Pécsi Napló, 1892. december (1. évfolyam, 1-27. szám)

1892-12-01 / 1. szám

I. évfolyam, nemes és a lejalitással teljesen összegyeztet­­hető kérdés megoldásában nyilvánult. Termé­szetes és ösztönszerű kifejezése volt ez a város összesége érzelmeinek, elmaradhatlan következménye az indítvány magasztosságának. Az indítványt megbízásból a város ország­gyűlési képviselője terjesztette elő, de alig, hogy elfogadtatott el is hagyta a közgyűlést, mely pedig nem kis érdeklődéssel várta a képviselő úr ujabbi szereplését a városház termében, melyben egykor szivesen foglalt helyet. Ezt a távozást valamint a hosszú hall­gatást sem helyeselheti se jó barát, se ellen­fél, mert a közérdeket személyes te­­kinteteknek alárendelni soha, semmi szín alatt sem szabad. A költségvetés tárgyalása viharosan kez­dődött s azután is elég változatos és zavaros volt. Bosszú és gyűlölködés, indulat és hév éppen nem hiányoztak, mik rendes követ­kezményei a mulasztásoknak és úgy mint a meglepetésszerű koncentrált támadásoknak valóban szükség volt a délutáni órák kedé­lyességére, hogy a délelőttnek kellemetlen­séget feledtessenek. Első­sorban a zárszáma­dások felülvizsgálatának hiányában indítvá­­nyoztatott a költségvetés tárgyalásának el­halasztása. És be kell ismernünk, hogy zárszámadások felülvizsgála­tának hiánya valóban törvénybe ütköző oly hiba, melyet védeni nem lehet, legfeljebb csak menteni, de viszont a költségvetés tárgyalásának elodázása, minthogy a törvényhatóságokról szóló tör­vény indemnyiit nem ismer, még fokozta volna ama hiba következményeit s így részben ennek, részben a tanács által felvetett bizalmi kér­désnek köszönhető, hogy a nagy többség tárgyalás mellett nyilatkozott. De a jövőben az ily hibák és mulasztásoktól bizony tartóz­kodni kell, mert a személyeskedés csak akkor kicsinyelhető, ha az azzal kapcsolatos ügynek törvényesen kifogásolható gyengéje nincs, ellenkezőleg jogosulttá válik azonnal, mihelyt a mulasztást s kétszer-kettőce gyanánt ránk i­s­ olvassák s akkor aztán a bizalom hamar in­­­­ataggá válhatik. A fogyasztási adók kezelésére nézve váratlan fordulat állott be, mit bizonyára a fuxin-festőszer iránti ellenszenvnek tudhatunk be: a házi kezelés fogadtatott el, mégis a pálinka kivételével. Maga a polgármester indítványozta ezt és úgy a teljes házi kezelés, mint a megbízás hívei elfogadták, bár min­denki most már kétkedőleg néz a nagy bi­zonytalanság elé s mi azt hisszük, hogy ez a kemény dió még most sincs igazában fel­törve. Bármint legyen is, kívánjuk, hogy vá­rosunk atyái ezen a »terra incognitán« csak hamar egyik vagy másik irányban alapos tá­jékozást nyerjenek akármelyik tábornak lesz is igaza, a tiszta jövedelmet épp oly kedvvel és lelkesedés között kebelezzék be, mint a regálék kezeléséből befolyt 67 ezer forintot, az eljárás pedig legyen zaklatástól ment és szolid. A városi tisztviselők tíz százalékos drá­gasági pótléka szintén váratlan ellenzésre ta­lált, mi eszünkbe juttatta azt az egyszeri embert, ki a megfogadott takarékoskodást azzal kezdte, hogy a koldusoknak többé mit sem adott és szolgáinak bérét leszállította a felére, minek aztán az a következménye lett, hogy a­mit a réven nyert, elvesztette a vá­mon. Az ellenzés szűkkeblűsége olyan volt, mint a kiégett láva, rideg, visszatetsző, sivár s az itt-ott tűznek tetsző egy-két sziporka hatástalanul veszett el a sok hamu alatt; a pótlékot megszavazták, remélhetőleg csak előleg­ül a kiérdemelt igények teljes ki­elégítéséig. Az egyes bevételi és kiadási tételek ámos