Pécsi Lapok, 1924. január-április (3. évfolyam, 1-99. szám)

1924-02-09 / 33. szám

IIl. évfolyam» 33. szám §&£«£ situ 300 Ummmm* Szombat, 1924. február 9.­­SZERKESZTŐSÉG ÉS KI­ADÓHIVATAL: MUNKÁCSY MIHÁLY­­UTCA 10. SZÁM­ * KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA. SZERKESZTŐSÉGI TEL. 109. * KIADÓHIVATAL­ TEL. 27. POLITIKAI NAPILAPI ELŐFIZETÉSI ÁRAK HÁZHOZ SZÁLLÍTVA VAGY POSTÁN 1 HÓRA 7500 K., 8 OLDALAS LAP ÁRA 500 KORONA, 4 OLDALAS LAP ÁRA 300 KORONA. A nemzetgyűlés pénteki ülése. Budapest, febr. 8. A nemzetgyűlés mai ülését 11 óra után nyitotta meg Pesthy Pál alelnök. Folyta­tólagosan tárgyalják a földbirtokreform novellát. A 9. szakasz 7. bekezdésénél Farkas Tibor szólal fel. Indítványozza, ho­gy az egész szakaszt újból való tárgyalás végett utasítsák vissza az igazságügyi és földművel­ésügyi bizottsághoz. Nagyon kényes kérdés előtt állunk. Arról van szó, hogy egy már meg­hozott határozatot megváltoztassunk. A kérdést jogi és gazdasági szempontból alaposan meg kell vitatni és semmiképpen sem válik annak hátrányára, ha pár nap múlva a nemzetgyűlés elé kerül új szöve­gezésében. Kéri az indítvány elfogadását. Ugron Gábor Tudomására jutott, hogy a mai ülés elején azt a hírt terjesztették róla, hogy az egyik részvénytársaságnál igazgató. Ez nem áll. A közérdek szempontjából kí­vánatosnak tartja, hogy a javaslatot olyan formában fogadja el a nemzetgyűlés, mint amely formában azt a bizottság megszövegezte. Amikor a bíróság igénybe vette ezeket a területeket, akkor szerinte nem a törvény szellemében járt el. Ezért kell a novellá­­­ban gondoskodni arról, hogy a jövőben ilyen esetek elő ne forduljanak. Meg kell határozni, mit kell kert­város alatt érteni. Ezután Cserty József szólal fel: Feltétlenül híve a kertvárosnak, mert a lakásínségen csak építke­zéssel lehet segíteni. Ezután Bárczy István szólal fel. Mindenben osztja Ugrón felfogását. Rácz János elfogadja Zsitvay indítványát. Ugyancsak csatlakoz­nak Zsitvay indítványához Én Kálmán s Barla Szabó József. A felszólalásokra nagyatádi Szabó István reflekt­­tál. Elnök ezután felteszi a kérdést Farkas Tibor és Zsitvay Tibor indítványára. Farkas indítványa azt tartalmazza, hogy küldjék vissza a bekezdést az igazságügyi és földművel­ésügyi bizottsághoz, Zsit­vay indítványa pedig az utolsó bekezdés törlését javasolja. A Ház többsége Farkas Tibor indítványát elveti, Zsitvay Tibor indítványát pedig 25 szavazattal 24 ellenében elfogadja és így a kertváros akció bizto­sítottnak tekinthető. A 9. paragrafus utolsó bekezdéséhez Reischl Richárd módosító indítványt terjeszt be. A Ház a szakaszt Reischl módosításával fogadja el. A 10. szakasz első bekezdésénél Dénes István szólal fel. Indítványozza, hogy a megvált­ás alá kerülő földeknél a tulajdonosokat feltétlenül hall­gassák meg, a fenmaradó belső gazdaságoknál pedig tovább folytatható legyen az intenzív gazdálkodás. Nagyatádi Szabó István kéri a szakasznak eredeti szövegében való elfogadását. A Ház így határoz. Dénes István a 8. bekezdésnél új szövegezést ajánl. Határozati javaslatot nyújt be arra vonatko­zólag, hogy a 10.000 holdon felül lévő mezőhegyesi állami birtokot, ahol rossz gazdálkodás folyik, kis­bérletek formájában adják ki kisembereknek. Gaál Gaszton Dénes István indítványával szem­ben kijelenti, hogy a mezőhegyesi állami birtok egyike a legjobban kezelt birtokoknak, ezt tehát mindenképen fenn kell tartani. Dénes István indít­ványát komolytalannak tartja és azt nem fogadhatja el. Ezután nagyatádi Szabó István szólal fel. A me­zőhegyesi birtok vezetősége emberfeletti munkát végez, hisz tudott dolog, hogy a románok Mező­hegyesről minden mozgatható tárgyat elvittek. A