Pécsi Lapok, 1868. október-december (2. évfolyam, 79-104. szám)

1868-10-22 / 85. szám

utóbbi években gyönyörű munkákat adott ki az er­dőről , annak lakóiról. A munka gazdag tartalmú, díszes kiállítású, számtalan szép képpel van ellátva, s a mi leginkább ajánlja, az könnyen megérthető s mindenki által élvezhető, kellemes nyelve és irálya. Minthogy hazánk erdőségei, azok állat- és növényvi­lága a németországiakkal már csak földrajzi közelsé­gük miatt is nagy rokonságban állanak: e szép és jeles munkákat őszintén ajánlhatjuk olvasóinknak, mert azokból saját erdőinket és erdei állatainkat is jóformán megismerhetik. Daczára a sokféle üldöztetésnek s daczára a va­dászok ama nagyon is igaz panaszának, hogy az er­dők élete kihaló félben van, az erdőket még most is méltán tekinthetjük a föld legnépesebb szállodáinak. Pedig hányan meg hányan emlegetik az „erdei ma­gányt“ — főleg a világfájdalmas poéták, a kiknek — tudvalevőleg — a természetrajz nem épen a leg­erősebb oldaluk szokott lenni. Szeretném látni, hogy ha az erdő csakugyan épen oly „magános,“ „hallga­­tag,“ „kihalt“ s a jó isten tudná még miféle siri csen­­dű, borzasztó rengeteg volna, hány poéta kapna ked­vet és bátorságot az árnyas erdőkben bolyongani té­tova s egy rakás jó és rosz verset összefirkálni a fé­lelmes éji homályban. Nem úgy van az uraim! — az igazi költő jól tudja, hogy árnyas erdők lombjai alatt nincs magára, hogy ott egy egészen más, az embe­rekénél népesebb s bizony — valljuk meg — hogy kedvesebb világ környezi őket, s épen ezért keresik föl néha e szép, kedves, otthonos világ „zajos magá­nyát,a melyről Byron, a költők fejedelme is azt muondá: — Oh ez még nem magány . A szent természettel társalgás ez csupán ! Ki merné azt állítani, hogy Byronnak nincs igaza ? Ha ezt a kifejezést, hogy „erdei magány“, szót szerinti értelemben vennék, ezáltal egy részről óriási szegénységi bizonyítványt adnánk magunk felől, de másrészről meg végtelenül félreismernék épen azt, mi az erdőben szívünket folytonosan megújuló kéjjel és élvezettel tölti el. E kedves érzelmet, és élvezetet pedig az a tudat szerzi lelkünknek, hogy midőn az erdőbe léptünk egyszersmind egy minket megértő társaság környez bennünket, az erdő csöndesen élő, de életvidám gyermekeinek társasága. — Öntudato­san vagy öntudatlanul, de mindig és mindnyájan en­gedünk azon velünk született hajlamunknak, mely minket a társaságos életre ösztönöz. Magánosan, el­hagyottan érezzük magunkat, ha e hajlamnak eleget nem tehetünk. Ha körülöttünk élet nem virul, a föld nem elégíti ki vágyainkat, habár a legnagyobbszerű képeket is zárná élőnkbe. Egy magas hegy tetején, mely egész pompájában diszlik szemeink előtt, épen oly magánosan érezhetnék magunkat, mint a Szahara közepén, a rideg Észak jégmezői között vagy a nagy óceán hullámzó felületén. Nem csupán maga a föld az, mi minket hozzá csatol. Szép, magasztos, alak- és színgazdag az mindenütt, délen úgy mint északon, a magasban úgy mint a mélyben; de az alak és szin csak akkor elégit ki bennünket, ha velük az élet szö­vetkezett. A merev, mozdulatlan, mit mi holtnak ne­vezünk, magunkat is holttá, érzéketlenné tesz. Az élő után sóvárgunk, — meglehet, hogy talán öntudatlan vágygyal, de folytonosan, leküzdhetetlenül; legalább annyi bizonyos, hogy mindenhez eredve vonzódunk, a­miről tudjuk, hogy él, nő, virágzik, szaporodik, és hogy fennállásáért küzd, szenved. Ezért üdül fel új életre a sivatagon vándorló csüggedő lelke, ha kere­sésben elfáradott szeme egy pálmafát talál; ezért képzeli magát az utas azonnal forgalmas élet köze­pette, mihelyt kopár útjáról egy kis pacsirta röppen fel dalolva, vagy ha Észak lapályainak csillogó ha­vas leplén a különben