Pécsi Lapok, 1923. szeptember-december (2. évfolyam, 197-295. szám)

1923-11-11 / 256. szám

II, evfouwam. 291­. szám, EMyvs Hww ara avv hwwihPOK SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: MUNKÁCSY MIHÁLY­­UTCA 10. SZÁMI * KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA. S­ZERKESZTŐSÉGI TEL. 109. * KIADÓHIVATALI TEL. 27. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK HÁZHOZ SZÁLLÍTVA VAGY POSTÁN 1 HÓRA 4700 K., 8 OLDALAS LAP ÁRA 300 KORONA, 4 OLDALAS LAP ÁRA 200 KORONA* A dal régibb mint az ember maga , ős voltában ott zenélt a mindenek életének kezdetén, talán mint dúdoló szellő, talán mint szélviharnak nyöszörgő sóhajtása, avagy mint a Föld születését megelőző nagy vajúdás­nak egy világot ígérő sikolya ; s ott fog egykoron robajos, zengő kíséretként dörögni, ha eljő a nagy temetési nap, a végítélet órája, melyen mindaz, ami ma a Föld és annak élete, utolsó t lüktet egy végső összeomlásban. A dal, mely emberi nyelven kísérve, vagy a nélkül muzsikálva mindeneknél a legszebben beszél, leghűségesebb társa az embernek, mert a bölcsőtől a sírig terjedő arasznyi létet tartalommal tölti be. Ott fakad az életet adó anya kinörömös szavában s azután az uj élet bölcsője fölött dudorászva indul tova, jóban — rosszban egyaránt kisérve egész a sírig, hogy a Gircum dederunt sziveket hasogató dallamával búcsúztasson el az élettől. A bölcső és sirhalom, a létnek e két határmes­­gyéje között mi a dal ? Kicsinyek imádsága, nagyok ájtatoskodása ; if­jak és öregek jókedvének Istenhez szállása; bubán csüggedőknek vigasztalódása ; csapongó vigság, mely tarka virágszirmokkal a menyboltot ostromolja s bánat, amely az emberi hang templomos szavával keresi az utat a megbékélés, a megnyugvás enyhe­ ígérő forrásához, amidőn pajzán csilingeléssel fel­csattog az ég magasságába, Isten keresve, Őt di­csérve, magasztalva, avagy az elborult, fájdalomba roskadt lélek kongó, kongó, zsongó ércszavával belémarkol a szív húrjaiba s azok pengetésével zokog­tatja el a sírni vágyó, vagy könnyezni nem tudó ember minden szomorúságát. A dal suttog, beszél, kiált, kér, követel, hogy azután adjon, mindent adjon, azzal a megnyugvással, melyet elhangzásával ajándékoz. És szavát mindenki megérti, mert benne csattog a madár csicsergése, az erdő lombjának suttogása,a szellő sóhajos panasza, a hegyi patak fecsegő csobogása és úgy, mint a vihar haragos zúgása, a tenger titokzatos morajlása, égi csata dübörgő zengése, benne sírnak vágyó vágyó­dások, elhantoló lemondások, bubán gyötrő vergő­dések ép úgy, mint ahogy életre törnek benne és általa frissen sarjadt remények, boldog célhoz igyekvések, dicse­kvő megérkezések. A dal: élet ! Ott rezeg, ott csendül, ott csapon­g, ott zsong, a kék égbolt hajlása alatt, midőn a föld embere kalászt ígérő magot rejt a rög alá ; ott száll csattogó vidámsággal hegyek-halmok felett, mikor a dús fürtök tömegét tüzes nedűvé sajtolják; ott kacag a fonókban, esküvőkön, torokon, mikor a nép mulat s szivén csókolja a vidámkedvüeket, hogy lelkük derűjét fokozza. Otthonos egyszerű emberek szerény egyszoba-konyhás fészkében és kupolás paloták már­­ványos csarnokaiban, porlepte, füstös műhelyek munkaasztalainál ép úgy, mint az Isten házában , az áldásos munka békés területein, akár a harcok mezején. Itt áhítatra gerjeszt, ott tevékenységre serkent, kitartásra buzdít, amott harcra tüzel, erő­kifejtésre biztat, fáradtságot, but, gondot feledtet, derűt hoz, kedvet acéloz, pajzánságra gyújt; egyszer köszönetet zeng, hálát mond, dicsér, imád, másszor áldást kér, elköszön, búcsúztat, vagy éltet dérit, hangulatot teremt. A dal: élet ! S annak nem köznapi értelembe vett művelői a mellett, hogy művészek, az emberiség jóltevői, mert magát az életet teszik jobbá, szebbé, amidőn a dal összecsengő harmóniájába a lelküket helyezik, hogy vele a miénket a gyönyör régióiba ragadják. Ma,amidőn megértő, a dalért rajongó,az énekért él­őszivek,,emelkedett lelkek, muzsikás ajkak egymásra találásának hat évtizedes fordulóját ünnepli a Pécsi Dalárda, nem tekintünk vissza dicsőségteljes múlt­jának babérral szegélyezett útjára, nem foglalkozunk sokszor méltatott s Európa-szerte elismerést aratott művészi teljesítményeivel, hanem hálánk és köszö­­netünk jeleként ezzel az önzésteli kívánsággal üd­vözöljük tagjait: Szálljon daluk, jel az égnek, S szóljon ajkukról az ének, Míg szivükben édes, bus érzések Magyar — módra élnek. (g. k.) A magyar és finn dalosszövetség­­ a Pécsi Dalárdához. A Magyar Dalosszövetség a következő átiratban üdvözölte a Pécsi Dalárdát : Tekintetes Elnökség! A mai súlyos gazdasági viszonyok teszik lehetetlenné számunkra, hogy szí­vünk bő óhaját követve személyesen juttassuk ki­fejezésre igaz, benső jókívánságainkat, a Pécsi Dalárda 60 éves fennállásának jubileuma alkalmából. A Pécsi Dalárda működése szorosan egybeforrott a Magyar Dalosszövetség történetével. Az első országos dalos­verseny megrendezése az ő nevéhez fűződik s a Pécsi Dalárda volt az, mely a magyar férfikar-irodalom fejlesztését — tekintélyes pályadijakkal — elsőnek tűzte ki célul. Egyhamar az ország legelső dalegyletei közzé emelkedik és több alkalommal elnyervén a szövetség országos dalosversenyein az első dijat, az összes vidéki dalegyletek között egymaga tartja meg magas, fejlett művészi színvonalát. Mindenütt és min­den alkalommal elsőnek vette ki a részét a m­agyar dalosügy fejlesztésére irányuló munkában s úgy er­kölcsi, mint anyagi áldozataival mindenkor köve­tendő példaképen járt elől. Eredményekben, dicső­ségben s a jól végzett munkában gazdag múltra tekinthet vissza a Pécsi Dalárda s a dicséret és elis­merés szavai gyengék e 60 éves múlt eredményeinek méltatásához. Szivünk melegével köszöntjük a jubi­láló dalegyletet és kérve­ kérjük, hogy 60 éves múlt­jához méltó lelkes, odaadó munkával, kitartással és szeretettel továbbra is vegye ki a részét a magyar dalosügy felvirágoztatásának s ezzel szegény hazánk boldogulásának nagy munkájában. A jó Isten áldása kisérje további működésüket ! A Magyar Dalosszö­vetség elnöksége : dr. Véssei s. k. főtitkár, dr. Sipoc, s. k. elnök. Szívélyes hangú táviratot küldött a Libertatei Luzernben, melynek meghívására Svájcban is hang­verseny körutat tett és a Männerh­or ugyancsak Luzernból. A Suomen Laulu finn dalosszövetség a követ­kező magyar szövegű üdvözlő táviratot küldötte : Helsingfors. Kedves leveleteket szívesen meg­köszönve, diadalmas énekkarotok 60 éves jubileuma