vezetőséget a legnagyobb elismerés illeti meg. Kéri Dénes indítványának elvetését. A Ház így határoz. Dénes István személyes kérdésben akar felszó­lalni. Elnök nem adja meg neki a szót. Ezután át­térnek a 8. bekezdés tárgyalására. Farkas Tibor a bekezdés törlését kéri. Előadó stiláris módosítást ajánl. Mándy Samu az eredeti szöveg mellett foglal állást. Nagyatádi Szabó István felszólalása után a Ház a bekezdést eredeti szövegében fogadja el. A délutáni ülésen a 10. szakaszt változatlanul fogadták el. Megkezdik a 14. szakasz pontonként való tárgyalását. A második pontnál Pataky Tibor új szö­vegezést ajánl a nagybirtok meghatározására. A többség nagyatádi Szabó Is­tván földművelésügyi miniszter felszólalása után a bekezdést eredeti szö­vegében fogadja el. A harmadik bekezdésnél senki nem szólal fel. A 10. szakasz második bekezdésénél Farkas Tibor újra megteszi indítványát, hogy nem­zetgyűlési képviselő ne vállalhasson ügyvédi és semmi­féle más funkciót a földbirtokreform végrehajtásánál. Ha pedig vállal, akkor a legközelebbi választáskor abban a kerületben, ahol ezt a funkciót vállalta, ne legyen választható. Létay Ernő ellenzi Farkas Tibor indítványainak elfogadását azzal a megokolással, hogy az indítvány elüti a kisembereket attól, hogy képviselőt szakértőül felkérhessenek. Csontos Imre szintén Farkas Tibor indítványa ellen szólal fel és kijelenti, hogy inkább vállalja a szegény nép védelmét tudásával és lelkiismeretével, mint a mandátumot. Berky felszólalása után a vitát berekesztették. Legközelebbi ülés kedden lesz a rendes időben. — A határforgalom szabályozása. Pozsonyban a legutóbbi napokban magyar-csehszlovák és magyar­osztrák tárgyalások folytak a határforgalom szabályo­zásáról. Főleg arról volt szó, hogy orvosok szabadon léphessék át a határt. Elfogadtak egy határozatot, amely szerint a kormányok tavasszal az utódállamok konferenciáját hívják egybe az útlevelek és a vízumok kiadásának megkönnyítése tárgyában. árpád vagyonából úgy a kincstár, mint a magánosok károsodása megtérül- Szolgálatkész, szorgalmas tisztviselő volt. — Hamisított érettségi bizonyítvánnyal került a rendőrséghez. — Nyugodt, mert legfeljebb egy évet kaphat. — Klamár ártatlanságát hangoztatja . Árpád sem vall ellene. Pécs, febr. 8. Árpád János többmilliós utalvány­­hamisítási ügyében a nyomozás még tovább tart. A bűnös számtiszt beismerésben van. Kihallgatták hivatalfőnökét és az államrendőrség mellé kirendelt számvevőségi főnökhelyettest, Heckenberger Jánost és más volt tisztviselőtársait. Ezek Árpádról kijelen­tették, hogy szolgálatkész és jómodorú­­embernek ismerték. Szorgalmas tisztviselő volt és éppen ezért sikerült visszaéléseit elkövetni. Az eddigi megállapítások szerint az­ állampénztár kára 232.723.000 korona. Ehhez még hozzájön pár százezer korona, úgy hogy a kár teljes összege 240 milliót meg fogja haladni. Blum Ferencnek — Árpád bérlőtársának — ügyvédje kijelentette, hogy ügyfele hajlandó Árpád­nak a bérlettől való visszalépés esetén 250 millió koronát fizetni. Előreláthatólag azonban sokkal na­gyobb összeget, mintegy 3—400 milliót lehet elérni ezért. Biztosra vehető tehát, hogy úgy a kincstár, mint a magánosok kára megtérül. A Petrezselyem­ utca 19. szám alatt lévő ház ugyancsak megér 80—100 millió koronát. Ebben a házban 3 szobás, mellékhelyisé­gekből álló lakása van. Az ingóságokra már fogana­tosította a rendőrség a bűnügyi zárlatot. Ezeknek értéke meghaladja az 50—60 millió koronát. Árpád János a katonai leszerelés után került Nagykanizsára. Itt ismerkedett meg feleségével, Müller Máriával. Okmányai, amelyekkel a rendőr­ségre felvetette magát, hiteles másolatok. Beismerte azt, hogy érettségi