félelmes farkasnyomokat meg­pillantja, vagy végre midőn a jégtől boritott Alpok rideg sziklatetői felett egy saskesely­ű­ gyors röpté­vel mind keskenyebbé váló köröket a tiszta jégben. Sőt ha már ezekért is hiába tekintenénk szerteszét, még a jégsivatagok olvadó vizében úszkáló vizibo­­gár is képes megvigasztalni szívünket, a soha sem nélkülözhető sürgő-forgó élet nagyobb mérvű nyilat­kozatának hiánya felett. Ha az egyenlítő alatt a mozdulatlan izzó lég saját életünket is megsemmisítni készül s a tenger tükörsima felületét egyetlen hal sem hozza hullámzó mozgásba, a fejünk felett elröp­penő viharmadár még akkor sem engedi lelkünkbe lopózni azon szomorú, kétségbeejtő gondolatot, hogy egészen egyedül, elhagyottan állunk a tenger köze­pén.­­ Az erdő igen jól tudja, mit kell és lehet e társaságos hajlamunkat kielégíteni, mihelyest meg­értettük azt. Akkor legmélyebb, legelhagyottabbnak látszó belsejében sem fogunk rideg magányra találni, sőt inkább életvidám társak szeretetreméltó körében fogunk mozogni, kiknek ismeretsége, barátsága annál kedvesebb, annál vonzóbb lesz ránk nézve, minél job­ban, minél közelebbről ismertük meg őket. (V. U.) ujjakkal biró ördögök claviroznának beszélő gépem kül­stelázsiáján, midőn mostoha körülmények e szó kiflotázására kényszerítenek. Oh elvtársaim, testvéreim, oh kedves szélbalok ! hintsünk hamut gondolatüres fejeinkre, vándoroljunk el e szomoru-fűzfa vidékből, — még most idején lenne, még most a jobb időkrei emlékeket zsebeink­ben vihetnék el; de ha ki­talál józanodnt a nép, a mi népünk, a nasi ludik , akkor ezen édesded emlékeket kesergő házainkon hordhatjuk egy jobb hazába, hol oly nyelvet nem értenek, mely szótárában még e szócskát „bukti“ is birja. Oh ádáz sors, mely szeretetreméltó uralmunk­nak ily galoppirozó módon vetettél véget; mely év­tizedekre terjedő s jogosult „schwartzgelb“ remé­nyeinket egyszerre a megsemmisülés alkotmányos gödrébe lököd ; mely fejetlen szolgáid vélőtlen áldo­zatát el nem fogadva, őket ily kudarczos „pas de deux“-vel dobád ki az ál-testvériesség redoutterméből. S­oh torkom szakadtáig kiabált ádáz sors, miért tevéd ezt? Pedig mily szép badarságú képletekben sorozott ködfátyolok lebegenek jövőnket illetőleg már sze­meink előtt! Oh engedjétek e képleteket még egy­szer szemeink előtt elvonulni! Első képlet: forróság, ellenszegülés, konokság, felkelés, riadás, féktelenség, lázadás, fejetlenség, zendülés, forrada­lom, köztársaság, communismus, zsebelés. Második képlet: vesztőhely, akasztás, függesztés, börtön, rácsapás, rávágás, fogak csikorgatása, boszu, zsarolás, ren­delés, parancsolás, korlátlan kényuralom, provi­­sorium, confiscatio. Harmadik képlet: feladás, bevádolás, kiadás, panasz, becsvágy, hi­vatal, tisztség, rendjel, czimer, rang, rendszalag, lovag, nemesség, birodalmi báróság, Bach-kormány. És ily ostobán édesded méla merengésből, mely­ben magamat már mint e megye cs. kir. főnökét lát­tam, képzeltem, hittem, s remény lettem, felriasztott az 1868-ki oct. 10-ki országgyűlési ülés. Oh testvérek ! mit tevők leszünk most ? Rendünk rendetlen életműve, létszere, szerkezete felületes alapjaib­a olykép van megingatva, hogy rezgő el­párolgása nemcsak remélhető, hanem elzálogosít,­ható jóslattal, mint bizton bekövetkezendő, hihető is. Mihez fogjunk most? mivel boszantsuk jövőben az értelmiséget? ez irányban eddig tőlünk minden kitelhető módon működtünk, de ezért nem értünk. A kormány, a hatóságok tűrték handabandáinkat, inpertinentiánk irányában elnézéssel viseltettek, s a­helyett, hogy padra fektettek volna, szemet hunytak. Megvetés, lenézés volt díjunk,­­ mégis volt valami; de mihez fogjunk jövőben, hogy európai hitre ver­gődjünk ? Igaz