Pécsi Lapok, 1923. május-augusztus (2. évfolyam, 98-196. szám)
1923-05-01 / 98. szám
1923. május 1. jUMPEREK gyapjúból és selyemből, gyönyörű kötött kabátok, harisnyák, keztyűk stb. legolcsóbban kaphatók: Kovács József és Társa áru üzletében Király u. 1. Telefon 729. Eldőlt a „Pannónia“ új barna sörének elnevezésére kitűzött pályadíj. A „Pannónia" Sörfőző r.t. pályadíja meglepő eredménnyel járt, kb. 300 pályázat érkezett be. A pályázók nagy száma fényesen mutatja azt a meleg érdeklődést és szeretetet, melylyel a közönség a pécsi, országos hírnévre szert tett sörgyártmányok iránt viseltetik. A pályázatokat tárgyilagos és hozzáértő jury bírálta el, melynek tagjai: Lenkei Lajos és Linder Ernő főszerkesztők, Vende Ernő főreáliskolai irodalmi tanár, valamint a sörgyár kiküldöttje voltak. A bizottság alapos kritikával végigment a sok kedves és szellemes ötleten, találó jelmondaton és kifejező jeligén. A pályázatok túlnyomó része megnyerte a bizottság tetszését, de a bizottság mégsem tudott megállapodni a 10.000 koronás első díj odaítélése tekintetében, ezért akként határozott, hogy az első díjat a tüdővészesek otthonának juttatja, amihez a sörfőző, figyelemmel e valóban nemes intézmény szorongatott anyagi helyzetére, készséggel hozzájárult. A második és harmadik díjat egymás között egyenlő arányban 4—4000 koronában megosztva Kálmán Márton orvostanhallgató, valamint egy magát megnevezni nem akaró pályázó nyerte el. Miután a sörfőző mindkét nyertes pályázatot védjegyeztetni fogja, ezek egyelőre még nem közölhetők. A 4—8. díjakat Trebbin Ágost mérnök, Dunántúl Géza bácsija, egy középiskolai tanárnő, Metz Márton főgimn. VII. oszt. tan., végül Nagy József tisztviselő nyerték el. Ezeken kívül is igen nagyszámú pályázat érdemelte ki a bizottság dicséretét ; a sörfőző örömmel foga úgy a nyertes, mint a többi alkalmas pályázatokat is felhasználni s hogy a pályázatok mily alkalmasak erre a célra, ime a nyertesek közül néhány példa : „Borban az igazság, Sörben az egészség 1“ Azért hát sört igyál, Mert kincs az egészség 1“ „Eldőlt egy régi pör !Legjobb a pécsi sör". — „Pannónia maláta, nincs e világon párja, 19 fokos ezt issza az okos". „A mecseki barna sör — mindenfelé utat tör. Gyengét erősít, erőset vidit-táplál és jókedvre hangol — nem versenyezhet vele sem bajor,sem angol" Egyébként a tartós, hűvös időjárásra tekintettel az új barna sör előreláthatólag jövő hét közepe táján fog forgalomba kerülni és minden bizonnyal minden tekintetben meg fog felelni a hozzáfűzött várakozásoknak . — Griffith mestermű a Parkmoziban. Az ,,Út a boldogság felé“, ,,Intolerance“ és ,,Letört bimbók“ világhírű rendezője egy újabb mesterműve ,,A szív törvénye“ kerül ma és holnap a Parkmoziban bemutatásra. A film tárgya Kalifornia forradalmi napjaiból van merítve, a főszerepet Richard Bartelmess, Amerika legnagyobb művésze játsza. Mérsékelten felemeli helyárakkal. — Házasság. Haas Ibolyka Pécs és Dr. Biró Emil ,orvos Békés, április hó 28-án házasságot kötöttek. — Biztos megélhetés. Bárki, különösen vidéki, szép mellékkeresetre tehet szert, ha felveszi az összeköttetést a következő címmel : Ingatlan iroda Pécs, Széchenyi-tér 8. I. Teljes diszkréció Csak személyesen vagy levélileg érdeklődőkkel tárgyalunk. — A legnagyobb budapesti téglagyár leégett. Vasárnap este 9 óra 58 perckor értesítették a központi tűzoltóságot, hogy a Bécsi út 160. szám alatt levő Hohn M. és Társai féle téglagyárban tűz támadt. Nagy apparátussal vonult fel a tűzőrség a helyszínre. Amikor a tűzoltók kiértek ,a téglagyár 3 emelete szárító műhelyeinek teteje már teljesen lángokban állott és csaknem teljesen lehetetlen volt a gyorsan terjedő tűzzel szemben a tűzoltóság munkája. A