Pécsi Lapok, 1924. szeptember-december (3. évfolyam, 208-316. szám)

1924-10-06 / 242. szám

2. oldal az önfeláldozó Hainess kapus volt, a hátvédek mindketten megfeleltek. A halfsorban Benkő nagy­szerű formája tűnt ki, Ludwig ma is tökéletes half volt, de a második félidőben lanyhult már ereje. Horváth agilitása is mindenben megfelelt A csatársorban a két fiatal, tehetséges szélső felelt meg egyedül, különösen a gyors Vadon. A belsők azonban szánalomraméltóan vergődtek. A Szabó—Höhling—Pribai trió elrontottak mindent, amit csak lehetett. A PSC-ben ma is a csatársor akcióképes­­sége tűnt ki. Gyorsasága, ötletessége sokszor felcsillant, de energiája felét arra kellett paza­rolnia, hogy a szélső halfsor helyett hátramen­jen a labdát megszerezni. A múlt vasárnapon megsérült Krebs és beteg Kast védelmi munká­ját Fischer okos taktikával támogatta, de viszont elül hiányzott. Gyulai a középfedezet posztján minden agilitása ellenére idegenül mozgott, nem volt áttekintése a játékot irányítani, Páhok vi­­szont olyan gyenge volt, hogy­ alig számított. Ez a halfmunka a kitűnő Ehrenfeldet gyakran hátravonta, ami viszont a csatársor egységét bontotta meg. A Gombor—Ehrenfeld—Pajor belső trió mindent megtett, hogy jó gólhelyzeteket teremtsen s ezt a törekvést Miklay és Lengyel, akit meglehetősen elhanyagoltak, értékes lefutá­sokkal egészítették ki. A közvetlen védelem csökkent kondíciójában is elárulta a klasszist és elegendőnek bizonyult a kék-sárgák támadásai­nak szétrombolására. Hoffmannak kevés veszé­lyes helyzete volt s ezek elhárításánál jól he­­lyezkedett, csupán egyszer követett el (lábbal védett) majdnem végzetessé vált könnyelmüsé­­get. Bü­chler birónak ma nem volt jó napja. Nem volt erélyes, amikor­ első ízben kellett volna keményen kézbefogni a mérkőzést s ezzel ki is engedte azt kezéből. Kaposvári Máv. SE—Nagykanizsai Zrínyi SE bajnoki mérkőzése 3 :2 (2: 2). Biró : Dom­bováry Ödön. Mintegy 1000 főnyi kaposvári közönség előtt, folyt le a kerület 1. oszt. baj­noksága kaposvári kerületének döntő jelentő­ségű mérkőzése. A kaposvári csapat nagyobb technikai tudását csupán az első félidőben egyensúlyozta a kanizsai csapat lelkes, önfelál­­dozó játéka Dacára a kaposvári fölénynek, a 18. percben a kanizsai középcsatár kiszökik és helyezett lövése révén Kanizsát juttatja veze­­téshez. A 31. percben Gacsár a kiegyenlítő, majd a 36. percben Rosenberg a kaposváriak vezető gólját rúgja A 39. percben a kaposvári jobb­hátvéd a büntető területen belül, anélkül, hogy a labda a közelben lenne, hátulról meg­­rúgja a kanizsaiak középcsatárát. E­miatt ítélt 11-esből a Zrinyi kiegyenlít, melynek következ­­tében a Máv. balfedezete, Kovács a bírót meg­­­­sérti, aki Kovácsot a játékból kizárja. A második félidőt a 10 emberrel játszó ka­posvári Máv. dominálja. Ehrlich, Gacsár és­­Fal­­k­án kapulövése után az ifjúsági középcsatár, Rosenberg helyezett lövése a Mávot a megérde­­melt győzelemhez juttatja. A győztes Kaposvári csapat még messze van tavalyi formájától. A csatársor játéka igen kezdetleges. Csupán Ehrlich mutatott a 