Pécsi Lapok, 1923. szeptember-december (2. évfolyam, 197-295. szám)
1923-09-01 / 197. szám
1923. szeptember 1. — Az ,,Irás“ betiltása. Folyó évi április hóban a rendőrség házkutatást tartott Raab András városi tisztviselő lakásán. A házkutatás alkalmából rájöttek, hogy Raab munkatársa egy az ,,Irás“ c. szépirodalmiés kritikai hetilapnak, mely Schuller Zoltán dr. felelős szerkesztése alatt látott napvilágot. A lefoglalt lapnak Raabon (Ruzsits) kívül még egy fiatalkorú leány és fiatal diák voltak munkatársai. Kiderült, hogy a lap megjelenése nincsen bejelentve és arra engedélyt nem kértek. A lap ifjú munkatársai azzal érveltek, hogy teljes jóhiszeműséggel jártak el abban a friszemben, hogy kőnyomatosról lévén szó, melyet csak ismerőseik körében terjesztettek, nem szükséges az engedély. Schuller Zoltán dr. vallomásában elmondotta, hogy felkérésre tényleg vállalta a lap felelős szerkesztését abban a hiszemben, hogy a lap kimondottanés csakis hazafias célokat fog szolgálni. A lap munka-társa, Bálint István járt nála, ki biztosította, hogy az engedély már meg is van. Bálint biztosítására, hogy a lap középiskolai keretek között fog maradni és hogy a kéziratokat előbb be fogják neki mutat, elvállalta a felajánlott tisztséget. A lap első számának megjelenése után látta, hogy a lap iránya és tónusa átlépte a megbeszélt határokat, s ezért kijelentette Bálintnak, hogy az ,,Írás“-sal mindennemű közösséget megtagad. A lap legközelebbi száma mindamellett újból nevével jelent meg. A munkatársak ellen Raab beismerése után megindították az eljárást. Az iratokat a vizsgálat befejezése után át fogják az ügyészséghez utalni A már régen meg nem jelenő lap munkatársai és felelős szerkesztője ellen utólag most sajtóvétség címén indítják meg az eljárást. — Árkossy Vilmos, a színház főrendezője mindmáig lakás nélkül van. Kényszerlakásban kénytelen gyik napról a másikra lakni. Komoly, ambiciózus e munkáját ez a körülmény természetesen a végletekig hátráltatja. Kér ez után mindenkit, ki a színészetnek igy barátja, hogy a lakáskeresésben támogassa. Azokat, kik egy bútorozott szobát hajlandók kiadni, kérjük, hogy ebbeli szándékukkal a színház igazgatóságához forduljanak. —■ A pécsi honvédbíróság által halálra ítélt kémek. A megírtuk a napokban, hogy a pécsi honvéd bíróság két tetten ért, most polgári foglalkozást űző fiatalemberre a bizonyítékok súlya alatt kénytelen volt a halálos ítéletet kimondani. Az ítéletet fölterjesztették a honvéd főtörvényszékhez felülvizsgálat céljából és ott újból letárgyalják az egész kémkedési ügyet. A két elitélt kémetmár Budapestre kísérték, mivel a honvéd főtörvényszéken is módjukban áll a védekezés. Az ítélet végrehajtása előtt azt a kormányzónak is jóvá kell hagyni, de az élhet kegyelmi jogával is. A szereplők ismert alakjai a pécsi életnek, akiket a pénzvágy tántorított meg és nem gondoltak súlyos tettük reájuk végzetes következményeire. Az ítéletet jóváhagyás esetén Budapesten hajtanák végre. A legförtelmesebb bűnök egyike a hazaárulás, ebben találta bűnösnek a pécsi kerületi honvéd törvényszék az elítélteket és most csak az a kérdés, hogy a főtörvényszék, majd a kormányzó enyhébben birálják-e el a földerített kémkedési ügyet. — Nyomdavállalathoz társat keresek. Vidéki nyomdát megvennék. Ügynökök dijaztatnak. Hablitcsek, nyersterménykereskedő. Pécs, Rákóci út 48. — Párisi divatlapok érkeztek. Frim Miksa angol divat szabó. Király utca 32. Telefon 13—12. Angol szövetraktár. .. Beiratások a pécsi szakirányú pincértanonciskolában. Az 1923—24. tanévre a beírások