Pécsi Napló, 1893. május (2. évfolyam, 101-124. szám)

1893-05-02 / 101. szám

II . évfolyam, évről-évre felújítja május elsején ádáz harczát s folytatja romboló munkáját a társadalom ellen. Isten óvja Magyarország munká­sait a szocziális eszméktől és elvektől.­­ Az utak ügye. A kereskedelmi minisztériumban ankét lesz, mely a közutak ügyét fogja tárgyalni. A szaktanácskozás ered­ményei a következők : Az út-törvény életbelépése óta haladás észlelhető ugyan, de mégis szükséges, hogy a felügyelők helyszíni szemle által győződje­nek meg a törvényhatóságok úti viszonyairól Kívánatos, hogy a székely megyék az anya­országgal minél több utca-összeköttetést kap­janak és az alföldi városok is jó közutakkal legyenek összekötve. Megállapították a kü­lönböző utak építésének és fentartásának, valamint azok nyilvántartásának és kezelésé­nek módjait. Végül oly czélból, hogy minél képzettebb műszaki erők nyeressenek meg az állam szolgálatába, kijelentette a kereskedelmi miniszter, hogy költségvetésében gondoskodni fog tíz ösztöndíjról, szorgalmas és törekvő fiatal műegyetemi hallgatók számára, hogy tanulmányaik befejezte után az állam műszaki szolgálatába lépjenek. Fejérváry Imre báró esküvője. — Eredeti tudósítás. — Debreczen, 1893. ápril 29. Baranyavármegye volt főispáni titkára ma délelőtt fél 10 órakor vezette oltárhoz Szilassy Laura kisasszonyt, Dégenfeld József gróf Hajduvármegye és Debreczen sz. kir. város főispánja unokahugát, néhai Szilassy Gyula nagybirtokos és neje néhai Corvin Laura szép leányát. Erre a családi ünnepélyre nagy szám­ban érkeztek városunkba már a tegnapi nap folyamán a Fejérváry báró és Szilassy csa­ládok tagjai és széleskörű rokonsága, köztük báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter és vele Kardos Kálmán, Baranya vármegye és Pécs sz. kcsz. város főispánja, a ki mint násznagy szerepelt. Tegnap este szűkebb családi körben Dégenfeld József gróf főispán házánál estély nyitotta meg a családi ünnepélyességek soro­zatát s este 9 órakor vette kezdetét a va­csora, melyen jelen voltak: báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter, Kardos Kálmán, Baranyavármegye és Pécs szab. kir. város fő­ispánja, mint násznagy, Burián István, szófiai konzul, nejével báró Fejérváry Olgával, báró Fejérváry Gizella és férje báró Gerliczy Ferencz nagybirtokos, a vőlegény nővérei és sógorai. Szilassy Aladár és neje Visolyi Má­ria, Fejérváry Géza cs. és kir. kamarás, ka­pitány nejével Rupprecht Violával, Dégenfeld Mária és Anna grófnők. Dégenfeld József gróf főispán leányai, Csáky Ilona grófnő, Ugrón Zoltán országgyűlési képviselő, Boér Sándor százados, Dégenfeld Ottó gróf, hon­­védhuszárhadnagy, Szilassy Gyula nagybirto­kos és Könyves Tóth Kálmán ev. ref. lel­kész. Az ifjú jegyes párt báró Fejérváry Imrét és Szilassy Laurát Kardos Kálmán k­öszöntötk fel. Szilassy Aladár a boldog örömapáért ürítette áldomás poharát. Köny­ves Tóth Kálmán a szives házigazdát s jó rokont Degenfeld József grófot éltette; végül a honvédelmi miniszter gyermekeihez for­dulva meleg hangon az ifjú szép mennyasz­­szony boldogságáért ivott. A vidám társaság éjfélig mulatott Rácz Károly zenéje mellett. Az esküvői ünnepély