11. fél­időben néhány szép lefutást és precíz beadást. A csapat legjobb része a fedezetsor, melynek mindhárom tagja Talidn, Krumpach és Boros együttesen jobb bármelyik pécsi egyleti csapat halfsoránál. Különösen Boros fáradhatatlan játéka érdemel külön dicséretet. A hátvédek közül Na­­tán mutatott jó formát. A kapus Somogyi kevés dolgát jól végezte, bár a 11-es védhette volna. A kanizsai csapat igen lelkes együttes, azonban technika, rutin és erőbeosztás hiányá­ban a kaposvári csapatok ellen eddig elért eredményei azt igazolják, hogy a Mávot kivéve a többi kaposvári csapatok formája még nem alakult ki. A csapat többnyire fiatal játékosokból áll, fegyelmezetten és fairen játszik. Legjobb emberük Tóth középfedezet, a középcsatár és a két szélső. Az ifjúsági kapus néhány szép védé­sével tűnt fel. —— Dombováry. Nagykanizsai TE—IBTC 3: 0. A tarta­lékos IBTC nagy gólarányú veresége meglepetés. Bajai S­E—Bácsalmási S­E 5:0 (2:0) Bajnoki mérkőzés, melyet a bajai együttes na­gyobb rutinnal biztosan nyer. Bácsalmásiak kez­detleges futball játékukkal egyetlen szép akcióra sem képesek, melyet aztán a bajaiak ügyesen ki­használva már az első félidőben javukra bizto­sítják a mérkőzést. A második félidőben a bajaiak állandó fölényüket 3 góllal kifejezésre is juttat­ják, legjobb emberük Kender jobb hátvéd, ki biztosan vert vissza minden bácsalmási támadást. Bácsalmásiak között egyedül Strasser játszotta, ki azt formát formát, mely egyenrangúvá tette ellenfelével, de őt társai teljesen magára hagy­ták, egyébként a bácsalmási játékosok indolens magatartást tanúsítottak, minek eredménye két játékosuk kiállítása lett. Biró: Szonecker. PSC ifj. - PIBTC ifj. K­O. Két egyenlő erejű csapat küzdelme, amelynek helyenként szép és formás akciói voltak. A győzelmet a PSC szerezte meg egy gólhelyzet okos kihasználásé­val. (Ifjúsági bajnokság.) Bíró: Fischer János PIBTC II — PSC II 2­­­1 (1 : 0.) Szö­vetségi díj. Unalmas, nívótlan mérkőzés, amely­nek második félidejében a PSC, az első félide­jében a PIBTC volt a többet támadó. A PIBTC gyors és energikus csatársorának köszönheti győzelmét. Biró: Frim. * Budapesti bajnoki eredmények. III. ker.—UTE 1 :10 (11­0). A nap legna­gyobb meglepetése. A sok vérveszteséget szen­vedett UTE-nek nincs góllövő csatársora. A 111. ker. csapata tűzzel, lelkesedéssel játszott. A győztes gólt 11 esből érték el. Az UTE egy 11-est nem tudott kihasználni, Fog! 11. a kapu fölé rúgta. BEAC—MTK OsO. Régen láttunk olyan lelkes játékot, amilyennel a BEAC meglepte az elbizakodott MTK-t. Az 1. félidőben az MTK csak tapogatódzott. Orth szép játéka eredmény­­­telen maradt Sági (BEAC) kitűnő középfedezet munkája miatt A BEAC-nak különösen védelme emelkedett ki a mezőnyből. Fácián kapust vál­­lain vitte ki a tömeg az öltözőbe. A II. félidő­ben az MTK felforgatta csatársorát, de a csapat így még gyengébb volt. Az egyetemiek finise majdnem gólt eredményezett. BTC—Vasas 3 : 3 (2 : 0) VÁC—Törekvés 2:1 (0:1) F­UTBALL ------------------------------------------------------­-----------------­ A kerület taná­ra 1 hé­td