mentési munkálat kizárólag a kemence körül levő épületek lokalizálására szórakozott. A háromemeletes épületet éjjel 11 órára már teljesen elborították a lángok és az épületanyagok gyors egymásutánban omlottak be. Éjjel 12 órakor érkezett ki a helyszínre Folkusházi alpolgármester és informáltatta magát a tűz keletkezéséről, amelyet eddig még nem tudtak megállapítani. A kárt milliárdokra becsülik. — Telefon 470. Meghívásra házhoz megyek. Férfiruhát veszek a legmagasabb árban. Frankfurtés Armin, Irányi Dániel tér 10. szerepel és olyan szép sikere volt, hogy az igazgatóság ma este ezt a szerepet újból eljátszatta vele. Vizván Gyula unokája részére ezen vendégszereplésével megnyíltak a fővárosi színházak kapui és megjósoljuk, hamarosan egyik kedvenc színésze lesz a fővárosi közönségnek. A vidéki színészet azonban ismét elveszíti egyik sokat ígérő tehetséges tagját. — B. Farkas Rózsi képkiállítása. Ismételten méltattuk a pécsi származású Farkas Rózsi művészi munkásságát, melynek elismerést érdemlő produktumainak kiállítása tegnap, vasárnap délelőtt nyílt meg a Nőegyletben. B. Farkas Rózsi sokoldalú művésztehetség. Legerősebb talán a grafikában. Olajfestményei közül önarcképet késztetnek elismerésre. Érdekes alkotások. Nem a meditáció óráiban készültek, mint általában az önarcképek, hanem magános töprengésnek, befelé mélyülő keresésének elgondolt eredményei. Páthoszmentes, őszinte alkotások. Nagy szó ez, mert ez az Uizi-galléria önarckép-telmében is ritkaság. Üde akvarelljeiről, centera és tollrajzairól is szívesen emlékezünk meg. Irodalom és művészet. — Milyen darabokban lép fel Tihanyi Béla ? Ma, kedden kezdi meg vendégjátékát Tihanyi Béla a pécsi színházban. A jeles bonvivant első este Vince Zsigmond pompás operettjének, a ,,Hamburgi menyasszony“ -nak férfi főszerepét játsza és énekli. Partnerei Bánffy Annie, Bellák Aranka, Sándor Böske, Egyed Lenke, Danis, Kőrössy, László, Rónai és Korda lesznek. Szerdán Planquette gyönyörű zenéjű klasszikus operettjének a,,Ripp van Winkle"-nek címszerepét játsza el Tihanyi. Érces baritonja kitűnően fog érvényesülni ebben a szerepben. Kivüle Bánffy Annie, Ughy Edith, Borbély, László, Rónai, Korda, Etter, Tapolcai, valamint Károlyi Ernácska és Hajsinek Rudika jutottak jó szerephez a darabban. Csütörtökön -este búcsúfelléptéül Csepreghy hírneves énekes népszínművében, a ,,Piros bugyelláris“-ban lép fel a vendégművész. Az érdekes előadások iránt óriási az érdeklődés, a jegyek elővételben kelnek el. A Pécsi színész fővárosi sikere. Tapolcai Gyula, a pécsi színtársulat legfiatalabb tagja pénteken este a Belvárosi Színházban eljátszotta a Kékszakáll 8-ik felesége vígjátékban a Pécsett is eljátszott szó „Pécsi Lapok“ .8® MOZI: Kedd, május hó 1. PARKMOZI: SZU TÖRVÉNYE, wiiimim. APOLLO: ESSEX GRÓFJA, Éva May al. Szerda, május hó 2. PARKMOZI:SZIV TÖRVÉNYE. Griffith nestirma. APOLLO: KÍNAI ÖRDÖGÖK. Az órás és nemesfémiparosok a következő új árszabályt állapították meg az órajavításokról. Zsebórajavitás törés nélkül........... 1800—2000 K-tól Zsebébresztő javítás törés nélkül.......... 2500 „ Zsebütő vagy Chran gráf........................... 6000 ,, Zsebóra javitás új rugóval ........................ 2500 ,, Zsebóra javitás új cilinderrel vagy balauztengely............................................... 3000 „ Zsebóra üveg 0—19 hétnyolcadig.............. 280 „ Zsebóra üveg 0 alatt és 20—24 &............. 400 ,, Zsebóra üveg 25—felül.................................. 600 „ Zsebóra mutató................................................ 200 „ Zsebóra Bugel fémből..................................... 280 „ Zsebóra Bugel ezüstből ................................. 