pedig kiegészíttetik a hon­véd­tisztikar: a) a hadseregben szolgáló tisztek átlépése által; b) tartaléki tisztek által, kik a hadseregnél szol­gálati idejüket kitöltötték; c) fokozatos előléptetés útján magában a honvéd­­ségben, a hadseregre nézve fenálló alapelvek szerint; azaz: vagy megfelelő vizsgatétel után, vagy a nélkül is jutalomképen azoknak, kik különben is kellő ké­pességgel bírva, magukat az ellenség előtt kitün­tették. Minden honvédtisztnek, a magyar korona orszá­gain belül állampolgári joggal kell bírnia, vagy meg kell azt szereznie. A honvédtisztek beosztásánál a zászlóaljakba vagy lovas­századokba azoknak állandó lakhelye lehetőleg tekintetbe veendő. 17. §. A honvédtisztek tiszti fokozatuk szerint egyenlőek a sorkatonaság tiszteivel; ugyanazon fo­kozatbeliek között a sorhadbeli tisztet illeti az el­sőbbség. 13. §. A honvédség vezénynyelve a magyar, zászlója ő Felsége nevének jelvénye mellett, az or­szág színeit és czimerét viseli. Egyébiránt a katonai jelvények, ra­ngjelzetek, a felszerelés és felfegyver­­kezés, valamint a szolgálat és gyakorlat szabályai a honvédségnél és a sorhadnál egyenlők lesznek. (Vége következik.) —-*«»-----­ Hazai s külföldi politikai mozzanatok. — (A „Gaz. Narodowa“ a csehek kivá­­natairól.) A „Gaz. Narodowa“ egy hosszabb czikk­­ben fejtegeti a csehek kivánatait s azon állást, me­lyet ezek elfoglalni akarnak, s ezután átmegy a cseh lapoknak, mint a „Politik.“ „Ólom. Nov.“-nak stb. a lengyelekhez intézett felszólításaira. Közöljük a „Gaz. Nar.“ szavait, hogy a dualismus és az alkotmány hí­vei lássák, mit kell tartani a lengyel-cseh szövetség veszélyéről. A „Gaz. Nar.“ ezeket írja: „A „Dziennik Poznanski“, nem egészen ismerve viszonyainkat s nem tudva, hogy a lengyelek más fogalmat alkottak maguknak a foederalismusról, mint a csehek, s hogy a lengyelek a cseh foederalis­­musba soha sem egyezhetnének bele, mert az szt. István koronáját széttörhetné, — azt ajánlá, hogy a lengyelek a csehekkel a foederátió alapján egyesül­jenek s ily értelemben működjenek Ausztriában. Ez a cseh lapokat arra inditá, hogy ez eszmét fölkarol­ják s előadják ama feltételeket, melyek alatt a cse­hek készek lennének a lengyelekkel együttesen mű­ködni. Valamint 1866 kezdetén, úgy most is a cse­hek azt kívánták, hogy a lengyelek foederalismus alapján egyesüljenek velük, miről azonban a lengye­lek valamint akkor, úgy most sem akartak semmit is tudni, s hogy a dualismus és a magyarok önállósága ellen nyilatkozzanak. „Már két ízben figyelmeztettük arra a cseheket, hogy semmiféle alkudozás nem lehetséges a lengye­lek és a csehek közt, míg ez utóbbiak nyíltan el nem térnek orosz és magyar-ellenes politikusuktól. A cseh lapok ezt elhallgatják a cseh nép előtt, önmagukat azonban egy cseh nagyhatalmi állás magas talapza­tára állítják, s előszabják, mit kell tennünk, hogy ke­gyekre méltók legyünk. Lássuk ! Egyesültünk volna velük a magyar korona széttörésére, a cseh foedera­­lismust támogattuk volna, nem tekintve arra, hogy ez a mai népünkre fölöttébb veszélyes leendne. A lengyel, morva és cseh képviselők Bécsben 1868-ban tartott értekezlete alkalmával a csehek első fel­tétel gyanánt a magyar korona széttö­rését állították fel, és sikerek maradtak a lengyelek minden ellenvetései ellenében, miért is nem egyez­hettek meg és semmi határozatot nem hoztak. Most ismétlik ezen történetet s úgy okoskodnak, hogy a lengyeleknek fel kell hagyniok hagyományos politi­­káj­okkal s a cseh vezetőknek vakon engedelmeskedni és a cseh érdekeknek szolgálni tartoznak. A csehek akkor még nem mertek irányunkban az orosz politi­kával és orosz rokonszenvvel föllépni, ma azonban egy lengyel sem fog a csehekkel haladni. „Csak ha Csehországban oly párt jut kormányra, mely ellensége az orosz velleitásoknak és a magyar­­ellenes politikának, s csak egy csehországi, habár legszélebb alapú nemzeti autonómiára törekszik, csak akkor lesz lehetséges a lengyeleknek a csehekkel való együttes működése, minden rábeszélés és alku­dozás nélkül is, úgy mint a magyarokkal sem alku­doztunk az iránt, hogy egymást kölcsönösen támo­gassuk.