eszmeportyázásnak engedtek tért s­em egy egészséges indítvány is került föl s­zinte, így a Tamássy biz. tag által melegen volt vinczellér-iskola felállítása, a Zárai felemlített hírlapi hirdetések rendszere­se, a vágóhíd felépítésének Mutnyánszky - sürgetése és igy tovább. Városi képviselőválasztás. — Saját levelezőnktől. — Mohács, 1892. nov. 28. Megtörtént a városi képviselőválasztás, a mi nálunk mindenesetre érdekes momentum, de csak akkor, ha a választás érdeklődés mellett folyik le. A napokban lefolyt választás azonban az idén városunkban épen csendes mederben folydogált olyanyira, hogy még a „városatyák“ közül is többen távol maradtak. A választási teremben is borongós őszi hangulat uralkodott, s a választók feltűnő kis számmal éltek választói jogukkal, mely­nek nagy részben az az oka, hogy a válasz­tási nap nem volt a kellő időben előre és a szokott módon eléggé közhírré téve. Pedig máskor élénk érdeklődés kíséri az újonnan megválasztott „patres conscripti“ bevonulását, a­kik csakhamar felhasználják első vétó­jogukat a közgyűlés termében. De meg aztán a polgárságot az is érdekli, hogy vájjon a választandó „városatyák“ jobb vagy balpárti elveket hordoznak-e ? Most azonban ezen mellék-aspirációk mind sutba kerültek, s oly csendesen szavaztak a betöltendő 11 városi képviselői helyre, hogy még az itteni helyi lap sem szerezhetett róla tudomást Mohácson mind az öt kerületben van 3426 választó. Ezek közül a mostani alka­lommal csak 532 polgár szavazott, de ezeknek is felét az özvegy és öreg asszonyok össze­szedett megbízásai tették. A választás természetesen nem is vett sok időt igénybe, s a betöltetlen helyeket csakhamar elfoglalhatták a jobbára egyhan­gúlag kikiáltott jelöltek. Megválasztottak pedig: S­e­p­a­c­z Elek, C­s­e­r­i­­­á­c­z Pávó, Mirkovits Mitár, Átyim Milutin, Vászits Mladen, C­s­ö­n­­g­ő Mihály, Wolf Zsigmond, B­ü­k­ö­s István, Kis Pécsi János, Kálmán Péter és Balázs András. A választás délelőtt folyt le, s délutánra már az egész városban megtudták az érdek­lődők, hogy ma városi képviselőválasztás volt, sőt még a független elvű polgárok asz­talához is oda szállt a hir, gyászosan jelentve, hogy az újonnan megválasztott 11 városi képviselő mind „S­­­áj e vi­­­s szabadelvű“ párti. Mikor a hatóság kiküldöttei odaérkeztek megdöbbenve ismerték fel a hullában Hóman Ferencz kir. törényszéki telekkönyvezetőt, a derék, becsületes családapát, a ritka szorgalmú hivatalnokot, a­kiről senki sem hitte volna, hogy önkezűleg vessen véget szelíd, becsüle­tes életének. Akkor még nem tudták, hogy mi űz­hette őt a gyilkos halálba, ma már azonban nyilvánvaló, hogy jószívűségének lett áldozata, annak a jószívűségnek, mely barátainak ked­véért feláldozza mindenét, s még becsületét is koczkára veté. A bonczolás megtörtént, s az orvosi tudomány agykézelcsontosodást konstatált. Az a nyomás, mit állítólag egy apró kinövés agyára gyakorolt, az hatott volna nyomasztó­lag kedélyére, az tette volna oly­ búskomorrá a milyen az utóbbi időben volt. Végzetes tette­ azonban megc­áfolja ezt. Azt a gyilkos golyót, melylyel életét kioltotta, nem agyának sze­gezte hanem oda a hol fájt, a hol hevesen dobogott, a miért menekülnie kellett az élet­ből : a szivének szegezte a golyót, hogy avval örökre megszüntesse annak dobogását. Barátain segített, barátaiért jót állt, de csaló­dott, mert a mások becsületéért odaadta a magáét, s mikor már látta, hogy a pénzbeli kötelességnek nem tud eleget tenni, golyót röpített szívébe és meghalt. A páratlan szorgalmú és becsületes