én, péntek este 6 órakor ülést tart a hivatalos­ helyiségben (Royal külön termében). A biróktu­dós a pénteki tanácsülésre való tekintettel e héten péntek helyett csütörtök este lesz a hivatalos helyiségben. Az MLSz. bevételeiről a pénteki tanács­ülésen számolt be az MLSz. főpénztárosa. Ez szerint a lengyel—magyar mérkőzésnek 138 millió volt a tiszta bevétele. Új átigazolási szabály propagálását kezdte el Fodor dr., az MTK futballigazgatója. Ezszerint a felsőbb osztályból az alsóba azonnal, az alsóból a felsőbb osztályba pedig hat hónap múlva lenne igazolható a játékos. Themes Rezső, a PVSK egyik vezetője, kerületi tanácstag kilépett klubjából és lemon­dott a kerületben viselt tanácstagságáról is. Themes lemondásával egyidejűleg tárgyalja a kerület csütörtöki tanácsülése Dombováry Ödön tanácstag és szövetségi kapitány lemondását is, aki teljesen vissza akar vonulni a pécsi sport­élettől. Értesülésünk szerint a kerület főtitkárát is elkedvetlenítették a legutóbbi események és komolyan foglalkozik ő is a lemondás gondola­tával. Három kiváló egyetemi játékos áll átigazolás alatt a PSC-hez, akikkel a bajnok­csapat lényegesen megerősödik. Erős támadás érte az MLSz­ múlt heti tanácsülésen a fővárosi sportsajtót, amely a játékosvándorlásokból csinált, „szenzációs“ cik­keivel nagyban hozzájárult az amatőr szellem lerombolásához A bécsi játékosunió elnöke, Grünfeld (Hakoah) nyilatkozott a „Nemzeti Sportnak", amely nyilatkozat szerint a játékosuniónak már 600 tagja van és a felállított jogvédő iroda si­kerrel védi meg érdekeiket az egyesületekkel szemben. A professzionista rendszer bevezetését szerencsésnek tartja s azzal úgy a klubok, mint a játékosok megvannak elégedve. ■ „Pécsi Lapok“ 1924. október 6. DVAC—Szigetvári AK 2:1 (Oil) Ba­rátságos mérkőzés. A bajnokságtól visszalépett SzAK egymásután éri el az értékes eredménye­ket. A két tartalékkal felálló DVAC meglepően gyenge játékot produkált, aminek következmé­nye volt, hogy a SzAK az 1. félidőben 1 : 0 ra vezetett. A második félidőben azután sikerül az ü­szögi csapatnak Rucskay 2 góljával kiegyenlí­tenek és megszerezni a győzelmet. Szekszárdi Törekvés S.­E.—Bajai Tu­rul SE 2:2 (210) Bajnoki. Erős iramú vál­tozatos játék végig tair. A mérkőzés első félide­jében Törekvés két góllal biztosítottnak véli a győzelmet, de a második félidőben a Turul nagy lelkesedéssel, kiegyenlít. A győztes gólt egyik csapat sem tudja megszerezni. Biró: Grünbaum. Bécs legyőzte FTC-t. Budapest, okt. 5 (MTI) Hakoah—FTC 2: 1 (1:1). A bécsi csapat nehezen jött lendületbe, különösen a csatársora gyenge, az FTC volt a többet támadó fél. A 33-ik percben Heger lefut, beadása Sándorhoz kerül, aki lapos lövésével megszerzi a vezetést. 42-ik percben Eisenhoffer kicselezi az FTC védelmét és kiegyenlít A 11 félidőben a Hakoah belefekszik a játékba és az 5-ik percben Eisenhoffer rúgja a győztes gólt volt egyesületének kapujába. Az FTC is erősen támad, de csatársora már nem tud szépíteni az eredményen. gyár u. 10.) bízza meg. Ugyanekkor tudomásul veszi, hogy ideiglenesen betre Kanics István látja el a Bácsalmási Sport Club intézői teendőit.