ugyan, mikép az egész ország szélbakikjai segedelmünkre sietnek; igaz ugyan, mikép működési terünk még nincs elfoglalva, köszönet ezért egyrész­ről a hatóságoknak, melyek ezt átengedik, köszönet másrészről az alvó értelmiségnek, mely indifferen­­tismusából még annyira sem ébredt fel, hogy — más megyék példájára — „Deák-pártot“ alakított volna: mégis félek, félek, az fog a nép előtt megbuktatni, miszerint „annyi kánya“ tódul össze a „dög“ körül. Egyet azonban nem szabad felejtenünk, és ez, hogy „Zsorgens“ drágalátos, gumim­elasticomos talpú elnökünk a vizsgálati költségek megtérítésében van elmarasztalva. Hajmeresztésig igazságos egy ítélet! Mi azonban kedvtelen testvéreim — ha ti is úgy éreztek, mint én, — rémségesen szerelmetes elnökünk helyett e pénzt összeteremtjük. Részemről e czélra ezennel az ez évi költségvetés által érintetlenül ha­gyott tiszti fizetésem felét utalványozom,­­ bizto­sítva benneteket, miszerint másik hasonfelét szinte ily hazafias czélra felajánlani nem késendem. Busó. G­or. A gyakorlati távirás, vagy­is a sürgöny­továbbítás és a sürgönyözésnél használt jegyek ol­vasása. Felvételnek a tanfolyamra azon 18 évet már be­töltött, de a 30 évet még túl nem haladt hivatalvise­lésre alkalmas, ép és egészséges testalkatú a magyar sz. korona területén született ifjak, kik legalább hat (VI.) gymnasiális osztályt, vagy katonai szakiskolát (Technische Schulcompagnie) végeztek, jó írásuk van; legalább magyarul és németül tudnak. A hon­ban előforduló többi élő nyelvek közül egynek vagy többnek, valamint a franczia, angol és olasz nyel­veknek tudása a más tekintetben egyenlőkkel szem­ben az alkalmazásnál előnyül számittatik be. A tanfolyamra csak azok vétetnek fel, a­kik a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m­. kir. mi­nisztérium távirászati szakosztályához (Aldunasor 2-ik sz. III. emeleten) legfeljebb f. é. október 31-ig, az előbb említett tulajdonságokról tanúskodó bizonyítványokkal ellátott kérelmet nyújtanak be, és pedig azok, kik már valamely hivatalnál alkalmaz­va vannak, illető elöljáróságuk útján. Azok, a­kik netalán már nősök lennének, kérel­mükben ezt is említsék meg. A felvételkor minden tanoncz köteles 8 frtot v­­ég­lefizetni, s azért megkapja az európai távíró hálózat­nak egy térképét, s a szolgálati utasításnak egy nyom­tatott példányát. A tanfolyam végeztével a tanonczok meg fognak vizsgáltatni, képzettségüket tanúsító bizonyítványt nyerni, s az alkalmasaknak ítéltek, szorgalmuk, kép­zettségük és nyelvismeretükhöz képest érdemsoro­zatuk rendében az időnként üresedésbejövő állomá­sokra m. kir. távirdai tisztekül alkalmaztatni. Kelt Pesten, 1868. október 14-én. A földmivelés, ipar és kereskedelem­ügyi 7­. k. minisztériumtól. —­««a­— Busók­ országából, oct. hóban 1868. Jaj, jaj és harmadszor is jaj !!! Száraz torkom az iszapos kortyok feneketlen mélységében fetreng, midőn gyenge tüdőmből kierő­szakolt, mindég nedvtelen­ségémben szóvá alakult borzadalmas és átkos következésű e hangot „buk­tunk“ kell kiadnom. Hah! úgy rémlik előttem, mint­ha mindenesetre nem potschuli szagot terjesztő, izzó 356 Tudnivalók. A m. kir. távirászati intézetnek, részint a jövő 1869-iki év folytán felállittatni szándékolt uj távír­dák számára, részint a hazájukba visszatérő nem bel­földi születésű régibb távirdahivatalnokok pótlására uj szakképzett egyénekre leene szüksége. A földmivelés, ipar és kereskedelemügyi m. kir. minisztérium ezen szükségen segítendő egy harma­dik távirászati tanfolyam megnyitását rendelte el. A tanfolyam Pesten fog tartani; megnyílik folyó év november 20-án, s tart legfeljebb három hóig. A tantárgyak lesznek: 1-ör. A természettanból, a villamosságról, dele­jességről,­­ ezeknek egymásra való kölcsönös hatá­sáról szóló rész; 2.or. A távirdai készülékek ismertető leírása (Apparaten-Lehre); 3 pr. Az ugyanazon távírdában összejövő vezény­­huzaloknak a kéznél lévő készülékekhez alkalma­zott, a különböző czéloknak megfelelő összekötésé­ről szóló tan (Schema-Lehre); 4­ or. A hivatali utasítás­ (Dienst-Anweisung); 5- ör. Az európai összes táviróvonal egybekütte­­téseinek ismertetése (Geográfia). Hazai s külföldi politikai mozzanatok.