500 „ Zsebóra Chat.ir forrasztás 1 drb................... 1000 ,, Zesbóra Springfider.................................... 1000 „ Zsebóra csak rugó............................................ 1200 ,, Zsebóra csak rugó Omegába vagy Protisiousba ........................................... 1800 „ Zsebóra csak felhúzó tengely....................... 1000 „ Zsebóra csak korona ezüst........................... 500 ,, Zsebórába csak korona goldin..................... 500 „ Karabiner ezüst.................................. 700 ,, Nagy Springring ezüst.................................... 800 „ Kicsi Springring ezüst ................................ 300 „ Fém Springring vagy karabiner................... 280 „ Ébresztő javitás.................................... 1600 „ Ébresztő javitás rugóval.............................. 2400 „ Miniatűr óra javitás....................................... 4500 „ Miniatűr óra javitás 1 rugóval..................... 5300 „ Ingaóra járó javitás......................................... 3200 ,, Ingaóra % ra ütő javitás.............................. 4800 ,, Ingaóra % ütő javitás.................................. 7200 „ Stock óra % ütő javitás................................ 8000 ,, Stock óra % ütő javitás...............................10000 „ Jappis óra javitás............................................. 1700 „ Egy ingaóra húz.............................. 1000 ,, Soten óra javítás.................... 2000 ,, Továbbá a szakosztály felhívja a közönség figyelmét arra, hogy a javított órákat a bemondott határidő után legkésőbb egy hónapon belül annyival is inkább vigyék el, mert ellenkező esetben a napi ár lesz felszámítva. Sport, Vasárnapi eredmények: BTC— Kaposvári Turul 0 : 0. A BTC váratlan és értékes pontot volt kénytelen átengedni kaposvári ellenfelének, amely tartalékait nem számítva is, régi és stílustalan futballt játszott. A csapat Erdős kapust leszámítva, old-boyok benyomását keltette. A BTC fiatal játékosai tetszetősen, de a kapu előtt puhán játszottak s nagy fölényüket egyetlen gól eléréséig sem tudták érlelni. A BTC tegnapi játéka ha pillanatnyi, de határozott visszaesést mutatott legutóbbi játékával szemben s a csapat játékán Czigter beállítása sem tudott lendíteni. A BTC- ben Auth és Halas, a Turul csapatában Erdős kapus tűntek ki. A mérkőzést Stancet bíró kifogástalan precizitással vezette. Kereskedelmi —Reál 1:1 (1: 0.)A Fröhlich serlegért játszott mérkőzést a sáros talaj megfosztotta lendületétől, mert a könnyű fizikumú diákok a nehéz 3. oldal KARIKAGYŰRŰK, láncok, Mária-amulettek, karkötők, fülbevalók, cigarettatárcák, ridikülök és órák nagy választékban kaphatók BÁLINT ISTVÁN ékszerész és órásnál Pécs, Városház-köz (Király-utca sarok.) 1380 talajjal többet küzdöttek , mint az ellenféllel. Végig a real dominálja a támadásokat, melyeket Pajor, mint hátvéd tesz leginkább ártalmatlanná, sőt egy 20 méteres pompás szabadrúgásból vezetéshez is juttatja csapatát. A gólt Rubregh csak a második félidőben tudja egyenlíteni, miután a kiegyenlítést több ízben a kapusa hiúsítja meg. A reál csapatában Bubregh, Matjevics, Nyitrai és Grünbaum, a kereskedelmisták csapatában Pajor, a jobbhátvéd és a kapus játszottak kiemelkedő formát. Kaposvári Máv— PVSK 4:1 (1 :1.) A pécsi vasutas csapat kaposvári veresége annál is inkább meglepetés, mert Hermész is játszott újra a csapatban. A vereség magyarázata a tartalék kapusban és a Kaposvári Máv nagyszerű formájában lelhető. A vezető gólt Nyárády rúgja s eldöntetlen félidő után a gyenge kapuson át sorra esnek a gólok a nagyszerűen játszó Fehér által irányított kaposváriak támadásaiból. Budapesti eredmények: Amatőr —MTK 3 : 2(2 : 1) Az MTK gyengén szerepelt, egyedül Braun és Kertész II. segítették ki .Orthot elkedvetlenítette társainak gyenge játéka. A kaput a beteg Platkó helyett Kropacsek védte Bajnoki mérkőzések : FTC—Törekvés 1:1, VAC-MAC 3:0. - Vasas-Zugló 5 : 1. - II. oszt, UTSE -NSC 2 : 1. — 33FC—Postás 0:0.