előtt már 9 órakor nagy tömeg hullámzott föl és alá a főtéren különösen annak az ev. ref. nagy templom előtt eső részén. A templom jó eleve megtelt kiváncsi közönséggel, a­kik minden társa­dalmi osztályból eljöttek megnézni a fényes násznép felvonulását. Fél tiz után néhány percz múlva előrobogott az első kocsi, mely­ből fényes magyar díszbe öltözve a lako­dalmi násznagy szállott ki. Kardos Kálmán Baranya vármegye és Pécs szé­kir város főis­pánja ősi magyar szokás szerint fölszallago­zott s virággal díszített násznagyi botot tart­ván kezében, helyet foglalt a templom előtti széles emelvényen a főkapu előtt.­­ Azután jöttek a többi kocsikon a mennyasszony és vőlegény Szilassy Laura nehéz fehér selyem ruhában, földig érő fehér fátyollal hosszú uszálylyal és fején a myrthus-koszorúval, báró Fejérváry Imre pompás magyar dísz­ben vállra vetett megyszinü prémes menté­ben. Eközben szállott ki kocsijából báró Fe­jérváry Géza, honvédelmi miniszter is, al­­tábornagyi egyenruhában, összes érdemren­deivel mellén; vele együtt jöttek Dégenfeld József gróf főispán, szintén magyar díszru­hában, továbbá Burián István szófiai konzul nejével báró Fejérváry Olgával, báró Ger­liczy Ferencz és neje báró Fejérváry Margit, Szilassy Aladár és neje Visolyi Mária, Fejér­­váry Géza cs. és kir. kamarás, kapitány ne­jével Ruprecht Violával, Ugrón Zoltán or­szággyűlési képviselő, Dégenfeld Anna és Mária grófnők, Szilassy Gyula és Dégenfeld Ottó gróf vőfélyek, Boér Sándor főhadnagy és neje Kozsueh Paula sat. A templom zsúfolásig megtelt közön­séggel, különösen nagy számmal voltak a hölgyek, a­kik a karzat szegélyzetét is el­foglalták érdekes és szép külsőt nyújtva kü­lönösen a templom belső képének. A város és Hajduvármegye előkelőségei, a kir. tábla és kir. törvényszék számos bírája családjuk­kal általában Debreczen szine-java különö­sen a város szép női és leányai a társada­lom legelőkelőbbjei voltak jelen. A templomba bevonulást Kardos Kál­mán főispán, mint násznagy nyitotta meg, utána a násznép vonult a sűrű embertömeg között föl az úrasztala előtti térhez. A nász­néphez tartozó urak mindnyájan fényes ma­gyar díszben, vagy katonai dísz-egyenruhá­­ban, a hölgyek pompás ünnepi toillettekben, ékszer díszítésekkel voltak öltözve. — A templom főkapuja megnyíltakor megrendült az orgona és ennek hangjai mellett vezették kézen, a mi a legrégibb ős magyar lakodalmi ünnepélyi szokás — a bájos ifjú nyoszolya­­lányok Dégenfeld Anna és Mária grófnők, akik kék szinü, nemes egyszerűségű toilletet viseltek, a vőlegényt dr. báró Fejérváry Im­rét a templom főhajóáig, utána épen igy ké­zen vezették a mennyasszonyi Szilassy Laurát a vőfélyek : fiatal Szilassy Gyula nagybirto­kos és Dégenfeld Ottó gróf honvéd-huszár hadnagy az úr asztala előtti térig. — Kisé­­retekben voltak még a menyasszony kis testvérei is, a kedves Szilassy Katalin és Mária, a­kik fivéreikkel Szilassy Ferivel és Károlylyal közvetlenül nővérek, a boldog mennyasszony után lépdeltek. A násznép nézni a lánynak és elárulná magát. A har­madik napon kit talál rendelő szobájában, mint »Fanny nénit« ? Arcza még pergamen­­szerűbb volt, mint rendesen és kétségbeesés meg kudarcz tükröződtek vissza