­ ­ A nemzetiségi nagy bizottság ma délután folytatja tanácskozásait, miután tegnapelőtt a S­or­­váth-Kerkápoly féle javaslatot fogadta el vita alapjául. Miletits Szvetozár,­ki németül perorált a gyűlésben és Branovacsky kijelentették ugyan, hogy a nemze­tiségbeli képviselők nem vesznek tovább részt a bizottság működésében, de miután itt nem egyes nem­zetiségek, hanem a képviselőház bizottságát képezik, egyes tagok elmaradása akadályt aligha fog képezni s a Horváth féle javaslat elfogadása kevés módosítás­sal várható. (E. L.) Bécs, oct. 18. A reichsrath megtartotta első­ ülését. Az igazságügyminiszter bejelentette, hogy se­hetsége szentesítette a sajtó­ törvénym­ódosításáról szóló törvényt. Az elnök-miniszter-helyettes a ház elé terjesztette a f. hó 7-ról és 10-ről kelt rendelete­­ket (Csehországra vonatkozólag) jóváhagyás végett. Az igazságügy miniszter egy új törvényjavaslatot is terjesztett a ház elé a „válófelek közti kibék­ülésre“ vonatkozólag, mely a clerikális beavatkozások ellen szabályozza ez ügyet. (P. N.) — Prága, ost. 17. Ma a következő hirdetmény jelent meg: Az October 11-én közzétett rendelettel a népgyülések Prágában, valamint Smichow és Karo­linenthal kerületekben eltiltatnak. Az oct. 18-án Michle mellett a munkások által megtartani szándé­kolt gyülekezetet azonfelü­l a rendőrigazgatóság kü­lönösen eltiltotta. Több jelenségből mind a mellett arra következtethetni, miszerint a törvény és hatóság kigúnyolására és a közbiztonság és rend megzava­rására törekvő elemek, a Mid­leben e napon végbe­ment búcsú ürügye alatt, tömeges demonstrátiót akarnak szilire hozni. A lakosság túlnyomó részének józan gondolkozására bízván, eddig csak igen korlá­tolt mérvben használtam teljhatalmamat, noha már elmúlt vasárnap, a Smichovnál előfordult zavargások hírére okom leendett a legszigorúbb intézkedések foganatosítására. Itt azonban ezen ismételt intések daczára bárminemű újabb kihágások fordulnának elő, nem fogok, de nem is szabad késnem a törvény­nek teljes érvényt, s ezen proclamationak a kellő ha­tást szerezni. Mindenekelőtt pedig kényszerülnék az 1888. oct. 7-i császári rendelet 8-ik §-ában előrelátott szigorúbb rendőri intézkedéseket azonnal életbe léptetni. A ká­ros következményekért, melyek ebből a békés pol­gárokra háromolnának, egyedül azok lesznek felelő­sek, ki­k szigorra kényszerítettek. Újólag intem te­­hát Prága és környékének lakóit, főleg azokhoz for­dulva, kik befolyásuk következtében a csendzavarást meggátolhatják, s mindenkit óva intek, ne tegye ki magát — talán csupa kíváncsiságból — a veszély­nek, melyet a katonaság közbenjárása az ily kihívó és tervszerüleg rendezett zavargásoknál, maga után vonhatna. Prága, 1868. oct. 17. Koller, helytartó­sági elnök.“ (P.H.) — Északamerikában az elnökválasztás jövő hó első felében menend véghez. Döntő körülmény az, mily szellemben ütnek ki az egyes államok törvény­­hozásait illető választások, mert utóbbiak képvise­lőiből alakul az elnökválasztó -testület. Miután a Maine, Vermont, Ohio és Pensylvania államokban a választások átalán véve köztársasági szellemet tün­tetnek fel, bizonyosnak tartható, hogy Grant Ulys­ses fog az Egyesült­ Államok jövendőbeli elnökévé választatni.

Next