— Ékszerész Testvériség 0:0. — Húsos —KAOE 2 : 1. A PSC nagytréninget tart ma, kedden d. u. 5 órakor a báró Bánffy Dezső utcai sporttelepen. A játékos sok keretnek a pontos megjelenésre. A véres angol kupadöntő. Az angol kupa döntőjéért folyó küzdelemben a Bolton Wanderes csapat 2: 0 eredménnyel győzött a Westham csapat felett. A mérkőzést, amely a király jelenlétében folyt le, 280.000 ember nézte végig. Mintegy 100.000 ember jegy nélkül hatolt be, miután a pálya kerítését bedöntötték, további 80.000 embert már nem engedtek be. Verekedés támadt, amelynek során kb. ezer ember sebesült meg, akik közül 60-at kórházba kellett szállítani. Tőzsde, Budapest, ápr. 30. Hivatalos clearing árfolyamok: Angol font 24050—24650, dollár 5205—5355, francia frank 356—366, dinár 5350—5550, márka 18—20, lei 26—28,lira 1 260—270, szokol 154—160, o. kor. 730—760, sv. frank 950—980, Napoleon 19000 pénz. Terménytőzsde: Eleintén igen vontatott volt az irányzat, de a tőzsdeidő későbbi folyamán a bp. malomkoncentráció nagyobb tételeket vásárolt, miáltal az irányzat megélénkült. Elkelt 30-40 vagyon áru Hódmezővásárhelyről, Szegedről és Makóról. 76 kg. búzát 260—63 koronás áron vásárolták. A malomkoncentráció kisebb tétel búzáért 275, nagyobb tételért 280 koronát fizetett. Rozsban állomásról 170 koronát kértek. Az üzlet itt csendes volt. Keresettek voltak az árpafélék 155—160 koronás áron, fuvarfekvés és minőség szerint. Zab szilárd, állomásról 166501.' Tengeri élénk, Velencéről 16750 koronával jegyezték. Hivatalos árfolyamott: Búza 76 kg. tiszav. 270-27250, egyéb 265—270, 78 kg. tiszav. 275—280, egyéb 270—275, rozs 170—75, takarmányárpa 155—160, sörárpa 160—170, zab 165—170, tengeri 165—170, korpa 80—71. Értéktőzsde: A mai tőzsde az ellátási napra való tekintettel gyengébben nyitott. Sok áru került a piacra, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy az árfolyamalakulás kedvezőtlenül történjék. A gyenge irányzatot előmozdította a kosztpénz megdrágulása amely 5%—6%-ig emelkedett. Bécsi tőzsde hírei szintén leszállították a budapesti árnivót. A kontremin különösen zárlat felé lépett akcióba, nagy tételeket dobott a piacra. A kedvező tranzakció előtt álló részvények, mint a kereskedelmi leszámítoló és Lipótvárosi tartottan tendáltak. A vegyespiacon visszaestek az árfolyamok, legjobban tartotta magát a vaspiac. Zárlatkor a hangulat tartózkodó, az irányzat lanyha, az üzletmenet vontatott. Értékpapírok. (Tőzsdezárla .) A. M. Bank 6650, Hazai 108, M. Hitel 43000, leszámítoló 8250, O. Hitel 14800, Ált. Tak. 13000, Jég 6300, I. Bp. Gőz 48000, Hungária gőzt 19500, Beocsini 130000, Borsodi 35000, Lőrinci 16750, Cement 26000, Szászvári 62500, Kohó 99000, Magnezit 295000, M. Ált. Kőszén 336000, Kerámiás 33500, Nagybátonyi 16500, Újlaki 26000, Urikányi 195000, Salgó 144000, Atheneum 27500, Rigler 18000,Rima 27150, Fegyver 250000, Ganz-Danubius 1,925.000, Ganz-Vill. 263.000, Kistarcsai 16000, Hofher 49000, Kaszab 16000, Könhne 22250, Láng 41500, Lipták 5000, Mág. 19500, M. Acél 7300, Motor 1800, Waggon 30000, Rössemann 22000, Schlick 28000, Baróthy 3150, Boni 17000, Brassói 102000, Danica 17500, Izzó 84000, Részvénysör 39500, Spódium 38500, Flóra 26000,Főv. sör 8350 Goldberger 17500, Gschwindt 96000, Juta 26000, Karion 29750, Cukor 470000, Lámpa 33000, Auer PÉCS, SZÉCHENYI-TÉR 18. BÍS Sajós készítmény, kész férfi, fiú, gyermekruhék, felöltők, Raglénok, Fregoll Dunántúl legnagyobb férfiszabó üzemül