bizonyítványa hamisított, mert érettségi vizsgálatot egyáltalán nem tett. A vonat­kozó rendelet értelmében pedig a számtiszti álláshoz érettségi szükséges. Klamár Géza szerepe még tisztázásra szorul. Eddigi megállapítások szerint Árpád a legutóbbi esetben, mint számtisztet mutatta be az állampénz­tárnál. Bűnrészességét azonban tagadja és Árpád nem vall ellene. A nyomozással és tanúkihallgatással egyidejűleg a rendőrség még tovább nyomoz Árpád előélete után és még szenzációs adatokat remél a rendőrség ez­­irányban megszerezni. Ujjlenyomatát felküldték Bu­dapestre a bűnügyi nyilvántartó hivatalba. Megállapítást nyert, hogy — tegnapi téves híradásunkkal szemben — Árpád nem használt álnevet. Ugyanis apját még Abrudeau Juan-nak hívták, ő azonban magyarosította nevét. Az abrud­­bányai előnevet azonban jogtalanul használta. Tisz­tázódott az is, hogy kémkedés gyanúja nem érheti. Pénteken iráspróbát tartottak Ár­páddal. Varga La­jos dr. főkapitány és Bervanger Frigyes számvevőségi tanácsos nevét a lehűebb utánzatban tudta repro­dukálni. Ezeknek a neveknek hamisítását hosszú ideig gyakorolta. Csomag Árpád számtiszt nevét azonban csak rögtönözve írta az utalvány alá. Árpád János kosztüzletéből kifolyólag tömeges megkeresések érkeztnek a telekkönyvi hivatalba, hogy ingatlanára kérjék kielégítésük végrehajtását. A 237 millión kívül, amellyel az állampénztárt káro­sította meg, magánosokat mintegy százmillióval csapott be. Schuller Testvérek gabona cég — amelynek állítólagos gabona járandóságát, 3 % vágón búzát adott el — kára megtérül, amennyiben személyi garanciák és felesége ingatlanjaira való telekkönyvi bekebelezés mellett folyósították számára az 50 millió koronát. * Jobst ügynök, aki a bérletet közvetítette Árpád számára, ma a rendőrség engedélyével meglátogatta, hogy felhatalmazást kérjen tőle a birtokbérlet társ­részének átadására. Árpád közönyösen fogadta Job­stot. Kijelentette, hogy nyugodt, mert legfeljebb egy évet kaphat. A károsultakat kielégíti, miután a bérletet — társa engedélyével — hajlandó átadni és ez bő fedezetet nyújt a követelésekre. A miniszté­riumból ma egy számvevőségi főtanácsos és egy szám­­vizsgáló érkezett a városba az ügy kivizsgálására. A nyomozást Dörner József rendőrfogalmazó irányítása mellett Kepes Tibor és Kiss János detektív­­felügyelők végzik a legnagyobb agilitással. Szabo­lcs bányatelepen sztrájkba léptek a bányamunkások. Pécs, febr. 8. Szabolcsbányatelepen tegnap dél­után 2 órakor a bányamunkásság bérharcból kifolyó­lag sztrájkba lépett. Amikor a főaknász tudtukra adta, hogy február hónapra az eddig megállapított 15.000 korona élelmiszer váltság díját 30% emelték föl, a munkások elhagyták a beszállási helyet és ki­jelentették, hogy addig nem hajlandók felvenni a munkát, amíg a drágasági pótlékot az áremelkedésnek megfelelő százalékkal föl nem emelik. A sztrájk híre csakhamar elterjedt a többi ak­nához kivezényelt legénység között is és az esti mű­szaknál a Ferenc József és az Új Ferenc József aknán, majd reggel a György aknán is beszüntették a munkát. Mi az oka a sztrájknak ? Ismeretes, hogy még a múlt év végén a bánya­munkásság mozgalmat indított a kedvezményes ellátás pénzbeli megváltása érdekében. A Magyar­országi Kohó és Bányamunkások szakszervezete akkor egyöntetűen el is járt a vállalatoknál s január hónapra 150 ezer korona élelmiszerváltságot állapí­tottak meg. A február hónapra, tekintve a nagy drá­gulást, a munkásság emelést kért, amit harminc száza­lékban állapítottak meg a bányavállalatok. A szabolcsi bányamunkásság tömegét ez a csekély mérvű emelés nem elégítette ki s tegnap délután bérharcba kezdett, amely csakhamar mind a négy aknára