“ A lengyelek e szerint világosan feleltek a cse­heknek, mely utóbbiak állása egészen elszigetelt, minthogy már a horvátok is kezet nyújtottak a dua­­lismussal való kiegyezésre. Helyén lesz a csehek bo­­hózatos ü­zelmeit ezután figyelemre sem méltatni,­­ hisz ezek már magukon viselik a nevetségesség átkát. Tudnivalók. Az 1868. évi junius 4-én kelt, s a „Budapesti Közlöny“ 130. számában közzétett hirdetmény sze­rint f. évi augusztus 1-je napjától kezdve a magyar korona területén kizárólag csak a magyar bélyegje­­gyek és váltó-űrlapok révén használandók, ezen in­tézkedés következtében szükségessé vált azon eljá­rásnak ideiglenes megállapítása is, mely a magyar korona országai és ő Felsége többi országainak la­kosai közt a bélyeg s illetékek körül előforduló érint­kezésekben, nevezetesen pedig azon esetekben is, midőn az egyik államterületen kiállított okmány a másikra átvitetik, vagy itten használtatik, követendő lesz. E czélból addig is, míg a törvényhozás által az e tekintetben szükséges intézkedés elrendeltetnék, a következő szabályok tétetnek közzé: 1. Az okmányoktól, jogügyletektől és iratoktól járó bélyeg s közvetlen illetékek rendszerint azon államterület számára fizetendők, a­hol azon körül­mény legelőbb beállott, mely az érvényben álló sza­bályok szerint az illeték-kötelezettséget, vagy a ma­gasabb illeték pótfizetésének kötelességét megala­pítja. 2. Mindazon okmányokra és iratokra nézve, me­lyeknél az illeték-kötelezettség a bélyeg- és illeték­­szabályok szerint bélyegjegyek felhasználása által teljesítendő, a megfelelő bélyegilleték azon államte­rület bélyegjegyeivel rovandó le, melyben az ok­mány vagy irat kiállíttatik. Ha az okmányt vagy iratot többen különböző helyeken írták alá, kiállítási helyül azon hely tekin­tendő, hol az okmányt vagy iratot legelőször írta alá valamelyik bélyegköteles fél, még pedig azon eset­ben is, ha az okmányra vagy iratra nézve a jóvá­hagyás vagy beleegyezés fenntartatott. 3. A 2-ik pont szabálya alól kivétetnek a bead­ványok, mellékletek és felzetmásolatok. Az ezen ira­toktól járó bélyegilleték lerovására, tekintet nélkül ezeknek további rendeltetésére, mindig azon állam­­terület bélyegjegyeit kell használni, a­hol azok leg­előbb benyújtottak. 4. A magyar korona országainak lakosai által a külállamokban létező cs. és kir. követségekhez és ügynökségükhöz intézett beadványok, ezek mellék­letei és a felzetmásolatok magyar bélyegjegyekkel látandók el. 5. Oly beadványok, melyek egyszersmind okmá­nyok, és mint ilyenek is illeték alá esnek, mindenkor azon államterület bélyegjegyeivel látandók el, a­hol az ily beadványok benyujtottak. 6. A hivatalos kiadványoktól, melyek közé külö­nösen az ítéletek is számítandók, járó illeték azon államterület javára esik, a­hol azoknak kiállítása történt. Ha azonban valamely ítélet által ingatlan javak tulajdona vagy haszonélvezeti joga ruháztatik át, és a­mennyiben ezen ítélet az ingatlan vagyon átruhá­zására rótt illeték alá van vetve, úgy az illeték azon államterület számára fizetendő, a­hol az igatlan fekszik. 7. Mindazon okmányoknál és jogügyleteknél, melyektől a fokozatos illeték nem bélyegjegyek fel­­használása által, hanem a hivatalos megszabás alap­ján közvetlenül fizetendő, az illetéket azon állam te­rületén kell megszabni és lefizetni, a­hol a jogügylet okmányilag megköttetett. Ha a jogügylet megkötéséhez több szerződők aláírása kívántatik és ez különböző helyeken törté­nik, az illetéket ott kell megszabni és lefizetni, a­hol e jogügylet megkötésére szükségelt utolsó aláírás eszközöltetett. A­mennyiben pedig az ily okmányban a jóváha­gyás vagy beleegyezés határozottan fentartatott, vagy ez a szerződő félnek az ügylet önálló megköté­séhez megkívántató személyes képességének hiánya miatt szükséges, ily esetekben az illeték megszabásá­nak és lefizetésének azon állam területén kell meg­történnie, hol a jóváhagyás vagy beleegyezés meg­adatott. 8. Az ingatlan vagyon tulajdonának vagy haszon­­élvezetének átruházásától járó százalékos illeték min­denkor azon állam területén szabandó meg, és fize­tendő le, a­hol az ingatlan fekszik. 9. Az egyik állam területén fizetett bejegyzési il­leték azon esetben, ha a bejegyzés a másik állam te­rületén létező fekvőségekre is intéztetik, nem szá­­míttatik be. 10. Midőn a hagyatéki vagyon mindkét állam te­rületén létezik, az ingatlan javaktól fizetendő örökö­södési- és vagyon-átruházási illeték aránylag a két államterületnek akként jár, a­mint a hagyatéki in­gatlanok ezen államterületeken feküsznek. 11. A hitbizományi vagy más szabad rendelkezés alatt nem álló ingó hagyatékra eső illeték azon ál­lamterületnek fizetendő, a­hol a bizományi vagy felügyeleti hatóság létezik. 12. A szabad rendelkezés alatt álló ingó hagya­téktól járó illeték azon államterület javára esik, melynek honpolgára az örökhagyó volt. Ugyanazt az államterületet illeti a végrendeletek­től és fiók-végrendeletektől járó bélyegilleték is. 13. A 10. pont értelme szerint közös hagyatéko­kat terhelő tartozások tekintetében szabályul szolgá­­land, hogy azon tartozások, melyek kizárólag csak bizonyos hagyatéki tárgyat terhelnek, elannyira, mi­szerint azokért a többi hagyaték nem vehető igénybe, az illeték megszabásakor csak azon hagyatékrésznél vétetnek tekintetbe, melyhez a terhelt tárgy tartozik. Ellenben azon tartozások, melyek az összes ha­gyatékot terhelik, legyenek azok egyes hagyatéki javakra biztosítva, vagy sem, mindenkor legelébb az ingó vagyonból levonandók.

Next