hi­vatalnoknak végzetes tette, a­ki jószívűségének jön áldozatává, mély részvétet keltett az egész városban. Hivatalnok társai sajnálják a lelki­­ismeretes munkatárst, barátai az önzetlen jó barátot, családja pedig a feledhetetlen család fentartót siratja négy hátrahagyot kis árvával. A tragédiára vonatkozólag részletesen következőket jelenti tudósítónk : Hóman Ferencz kir. törvényszéki telekkönyvezető szokása szerint szombaton délután elbúcsúzva családjától, hivatalába tért, s ott a hivatalos órák alatt teendőit végezte. Öt óra után a városban lakó édesatyjához ment, hogy ismét meglátogassa. Körülbelül 1 órát időzött atyjánál, midőn e szavakkal: »Sétálni megyek édes­apá­m« búcsút vett atyától, s elment. Késő éjjelre járt már az idő, s Homan még nem tért vissza családja körébe. Neje azt hitte, hogy Hóman hihetőleg összejött rokonaival és mint azt gyakrabban meg­tette, ismét kirándult velük a hirdi plé­bánoshoz, a­honnan csak másnap szokott visszatérni. Ezen tudattal feküdt le és ezzel is ébredt fel a szerencsétlen asszony. Míg a család gondtalanul töltötte a vasárnap délutánt, azalatt a rendőri őrszobában megszólalt a te­lefon csengetyü s jelentést tett, hogy lent a kanális mentén egy uriasan öltözött férfi­hulla fekszik. A jelentésre Dr. W­a­­­d­i­t­s örvös azonnal kihajtatott Csendes rendőr­biztos kíséretében a helyszínre, hol a parton fekvő hullában Hóman Ferencz telekkönyv­vezetőre ismertek. Mikor kabátját és ingét feltűrték, az ing alatt jobbra a 4. és 5. borda közt egy nagy sebet találtak, inge pedig egészen el volt égetve. A szerencsétlen ember hihetőleg az árok mentére feküdt, s kigombolva kabátját és ingét, szivébe czélzott. A golyó azonban nem a szivét találta, hanem eltörve a borda­csontot, a középső baltüdőt roncsolta szét, s nagy elvérzést okozott. A test annyira össze volt fagyva, hogy az orvosi vélemény szerint Hóman ezen végzetes tettét még­ szombaton éjjel követte el. Azonnal beszállíttatták a szigeti külvá­rosi halottas kamrába, a­hol kedden délelőtt 9 órakor bonczolták fel a hullát. A bonczo­­lást Gzierer és Tolnai orvosok végez­ték, s mint már fentebb említettük, agyké­zelcsontosodást konstatáltak. Innnen van az, hogy Hóman igen sokat panaszkodott főfájás­ról, olykor-olykor pedig fejgörcsökben is szenvedett, a­mint azt a szerencsétlen család tagjai is erősítik. A családtagok vasárnap este felé tud­ták csak meg, hogy fentartójuk, a derék, de­ 1892. d­eczember hó 1. Pécsi Napló. Szaporodott a tanügyi kiadások tétele is, mely ellen azonban, minthogy ez a tétel, majdnem az egyedüli, mely kulturális c­é­­lokról szól, senki kifogást nem tehet; örven­detes jelenség e tételnél a hitoktatás rend­szeresebb teljesítésére ezértó törekvés, mert ha már a törvénynek megfelelően anatómia hiányában a katholikusok státusa saját hatás­körében nem gondolkodhatik, kell, hogy a város azt méltóan teljesítse. A város bevételénél kissé illustriusnak tartjuk a sörpótlék fejében felvett 7500 forin­tot, mert e tekintetben még a kezdeménye­zés sem történt meg s a kormány reménybeli engedélye is kétséges, ily nagy összeget pe­dig csupán a reményre fektetőleg felvenni nem lehet s mindenesetre a budget külön­beni reális alapján ejt csorbát. A becsület. — Egy hivatalnok öngyilkossága. — Ott len a kanális mentén jóval túl a vasúti átjárótól, egy úri­ember hullájára buk­kantak. Ott feküdt megfagyott tagokkal, moz­dulatlanul, s tőle mintegy méternyi távolság­ban egy forgó pisztoly hevert, melynek gyil­kos golyója roncsolta szét életét.

Next