szept. hó 1 3 és 4-én mindenkor délelőtt 8—10-ig tartatnak meg. Felhivatnak a tanonctartó főnökök, hogy tanoncaikat a jelzett napokon küldjék el. Az első osztályba iratkozók kötelesek keresztlevelüket és az 1922— 23-ik évi, legalább négy elemi osztály végzéséről tanúskodó iskolai bizonyítványukat magukkal hozni. Beiratás és tandíj 19.000 korona. — Kihágási ítéletek. A város közigazgatási birő■sága a következő ítéleteket hozta : Jós Istvánné kiskozári asszonyt vizezett tej forgalombahozataláért 5 napi elzárásra, 5000 K pénzbüntetésre és 5000 K eljárási költség megtérítésére ítélték. Ugyanezért Róth Istvánnét 5 napi elzárásra, 6000 K pénzbüntetésre és 5000 K eljárási költség megtérítésére ítélték. Neubauer Ádám hirdi lakos lefölözött tejet akart forgalomba hozni. 12.000 K fő-, 6000 K melllékpénzbüntetésre és 5000 K eljárási költség megtérítésére ítélték. Gáspár János körtét mért ki nem hitelesített mértékkel. 500 K pénzbüntetésre és a mérleg elkobzására ítélték. Bulla Anna pécsbányatelepi lakos a Matessa árvaház szőlőjében szilvát szedett. 1000 K büntetésre és 1000 K kártérítésre ítélték. HÖLGYEIM ! A legujabb kalapmodellel megérkeztek. Alakításokat, vasalásokat ízlésesen készít NÉMETHNÉ női kalap szalonja Pécs, Király utca 31. — Halálozások. Longauer Károly László rk. 9 hónapos. Korányi Miklós izr. 17 éves, özv. Papp Imréné sz. Vida Teréz rk. 68 éves, Szentlőrinc. — Gyula áremelkedése ellen védekezés: vegyen öngyújtót és tűzkövet szalay Jakabnál, Király utca 24. PARKMOZI szombattól kezdve hétköznap előadások: fél 5, 6, fél 8 és negyed 10 órakor. — Felkérjük azon egyetemi hallgatókat, akik az 1923—24. évben a pécsi Erzsébet tudományegyetemre iratkoznak be, valamint a Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének itt időző tagjait, hogy szept. 2-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a belvárosi fiúiskolában jelenjenek meg. A Desire elnöksége. — A Tannhauser-nyitány főpróbája ma, szombaton délután 3 órakor a Parkmozi termében lesz megtartva. Zenekedvelőket — gyermekek kivételével — szívesen lát az igazgatóság. — Hentesek és mészárosok bevásárlási kölcsönszükségletüket jelentsék be a hitelszövetkezetben, Széchenyi-tér 12. Telefon 3—67. — RÖVID HÍREK. Krausz József, a Pécsett is ismert eszéki mészáros kínzó reumája következtében fölakasztotta magát. — Az árdrágítási rendelet tárgyában, tekintettel az elhangzott aggodalmakra, Nagy Emil dr. igazságügyminiszter a kereskedelmi érdekeltséget ankétre hívja egybe, annak pontos megállapítására, mi képez árdrágítást. — A fővárosi választások tárgyában Vázsonyi Vilmos dr. és szűkebb társai beható megbeszélést folytattak Rakovszky Iván belügyminiszterrel, aki ígéretet tett, hogy a választásoknál gondja lesz arra, hogy a többség akaratát mesterségesen elfojtani ne lehessen. A siófok—kaposvári vasútvonalon holnaptól kezdve reggel 6.50 pkor indul a motorvonat, mely 11.46 pkor érkezik Siófokra, mig onnét este 6.03 pkor indul és Kaposvárra este 10.47 pkor érkezik. — A zalaegerszegi internáló tábort dologházzá alakítják át, mely célra az állam ötven évre bérbe vette a tábor 50 kat.holdnyi területét. — Rogoz Imre színész felesége, Molnár Juliska jónevű vidéki színésznő hosszas betegség után Szombathelyen meghalt. — A pomerániai újságok kiadói elbocsátották alkalmazottaikat, mert a nagy munkabérek miatt vállalatuk többé nem nyereséges. — Konstantinápolyban a hadsereg ünnepélyesen megülte a görögökön aratott győzelem évfordulóját. — A legutóbbi hónapok folyamán szorgalmasan folytatták annak az aranykészletnek a