szürke sze­meiből. — Nos ? Igen vagy nem ? — Nem... — Miért ? — Nem mondta meg az okot kereken, minden további magyarázat nélkül »nem«-et mondott. Nevetséges ugyan, hogy egy komoly ember nagyon szivére vegyen ilyen széles feleletet, utóvégre is kaphat még leányt eleget, nincs arra az egyre szorulva. Ám Ed­wárd mégis szivére vette a dolgot. Néhány nap múlva találkoztak a jégen. Csak úgy mint ezelőtt, mintha semmi sem történt volna. Bolondoztak és nevettek, de azt hiszem Edward kedve nem volt a legter­mészetesebb. Nem tudott olyan könynyen feledni. Egy este az orvosok klubjából ha­zajövet el is panaszolta bánatát Iza ap­jának. — Ostoba gyermek — mormogta az öreg — már hogy adott volna kosarat ? Nem is hiszem. Én részemről kimondom az »igent«. Edward tehát újra remélni kezdett. Ki­tudja, hátha Fanny néni elügyetlenkedte a dolgot ? Mindazonáltal nem igen járt Izáék­­hoz. Hiába egy kosár az nem olyan kis do­log, a­mit három nap alatt elszoktunk feledni ...Aztán ha a lány nem szereti, minek eről­tetni a dolgot. De csakhamar valami váratlan fordulat állt be a dolgok folyásában. Iza atyja, Edwárd öreg barátja nehéz beteg jön, halálveszélyben forgott. Magához hivata tehát leányát és megigértette vele, hogy Edvárdhoz megy nőül. Ezt Fanny néni azon melegében tudtul adta a vőlegény-jelöltnek. Edward tehát ismét kétség és remény között hánykódott.. Tehát övé a lány, de szív nélkül, szerelem nélkül. Az öreg akarata szerint egymásé lesznek, de várj boldogok lesznek-e ? Hogy közeledjenek egymáshoz ? Eltitkolja bolond szerelmét, igen, legjobb lesz még kinevetné az a lány. . . — Mert ne lehetnénk jó barátok. Iza kisasszony, én legalább rajta leszek, hogy há­zas életünk tűrhető legyen. A lány a vállát vonogatta: »Csak az atyám akaratát teljesítem. Én is mindent el­fogok követni, a­mi ilyen esetben csak kí­vánható « És Edwardnak mosolyogni kellett e szavakhoz. — Ki tudja, talán meggondolom maga­mat és még az oltár előtt vissza­vonom az »igent«. — Hallja, az szép komédia volna . . . Bizonyos érdekes hadi lábon álltak. , Annyi szent, hogy a lány csak ingerelte ez­zel az oltár előtti »nem«-mel. De azért úgy magában mégis félt, komolyan félt. A­milyen szeles, kitelik tőle. És ezen aztán elveszeked­tek, összeszólalkoztak, meg kibékültek, nem is volt épen olyan rossz. Hanem azért félt. . . * Az oltár előtt álltak. Még aznap útra akartak kelni, minthogy az öreg meglehető­sen összeszedte magát és magára hagyhatták. Nincs unalmasabb és groteszkebb valami, mint ilyen elhamarkodott, sietős esküvő. A párok útiruhában, a pap lakonikus és hideg. Ed­ward mégis meg volt egy kevéssé illetve. Utóvégre is fontos pillanat, majd eszébe ju­tott, hogy ez az egész czeremónia hazugság, komédia s nem méltó egy becsületes ember­hez. Mikor arra került a dolog, Edward nyíl­tan, hangosan mondta el az »igent". A meny­asszony föltekintett, mintha álomból ébredt volna fel, valamit susogott. A pap »igen«-nek vett«. És ezzel mehettek, Iza a felesége volt. A felesége? Nevetséges — még mindig nem hallotta »igen« — szavát, melyre annyi ideig vágyott. Utóvégre is elkeseredett: neki olyan aszszony kell, a ki igaz szivével szó- Pécsi Napló, 1893. május hó 2.

Next