alkalmából legforróbb üdvözletünket és szerencse­­kivánatainkat tolmácsoljuk. A régi Pécsi Dalárda kedves és drága név marad számunkra mindörökké. A magyarok és finne­k vérrokonsága különösen az énekesek között sokkal több, mint egyszerű jelszó. Ez a vérrokonság közismert, élő és mélységes valóság nekünk. A Suomen Laulu magyarországi útja a legmeggyőzőbb és emlékekben legdúsabb fejezet egyesületünk történetében. És amidőn a múlt nyáron a magyar egyetemi énekkar időzött nálunk, olyan ujjongó és viharos tetszésnyilvánítások harsantak föl dalaik után, hogy ahoz hasonlót kietlen országunk hangversenytermeiben még nem hallott élő ember. Tudjátok meg tehát, hogy a Pécsi Dalárda ünnepe a mi ünnepünk is, nemcsak lélekben, hanem külsőleg is ugyanazon napokon, amidőn ünnepeltek, két nagy hangversenyt adunk Waasa-ban, Finnország szabad­ságának bölcsőjében. És akkor a Bottni-öböl távoli partjairól hatalmas éljenkiáltás fog felharsanni ün­neplő test­vérdalárdánk felé. Éljen soká, éljen a Pécsi Dalárda, Suomen Laulu. ­ A jóvátételi bizottság Magyarország gazdasági helyzetéről Budapest, nov. 10. A jóvátételi bizottság pén­­ügyi szakértői néhány napos informálódásai után tiszta képet szereztek Magyarország gazdasági hely­zetéről és látják, hogy milyen pénzügyi intézkedések­kel és milyen külső segítséggel volna Magyarország pénzügyi helyzete szanálható. Mértékadó helye a következőket mondották: A magyar pénzügyi viszonyok szanálására egy a kormány elaborátumá­­ban felvetett összegnél kisebb kölcsön is elegendő. A kormány ugyanis, mint ismeretes, 650 milliónyi franknyi kölcsön felvételére tett előterjesztést a népszövetséghez intézett memorandumában. Az in­­formálódások során egy kisebb külföldi kölcsön felvétele szolgál mérlegelés tárgyául. Ez a kölcsön egy 10—15 millió angol fontnyi segítség lenne, amely a külföldi urak szerint teljesen elegendő Magyar­­ország pénzügyi helyzetének szanálására, amely kölcsön 250—300 millió svájci franknak felel meg. Az évszakok előadása. A Pécsi Dalárda 60 éves jubileuma szolgált keretül ma este, hogy hosszú szünet után, teljesen megváltozott körülmények­ között újból teljes egészében előadják Haydn nagyszerű oratóriumát, mely ma épen olyan üde és tetszetős, mint volt 122 év előtti bécsi eredeti bemutatóján. A jubileumi oratórium előadása, mely a jubileumi ünnepséget vezette be, valóságos társadalmi eseménnyé nőtte ki magát. A Nemzeti Színházban ott láttuk a pécsi közönség színe-javát, élén Zichy Gyula gróf püspökkel, aki Mosonyi Dénes püspöki helynökkel foglalt el egy földszinti páholyt, és ott volt a székeskáptalan leg­több tagja, a papság, a pécsi előkelőségek, amennyi­ben a színházban jókor helyhez juthattak- Amilyen volt a közönség, olyan volt az előadás is. Lázas buzgalom, szorgalom, a zeneműbe való elmélyedés, az ügy iránti rajongás megnyilatkozása, melyért hódolatteljes elismerésünk elsősorban Boldis Dezső dr. karmestert illeti, aki a 120 főnyi vokális és instru­mentális gárdából, túlnyomórészben műkedvelőkből ezt a dinamikát és művészi hatást képes volt elő­varázsolni, ahol háttérbe szorultak az egyéniségek és valamennyien úgy kezelték hangszerüket és a hangot, mintha csak tőle függött volna az összhatás. Az