átterjedt. A többi kerületekben senki sem sztrájkol. A hír értesülése után érdeklődtünk az összes bányakerületek gondnokságainál s azt a választ nyertük, hogy a többi kerületekben a legnagyobb rendben folyik a munka és egyelőre szó sincs arról, hogy a munkások sztrájkba lépjenek. Az ügyben különben is hamarosan megegyezés várható. Hivatalos vacsora a kormányzónál. Budapest, febr. 7. (MTI.) Horthy Miklós kor­mányzó pénteken este a kormány tagjai tiszteletére vacsorát adott. Délutáni 5 órakor a kormány tagjai megtartják a szokásos minisztertanácsot, de a tanács­kozás este 8 órakor véget ért. A vacsorára hivatalosak voltak a kormány miniszter tagjai feleségükkel, a négy politikai államtitkár és a legfelsőbb bíróságok elnökei szintén feleségükkel együtt. A kormányzó a legközelebbi jövőben több hivatalos vacsorát fog adni. Február 18-ára a diplomáciai testület tagjai hivatalosak és erre az alkalomra Budapestre várják a magyar kormánynál accreditált japán, svájci és svéd követeket, akiknek Bécs a székhelyük és a magyarországi finn követet, akinek Berlin az állomása. A miniszterelnök nyilatkozata a fővárosi törvényjavaslatról. Budapest, febr. 8. Bethlen István gróf miniszter­elnök és Rakodszky Iván belügyminiszter ma déli 1 órakor ültek össze az ellenzéki pártok vezetőivel, hogy a fővárosi t­örvény­javaslat ügyében tanácskoz­zanak. A tanácskozás után a miniszterelnök a kö­vetkezőket mondotta : Röviden csak annyit mond­hatok, hogy egy pár kérdésben megegyeztünk, egy pár kérdésben nem. Munkatársunk megkérdezte, hogy a tanácskozásuknak lesz-e folytatása. Ha a képviselő urak kívánják, válaszolt a miniszterelnök, akkor a tanácskozásnak feltétlenül lesz folytatása. Megemlítette a munkatársunk a miniszterelnöknek, hogy a szociáldemokraták azért nem képviseltették magukat a mai tanácskozáson, mert erre az érte­kezletre a Kossuth párt nem kapott meghívót. A miniszterelnök erre a megjegyzésre a következőket válaszolta : Én a ma déli tanácskozásra azokat hívtam meg, akikről tudtam, hogy el akarnak jönni. Ha tehát még az értekezlet előtt szóltak volna nekem, hogy igényt tart a Kossuth párt a meghívásra, akkor meg is hívtam volna őket. A kormányhoz közel álló helyen a tanácskozásról a következőket mondták munkatársunknak: Meg­van a remény arra, hogy a törvényjavaslat részletes bizottsági tárgyalása során olyan kisebb módosításokon fog keresztülmenni, hogy a polgári ellenzék ellentállása lényegesen mér­séklődni fog. -------­A kultuszminiszter sajtópere. Budapest, febr. 8. A kultuszminiszter sajtó­­perében ma hirdette ki az ítéletet a budapesti kir. törvényszék. Turcsányi Egon hitoktatót és Luka­­csevits Lajos hírlapb­ól sajtó útján elkövetett rágal­mazás vétsége miatt 3—3 havi fogházra és fejen­ként 300—300.000 korona pénzbüntetésre ítélték. Mádl Géza magánzót és Lőrincz Antal miniszteri tanácsost 14 — 14 napi fogházra és 60—60.000 korona pénzbüntetésre ítélték. Ausztria kancellárja, mint döntő bíró. Bécs, febr. 8. (MTI.) Mint az egyik bukaresti lap írja, úgy román, mint orosz részen az a szándék áll fenn, hogy a küszöbön álló Románia és Szovjet­­oroszország közötti tárgyalásokkal kapcsolatban, ha döntés válik szükségessé, Seypel kancellárt kérik fel döntőbírónak. ----- — Az új budapesti francia követ. Budapest, febr. 8. A francia kormány az eltávozott Doub­et követ helyébe Francois de Carbonel volt ten­geri követet szemelte ki magyarországi képviselő­jének. Mint értesülünk, a szokásos diplomáciai for­malitások már megtörténtek és a magyar kormány agrémentje alapján a francia köztársaság elnöke­­ aláírta Carbonel kinevezését. Az új követ már a leg­­­­rövidebb idő alatt Budapestre érkezik.

Next