­­ Tudomásul veszi, hogy a Pécsi Sport Club vásártéri, továbbá a Szekszárdi, Bácsalmási, Bajai futball pályákat­­hitelesnek nyilvánították bajnoki mérkőzések megtartására. F. hó 8-án tartandó ülésére — melynek tárgya a PIBTC felebbezése az orsz Vidéki Tanács újra tárgyalás végett leküldött — felhívja Németh, Themes, Stellwng bi­zottsági tagokat. — A fegyelmi bizottság 1924. okt. 2-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből. —­­ Sióra IBTC játékos elleni fegyelmi ügyben, újra fel­hívja az eszéki kerületet, hogy átiratára sürgősen választ adjon, addig is Dóra István fegyelmi ügyét függőben tartja. A PVSK a PIBTC bajnoki mérkőzésen kiállított, Táncos PVSK játékost a bizottság előtt való megjele­nésig felfüggeszti. 3lig a PIBTC játékost szándékosan tulerélyes játéká­ért a fegy. szab. 18. §. b) pontja alapján megdorgálja. StCácel PVSK játékost okt. 9 iki ülésére beidézi. Simonics SzAK játékost szándékosan tulerélyes játé­káért a fegy. szab. II. 18. §. b) pontja alapján megdorgálja. A Bajai SE-Bajai Turul bajnoki mérkőzésen kiállított Sleb B. Turul játékost túlerélyes játékáért a 18. sj-a a) pontja alapján meginti. A bataki B. Turul játékost durva játékért a 19. §. alap­ján 2 hétre (X. 2.—X. 16) játékjogától felfüggeszti. A Kap. Turul—Levente bajnoki mérkőzésen kiállított: Pu­sary Levente és Koda Turul játékosokat durva já­tékosokat durva játékért a 19. §. alapján 3—3 hétre (X/2 — X/23) játékjoguktól felfüggeszti. Sál t. Turul játékost a 18. §. a) pontja alapján meg­dorgálja. Sál S­agy Levente játékost szándékos tettlegességért a jegy. szab. 2 . §. a) pontja alapján 4 hétre felfüggeszti játékjogától (X/2—X 30). Denis Kaposvári Turul játékost ellenfél tettleges bán­talmazásért és engedetlenségért a 23. §. a), 28. §. és 29. §. alapján összbüntetéskép 6 hétre játékjogától felfüggeszti (X/2 - XI/13-ig).­­ A Pécsi Sport Club felebbezését Feri Gyula bünte­tésének leszállítása tárgyában, álláspontjának fenntartásá­val terjeszti a felebbezési Tanács elé. F. hó 7-én tartandó ülésére a válogatott mérkőzésről való indokolatlan lemondás ügyében mint tanukat meg­hívja: Brunner Károlyt, Vétek­ Ernőt, Hoffmann M. Krebs J , Fekete J. Beidézi: Horváth Halas, Papp, Rigó, Bors BTC, Gyulai PSC játékosokat. aV Kerület felsedísviteli tanácsa F­ein Gyula PSC já­­­tékos ügyében a PSC és Fein Gyula által beadott felebbe­­zést elutasítja és a fegyelmi bizottság határozatát jóvá­hagyja, amely szerint Sein Gyula a jegy. szab. 7 §-a és a II. szakasz 34. §-ának b­) pontja értelmében IX/18 tól X/18-ig bezárólag a játéktól eltiltja. J­átékosigazolások: bácsalmási SG: Brandstädter József 21432, Strasser László 21433, Lajkó Antal 21434. bajai Turul SG: Pittmann Jenő 21435, ifj. Kecskés Já­nos 21436, Martinék Elemér 21437, Martinék Zoltán 21438 bajai SC: Betsch Elemér 21619, Fleischer Mihály 21618, Horváth István 21619, Paczek Károly 21620, Szekeres Jó­zsef 21621. K­aposvári Donnervárosi JETS: Csifó József 21494, Dávid Jenő 21495, Deres Lajos 21496, Hermann Lajos 21497, Hómann Dezső 21498, Száraz György 21499, Kiss József, 21500, Krausz Andor 21501, Takács János 21502,Török János 21503, Uszkay Antal 11504. Ef Kapos­­vári Turul SS­­ Böhm Ferenc 21505. bécsi JKTG: Hilcz Kálmán Tibor 21534, Horváth György 21535 Marovits György 21536, Szabó János 21537. Szekszárdi Törekvés SS Hangonyi László 21825. DSbiT.cUblo: Zelenák Já­nos 21655. bitigazolások: bajai Turul SS: Hauth Jó­zsef (BSE) 10594. sz­­pt. 13.