estélyt a következő hangulatteljes alkalmi költemény vezette be, melyet Nikelszky Géza poétikus lelkületével irt és mélyen átérezve amit nmekbe szedett, mondta el a következőképen . / -A. „Pécsi Dalárdá“-nak. — Fönnállása 60-ik évfordulójára. — Kinek szivéhez dal nem fért soha. Egykedvűség malmára hordja terhét. Nehéz időkben sorsa mostoha. Nem érzi szebb, virágzóbb tájak enyhéi. Kopár vidékek malma mormolásán Vigasztalan, csak bus­főt bólogat. S bármeddig él is, sorsának folyásán, Világtalan — pókhálót bólogat. Mert dal nem hagyta még el ajkait. Örömnek, kongnek nem lehet folyása, Siket sötétség lábánál lakik, S dermedten, sírját mind mélyebbre ássa. Nem volt talán, ki lelkét dalra fogja, Mostoha kéz nyúlt vánkosa alá — Ki tudja ! Nincs segítség, mely megóvja. I ma a Dal, s az nem talált reá! Egész világa daltalan világ, Melyben hangtalan elfeküdt az Élet, Megölt a fagy minden életcsirát — Fa, melyet nem bánt már se szó,se féreg. Fa, melyet messze elkerül a szárnyas, Fa, melyet nem terhel már uj tavasz, Mely nem hiv senkit, se lombos, se árnyas, Kit tél ruház föl csak, mely behavaz... De nézzük csak: minő más, ki dalol­! Lássuk csak itt e hatvanéves Törzset ! Madárded csattog a lombok alól, S nem kell, hogy belé ifjú lelket öntsek. Vihar sírását vígan veri vissza, S a sarjas ágak zöld lombsátora Az Ég könyét felfrissülten beissza — Hatvanéves­ ?... Hát van neki kora ? Mily kellető, mily napfényes, sudár, Vig képe lett, bő, harsogó örömnek. És zeng a Fa — a sok dalos madár — S az uj nótások még mindig egyre jönnek... Mind kitetszőbben s Dalt hirdetve, fennen Hiv, biztat a zengő Fa tábora. Hogy rá leljen s alatta megpihenjen A Déli Végek kulturvándora, Nikelszky Géza. A költemény után tán el kellett volna énekelnie a dalárdának jeligéjét, mellyel a régi szép időkben, még néhai Hoffer Károly vezetésével oly sok és nagy sikert aratott, de tartottak attól, hogy ezzel az oratóriumhoz nélkülözhetetlen vallási áhítatot zavarnak meg és ezért a poétának szóló tapsvihar elhangzása után mindjárt belekezdt­ek az oratórium előadásába, melynél a magánszólamokat Petrovicsné Ludvig Vilma (Anna) az ő templomi énekre teremt­ett, szívekbe kapó szép hangján, a vőlegényének ének­részét, miként minap, Hidassy Piró Sándor, akiből időközben temploménekes lett, és Simont Asszonyi László énekelte tömör, szép hangján és ismert muzi­kalitásával, melyet komoly operai szerepléseinél is értékelni tudtunk. Zenekar, valamint a férfi és női kar egyaránt teljes odaadással követték karmesterük varázspálcáját, mellyel ezt a hatalmas zenei appará­tust összefogta és eggyé forrasztotta. Minden évszak­nak nem csupán a komponista, de az előadók is meg­adták a maga hamisítatlan színezetét és a színházat zsúfolásig megtöltő legjobb közönség bensőséges el­ragadtatással tapsolt Boldis drnak és az őt lelkesen követő gárdájának. Boldis drnak kijutott az ünnep­lésből egyébként kitűnő munkatársai részéről is, kik beszéd­­keretében szeretetük és nagyrabecsülésük meg­­nyilvánulásakép ajándékot nyújtottak át karnagyuknak. A jubiileumi ünnepély ma vasárnap a Lyceum templomban bemutatandó misével és a tég 11 órakor a Pannónia di­ztermében megtartandó díszközgyűlés keretében fog lefolyni.

Next