kiemelését, amely a mintegy hét évvel ezelőtt megtorpedózott és az ír partok mentén elsülyedt Laurentic gőzössel elsülyedt. — Az aranykészlet értékét mintegy 5 millió font sterlingre becsülik. A hajóroncs százhúsz lábnyira fekszik a tenger színe alatt. — A német orvosok idei nagygyűlésüket Brémában szeptember havában akarták megtartani. A gyűlés megtartásáról az orvosok ínséges helyzete miatt lemondottak. — A hétfőről keddre forduló éjszaka a berlini japán konzulátuson betöréses lopást követtek el. A betörők feldúlták a különböző okiratokat s nagyértékű ruházati cikkeket vittek el. — A tavaly Mikófalván előadott passiójátékokat az idén is megismételték néhányszor. Az utolsó passiójáték szeptember 8-án lesz. — Telefon 470. Meghívásra házhoz megyek. Férfiruhát veszek a legmagasabb áron. Frankfurter Ármin, Irányi Dániel-tér 10. szám. nek, ami rögtön megkülönbözteti a másutt készült művektől, amire rögtön rámondjuk : ez pécsi munka. De beszéljenek a képek maguk. Vonultassuk el magunk előtt a szemináriumi szőlő parkját és évszázados fáit, az enyhe lejtésű szőlőhegyeket, a színes sokac lányokat, a jakabhegyi cigányokat s az ürögi rét sejtelmes varázsát. Tegye meg a társadalom kötelességét úgy, ahogy a Művésztelep derék gárdája megtette, «— s akkor bízvást lehet büszke jelszavunk az : Ars longa, vita brevis est. b. b. — A szegedi színház sorsa. Megírtuk már, hogy Palágyi Lajos, a szegedi színház igazgatója vonakodott a pályázati feltételek azon pontjának, mely az operatársulat kérdését szabályozza, eleget tenni. Miután a város ragaszkodott a feltételek betartásához, Palágyi felmondotta a bérletet. A város új pályázatot írt ki a bérletre, amelyre négy vidéki színigazgató nyújtott be pályázati kérést. A városi tanács Andor Zsigmond újpesti direktor mellett döntött, de a mellőzött pályázók — hír szerint — a közgyűléshez megfeledbezik ezt a tanácsi határozatot. Pécsi Lapok l*a*K'“ JUMPEREK gyapjúból és selyemből, gyönyörű kötött kabátok, harisnyák, keztyük stb. legolcsóbban kaphatók: Kovács József és Társa áru üzletében Király u. i, Telefonrés, | Irodalom és művészet» A pécsi művésztelep kiállítása. Két hónapi csendes munka után kibontakozik elvonultságából a művésztelep kisded gárdája, ds a tavaly elvetett mag ezernyi viszontagság után újra virágot hajt, szebbet, jobbat a tavalyinál; tizenöt ifjú művész kitárja lelkét, elmondja álmait a közönségnek : Jertek, próbáljátok megérteni és megszeretni a mi világunkat, — higyjétek el, hogy szebb, gazdagabb az, mint amiben most ti éltek !... Holnap, vasárnap nyílik meg a kiállítás a Nőegylet Mór utcai helyiségében, hatvannál több olajfestmény, számos grafikai mű hirdeti büszkén : nem csüggedünk, legyőzzük a meg nem értést, az anyagi akadályokat, — megtettük a magunkét. Holnaptól kezdve alkalma lesz erről meggyőződni a pécsi publikumnak is, — látni fognak ott ismerős neveket még tavalyról, — ismerős tájakat a városból és környékéről. Ahány kiállító, amnnyiféle lélek nyilatkozik ott meg, annyiféle felfogás uralkodik a képeken. A továbbhaladás biztató voltát, az életképességet éppen ez a heterogénség adja meg, ds többé-kevésbé erősen egyéniesülni kezdő ifjú művészeink más-más utakon kutatják a Szép örök utait, —s más-más eredményekre bukkannak. Egyet mindenesetre leszögezhetünk. Az a ,,pécsi iz”, amely természetesen nem érezhető meg rögtön egy művésztelep megalakulásánál, — most, a második bemutató kiállításon már átjárja zamatéval a képeket. A két nyár összeforrasztotta ős-Mecsek lelkét az ifjakéval, — valami van a képeken, nem is tudjuk, hogy