-ával. bécsi SIG: Vadon Pál (MAFC) október 14-ével. — Felhívás az összes egyesületekhez ! Az Orszá­gos testnevelési Tanács megkeresésére figyelmeztetjük az összes egyesületeket, hogy külföldön tartandó nemzetközi­mérkőzés rendezése esetén a kiutazáshoz szükséges enge­délyt a mérkőzést megelőzőleg legalább 6 nappal kell az Országos Testnevelési Tanácstól megszerezniük. Felhívjuk tehát az egyesületeket, hogy nemzetközi mérkőzéseiket az idevonatkozó szabályzat 2. §-ának megfelelőig 14 nappal az elindulás előtt az országos intézőbizottságnak az engedély megadása végett jelentsék be, amikor is az intézőbizottság — amennyiben a bejelentés és a mérkőzés lekötése a szabályoknak megfelel — ideiglenesen engedé­lyezi azt és a bejelentő egyesület köteles az OTT-tól a fent jelzett időpontig a hozzájárulást igazoló iratot besze­rezni és azt a szövetségünknek a végleges engedély megadása végett bemutatni. Akár az OTT-nál akár pedig szövetségünknél a fent jelzett időponton túl benyúj­tott ily bejelentések nem vétetnek figyelembe, illetve a mérkőzések megtartása nem engedélyeztetik. r­eseif­s azt inteezte ERDŐS J EYSIL. _ A sportrovat szerkesztéséért Déri Lvita felel. Kiadja az „IPAROSOK SZÖVETSÉGa. PBCS“. 5/omatott a Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai tevé­társaságnál. Igazgató Werner István. §sg) M­OzTu­­M :: APOLLO :: Hétfőn, október 6-án , 1x5, 6, %8 és 9 órakor HOTEL POTEMKIN. Fantasztikus filmjáték 7 felvonásban. Főszereplők­ Jean Angelo és Bánky Vilma. A két utolsó előadás zenekarkisérettel. PARKMOZI: SZÜNET 1 Prima száraz szi­vonjai TŰZIFÁT FASZENET és hulladékfát legolcsóbb napi árért azonnal szállít DOHNEH VILMA. fa és szénkereskedő Pécs, Indóház­ u. 28. Telefon 4-61. Telefon 4-61. Eladás nagyban és kicsinyben. A MLSz. délnyugati kerületének hivatalos közleményei. MS. Kerület intézőbizottságának h­atározatai : A Szekszárdi Törekvés SE feljelentése alapján köte­lezi a bizottság a Bácsalmási Sport Clubot, hogy 8 nap alatt játékjoga felfüggesztésének terhe mellett 13 személy vacsora és ebéd költségét, valamint 13 személy Szekszárd, Bácsalmás és vissza fél III. osztályú vasúti költsége fejé­ben összesen 1.339.000 koronát térítsen. Egyben ismétel­ten figyelmezteti­­a bizottság a bajnokságban résztvevő egyesületeket, hogy a kerületben levő bajnoki rendszer szerint a kiutazó csapat ellátását és fél III. oszt. vasúti költségét a pályaválasztó fél fedezi. Engedélyezi a hivatalos helyiség világítása és hasz­nálata címén a tulajdonos részére havi 100.000 koronát. Tudomásul veszi a bizottság, hogy a Pécsi Sport az intézői teendők ellátásával Tenkey Nándort (Pécs, Légszesz­

Next