mi az, —• ami rögtön feltűnik a néző Sport. Pécs—Kaposvár közti tennisz csapatverseny első mérkőzései szombaton, szeptember 1-én délután 3 órakor kezdődnek a Radovay utcai teniszpályákon. A Kaposvári Turul Sportegylt rezéről Kellauer Klári, Pongrácz Mariska, Kramarits Dénes, Mayer Bérezi, Pogány Vilmos és Tevely Béla vesznek részt, tartalékok Neogrády Flóra és Bakay Árpád. A PAG csapatában Konkoly Thege Margit, Kristóf Károlyné, Konkoly Thege Andor, Kretovich Kálmán, Májnnké Walter és Weber Leodegár szerepelnek, tartalékok üszögi Grosz Marica, Zöld Irén, Baranits Kálmán és Debreczy Zoltán. A szombati eredményeket és a vasárnapi verseny részletes programját holnapi számunkban fogjuk közölni. Tőzsde, Budapest, aug. 31. Hivatalos clearing árfolyamok: Dinár 210—218, svéd korona 5090—5270, márka 0.20-0.40, belga frank 885-920, líra 827-862, fr. frank 1093—1120, font 87200—89600, lengyel márka 800-900, Bécs 6. korona 2720-2860, lei 8850-9550, dán korona 3560—3680, dollár 19300—19900, holland forint 7710—7750, szokol 568—592, sv. frank 3440 —3560, Napóleon 68800 pénz. Terménytőzsde: Az irányzat lanyha volt, a malomkoncentráció nagyobb tételeket vett fel a piacról, búzában 760 koronás bp. paritású áruban. Árpa tartotta magát a legjobban a piacon, sőt 1000 koronás javulás volt észlelhető a takarmányárpánál. Hivatalos árfolyamok: Búza 76 kg.-os tiszavidéki 745—755, egyéb 740—750, 79 kg.-os tiszavidéki 760 —775, egyéb 755—760, rozs 490—510, takarmány, árpa 540—580, sörárpa 625—650, zab 590—620, tengri 700—710, repce 1350—1425, korpa 400—410. Összefoglaló magánforgalom: A magánforgalomban a déli órákban némi lanyhulás mutatkozott, amit azzal magyaráznak, hogy a pótévek rendszerének beszüntetése bizonytalanságot idéz elő a piacon. Ugyanis a bejelentésből kimaradt kötéseket a feleknek egymás között kell készpénzfizetés mellett intézni. A spekuláció tartózkodó és inkább puszta érdeklődő, mint komoly vásárló. Ganz-Danub. 30,000—31,000, Leszámítoló 230, A- Magyar 210, M. Hitel 1075, Belvárosi Tak. 120, Atheneum 230, Pallas 80, Flóra 280, Cukor 3800, Georgia 1350, Levante 1500, Ofa 640, Ált. Szén 3100, Urikányi 2000, Pesti Hazai I. 9000, Rima 210, Salgó 825, Államvasút 560, Déli vasút 155, O. Hitel 210. Affiéria: Ezüst 1 koronás 2240—440, forint 6160—6400, 5 koronás 11760 — 12000, arany 20 koronás 132—136000, dukát arany 72—76000. Az irányzat tartott és a forgalom csekély. Zürich, aug. 31. (Zásrlat.) Páris 3115, London 2520, Newyork 554, Milano 235714, Hollandia 21790, Berlin 45, Bécs 78, Szófia 525, Prága 1630, Varsó 23 Budapest 3 és egynyolcad, Bukarest 250, Belgrád 595. Zürichi esti zárlatban Berlin 0.0000055, Budapest 0.03. ______ 3. oldal. §§1) MOZI. ©M Szombaton, szeptember hó 1-én, fél 5, 6, fél 8 és negyed 10 órakor: PARITMOZI 1 PÁNCÉLBŐRŰ BANDITÁK. Szenzá-1 HIllVKlULIi eős amerikai kalandortörténet 3 részben. I. rész: A földalatti szindikátus. 10 felvonás. A két utolsó előadás teljes megerősített zenekar-kísérettel Wagner Richard : Tannhauser nyitány. — A terem jéggel van hűtve. — Nyiktsér. (E rovat alatt közetiekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.) Állandó butorkiállítás Friedmann Károly bútorgyárában Pécs, Főpostával szemben. Csak elsőrendű bútorok a legizlésesebb kivitelben. Külön kárpitos osztály. Legolcsóbb napi szabott árak mellett. Megtekintés vételkényszer nélkül. Felelős szerkesztő: ERDŐSI EMIL._________ Kiadja a PÉCSI IPAROSOK SZÖVETSÉÉQE. Nyomatott a Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Reménytársaságnál. Igazgató: Werner István.